SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Viták a kismamák szülés utáni hazaengedéséről - "A javaslatunkat támadó kritika igazságtalan hisztéria"

Családinet [cikkei] - 2017-06-23
Az Egészségügyi Szakmai Kollégium szülészeti tagozatának vezetője szerint a kollégium már húsz éve valamennyi kormánynál megpróbálta elérni, hogy a kötelezően előírtnál hamarabb is hazamehessenek a kórházból az anyák az újszülöttjeikkel, ám nem jártak eredménnyel.
Viták a kismamák szülés utáni hazaengedéséről - "A javaslatunkat támadó kritika igazságtalan hisztéria"

Demeter János csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva üdvözölte az erről szóló elképzelést, és rámutatott: végre meghallgatták őket és lehetőséget biztosítanak erre. A javaslatukat támadó kritikákat igazságtalan hisztériának nevezte. 

Megjegyezte: amikor bevezették a jelenleg is érvényes finanszírozást, olyan igazságtalan helyzetek alakultak ki, hogy császármetszés után két nap, míg normál szülésnél három nap kórházban töltendő idő kellett a térítéshez. 

Hangsúlyozta: a mostani tervezet szerint csak problémamentes szülés után, érett kisbabával, az édesanya kérésére lehet korábban hazamenni. 

Az MTI kérdésére, miszerint vajon mennyire fognak majd élni az anyák ezzel a lehetőséggel, Demeter János azt mondta: várhatóan csak néhányan fogják kérni ezt, jellemzően olyanok, akiknek már a második, harmadik vagy többedik gyermekük született, és várja őket otthon a nagyobbik testvér. Megjegyezte, szabadabb felfogású édesanyáknál szinte "kényszer és állandó háború van", mert ők szeretnék, ha már a szülés másnapján hazaengednék őket. 

A szülészeti tagozat vezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy sokszor még a három nap sem elegendő az anyáknak, hiszen az anyatej termelődése a harmadik napon áll be, ekkor tanulják meg a szoptatást, és első gyermeknél nem megnyugtató az eddigi gyakorlat sem.

Demeter János szerint szó sincs arról, hogy a kórházakat a szakemberhiány, illetve férőhelyhiány arra sarkallhatja, hogy rábeszéljék az édesanyákat a gyors távozásra. Hozzátette: kizárólag az édesanya kérésére történhet mindez, a születésszám és a tapasztalataik alapján pedig egy-két budapesti kórház kivételével zsúfolt szülészet alig van.   

A Magyar Nemzet csütörtökön írt arról, hogy akár már a szülést követően 24 órával elbocsáthatják a kórházból az anyát az újszülöttel egy friss rendeletmódosítás tervezete szerint. A normális diagnózisú, 2499 gramm feletti születési súlyú újszülötteket engedhetik majd haza, ha a szülés a 37-41. terhességi hét között történt.
 

Társadalmi egyeztetés a szülés utáni kórházi tartózkodásról

A kormány szülői és egészségügyi szakmai szervezetek kérésére társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a javaslatot, amely szerint a szülő nők saját kérésükre, komplikációmentes szülés és az orvos jóváhagyása esetén már 24 óra után újszülöttjükkel együtt elhagyhatnák a kórházat - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence kifejtette: ez azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben, amikor a kórházak minimum 72 órás kezelés esetén kapták meg a teljes egészségbiztosítási finanszírozást a szülés után, a jövőben a 24 órás kezelés után is megkaphatnák ugyanezt a térítést, vagyis rugalmasabbá válna a rendszer.

A politikus elmondta: a kormány családbarát szülészetek kialakítására törekszik, ezért olyan tervezetet bocsátottak társadalmi egyeztetésre, amely több nyugat-európai példát követve problémamentes szülések esetén az anya kérésére lehetővé teszi, hogy úgy is megkapja a kórház a teljes finanszírozást, ha az édesanya 24 óra után elhagyja a kórházat, és az orvos felelős véleménye szerint mind a gyermek, mind az édesanya egészséges.

Mint mondta, a javaslat révén megszűnik a kórház anyagi ellenérdekeltsége az egészséges anyák és újszülöttek korábbi hazaengedésével szemben. Ugyanakkor azokban az esetekben, ahol ez orvosilag indokolt, természetesen továbbra is bent kell maradni az anyának és a gyermeknek - hangsúlyozta az államtitkár.

Forrás: MTI
Fotó: deovolenti / flickr

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja