SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Frank Orsolya


Frank Orsolya
Pszichológus, családi kommunikációs szakértő

Pszichológus, Gordon-instruktor
CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING

Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer?

Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel.
Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt:
Elérhetőségeim:
E-mail: posta@arete.hu
Honlap: http://www.szeresdjol.hu

Témakörök

összes téma      9 éves     akit aa megcsalás szele megcsapott     alkoholfüggés     anyós     autizmus     birtokló szülõk     büntetés     családi kapcsolatok     családi kommunikáció     családi rendszerek     csecsemõ     dackorszak     daganatos beteg     döntés     döntések     életvezetés     fejlõdés     felelõsségvállalás     felnõtt gyerek     férfi-nõ kommunikáció     gyerekek     gyereknevelés     gyereknyelv     gyerekvállalás     gyermekek félelmei     gyermeki fejlõdés     gyermeknevelés     halál     halálfélelem     hasfájás     házasságcsapda     iskola     iskolakezdés     kamaszkor     kapcsolati gyász     kétéves gyerekek     komfortszoptatás; digitális gyermekvédelem; altatás; testmozgás     kommunikáció     konfliktuskezelés     kötõdés     krízis     megváltozott családi helyzet     mentális egészség     mozaikcsaládok     nagyszülõhöz fûzõdõ viszony     nõi szerep     önismeret     önkielégítés     önsorsrontás     ovis gyerek     ovis kor     ovisok     ovisok gondjai     óvoda     óvodás korú gyerekek     óvodaválasztás     párkapcsolat     patchwork - családok     patchwork családok     pszichiáter     pszichológushoz fordulni     pszichoterápia     ragaszkodás     serdülés     serdülõ     serdülõk     serdülõkor     sorskönyv     stabilitás     személyiségfejlõdés     szeparációs szorongás     szerelem     szexuális fejlõdés     szexualitás     szobatisztaság     szófogadás     teljesítmény-szorongás     terápia     testvér fogadása     testvérféltékenység     titok vagy nem titok a családban     totyogó; alvás; szülõ érzései     válás  

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.

Nem szereti a bölcsit

Kedves Szakértő!

Kisfiam most 3 éves, ő egy érzékenyebb, nehezen fegyelmezhető, temperamentumos gyermek alapjában. 2 évesen elkezdtünk vele egy nagy létszámú körzetes bölcsődét, ahová nagyon nem szeretett járni, végigüvöltötte az összes reggelt,menekült onnan délután, majd az okot kutatva kiderült, hogy ott rendszeresen bántja több erős és nagyobb gyerek, ami nem oldódott meg többszöri kérésre sem, így kivettük onnan a gyereket fél év után. Találtunk egy jó intézményt, kis létszámú, gyerekbarát közeg. Fél éve jár ide is, sosem ment be igazán szívélyesen, de nem is volt olyasmi mint a másik helyen. Most 3 hónapja sokat volt beteg, sokat volt itthon és valami megtört. Azóta nem akar menni, ugyanúgy sír, mint a másik helyen, sőt, mondja is, hogy ott is bántják és keressünk másikat. Ez persze nem igaz, az egészen biztos, csak nyilván emlékszik, hogy nem volt jó neki az előző és onnan is elhoztuk. Azt is mondja, hogy anyával akar itthon maradni.Ott a bölcsiben mostanában sok a beszokó, sok anyuka mozog és nem is érti mások anyukája miért van ott. Gyakran dühös a kisebbekre. Főleg engem, mint anyát manipulál érzelmileg reggel, szívszaggatóan sír, ezért legtöbbször apukája vagy más viszi. Én egy eléggé izgulós, aggódós anyuka vagyok, aki nagyon sok melegséggel és simogatással, dicsérettel nevel, talán kicsit túl is kényeztet. Többször megkaptam már orvostól, védőnőtől, gondozótól , hogy azért nem akar közösségbe járni, mert itthon agyon van kényeztetve és ott pedig alkalmazkodni kell. Mégis úgy érzem valami ott nem jó neki,de félek, hogy egy újabb váltással azt tanulná meg, hogy ha nem jó, elvisszük onnan és egy idő után nem lehetne tudni, mi a valós alapja a dolgoknak. Nehezen érthető a beszéde, és a bölcsiről nem szívesen mesél, ezért sem tudom pontosan mi zajlik benne. Viszont aggódom és nem jó érzés minden nap ennyire sírva elengedni. Ott is nehezen nyugszik meg, de azért elvan. Hétvégén azonban sokkal vidámabb, nyitottabb, kommunikatívabb, szinte kivirágzik, ami vasárnap este már visszaesik a hétfő szó hallatára.Hogy kellene kezelnem , megoldanom ezt a problémát? Tényleg ott lehet a kulcs, hogy én vagyok túl aggódó, engedékeny és itt lehetnek a problémák? Már kezdem ezt hinni, és nyilván ha elvesztem az önbizalmam, mindez még inkább ördögi körré válhat. Már ott tartok, hogy innen is kiveszem, erősödjön meg őszig, de nem biztos, hogy ez a jó megoldás.Várom szíves véleményüket, ha nem baj, itt még 2-3 szakértőt is megkérdezek ebben a témában, hiszen több szem többet lát és biztos kapok hasznos tanácsot vagy ötletet, min gondolkozzak, mi lehet mindez mögött, mit érdemes tenni. Ősszel ovis lesz és már előre félek, ott hogy fogja magát egy új, nagyobb létszámú, nagyobb önállóságra szoruló közösségi életben érezni, a tapasztalatok alapján, ezért is kérek segítséget! Köszönöm előre is, minden jót kívánva: Jolán
Kedves Jolán!

Nagyon megértem az álláspontját: roppant nehéz, ha az ember anyai érzése mást mond, mint a közvélemény egy jelentős része. Annyira könnyű a kívülállóknak kemény és már-már spártai álláspontot elfoglalni és azt sugalmazni, hogy a gyereket idomítani kell, nem hagyni, hogy az érzései felülkerekedjenek, hanem megtörni, megtanítani neki, hogy az élet kemény és be kell állni a sorba. A baj csak az, hogy ez az üzenet még nagy gyerekkel, még felnőtt emberrel szemben is embertelen és pszichológiailag elhibázott. A kisgyerekek akkor fejlődnek egészségesen, ha a pszichológiai fejlődési, tanulási igényeik teljesülnek. A három év alatti gyerek élettani és lelki igénye pedig az, hogy az anyukája biztonságos közelségében felfedezhesse a világot és kísérletezhessen a tárgyakkal, a mozgással, a többi emberrel. A három, vagy talán négy év alatti gyereknek nem közösségben van a helye. A bölcsőde kényszermegoldás, kritikus, nehéz élethelyzetben egy végső menedék. Az óvodai lét pedig akkor működik jól, ha a gyermek önként, szívesen megy oda és annyi időt tölt ott, amennyit szívesen vagy könnyen elvisel. A jól végzett beszoktatásnak éppen ez a célja. Nem az a kérdés, hogy a gyerek ellenállását hogyan törjük meg, vagy hogy a gyerek sírásán hogyan jussunk túl - a beszoktatás célja az, hogy ne legyen ellenállás, ne legyen sírás. A leveléből meghasonlottságot, elbizonytalanodást vélek hallani. Mintha nem lenne már biztos a saját érzéseiben, anyai ösztönében, intuíciójában. Mint aki elvesztette az iránytűjét. És mintha a saját szíve azt mondaná: hagyjuk most ezt az egész zűrzavart, vissza az alapvonalra, az anya és gyermeke biztonságos kapcsolatához, és majd később, amikor a gyerek is érettebb és a lelke is megnyugodott, akkor kísérletezzünk újra a közösségi élettel.
Ha engem kérdezett volna, ugyanezt javasoltam volna. A kisgyerek életében egyetlen stabil bázis van: az, hogy a szüleim, és köztük is elsősorban az édesanyám nem hagy cserben, nem tesz rosszat nekem, nem hagy magamra, nem mond le rólam. Mindig ott van, ő a bázis, oda mindig vissza lehet térni, ott mindig föl lehet töltődni, onnan lehet új kalandra, próbatételre indulni. Akár hiszi, akár nem, harmincéves korában is így fog Önre tekinteni a fia. A szülő mindig ott van mint végső mentsvár. A szülő legyen az, akire bármikor és bármilyen körülményben számítani lehet és akinek a reakciója, az elfogadása nem is képezheti kérdés tárgyát. "Persze, hogy ő mellém fog állni" - gondolja jó esetben a gyerek. Az a huzavona, zűrzavaros helyzet, amiben most van, semmiképp sem alkalmas arra, hogy a gyermek megtanuljon bármiféle "leckét". És egy 3-4 éves gyereknek nem is efféle spártai alkalmazkodási leckéket kell tanulnia. Az ő "tananyaga" most a biztonság, és a biztonságos bázisra támaszkodva az örömteli játékos felfedezés. Nagyon messze van ő még a kötelességteljesítéstől meg az önsanyargatástól mint elvárástól. Azt mondja, Ön sok melegséggel és szeretettel nevel. Ez fontos és jó. Az aggodalom már más kérdés. Természetesen a túlféltés, az aggodalomból fakadó korlátozás, a gyerek kísérletező-felfedező kedvének, mozgásának, kalandjainak visszametszése szintén nemkívánatos. Hiszen az a fontos, hogy a gyerek ősbizalma ne csak a Mama közelségére terjedjen ki, hanem a nagyvilágban való magabiztos mozgásra is. Ha a gyereknek azt üzenjük: igen, meg tudod csinálni, mehetsz, kísérletezhetsz, én pedig vigyázok rád, akkor magabiztos, a világban ügyesen mozgó embert kapunk. Ha ésszerűen megtanítjuk neki a veszélyeket, de hagyjuk felfedezni, akkor a kíváncsisága a tudás és a magabiztosság felé viszi őt. Az óvodába majd annak idején fokozatosan, és azzal a szilárd hittel kell beszoktatni, hogy az tényleg jó neki. De ez csak akkor meggyőző, ha az édesanyja ezt tiszta szívvel hiszi, mert olyan a hely és olyanok a pedagógusok. És: olyan a beszoktatás. Minél természetesebb, minél észrevétlenebb, annál jobb .Az ilyen korú gyerek még nem észérvekben gondolkodik, és nem következtet. Közvetlenül megéli az élményeit. Ha valahol jó, akkor ott jó. Ha belefeledkezem a játékba, mert jó nekem, akkor nem nagyon érdekel, ha elmegy a Mama, de jöjjön vissza hamar, legyen itt, amikor majd vágyom rá. Jó, ha az óvoda kínál valamiféle átmenetet az első időszakra, pl. az anya jelenlétében zajló játszóházat, ahogyan a Waldorf óvodákban szokás. Az is jó, ha az óvodában töltött napok számát és hosszát a szülő és a gyerek igénye határozhatja meg. Ha a család megteheti, hogy délután már otthon van a kisgyerek, akkor teljesen fölösleges bent aludni. Az is egy kényszermegoldás. Az óvoda egyetlen célja, hogy a gyerek társas viselkedését fejlessze abban a 4-7 éves korban, amikor erre már alkalmas, sőt igénye van, és amikor ez még nem a teljesítés, hanem a játék jegyében zajlik. Erre pedig napi 3-4 óra heti néhány napban bőven elegendő. A többi csak a ránk örökített intézményi rutin.
Sok sikert kívánok!

Frank Orsolya
2014-02-26 22:15:16
Olvasói értékelés: 5/5
A szerkesztő ajánlja