SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK
Dr. Timár Tibor


Dr. Timár Tibor
Fül-orr-gégész és gyermekgyógyász

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.orr-ful-gegeszet.hu

Kérdezz-felelek

Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Tisztelt Doktor Úr!

3 és féléves kisfiamnak január óta többször volt felső légúti betegsége. Megfázásainak kezdete után kb. egy héttel elkezdte fájlalni a fülét. Nem volt lázas és a fájdalom sem volt olyan nagy, mindenesetre mi rögtön elvittük őt a fülészetre. Mindegyik esetben (összesen háromszor fél év alatt) középfülgyulladást állapítottak meg nála és különböző antibiotikumokat kapott. A panasz ezzel megszűnt, néhány tünetmentes hét után viszont újra megfázott.
A legutolsó megfázásnál, amely egy hónappal ezelőtt kezdődött, kissé másképp alakultak a dolgok, ugyanis Amoxicillint kapott, amitől a harmadik napon nagyon csúnya csalánkiütése lett. Az ügyeletes kórház orvosának tanácsára abbahagytuk az antibiotikumot, bár csodálkoztam, hogy szabad ilyet tenni három nap után. A kontrollon azt mondták, szépen gyógyul a füle, nem lesz semmi gond.
Az orrfolyása, majd inkább orrdugulása viszont nem múlt el és két hét után újra előjött a fülfájás is.
Most már az orra egyáltalán nem folyik és nem dugul be, viszont orrhangon beszél és a hallása észrevehetően romlott. Elmentünk egy budapesti magánrendelésre, ahol a doktornő azt mondta, a fülben lévő folyadék okozza a fájdalmat és a hallás rosszabbodását is, ezért többszöri arcüreg átmosást javasolt. Mi ezt nem vállaltuk. (Mellesleg megerősítette azt a gyanúnkat, hogy kisfiunknak eddig valószínűleg még egyszer sem volt középfülgyulladása.)
Jelenleg infralámpával melegítjük a fülét és figyelünk arra, hogy ne érje huzat, ne igyon hideget vagy túl meleget.
Az a kérdésem, hogy Ön szerint érdemes-e arra várni, hogy a füle idővel megjavul vagy azonnali kezelésre van szükség?
Köszönöm a válaszát,

Dóra
Kedves Kérdező!

Gondolom, hogy kellene valamit tenni.

Üdvözlettel



Dr. Timár Tibor
2010-07-02 15:00:34
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Tisztelt Doktor Úr!

Már egy pár év magas a süllyedésem kb 30-40 között van 29 éves hölgy vagyok. Az AST szintem is magasabb a határnál kb 420 körül. A torkom nem fáj, indokolt -e ezeknél az értékeknél kivetetni a mandulámat? Hozzáteszem orrmandulám már nincs gyerekként került kivételre. A magas süllyedés is összefügghet ezzel?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát.

Kedves Kérdező!

Ez a 420 persze magasnak számít, de nem olyan nagyon.
Megpróbálnék egy antibiotikum-kúrát, legalább tíznapost, nagy adagban. Pl. 2x 500 mg Zinnat. Utána kb 2 hónappal kontroll.
A mandulát ezért nem kell kivenni.
Ha nem mennek lejjebb az értékek, egy immunológiai vizsgálatot javasolnék.

Üdvözlettel



Dr. Timár Tibor
2010-06-29 20:20:37
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
üdvözlöm! a kis fiam 3éves,és nekem az lenne a problémám hogy tudom h nagy az orrmandula és feltétlen kikell venni neki,már elég régóta húzódik a dolog mert vashiányos is és azt hallottam hogy ameddig alacsony a vas addig meg se műthetik? meghát mire megkérem az időpontot a műtétre mindig megfázik,már nagyon szeretnék ha a kisfiam átesne a műtéten mert a levegővétel az orrán eléggé nehézkes meghát horkol de nagyon. mit javasolna?mit csináljak h nem fázzon meg?állandóan tüdőgyulladása van,vagy éppen hörghurutja. állandóan beteg....! meg már vagy kétéves kora óta ki van dagadva a nyakán két oldalt a nyirokcsomója,akkor kis kivan neki ha nem beteg meg szabad szemmel is látható,nagy. mit kell csinálni vele?már a fül-orr-gégész is észrevette és azt irta a papirra hogy submandib nyirokcsomók tapinthatók.az mit jelent? tudom sok eza kérdés de nagyon aggódom érte..egy aggódó édesanya!várom mielőbbi válaszát! LILLA
Kedves Kérdező!

Kérdése a hazánkban uralkodó, szerintem alapjában hibás szemlétet tükrözi, amiről nem Ön tehet.
Viszont annyi mindent kellene itt megcáfolnom az Önnel elhitetett tévedésekkel kapcsolatban, hogy arra itt semmiképp nincs tér és idő.
Ha eljönne a rendelőmbe, megpróbálnám helyretenni a dolgokat.
Addig is talán nézze meg a honlapomat:

www.orr-ful-gegeszet.hu

Üdvözlettel



Dr. Timár Tibor
2010-06-20 20:04:45
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
T.Doktor úr !
3 héttel ezelőtt meg voltam fázva.Azóta nem érzem a szagokat,ízeket.Felkerestem az orr-fül-gégész szakorvost.Antibiotikumot szedtem,B vitamint valamint orrcseppet használtam.A náthám már elmúlt,de változatlanul nem érzem az ízeket és szagokat,még a gáz és sósav erős szagát sem.Tudna nekem tanácsot adni. ?
Szívesen, vizsgálat után.

Üdvözlettel

Dr. Timár Tibor
2010-06-20 19:45:31
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Tisztelt Timár Úr!

Már két levelet küldtem hallójárat-gyulladással kapcsolatban,ma volt másodszor a csikos kezelés,ha holnapra kiveszem,
meggyógyultam,ma kivette és tökéletesen halottam,de újra eldugaszolta,hogy jó legyen.
A legfontosabb,hogy itt a "fülgyilkos" labda.
De egy képet is csatolok,némi hozzáfűzéssel.
Köszönöm,hogy nyomon követte a kezelésemet,nagyon megnyugtató volt!
Én hiszem,hogy eljön a progressziv fülgyógyászat ideje,ami nem szamurájkardszerű bemetszésekből,hamem oki
gyógyitásra koncentrál.Kérem,még erre a füllabda-dologra küldjön valamit,érdemes volt e felhivni rá a figyelmet!

Maradok tisztelettel.

Ne reklámozzunk káros dolgokat.

Üdv.



Dr. Timár Tibor
2010-06-11 20:17:46
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktor úr!

15 hónapos gyermekem 12 foggal rágja az ételt viszont nem nyeli le, illetve ritkán és akkor is sokszor fuldoklik. Jelenleg is aktivan anyatejes és nagyon kevés más pépes dolgot hajlandó megenni. A dolog érdekessége, hogy ezt az utóbbi időben csinálja, mert 1évesen viszont szépen reggelizgetett szilárd ételeket is .Mostanság megrág mindent, almát, borsót, kiflit , virslit ,husit stb majd kiköpi vagy kiveszi a szájából .Időközben voltunk kruppos tünettel kórházban 1 hétig ahol csak szopizott végig,csúnya garatgyulladása volt és talán attól az időponttól lehetne ezt az állapotot számitani. A gyerekorvos javaslatára elvittem fül orr gégészhez, hogy nézzen bele a torkába, de ő azt mondta nem lát semmi elváltozást,de igazándiból nincs megfelelő felszerelése ahhoz hogy a garatot megnézze. Tanácstalan vagyok meddig várjak vagy mire, hogy esetleg visszatér a kislánynál a nyelési reflex vagy kihez, hova vigyem?! Csak borzasztó ugy próbálni az etetést, hogy közben időnként fejre kell állitanom mert fuldoklik. Egyébként egészséges fejlett gyerek csak ugye kellene már ha enne rendesen darabos ételt is. Válaszát köszönöm. Éva
Kedves Kérdező!

Nem hinném, hogy igazi betegségről van szó, inkább rossz szokásról.
Legyen még türelmes. Egyszerre csak kis darabokat adjon.

Üdvözlettel




Dr. Timár Tibor
2010-06-09 08:30:37
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

Tisztelt Doktor Úr!

Két kérdésem lenne,egyik magamra,másik édesanyámra vonatkozik:
1.Nekem arcüreggyulladásom van,hörghuruttal és középfülgyulladással szövödve
5 nap után mentem orvoshoz,Augmentint irt fel,napi 2-szer 1-et
Úgy olvastam szakmai fórumokban,hogy 48 órán belül jelentős javulás tapasztalható,
és 85%-os a kórokozók elleni eredményessége.Ez valóban igy van?
625 mg-ost szedek,olyan erős,hogy még állatharapásra is ezt adják.
2.Édesanyámnak hallójárat gyulladása volt,kezelésére az ön által (is) elavultnak tartott gézcsikot kapta
valami löttyel,a fájdalom elmúlt,viszont dugulásérzés továbbra is fennáll,semmilyen más gyógyszert nem irtak fel.

Köszönöm előre válaszait:János

Kedves János!

Ez a gyógyszer nem valami erős.
A hallójáratot másképp kellene kezelni.

Üdvözlettel



Dr. Timár Tibor
2010-06-07 20:13:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Üdvözlöm!

Szeretném a tanácsát kérni,mégpedig abban,hogy 5 és fél évig orrcseppet használtam heti 1 dobozzal(Novorin 0.1%).
Megfázással kezdődött az egész és csak azt vettem észre,hogy hozzászoktam az orrcsepphez és ha nem cseppentek nem kapok levegőt.1 hete letettem és szeretnék tőle megszabadulni.Kicsit dugultnak érzem az orrom de azt hittem rosszabb lesz.Vettem Coldastop orrcseppet mert ajánlották,hogy az jót tesz a nyálkahártyának.1 napja használom 3x1 cseppentek.
Szeretném megkérdezni,hogy meddig ajánlott ezt az orrcseppet használni és hogy mennyi idő míg az orrnyálkahártyám helyre jön?
Válaszát várom és köszönöm!
Kassné Gombos Brigitta
Kedves Kérdező!

Ennél általában komolyabb kezelésre szokott szükség lenni.

Üdvözlettel



Dr. Timár Tibor
2010-06-03 08:59:08
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktor Úr !

A lányom 7 éves, elmondható, hogy 2009. szeptemberéig nagyon ritkán volt beteg, de ezt követően február végéig minden hónapban volt tüszős mandulagyulladása. Márciustól broncho vaxumot kapott 3 -szor kúraszerűen 10 nap szedés 20 nap szünet. Most újból tüszős mandulagyulladása volt. Szeptembertől iskolába fog menni. Összességében egészséges, jó étvágyú. Ki kell-e vetetni a manduláját vagy van-e rá valami más mód. Köszönöm válaszát. Üdvözlettel: Deák Mónika
Kedves Kérdező!

Erre így nem lehet válaszolni, mert a tüszős mandulagyulladás diagnosztikája sajnos hazáőnkban felületes.
Ha legközelebb ilyet mondanak, jöjjenek el, csinálunk egy gyorstesztet, mely megmutatja,hogy tényleg arról van-e szó.
A másik probléma, hogy nem adnak 10 nap antibiotikumot, és emiatt esik vissza a beteg. Ha így volt, a műtét nem indokolt, de legközelebb rendesen kezelni kell.
www.orr-ful-gegeszet.hu/Streptococcus.htm

Üdvözlettel



Dr. Timár Tibor
2010-05-31 22:09:03
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Jó napot kivánok Doktor Úr
Egy 22 éves lány vagyok. 3 napja voltam operálva. Arcüregmététem volt, az arcüregemben eltávolitottak a polipokat és a gennyes váladékot, és a rostasejteket is kipucolták.
MIndig gennyes váladékot köhögök fel. Az lehet, hogy még ürül a váladék?
köszönöm válaszát
Dóri
Igen.

Dr. Timár Tibor
2010-05-30 18:48:55
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktor Úr! A kislányomon 3 évesen orrmandula mütétet végeztek. Most 8 éves. Most volt 1 hónapja hogy nem tud lábra állni,mert erős fájdalmai vannak, hol a jobb lábán hol a bal lábán. Közben kijött egy megfázás amitöl nem tudunk szabadulni. már kórházban is volt. Volt a jobb és a bal lábán is gipsz azt mondták izületi gyulladás és hogy pihentetni kell!Már mindent megpróbáltunk, de már a forgólya és a csipő izületei is fájnak. Sokan azt mondták hogy a rendes mandulája okozza ezeket a tüneteket. Bár nincs begyulladva a mandulája. Lehetséges ez hogy igy a mandula megtámadja az izületeket? Most küldtek el minket egy átfogó vérvételre! A vérvétel kimutatja valahogyan hogy esetleg a mandulája a hibás ezekért a fájdalmakért? Mert mi van ha mégsem a mandula a hibás? Szeretném ha a Lányom minnél hamarabb megszabadulna ezektől a fájdalmaktól!Ön szerint mit tegyek? Kérem válaszoljon, mert már nagyon el vagyok keseredve! Üdvözlettel: Lövei Marianna
Kedves Kérdező!

A vérvétel talán ad támpontot.

Üdvözlettel



Dr. Timár Tibor
2010-05-29 09:03:04
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
tisztelt doktor ur. érdeklödni szeretnék hogy nootropilos infuziot hány havonta lehet kapni. Elöre is kösszönöm leila.
Kedves Leila!

Nem tudom, hányszor lehet, de azt tudom, hogy egyszer sem érdemes.

Üdvözlettel

TT

Dr. Timár Tibor
2010-05-23 21:36:47
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Dr. úr gyermekem 3 éve mütötték orr-gége mandulával,azota is állando hurutos betegségei vannak.és kialakult hallás csökenés a bal fülénél,állitolag ennek a folyamatnak nincs kezelése,mütétileg tudná vissza nyerni épp hallását,de ennek a mütétnek nagy a veszélye ,hogy teljesen meg is süketülhet.Azt gondolom,hogy az normális ha nem tudok bele nyugodni,hogy agyermekem teljesen meg süketüljön a bal fülére ,és hihetetlen számomra ,hogy nincs rá kezelési mod.Ezekben a dolgokban szeretném segitségét kérni ,tanácsát ,ha esetleg tudna bármit ami gyogyitható kezelést ennek a folyamatnak megállitását ,hogy ne kelljen azt várnom ,hogy megsüketüljön a gyermekem ,azt elöre is köszönöm.
Van rá kezelés, de csak személyes találkozás kapcsán.

Dr. Timár Tibor
2010-05-22 21:10:01
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktor Úr!

Ebben az évben többször fáj a torkom, illtetve furcsa érzésem van, olyan, mintha folyamatosan hurutos lenne. Sokszor köszörülöm a torkomat, mert ingerel az elöbb leírt furcsa érzés. Továbbá még télen több alkalommal feltünt, hogy cipökötésnél mintha nyomás lenne a fejemben, illetve mintha kicsit kellemetlen szagú lenne az orrváladékom. De felállás után aztán mindig megszünt. Az aktuális helyzet a következö:
Az orrom nem csurog, nincs náthám, vagy ahhoz hasonló tünetem. Idövel kimondottan "száraznak érzem a nyálkahártyáimat". Lázam nincsen, viszont az ajkaimat sokszor melegnek, kiszáradtnak érzem, ajakírral való ápolás ellenére is. Ezen kívül gyakran nyomást érzek a fejemben, és olykor-olykor enyhe szédülés és hányinger kerülget. Aludni sem tudok jól, kimerültnek és fáradtnak érzem magam.

Tegnap elmentem fül-orr-gégészetre, mert a panaszaim, és az általános rossz közérzetem, megmagyarázhatatlan levertségem igencsak nyugtalanítani kezdett. A diagnózis az általános és ultrahangos vizsgálat után: krónikus orrüreggyulladás.
Igazából nem is volt alkalmam beszélni az orvossal, így Önt szeretném arra kérni, hogy a következö fontos kérdéseimet megválaszolni szíveskedjen.

1. Hogyan lehet megállapítani egy egyszeri vizsgálat után, hogy krónikus orrüreggyulladásom van? Vagy az én elmondásom alapján jött a diagnózis? Javasolna Ön egyéb vizsgálatokat? Amennyiben igen, kérem, melyek lennének ezek?

2. Mivel kezelhetö legjobban a krónikus orrüreggyulladás? Hagyományos gyógyszerekkel (nekem amoxicillin tartalmú antibiotikumot írtak fel, ezen kívül orrcseppeket), vagy homeopátiás szerekkel is? Mivel én nem szeretek antibiotikumot szedni (föleg azért, mert utána mindig hüvelygombát kapok), örülnék neki, ha lenne mód természetes úton való kezelésre.

3. Teljesen gyógyítható a krónikus orrüreggyulladás, vagy arra számíthatok, hogy újra meg újra elö fog könni?

4. Van összefüggés a krónikus orrüreggyulladás és egy legyengült immunrendszer között? Én ugyanis egy autoimmun pajzsmirigy-betegségben is szenvedek (hashimotó gyanúja áll fenn), aTg antitesteket mutatott ki a vérképem.

5. Okozhat egy krónikus orrüreggyulladás izomproblémákat? Ezt a kérdést azért teszem fel, mert hónapok óta gyengének érzem az izmaimat, annak ellenére, hogy sportos alkat vagyok, és minden nap futok / kocogok. De sajnos egyre nehezebben megy, néha egyszerüen szinte csak "vonszolom" magam. Hosszú ideig semmi megterhelést nem bírnak az izmaim, nagyon hamar kimerülnek, és akkor pihennem kell (vagy ha lehet, kezet vagy lábat "váltani", pl. sütés-fözés, ételkeverés, vagy egyszerüen hosszan taró egy helyben állás közben).

Tisztelt Doktor Úr, segítö válaszait nagyon megköszönném!
Tisztelettel és üdvözlettel:
Laura, egy elkeseredett 37 éves hölgy
Kedves Hölgyem!

Szívesen megvizsgálom Önt, és akkor meg tudom válaszolni kérdéseit.

Üdvözlettel

Dr. Timár Tibor
2010-05-13 13:08:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktorúr!
Kisfiam 1 hónapos múlt és egyre ijesztőbb dolgokat produkál.Eleinte csak evés után hörgött, szörcsögöt , sípolt, rekedtes hangokat adott ki. Most már néha összehúzza a kis felső testét és közben úgy csinál, mintha hánynia kellene.2 hetesen elkezdett sokat bukni teljesen rendszertelenül emésztettlen és emésztett táplálékot is. néha száraz ugatóan köhög fel és közben fulladozik mintha félrenyelt volna valamit .ilyenkor hasra kell fordítani és a kis hátát ütögetni, mert nem kap levegőt. a napokban elkezdett nyálzani is azóta köhögéskor bugyog a nyál a szájából.A gyerek nagyom sokat sír és keveset alszik akkor is igen nyugtalanul.Mi lehet ez? A gyermekorvosunk szerint csak moho a gyerek és túletetem.
nagyon köszönöm a válaszát: Katalin
Kedves Kérdező!

Alighanem a visszajövő gyomortartalom okozza.

Üdvözlettel



Dr. Timár Tibor
2010-05-09 15:19:49
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Üdvözlöm!
Szeretném tanácsát kérini!2.5 éves kislányom fülét 2 napja felszurták mert savós középfülgyulladása volt.
Füle folyik és a szurás után le is szivták.Ahogy szurták másnap este elvitem a fül-orr-gége ügyeletre mert fájlalja a fülét elég sürün és éjjel is nyugtalan.Fájdalomcsillapitot kap szinte4-6óránként.Az ügyeleten nem mondtak semmit csak hogy még foyik a füle menni kell controllra vissza de az még 3 nap.Szeretném megkérdezni,hogy normális ez ,hogy szurás után is fáj a füle?Már 3x volt neki szurva és eddig nem fájlalta a szurás után a fülét söt megkönnyebbült és annyi.
Válaszát köszönöm!
Kedves Kérdező!

A fül felszúrása haszontalan beavatkozás. Különösen savós középfülgyulladás esetén.
Tanácsot csak vizsgálat után tudnák adni, akkor nagyon szívesen, a betegség ismeretében.

üdvözlettel

Dr. Timár Tibor
2010-05-09 10:35:44
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktorúr!
A kisfiam problémáját írnám le és kérném a segítségét! Kisfiam 8 éves, 3 éve tubust is kellett beépíteni neki a fülébe az orrmandulaműtétkor, mert állandóan fájt a füle , többször fel is szúrták neki a kórházban. Úgy tűnt, a probléma a műtétekkel megoldódott, kiestek a tubusok 2 éve múlva. Ám azóta ha kicsit náthás lesz, rögtön fájlalja a fülét is.Ráadásul kedvenc sportja az úszás, de ilyenkor mindig hosszabb-rövidebb ideig szüneteltetni kell. Mit tehetünk? Elnőheti ezt a problémát? Mit javasol a doktorúr?Nem lesz-e halláskárosult a sok fülfájás miatt? Várom válaszát köszönettel: Ildikó
Kedves Kérdező!

Középfülproblémák miatt az úszást nem kell szüneteltetni.
Ami a dolog lényegét illeti, itt nincs lehetőségem kifejteni, hogy én mit miért csináltam volna máshogy mint az orvosuk.
Meg kellene vizsgálnom a gyereket, mert a "fülfájás" túl sok betegséget jelenthet.

Üdvözlettel


Dr. Timár Tibor
2010-05-09 10:32:50
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

jó napot! én azt szeretném kérdezni,hogy tavaj nyáron megállipitooták a kisfiamnál hogy nagyon nagy az orrmandulája.műtétet ajánlottak,de még sajnos nem sikerült kivetetni mert mire megkaptuk az időpontot és menni kellett volna addigra megfázott. és ez mindig igy van. én azt szeretném kérdezni hogyha továbbra sem kerül kivételre az orrmandula az baj? és hogy milyen szövődményei vannak? hallottam az egyikről halláskárosodás az mit takar?és hogy az tartós e vagy nem? hát ő 3 éves és mindig megvan fázva, a doktornőnk még pulmonológushoz is elküldte mert gyakran köhög is. most volt üdőgyulladása is.

Kedves Kérdező!

Hiába mondja mindenki,hogy meg kell műteni a kisgyereket, ez egyáltalán nem biztos, hogy így van.

Meg kellene vizsgálnom, hogy konkrét véleményem legyen.

Üdvözlettel



Dr. Timár Tibor
2010-05-05 18:55:40
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktor Úr!egy olyan probléma lenne barátnömnek hogy kb 5 éve halláscsökkenést észlelt elment orvoshoz ahol gyógyszeres kezelést kapott,mert közben a mandulája is begyulladt,ezután csökkent a hallása.2éve elmentünk hallásvizsgálatra és ott megálapitották hogy elég rossz a hallása de a beszéddel semmi gond söt az apróbb hangokat hallja ezután természetesen a legdrágább hallókészüléket ajánlották amit meg is vettünk mert azt gondoltuk hogy jó lesz,mint kiderült a betegsége idegi halláskárosodás,rengeteg helyen érdeklödtem hogy ezt a betegséget hogy lehet müteni vagy esetleg helyre hozni valami módon de nem kaptam választ csak készülékeket ajánlanak mindig ujabbakat,kérem mondjon valami jó választ hogy lehetne müteni vagy helyrehozni,válaszát elöre is köszönöm!
Kedves Kérdező!

Az idegi halláscsökkenés nem gyógyítható. Ha a probléma mértéke indokolja, csak a hallókészülék a megoldás.

Üdvözlettel

Dr. Timár Tibor
2010-05-04 10:00:57
Olvasói értékelés: nincs még értékelés

T.Doktorúr,
3,5 éves fiamnak a füle előtt és alatt látványosan megnagyobbodott a nyirokcsomója vagy a fültőmirigye egyik napról a másikra, fáj neki úgy néz ki mint amikor valaki mumpszos, fül orr gégészeten arcüreggyulladást állapítottak meg, kapott antibiotikumot, a leleten ez áll: sinusitis acuta, lymphadenitis acuta. 3 hete is megnyobbodott akkor is antibiotikumot kapott, akkor elmúlt. Ezelőtt egy másfél éve ugyanez történt 2 hónapon keresztül vizsgálták voltunk ultrahangon, kapott számtalan antibiotikumot, végül kivették az orrmanduláját és a panaszok megszűntek. Most jött elő újra ez a duzzanat, pedig már volt azóta is beteg. A kérdésem hogy ez valamiféle alkati kérdés hogy így reagál a fertőzésekre vagy miért van ez? Mindig ugyanazon az ioldalon alakul ki, kicsit (nagyon) aggaszt hogy mitől lehet, és hogy most miért jött megint elő! A fül orr gégészeten össze vissza beszélnek latinul ha kérdezem, még abban sem biztosak hogy nyirokcsomó-e vagy fültőmirigy. Van valami javaslata illetve ötlete mivel lehet az újra megjelenést kivédeni, vagy hogy egyáltalán mitől lehet?

Kedves Kérdező!

Szívesen megnézem.

Üdvözlettel



Dr. Timár Tibor
2010-04-29 17:47:45
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
A szerkesztő ajánlja