Szülész-nőgyógyász
Elérhetőségeim:
Szülészeti-nőgyógyászati magánrendeléseim időpontjai: Budapest, VII. Hársfa utca 17: kedden és szerdán 15-19 óra között (rendelésre kérem, jelentkezzen be telefonon!)
Telefon: 06-20-470-20-80 (rendelés alatt kérem, ne hívjanak)
E-mail: drpetroczi@gmail.com
Honlap: drpetroczi.hu
Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Tisztelt Doktor Úr!
A leányom nemrég kezdte el szedni a Yasminelle filmtablettát, most a második levélnél tart, amely szombaton fogy el. Észrevette, hogy ebből a levélből véletlenül egy szemet nem vett be, mert azt hitte hogy a nyelvén van, de az közben elgurult, és most megtalálta a szobájában. Emiatt biztosan kimaradt egy nap, amikor nem vett be tablettát, csak nem tudja, hogy ez melyik héten történt. Közben alkalmanként nemi életet élt. Az a kérdésem, hogy ennek következtében teherbe eshetett-e. A másik kérdésem az, hogy a megtalált tablettát bevegye-e még utólag. Amennyiben igen, akkor a még hátralévő napok egyikén az amúgy is bevenni szükséges tablettával együtt, vagy pedig ennek következtében szedje egy nappal továbbig (a megtalált pirulát az utolsó tablettát követően bevéve), vagy erre már nincsen szükség, egyáltalán ne vegye be a kimaradt gyógyszert.
Válaszát előre is köszönöm.
Egy tablettának nincs jelentősége, folyztassa a szedést, mintha mi sem történt volna. A védelem továbbra is tökéletes!
Bővebb felvilágosításért olvassa el honlapomon (www.drpetroczi.hu) a BETEGEIM LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEI-nél a tablettáról írottakat.
Üdvözlettel:
Dr. Petróczi István
2012-08-01 20:12:56