A fókuszolás remekül belesimul mindabba, amit a humanisztikus pszichológián belül azelőtt tanultam és azóta is tapasztalok. Nagyon fontos szerepet játszik az életemben ez az eljárás, örülök, hogy egymásra találtunk.

Eredetileg arra kerestem valamilyen lehetőséget, hogy a dúlaságom során a várandósok körében gyakran tapasztalt félelmeket, szorongásokat és testi-lelki elakadásokat sikerüljön feloldani lehetőség szerint még a szülés előtt, vagy legalább alatta, utána.

Az első várandós anyát több hónapon keresztül több alkalommal kísértem a fókuszolásban, s egy természetes szülés - születéstörténet koronázta közös munkánkat. Eleinte az összes technikai csoda bevetését szükségesnek ítélte a saját szülése idején, ám a fókuszolások után, közeledve a várva várt eseményhez, egyre inkább úgy érezte, hogy ezzel a feladattal a saját teste egyedül is képes lesz megbirkózni. Ebben az orvosa és a férje is teljes mértékig a partnerei voltak. Ma is büszke rá, hogy képes volt fájdalomcsillapítás és egyéb beavatkozások nélkül, a saját erejéből is világra hoznia a gyerekét.

Ez a példa jól szemlélteti azokat a félelmeket, melyek az előzetes várakozásokból fakadnak, és fókuszolás, vagy egyéb módszer nélkül akár önbeteljesítő jóslatként is működhetnek. Egy másik példa arra világít rá, hogy a fókuszolás akkor segíthet igazán, ha azt időben elkezdik a várandósság hónapjai alatt, és megbeszélik az ezzel kapcsolatos előzetes elvárásokat.

Egy első babáját váró pár mellett dúlaként voltam jelen a vajúdás és a szülés alatt. Már a várandósság alatt feltűnt, hogy a kismama gyakran beszél saját édesapjáról. Határozottan közölte, hogy korábban fog szülni, azonban ennek a kijelentésnek akkor még nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. A terminusnál három héttel korábban burokrepedéssel megindult vajúdás igen hosszadalmasra és nehézre sikeredett. Amikor a tizedik órában még mindig nem tágult ki eléggé a méhszáj az erős kontrakciók ellenére sem, a kismama monológba – spontán fókuszolásba - kezdett. A távollevő édesapjához beszélt kb. négy órán át – közben a vajúdása leállt -, majd a monológ után intenzíven újraindult a folyamat, és néhány órával később végül sikerült gond nélkül megszülnie a 3200 g-os egészséges kisbabáját. A szülést követő beszélgetés után derült fény a rejtélyre:

Az anya az egész várandósság idején és a szülés során is édesapja jóslata ellen küzdött. Az orvos apa felállított egy diagnózist, miszerint a lányának olyan keskeny a csípője, hogy csak császármetszéssel lesz képes világra hozni a babát. Ezt a kijelentést ráadásul nem is szemtől szembe mondta a lányának, hanem a család többi tagján keresztül juttatta el hozzá. A várandósság hónapjai alatt erről egyáltalán nem tudott beszélni az apjával, hiába szeretett volna, édesapja kerülte, hárította ezt a témát. Így az anya ösztönös önvédelmi reakcióként hozott egy olyan döntést - félve az apai jóslat beteljesülésétől -, hogy a babának mindenképpen korábban kell megszületnie azért, hogy még biztosan átférjen a medencéjén, s elkerüljék a császármetszést. A baba megértette és elfogadta az édesanyja félelmét és segített a terv megvalósításában: a vártnál jóval korábban, a 37. héten indult el. Én pedig megértettem, hogy miért haladt olyan nehezen és lassan ez a vajúdás, miért volt szükség a monológra és miért tudott a monológ után szépen továbbhaladni a folyamat. A saját felt sense-em (testi érzetem, megérzésem, intuícióm) már a szülés előtt megmutatta, hogy ebben a történetben hol lehet számítani elakadásra. Éppen ezért felajánlottam a fókuszolás lehetőségét, de végül a szülés korábbi megindulása miatt erre már nem került sor. Ha sor kerülhetett volna rá, akkor egy fókuszfolyamatban talán sikerült volna előcsalogatni ugyanezt a monológot még a szülés megindulása előtt, s a szülés sem járt volna ennyi kínnal, szenvedéssel, hiábavaló erőfeszítéssel, s talán húsz óra helyett 6-8 óra alatt lezajlott volna.

Az időben elkezdett fókuszolás segíthet a természetes szülésben, mely fontos megküzdés mind a baba, mind az édesanya szempontjából. Lehetőséget nyújt arra, hogy a kismama ránézhessen a várandóssággal és szüléssel kapcsolatos érzéseire, félelmeire, elvárásaira, így bizonyos szinten talán arra is lehetősége nyílik, hogy fókusztechnikával „előre dolgozva” megkönnyítse saját szülését.

Számomra a fókuszolás és a dúlaság ugyanazt jelenti. Teljesen azonos hozzáállást kíván mindegyik. Holland mestereim közül Christine és Erna szavai jutnak eszembe, akik szerint a fókuszolás olyan, mint a születés. A baba magától is megszületik, minden képessége megvan ehhez. Menet közben azonban szükség lehet tapasztalt, kellő tiszteletet, alázatot és elfogadást tanúsító társakra, kísérőkre, akik megnyugtató jelenlétükkel segítenek tovább lendíteni az esetleg elakadt folyamatot.

Az elmúlt évek alatt sok várandóssal és frissen szült anyával fókuszoltam, a szülésre való felkészülés során felajánlottam mindenkinek ezt a lehetőséget, és legalább egy kóstoló erejéig a legtöbben el is fogadták. Egyre nő azok száma, akik már a második vagy a harmadik babájukat várva is megkeresnek, hogy fókuszolva készüljünk az újabb jövevény érkezésére. Sokaknak – saját kérésére – dúlaként is jelen voltam a szülésénél.

Nagyon sokat tanultam az anyáktól, akik fantasztikus fókuszfolymatokat éltek meg, s jutottak a mélyebb, bensőbb felismerésekhez, megértésekhez. Megfigyelhettem azt is, hogy akik várandósan teljesen beleengedték magukat az érzéseik, érzeteik csodálatos birodalmába, azoknak a teste megmutatta, hogy mi vár majd rájuk a szülés idején. Ritmusosan ismétlődő változásokat éltek át testi szinten, s ezekhez gyakran társultak képek, emlékek, szavak, kifejezések, testi érzetek. Sokan spontán módon kapcsolatba tudtak kerülni a pocakjukban növekedő babájukkal, s a találkozás fantasztikus boldogságot, megnyugvást, megelégedettséget hozott a számukra: minden rendben van! Gyakran a baba közvetítette a bizonytalan mamák számára a biztonságot és a nyugalmat, és azt, hogy nincs miért aggódni, a természet mindent nagyon bölcsen kitalált, s ez az ő esetükben is így van, minden sikerülni fog, hiszen képesek kölcsönösen figyelni egymásra, és el tudják fogadni egymás érzéseit, igényeit.

Az anyák közül páran arra akarták használni a fókuszolást, hogy a baba nemét vagy a szülés időpontját tudakolják meg. Erre néhányszor sikerült is választ kapni, de csak akkor, ha a baba éppen közlékeny kedvében volt. Előfordult, hogy a babák megmakacsolták magukat és nem voltak hajlandóak reagálni anyjuk kíváncsiskodására. Néha nehéz volt elérni, hogy az anyák el tudják engedni a babával, a szüléssel, szülőséggel kapcsolatos elvárásaikat, előítéleteiket és sztereotípiáikat.

Volt olyan anya, akinek az első fókuszolás után megszűntek a rémálmai és a haskeményedése, görcsei. Sokan számoltak be arról, hogy a baba megszületése közben és azután is mennyire jó volt érezni, hogy értik, érzik a kicsi jelzéseit, nem okoz gondot kitalálni, mikor mire van szüksége.

Nagyon jó érzés, hogy van egy eszközöm, egy lehetőségem arra, hogy minél többeknek megmutathassam, mekkora önerő lakozik benne, s ha megtanul hinni ebben az erőben, akkor könnyebben veszi majd az akadályokat, boldogabb, kiegyensúlyozottabb, békésebb, természetesebb életet élhet.

A fájdalmam csak az, hogy nagyon kevesekhez jut el a fókuszolás lehetősége, sokszor az érdektelenség miatt. Pedig fantasztikus módon tudna segíteni, nélkülözhetővé válna sok esetben a gyógyszeres kezelés és az orvosi beavatkozás a várandósgondozás során. Az a többéves tapasztalatom - különösen az első babájukat váró párok körében -, hogy nem elegendő a kompetens szülésre és szülőségre való felkészüléshez a kilenc hónap.

A saját középiskolai tanulmányaim során nem esett szó sem biológia órán, sem máskor erről a témáról. Sajnos a mai diákok sem sokat tanulnak ilyesmiről, a szülés-születés természetes voltáról meg végképp semmit, emiatt nőhet a félelem és a szorongás bennük. Otthon a szüleiktől is elvétve hallhatnak róla, hiszen az elmúlt évtizedekben Magyarországon szinte lehetetlen volt - és még sok helyen ma is az - intézményi keretek között beavatkozások nélkül, természetes módon szülni, megszületni. A császármetszések aránya is meredeken emelkedik, nemcsak nálunk, hanem szerte a civilizált világban. Míg a hatvanas években ez az arány hazánkban 3-5% volt, addig ma már 30-50% körül mozog.

Éppen ezért azt a hosszú távú célt tűztem magam elé, hogy óvodai, iskolai programok keretében minél több helyre eljuttatom ezt az ősi tudást, tapasztalatot. A fókuszolás remek lehetőség arra, hogy a gyerekek, fiatalok körében minél hatékonyabban történhessen meg ennek átadása és befogadása, hogy mire ők felnőnek, ismét legyen lehetőségük a természetes szülés-születés csodáját átélni, ha e mellett döntenek. Természetesen e cél eléréséhez az óvónők, tanítók, tanárok, szülők és a segítő szakemberek bevonása is nélkülözhetetlen, bízom benne, hogy az ő körükben is nő majd az érdeklődés e téma iránt.

Fotók: sera: Schwanger, www.flickr.com