Kedves Katalin!
A párom anyukáját nem értem. Ő egy alacsony termetű, ám annál temperamentumosabb nő. Van egy májfolt az arcomon.
Neki is, ám kisebb. Évente eljátsza azt, hogy az én májfoltom nől. AMi nem igaz. Kozmetikusomtól kaptam kövirózsa krémet rá, azzal kenem szorgalmasan. HA tükörből közelebbről vizsgálgatom, látom, hogy szépen, lassan múlik. Mikor elmeséltem ezt neki, hogy kozmetikusomtól kaptam krémet, ő állandóan a maga igazát mondja, hogy nőtt és nem fog elmúlni. Páromnak sem tetszik az anyja természete, nem tudunk vele mit csinálni, egyik fülünkön be...
Sajnos az ő anyja olyan, hogy amit ő tud az úgy van, és ne magyarázzon neki senki. Nem nyitott dolgokra, semmit nem lehet neki mondani, pl itt van kövirózsa krém este is. Miért ilyen? Mintha nem akarná elfogadni, hogy a világ fejlődik és igenis a fejlődéssel egyetemben már vannak jobb dolgok, mint ő megtanult annak idején. NEm mondja ki, de valahogy mégis ezt közvetíti, hogy az ő tapasztalatát, tudását ne kérdőjelezze meg senki. NEm fogadja el, hogy pl igenis már van olyan krém aminek használatával igenis el lehet tüntetni a máj foltomat. Miért nem nyitott? Egyébként sajnos a párom ezt örökölte anyjától, sajnos ő se nyitott dolgokra. Mi ennek a dolognak a mozgató rugója? Tekintélyt vesztő lenne, ha belátná, beismerné, hogy jé, milyen jó, hogy dolgokra van jobb megoldás? Szorgalmasan kenegetem a foltomat, bízok a krémben, hogy használni fog és be szeretném bizonyítani ezáltal, hogy nekem lesz igazam. Hogy nekem is lehet igazam. Hogy fiatalabbnak is lehet igaza. Miért kell neki okoskodónak lennie? Mitől fél? MIért okoskodik?Mikor a párom egyik vidéki családtagja meghalt, a párom intézte a temetési dolgokat. Anyukája magyarázott, egyfolytában okoskodott, nem tartotta tiszteletben, hogy a párom gyászol. Párom nem szólt az anyjára a viselkedése miatt, azt mondta anyja annyira fel tud pörögni, hogy nem tud vele mit csinálni. Egyik fülén be... maximum. Akkor is okoskodott, mondta a magáét. Miért nem lehet azt tiszteletben tartani, hogy a fia gyászol és igenis tudja a dolgokat intézni. A párom egy megbízható, komoly, eszes tud lenni. Nem értem miért akarta a páromat elnyomni? Miért nem tartotta tiszteletben az érzéseit? Egyébként a párom 10éves volt mikor szülei elváltak és érzékelni a páromon, hogy anyja nem foglalkozott akkor a lelki világával, hogy megadja neki azokat az érzéseket, megnyugtatásokat amire szüksége lett volna. Egyébként azt olvastam, hogy azok a gyerekek akik elszenvedik az anya nyújtotta érzelmi biztonság hiányát azok bizonytalanok, rugalmatlanok, akár hangulatemberek és agresszívek is lesznek. MIért? Hogyan alakul ki ebből a rugalmatlanság és az agresszivitás?
Egyébként rájöttem, hogy az én anyum is valamelyest feltételhez, megfeleléshez köti az érzelmeket. Sajnos mamától rossz érzéseket és mintát is örökölt valamelyest. ANyutól ugyanis azt érezni, hogy ha segítek neki dolgokban, akkor jobban elfogad. Mikor nemrég rájöttem, azt mondtam neki nem kell, hogy elfogadjanak. Ha csak ezáltal tud érzelmeket adni, akkor nem kell. MAgamnak feleljek meg, a többi már más.
Még valami. Szeretném, ha leírtak után elmagyarázná nekem anyu és mama természetét. Ők túl óvó, túl féltő, túl szerető emberek. Nevelésben nem nagyon voltak következetesek. Viszont akkor fogadják el jobban az embert, ha kedvükre tesz. Mondhatnánk azt is , úgy táncoljak ahogy ők fütyülnek. A mama nem volt elvált, mégis annak idején anyut mikor messzebb vidéke dolgozott, hazacsalta. Mikor hazajött, ugyanúgy gondoskodott róla, kényeztette. Dolgok következménye képpen anyu megmaradt éretlen, gyermekes felnőttnek mai napig. Miért nem képes egy szülő elengedni a gyerekét. Sajnos mind kettőjükben ott van a félsz, hogy mi van akkor ha a másikkal történik valami. MIért csalogatta vajon a mama haza anyut, mikor nem volt egyedül a mama? Olvastam olyat, hogy sajnos vannak olyan nők akik életüket a gyerek köré építik és mikor felnő, nem tudják kezelni a helyzetet. Miért? Amikor anyu anno vidékről hazajött nem sokkal rá már megszülettünk a tesómmal. És akkor is kényeztette. Munka miatt én is egy ideje visszakerültem hozzájuk és engem is ugyanúgy el akarna kényeztetni csak nekem az ő gondoskodása terhes és nem hagyom magam amiből konfliktusok vannak. Az is eszembe jutott, hogy szeretet hiányuk van és lehet, hogy azt gondolják, hogy ha valakiről gondoskodnak akkor szeretni fogják őket jobban és ezzel akarnak maguk mellett tartani? Jesszusom ez hány generáció óta tarthat? Olvastam olyat, hogy sajnos vannak olyan szülők, akik a gondoskodásukkal akarnák elérni, hogy a másik függjön tőlük és, hogy fontosnak érezzék magukat és nem akarják, hogy a gyerekük független legyen. Pedig annak idején a mama körül volt család mikor anyu vidéken volt pedagógus. Mégis visszacsalogatta. Vagy azért, mert csak a gyerekétől kaptam meg azokat az érzéseket? Mégha már felnőtt is volt? VAn egy könyv ami pont a túl szeretésről szól. Nők akik túlságosan szeretnek. NEmrég akadtam neten rá. Úg ygondolom az is majd válaszokat ad dolgokra. Köszönöm, Mono