Tisztelt Ditta!
Az orvosi egyetemen szinte unalomig használt kifejezés volt, hogy „már ezt a görögök is tudták!” Mielőtt az elmúlt héten Görögországba utaztam végigolvastam az ókorban általuk leírt számos tanulmányt és írást. Eddig is tudtam, hogy a görög orvoslás Európa legfejlettebb gyógyító tevékenysége volt, s a Kr.e. IV. században már olyan magas fokon művelték, hogy a Perzsa Birodalom királyi udvaraiba is görög orvosokat hívtak a királyi család ellátására. A görög orvoslás megalkotta az egészség és a betegség ellentétpárját, az emberek hittek az ellentétek harmonikus egyensúlyában és a természet gyógyító erejében. Éppen ezért az Aszklépiosznak, és egyéb gyógyító isteneknek szentelt templomaikat – melyek a legelső kórházak voltak – gyönyörű és nyugalmas környezetben építették. E templomok szanatóriumként is funkcionáltak, mert a betegek hitték, hogy álmukban meglátogatják őket az istenek. Kiválónak bizonyultak a pszichoszomatikus betegségek kezelésében is. Tanulmányozták a természeti törvényeket, prognózist és diagnózist állítottak fel. A Kos-szigeti iskola fontos szerepet játszott az olyan jelentős gyakorlatok kialakításában és elterjesztésében, mint a diagnózis és prognózis tanítása, pontos kórtörténet felállítása, vagy a beteggel való együttműködés hangsúlyozása! A hippokratési iskola legnagyobb vívmánya azonban az, hogy nyíltan szakított a filozófiával, azaz a spekulatív orvostudománnyal. Ehelyett a közvetlen tapasztalást tartotta fontosnak. A betegségek megfigyelése az általánosítás miatt volt fontos. A görög orvoslás fejlődésének történetében kiemelkedő jelentőségű volt az elméleti eredmények gyarapodása. Az egyetemes természet eredetét és okát kutató görög tudósok kiemelt helyen foglalkoztak az ember külvilághoz való viszonyával. A századunkig meghatározó, számtalan formában átvett és zsinórmértékül szolgáló görög orvosi-elméleti rendszerek (pl. a hippokratészi iskola tanításai) az egészség megőrzését, a betegségek megelőzését, a holisztikus szemléletet hangsúlyozták, és nem magát a gyógyítást. Számomra egyik legmeglepőbb és legkevésbé ismert az endokrinológiai (hormonális) kezelésekre vonatkozott (Endocrinology in ancient Sparta, Endocrinology in ancient Sparta HORMONES 2007, 6 (1):80-82, Medical School, University of Crete, Heraklion, Crete, Greece), amelynek legfontosabb gyakorlati, aktuális részleteit szeretném megosztani kedves Olvasóimmal. Jóllehet a szónak mai értelmében orvostudomány 3 ezer évvel ezelőtt még nem létezett, de számos olyan megfigyelést tettek, amelyek mai is lenyűgözők. A legfontosabbnak azt tartom, hogy egyes növények gyógyító hatásait ismerték és alkalmazták. Ezek egyike volt a barátcserje (Vitex agnus-castus L.), amelyet alapvetően hormonális zavarok kezelésére használtak (1. ábra). Megfigyelték, hogy hatására lényegesen csökkent a meddőség, a menstruációs, klimaxos panaszok száma és mértéke. Korunk orvoslása kétkedve fogadja ezeket a módokat. A régi elvet, „de omnibus dubitandum est” (vagyis mindenben kételkedni kell) én is osztom, ezért mentem utána ennek a problémának és kerestem a választ arra a kérdésre, hogy ez a növény, ill. növényi kivonat valóban hatásos-e. Meglepődve tapasztaltam, hogy a barátcserje hatásai valóban meggyőzőek. Az egyik legismertebb orvosi lap, a British Medical Journal közölte, hogy 1634 nőbetegben ez a készítmény csökkentette az ún. premenstruációs tüneteket, rendezte a menstruációs zavarokat és jelentősen csökkentette a meddőséget is. Ezt a megfigyelést egészítették ki azzal, hogy a csökkent pajzsmirigybetegségben szenvedők számára is kedvező hatásúnak bizonyult, jelentősen mérsékelte az autoimmun gyulladás tüneteit is. Ezt a növényi kivonatot javasolta 2010-ben az európai orvosok szövetsége (2. ábra)
Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy miképpen hat ez a természetes anyag, milyen dózisban érdemes alkalmazni, mikor nem szabad szedni?
• A barátcserjében különböző biológiailag hatásos anyagok vannak, többek között flavonoidok és glükozidok. Fontos tudni, hogy hormonokat nem (!) tartalmaz, jótékony hatásának éppen az a lényege, hogy az agyalapi mirigy működését serkenti, szabályozza – különösen az LH-hormon (luteotrop hormon) szintet növeli. Ez közvetett módon fokozza a szervezet progeszteron-termelését – ez az anyag pedig a menstruációs ciklus szabályozását segíti. Lényegesen javítja meddőség esetén a fogamzás esélyét. Fontos megállapítás volt az is, hogy a prolaktin szintet viszont csökkenti. Az enyhén megemelkedett prolaktin-szint csökkentése nemcsak néhány meddő nőnél lehet hasznos, de azoknál is, akiknek melle a menzesz előtt nyomásra érzékeny (PMS=premenstruális szindróma). Ennek a természetes növényi anyagnak hatására csökkent autoimmun pajzsmirigybetegségben az antitestek szintje (TPO elleni antitest).
• Az alábbi betegségben szenvedőknek javasolható:
o Meddőségben
o Menstruációs zavarban
o Klimaxban hőhullámok esetén, éjszakai izzadásban
o PCOS-ban
o Pajzsmirigy autoimmun gyulladásában
o Kóros elhízás esetén
o Depresszióban
Adagolás: a frissen szedett magvakat tisztítás után átdarálják, üvegbe teszik. Felöntik 96%-os alkohollal, tetejét csavaros tetővel lezárják. 10-14 napig érlelik, mindennap kétszer alaposan felrázzák. Az érési idő lejárta után leszűrik, az ázalékot vízzel átforralják. Szűrés után annyit adagolunk belőle az alkoholos kivonathoz, amennyivel 38-40 százalékosra hígíthatjuk. Naponta háromszor 10-20 cseppet fogyaszthatunk. A növény magjából készült porból napi 2 g, vagy 2-4 kapszula, 1-2 teáskanálnyi, a gyárilag előállított cseppből 20-30 csepp (180 mg) javasolt.
Az alkalmazása legalább 3 hónapon át szükséges a kívánt hatás eléréséhez. Mellékhatásokat nem észleltek.
• Nem szedhetik:
o Terhesek
o Fogamzásgátló készítményeket szedő nők
o Szoptatás ideje alatt
Jó egészséget kívánok:

Prof. Dr. Balázs Csaba
2011-10-10 11:01:08