Kedves Katalin !

Szeretném kérni a tanácsát és véleményét.
7. hónapja hogy új párkapcsolatba léptem.Az előző házasságomban egy sajnálatos betegség miatt elveszítettük a páromat. Egy 20 éves lányom van ebből a kapcsolatból , akivel ketten élünk , rendezett körülmények között , mindent megbeszélve és kölcsönösen tisztelve egymást. A lányomnak is van már hosszabb ideje tartó , komoly kapcsolata , ahol mind a fiú , mind a családja is nagyon rendesek , szeretetre méltóak. Szeretik a lányomat és befogadták.
Az új kapcsolatomban nagyon boldogok vagyunk , egyenlőre még nem élünk együtt , de heti rendszerességgel találkozunk és a hétvégéket is lehetőség szerint együtt töltjük. A páromnak van két fia az előző házasságából , akik 16 és 13 évesek. Úgy érzem , hogy ők is elfogadtak engem , gyakran töltünk el közös programokon időt egymással. DE !
Úgy látom , hogy ők nem teljesen tudták még feldolgozni magukban a szüleik válását. A fiuk , főleg az idősebbik, teljes mértékben az édesapja hatása alatt állnak , úgy beszélnek , úgy "gondolkodnak" , úgy cselekszenek , ami hogy finoman fogalmazzak , nem teljesen szimpatikus számomra és az édesanyjuk számára sem. Tulajdonképpen a két szülő nézete , gondolkodása a gyereknevelésről , a családi életről , sőt gyakorlatilag mindenről a szöges ellentéte egymásnak. Amíg az édesanya családcentrikus , érzelmes , a gyermekeiről gondoskodó , családanya típus , addig az édesapa valami egészen más módon kezeli a dolgokat. Sajnos ő elég öntörvényű és bocsánat hogy így fogalmazok , de önző típusú ember , akinek csak a saját érdekei állnak az első helyen , minden és mindenki mást , gyakorlatilag " eltapos" , ha az neki nem tetsző módon próbál érvényesülni. Nyilván ezt csak Önnek írom , erről a gyerekek előtt nem beszéltem , mert még igazából az ismerkedés és beilleszkedés/elfogadás szakaszában járunk.Nekem sajnos nem volt még szerencsém találkozni és beszélni sem az édesapával , de a párommal folytatott beszélgetéseink alkalmával azért már felállítottam magamban egy "képzelt személyiséget" róla. Jelenleg a vagyonmegosztás szakaszában járnak a válásuk után és mondanom sem kell , hogy nem felhőtlenül zajlanak az események. A fiúk egymással is érdekesen viselkednek. A kisebbik most bentlakásos iskolába jár , ezért csak hétvégenként találkoznak , a nagyobbik az édesanyjával él , de ő is minden második hétvégén az édesapával van. Szóval ha külön vannak , akkor mindkettőjük normálisan viselkedik , de amit együtt vannak , azonnal elkezdik egymást szekálni , csúnyán beszélnek és a viselkedésükkel az őrületbe kergetik az anyukájukat, aki ezt egyre rosszabbul viseli. Olyan is elhangzik már náluk , hogy inkább ne is lássák egymást , mert addig jó nekik , amíg külön vannak. Számomra ez testvérektől idegen megnyilvánulás. Inkább egyébként a nagyobbik fiú , aki ezeket hangoztatja , de a kicsit sem kell félteni , mert időnként meg ő provokálja ki a balhékat. A kérdésem ide kapcsolódik. Hogyan tudom úgy kezelni ezt a helyzetet , hogy ne bántsak meg vele senkit. Nyilván nem minősítem az apát a gyerekek előtt , még véletlenül sem , de úgy érzem , hogy ő a problémák forrása! Az ő viselkedése , életmódja , befolyásolja mindkét gyerek életét és ezáltal a páromét is , mert több olyan dolga van , amit értelmes emberek nem csinálnak. Például nem hajlandó beszélni vele telefonon , csak írásban kommunikálnak , ami értelmes , tanult emberek számára elszomorító! Sem személyesen , sem más módon nem akar találkozni vele , pedig a vagyonmegosztás és az ezek köré csoportosuló teendők kapcsán ez lenne a minimum. Arról már nem is beszélek , hogy a két gyerekkel kapcsolatos problémákat sem hajlandó megbeszélni vele. Azt mondja, ez a párom problémája , ő "tudja kezelni őket" , a többi nem érdekli , oldja meg. És a gyerekek minden alkalommal , miután az apjukkal voltak teljesen kifordulnak magukból , mintha nem is ők lennének és teljesen felveszik az apjuk stílusát. Ez most már oly annyira jelentkezik , hogy a mindennapokban is problémát okoz a páromnak , mert úgy érzi , semmi eszköz nem maradt a kezében , hogy megpróbálja a fiukat normális keretek közé terelni. Ő ezt a saját anyai mivolta kudarcának éli meg és magát is hibáztatja azért , hogy a gyerekek fura személyisége az apjukéra hasonlít és aggódik értük , hogy hogyan válnak így majd értelmes , tisztességes felnőttekké. Valamint nehezen viseli , hogy nekem is át kell élnem azokat a kellemetlenségeket , amik a két gyerek konfliktusából és az édesanyjukkal való konfliktusaiból adódnak. És már azt fontolgatja , hogy engem megkímélve ezektől , inkább kilépne a kapcsolatból , csak nekem ne kelljen ezeket végig néznem.
És itt vagyok tanácstalan. Én szeretem őt is és a gyerekeket is , mert egyébként tudnak ők normálisak lenni , ha akarnak és velem nem tiszteletlenek és szerintem el is fogadtak és talán még szeretnek is , mert van nagyon sok erre utaló jel , megnyilvánulásuk. De mégis a probléma gyökere úgy érzem az édesapától és az ő személyiségétől eredeztethető. Akit én nem ismerek személyesen , de szívesen beszélgetnék vele. Szóval én roppant türelmes és toleráns ember vagyok , úgy érzem szívem-lelkem beleteszem ebbe a kapcsolatba , de azt még véletlenül sem szeretném , ha két gyerek irányítana és rajtuk múlna a mi kapcsolatunk jövője! A párom most elég elkeseredett emiatt , de én mondtam hogy mindenben mellette állok és segítek ,csak nem tudom mi lenne a helyes út? Kérem , tudom elég sok és bonyolult információt mondtam , de ha lát megoldást , vagy van tanácsa , mit lehet ez esetben tenni , úgy , ,hogy senki se sérüljön és rendeződjenek a dolgok? Segítségét előre is köszönöm ! Üdvözlettel, Zs.