SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Bűn-e a lombikbébi program?

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2017-08-31
Veres András győri megyéspüspök szerint igen. Kijelentésével egyetértők is akadnak, azonban sok felháborodott hang is megszólalt és foglalt állást az ügyben, köztük hírességek, közéleti szereplők, politikusok is.
Bűn-e a lombikbébi program?

Mint az a közelmúltban kiderült, a kormány nagyobb összeget kíván fordítani a lombikbébi programra hazánkban. Ennek kapcsán Veres András, győri megyéspüspök augusztus 20-án, ünnepi beszédében kitért arra, hogy az eljárás – és hazánk törvénykezése a kérdésben – a keresztény értékrenddel és a Biblia tanításával nem összeegyeztethető. A Magyar Nemzetnek adott interjúban a Püspök úr magyarázatot fűzött állásfoglalásához.

„Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben...” – mondta a püspöki kar vezetője augusztus 20-án tartott beszédében Budapesten.

Mivel a program révén világra jövő gyermekek nem férfi és nő természetes kapcsolatából születnek, ezért nem támogathatja az egyház, főleg, mivel az eljárás során több petesejt is megtermékenyül, de nem minden embrió kerül beültetésre. Így a „felesleges” élő petesejtek elpusztításra vagy lefagyasztásra kerülnek, ezért sem elfogadható a művelet a katolikus egyház számára, mely, mint a Püspök úr nyilatkozott, egyértelműen az élet védelme mellett teszi le a voksát. Mint mondta, az egyház nem szólította fel a kormányt, hogy ne támogassa a programot, de mindenképpen fontos, hogy szót emeljenek az ellen.

Arra a kérdésre, hogy a hozzá, illetve a többi lelki vezetőhöz forduló gyermektelen házaspárok számára milyen segítséget adhat, a Püspök azt felelte, hogy nem a lombikbébi programban, hanem a lelki gondozásban keresendő a megoldás, mivel a meddőség sokszor összetett probléma és lelki gyökerei vannak. Mint mondta, a meddő pároknak állapotuk elfogadásában kell segítséget adni és az örökbefogadás felé fordítani őket. Előfordult már a saját szolgálata során is, hogy miután egy gyermektelen pár a tanácsára örökbefogadott egy gyermeket, átszakadt a lelki gát és a szülőknek hamarosan saját gyermekük született, természetes úton.

A sokakat talán legjobban érdeklő kérdés: bűnös-e az a szülőpár, akik – korábban már mindent megpróbálva – nem láttak más lehetőséget, és belevágtak a lombikbébi programba? Vajon az ő gyermekük bűnben fogant?
„A gyermek tehet legkevésbé róla. A szülők pedig nagyrészt tájékozatlanok. Azt el kell, mondjam, hogy a lombikbébiprogram nem járható út az élet továbbadására.” – mondta válaszul Veres András, aki a legnagyobb problémának a tájékozatlanságot látja és sajnálja azokat a katolikus párokat, akik erre az útra léptek. Mindamellett határozottan bűnnek számít a programban való részvétel – attól függően, hogy mennyire tudatos ez a lépés, a bűn súlyos vagy kevésbé az.

Akik naprakészek a katolikus egyház vélekedésével kapcsolatban, azokat nem lepte meg ez a nyilatkozat, püspök úr szerint azonban kell egy megfelelő fórum, ahol a lelkészek beszélhetnek erről a hívekkel, mivel a templomi gyülekezetek nem alkalmasak egy ilyen téma megvitatására. A katolikus egyháznak erre a tájékoztatási rendszerre kellene fókuszálnia.

Annak ellenére, hogy közismert a felekezet álláspontja a családtervezés természetes folyamatába való beavatkozásról, most mégis többen felszólaltak Veres András kijelentései ellen.

Az édesanyák felháborodása szinte tapintható a médiában napok óta – megszólaltak, akik most próbálkoznak, de a hangok közt akad, aki épp várandós „bűnben fogant” gyermekeivel, és olyan is, aki már karjában tarthatja gyermekét, hála a lombikprogramnak. Egyikük ki merte mondani, amit a legtöbb hasonló cipőben járó nő át tud érezni: „A lelkem is eladnám az ördögnek, ha csak úgy lehetne gyermekem!”

Mások egyszerűen értetlenek, szerintük Isten nem engedte volna az eljárás megszületését sem, ha ez bűn lenne, ezek a gyerekek inkább különleges ajándékok.

Viczián Viktória, Miss Earth Hungary számára azért okozott fájdalmat a Püspök úr kijelentése, mivel ő maga is lombikbaba. Szülei tíz évig várták érkezését, ezért a szépségkirálynő és szülei is mind hálásak Istennek, a sorsnak és az orvosoknak, amiért ő világra jöhetett. A fiatal szépség a Bors-nak elszántan kijelentette: ő is ugyanolyan ember, mint bárki más, ezért mostantól ki fog állni a lombikbabák mellett. Hozzátette, szerinte a világon a legjobb dolog ez a program, mert azoknak segít, akik már az utolsó reményüket is elvesztették.

Csatlós Csilla coach, üzleti szakértő, aki maga is egy hatéves, lombikban fogant gyermek édesanyja, Facebook-oldalán hosszabb írásban azt foglalja össze, milyen érzelmi, testi megrázkódtatásokkal jár, amikor egy pár gyermektelen. Története arra hívja fel a Püspök úr figyelmét, hogy anélkül tört pálcát a lombikbabák szülei fölött, hogy igazából tisztában lenne az eljárással, annak minden nehézségével, fájdalmával és örömével, mely a szülőket eléri.

„Amikor még beszélni és járni sem tudtam, megkereszteltek, katolikus keresztény lettem, hiszen a családom időtlen idők óta az. A lombikprogramok alatt az én Istenem velünk volt és segítette az utat, amin családdá válhattunk. Püspök Úr, ezt az utat venné Ön el keresztény párok ezreitől, azzal, hogy bűnösnek kiáltja ki őket nyilvánosan. Nem vagyunk bűnösök. Ne nehezítse senki lelkét a bűntudat keltéssel főleg ne azon sok ezer nőét, akik jelenleg is lombikprogramban vesznek részt.
Minden túléléshez kell változás, igazodás a fejlődő világhoz. Fejlődjenek Önök is. A női nemhez kötődő dogmáik már nem elégségesek és nem életképesek 2017-ben.” – üzente az édesanya Veres Andrásnak.

A győri meddőségi centrum, a Kaáli Intézet vezetője, dr. Kőrösi Tamás gyakorló keresztény, katolikus hitű ember, akinek szárnyai alatt már több mint tízezer gyermek jöhetett világra. Ő maga is úgy vélekedik, hogy az eljárás kidolgozója, Robert Geoffrey Edwards valószínűleg nem véletlenül kapott Nobel-díjat 2010-ben eredményeiért. Munkájának hála, hazánkban évente mintegy kétezer baba születik, akik más módon nem foganhattak volna meg. Kőrösi doktor azt is elmondta, nem igaz a kidobásról, elpusztításról szóló megjegyzés, minden fagyasztva, tárolva van. Egyszersmind idézte Őszentségét a Pápát is, aki korábban azt nyilatkozta: „Az egyháznak ma már nem az a feladata, hogy bioetikai kérdésekben harcosan küzdjön a veszélyes tendenciák ellen” – írta meg a wmn.hu

Hazánkban a lombikbébi programban résztvevő házaspárok jelenleg öt alkalommal próbálkozhatnak ingyenesen a teherbeeséssel, valamint az állam támogatja az ezzel járó gyógyszerezést is. A Veres András számára visszatetsző állami kezdeményezés főként a gyógyszerezést venné célba, a jelenlegi 70-ről 90%-osra emelné az igen drága szerek egészségpénztári finanszírozását, de az állami intézmények is kapnak támogatást, ha vonatkozó részlegeiket bővíteni szeretnék, ezt a mai napon jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A cél, hogy akinek eddig anyagi okokból nem volt elérhető az eljárás, azok is részesülhessenek a gyermekáldás csodájából. 

A politikusok reagáltak a bejelentéskor a Püspök úr szavaira is, Balog Zoltán azt mondta: újabb civilizációs betegségek jelentek meg, melyek a fogantatás útjába állhatnak, és létezik erre orvosi segítség. Mivel mindez jogilag és erkölcsileg szigorúan szabályozott formában történik, ezért a kormány egyértelműen támogatja, maga Balog Zoltán is, keresztény emberként az ügy mellé áll.

Fotó: Angie Draiville / FREEIMAGES

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja