SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Pizsamaparti egyszerűen

Családinet [cikkei] - 2011-08-10
A "gyerekzsúrnak" ez a formája különösen kisiskolások körében kedvelt, de tinik is előszeretettel rendezik meg.
Pizsamaparti egyszerűen

Lehet ennek a szabadidős programnak egy igen praktikus vonzata is, ugyanis megoldhatjuk vele az esti gyermekfelügyeletet, ha a baráti családok „összebeszélnek” és egyikük felajánlja, hogy helyet ad a partinak. A vendég gyerekek szülei pedig nyugodtan elmehetnek színházba, buliba anélkül, hogy aggódniuk kellene a gyerekekért.

A pizsamaparti ötlete eredetileg az Egyesült Államokból származik,és elsősorban kislányokra jellemző, de a fiúk is jól szórakozhatnak egy ilyen esti partin. A kisiskolások már szívesen alszanak barátaiknál szemben az óvodásokkal, akik közül sokan még ritkán voltak távol szüleiktől, ezért ők még félnek az ilyen vendégeskedéstől.

Általában a lányok lányokkal, a fiúk fiúkkal vannak együtt szívesen. Ez életkori sajátosság is, valamint az érdeklődési kör is meghatározó.

A lányok inkább lányos történeteket olvasnak, mesélnek egymásnak, és a romantikus filmeket kedvelik. A fiúk jobban kedvelik a kalandos történeteket, filmeket.

A szülőknek is kellemes megoldás a pizsamaparti, hiszen a társaság nem fogja fenekestül felforgatni a lakást, jól elvannak ők a gyerekszobában is.

Azt a helyiséget, ahol a gyermekek aludni fognak rendezzétek be - közösen minél otthonosabban, hangulatosabban. A mozdítható bútorokat rámoljátok ki a szobából és tegyetek matracokat, pokrócokat, párnákat a földre. Télen javasolt öltözék a meleg pizsama, puha zokni.



A kezdeti időpontot érdemes 18,19 órára tenni. Amint megérkeznek a kis vendégek, rögtön belebújhatnak a pizsamába és máris otthon érezhetik magukat. Lehetőleg könnyű egészséges, és ízletes vacsorát tálaljunk fel nekik. A halrudacskák, csirkefalatok krumplipürével, salátával gyomorkímélő fogások. Ezután közös megegyezés alapján esetleg megnéztek együtt egy gyerekeknek szóló filmet, majd eltűnik a társaság a gyerekszobában. Felnőtteknek ezután már tilos a belépés! Ha még nagyon kicsik, akkor megkockáztathattok néhány bekukkantást a szobába - természetesen előbb udvariasan bekopogtok.

Előfordulhat, hogy kissé eluralkodik az unalom a gyerekek közt, erre sok megoldás lehet:
Ilyen csoportjátékok az üvegpörgetés, gyorsposta, dalok kitalálása, éneklése hangszeres kísérettel, lehet árnyékkép kitaláló versenyt is rendezni. Jó szolgálatot tehet egy Cd-lejátszó, színes kendők, zseblámpák, csatához való párnák.
 
Ilyenkor gyorsan repül az idő és egyszerre csak itt az alvás ideje. Mielőtt lefeküdnének a porontyok, összegyűjthetitek őket a konyhába egy jó éjt-italra. Nyugodt lesz az álmuk, ha egy pohár meleg kakaóval, vagy langyos mézes tejjel kínáljátok meg őket. Aztán fogmosás után gyorsan be a paplanok alá. Az estének méltó befejezése lehet amikor a gyermekek még halkan sutyoroghatnak villanyoltás után, vagy meghallgatnak egy mesét, hangjátékot.

Másnap reggel a pizsamapartit fejeljétek meg egy finom kiadós reggelivel! Ha a közelben, csak néhány háznyira laknak a gyerekek, haza is kísérhetik egymást, miközben még beszélgetnek a jól sikerült esti zsúr legszebb pillanatairólShift+R improves the quality of this image. Shift+A improves the quality of all images on this page..
 


Fotó: www.foter.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja