SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egyetlen kívánság

- 2013-03-07
Még az ősidőkben történt, amikor a bölcs öreg Természet apó úgy döntött: minden növénynek legyen zöld a szára és a levele, de a virága maradjon fehér. Úgy gondolta, ha külső formájukban változatosak, színben azonban egyformák lesznek, sohasem fognak összeveszni, nem irigykednek majd egymás szépségére.
Egyetlen kívánság

Hosszú ideig így ment ez, mígnem egy télvégi napon a hóvirág, hogy megszabaduljon a vállán lustálkodó utolsó hópelyhektől, megrázta harang alakú fejecskéjét, és az akkorát csendült, hogy felriasztotta álmából a békésen szunyókáló fehér ibolyát.

A bonyodalmak ekkor vették kezdetüket. A szerény ibolyának ugyanis azon nyomban lelkiismeret-furdalása támadt: bizonyára elaludt, ezért egyenesen neki szánták a hangos ébresztőt. Nagy nehezen kikecmergett a még kemény hópáncél alól, hogy szétnézzen a külvilágban. Körbekémlelve azonnal rájött: ez még nem az ő ideje, vagyis odébb van még a tavasz. Fázósan húzta magára zöld leveleit, de így is majd megfagyott, nem bírta abbahagyni a didergést. A dermesztő hideg hamarosan kékre festette fehér szirmait. Mikor kissé megenyhült az idő és olvadni kezdett, a tócsák fénylő felszínén meglátta önnön tükörképét. Meglepődött nagyon, hogy milyen szépen mutatnak fagytól megkékült szirmai. Nem is bánnám, ha így maradna – szólalt meg fennhangon. Aztán magában továbbgondolta a dolgot: ha Természet apó meglátja, biztosan nem engedi, hogy megtartsam a kék szirmokat. Bárcsak megtarthatnám őket! – sóhajtotta. A pajkos szél felkapta a sóhajt, és maga előtt kergetve, űzve egészen Természet apó füléig juttatta.

Természet apó nemhiába volt öreg és bölcs, a sóhaj a szívéig hatolt, és megértette, hogy minden  virág, akármilyen kicsi és szerény is, boldogan viselne szebb külsőt, hiszen a szépség iránti vágy mindenki szívében titkon ott lapul. Végül is, attól a világ is tarkább, élvezhetőbb lenne. Elhatározta hát, hogy korábbi döntését megváltoztatva, egyetlen kívánságát teljesíti minden virágnak.

Az elhatározást tett követte, s elindult, hogy sorra látogassa kedves virágait.

A hóvirág - mely kitüntetésnek érezte, hogy a hóról kapta a nevét -, teljesen meg volt elégedve a külsejével, így azt kérte, maradjon minden úgy, ahogy van.

A kis ibolya a szirmai kék színére volt büszke, ezért azt kívánta, az ne is változzon meg többé.

A földből a melengető nap sugaraira előbúvó kankalin magatartása azonban ugyancsak meglepte Természet apót. A kis haszontalannak még ki sem simultak a hosszú, téli szunyókálásban meggyűrődött apró levelei, amikor máris megjegyzést tett a közelében viruló, új színben pompázó ibolyára. Egyeseknek lehet, másoknak meg nem, kiríni a tömegből?! Ezt meg ki engedte meg neked?! – förmedt rá az amúgy is félénk virágra.

Te is kívánhattál volna egyet, egyetlenegyet, ha nem lennél ilyen féltékeny és önző. Látom, egészen elsárgultál az irigységtől – szólalt meg Természet apó. Maradj is így, mert ez meg az én kívánságom.

Természet apó a gyöngyvirágtól is megtudakolta, mit szeretne. Ez, hogy össze ne tévesszék a harangvirággal, fehér virágcsengettyűi kelyhébe finom illatot kért.

A harangvirág – mondván fehér harangjai a gyöngyvirágnak is vannak – világos rózsaszín kívánt lenni. Meg is kapta.

Kívánság terén azonban a tulipán még a bölcs öregnek is fejtörést okozott, ugyanis nemhogy nem kívánt semmit, megszólalni se volt hajlandó, szorosan összezárta a szirmait. A többiek azonban igen kedvelték ezt a társukat. Sorra dicsérték hát kecses alakját, karcsú, hosszú szárát, formás szirmait, lándzsa alakú leveleit. Még a szél is azt susogta, „szép vagy, nincs miért szégyenkezned”. A kis tulipán nem bírta sokáig elviselni a bókokat, egyszer csak elpirult tőlük az összes virágszirma. Ettől pedig még szebb lett, így a ki nem mondott kívánsága is teljesült: csodálatos, piros tulipánná vált, és úgy is maradt mindörökre. Természet apónak köszönhetően a többi fehér virág is színt vagy illatot kapott, ki-ki kívánsága szerint. És mivel jól és okosan tudtak kívánni, így lett általuk sokszínűen tarka, illatos és gyönyörű a világunk.

fotó: piqs.de

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja