|
Domján MónikaPszichológus, Önismereti trénerElérhetőségeim: Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2. Telefon: 06-20/245-53-43 E-mail: domjanmoni@gmail.com Honlap: http://www.inspiralstudio.hu http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni www.tavaszpont.com |
Kérdezz-felelek
Egyedül nevelem a 4 éves kisfiamat és a szüleimmel élünk. Röviden vázolom a helyzetünket. Nem volt még a fiam 10 hónapos, amikor az apa úgy döntött, hogy túl nagy felelősség ez neki és elhagyott minket. Elváltunk, eleinte jött is a gyermekünkért, de aztán ritkultak a látogatások és most már több mint két éve, hogy nem is érdeklődik felőle. Ősszel kezdtük az óvodát, ami elég nagy törés volt a fiam életében, hiszen 3 évig itthon voltam vele. Elég nehezen szokta meg az ovit, most kb. egy hónapja van az, hogy már nem mondja, hogy nem akar menni, vannak már barátai is.
A problémám az, már ha probléma egyáltalán, hogy a fiam szinte mániákusan ragaszkodik a megszokott dolgokhoz, eseményekhez, időhöz. De már kiskorában is ilyen volt. Igaz mindig is igyekeztem napirendet tartani, már baba kora óta, hogy legyen egy állandóság az életében. Talán túl jól sikerült. Leírnék néhány példát: a múltkor nem akkor vettem fel a pizsamámat, amikor szoktam szóvá is tette pityergés közepette. Általában a nagymama megy érte az oviba, mert ő előbb végez délután, mint én a munkahelyen, de a múltkor sikerült előbb eljönnöm és lelkesen mentem érte, hogy majd mennyire örül, hogy végre én mentem érte, erre elkezdett pityeregni, hogy miért nem a mama ment érte. Ma is ovi szünet miatt a mamával volt itthon, de én is végeztem előbb és hazaértem, mire felébredt a délutáni alvásból, szabályosan sírni kezdett, hogy miért előbb jöttem, menjek vissza dolgozni és akkor jöjjek, amikor szoktam. Ez csak néhány példa volt, mert szinte mindenhez ragaszkodik, ahhoz amit és ahogy megszokott. Nem hiszem hogy ez teljesen természetes lenne. De ha tényleg nem az, akkor hogyan változtathatnék rajta legalább egy kicsit. Vagy elnőheti ezt? Mert ha nem és később sem tud alkalmazkodni az élet változásaihoz, akkor elég nehéz élete lesz, hiszen minden változik folyamatosan.
Van egy párkapcsolatom lassan egy éve, és ahhoz, hogy folytatódhasson, költöznünk kéne. De így nem merek belevágni, hiszen teljesen új otthont, új környezetet, új óvodát, új közösséget és új életet kellene élnie, amit valószínűleg nem igazán élne meg könnyen. Egyébként a párommal jól megértik és szeretik egymást.
Köszönöm előre is a válaszát és tanácsát!
É.
A leírt "tünetek" az autizmus enyhe formájára, az Asperger-szindrómára emlékeztetnek. Nem kell tőle megijedni, ezzel az állapottal teljes életet lehet élni, viszont fontos odafigyelni az ezzel járó fokozott érzékenységre. Az ilyen gyerekek (és felnőttek) nehezebben igazodnak el a társas kapcsolatok világában, azért ragaszkodnak annyira az ismerős, megszokott helyzetekhez, mert ez nyújt nekik biztonságot. A változások sokkal jobban megviselik őket, mint a többi embert, de ez nem jelenti azt, hogy teljes mértékben meg kell óvni őket a változásoktól. Azt viszont igen, hogy hosszabb időre, és türelmes, fokozatos felkészítésre van szükség.
Javaslom, hogy keressenek fel a témában járatos szakembert, gyermekpszichológust - a Napszikra Terápiás Stúdióból például Szabó Klárát ajánlom szeretettel: http://www.napszikra.hu/terapeuta/szabo-klara
Egy szakember segítségével biztosan megoldható úgy a váltás, hogy a lehető legkevesebb sérülést okozza gyermekének, sőt megerősödve, a későbbi változásokhoz jobban hozzáedződve kerüljön ki belőle.
Sok sikert kívánok!
Üdvözlettel,