|
Domján MónikaPszichológus, Önismereti trénerElérhetőségeim: Cím: inSpirál Stúdió: Bp. 1094. Páva u. 6. II/2. Telefon: 06-20/245-53-43 E-mail: domjanmoni@gmail.com Honlap: http://www.inspiralstudio.hu http://inspiralstudio.hu/index.php/bemutatkozas/munkatarsaink/53-domjan-moni www.tavaszpont.com |
Kérdezz-felelek
Köszönöm válaszát, üdvözlettel Veronika.
Igen, biztosan segítene egy kellően felkészült szakemberrel folytatott terápia, csak biztatni tudom erre! Legfontosabb lenne megértenie, hogy mi tartja távol a valódi kötődéstől, miért menekül az intimitástól, valamint feldolgoznia azokat a feltehetőleg fájdalmas élményeket, amelyek mindezt előidézték. Ettől az általános közérzete, emberi kapcsolatainak minősége rengeteget javulna, és esélyt kapna arra is, hogy előbb-utóbb egy kölcsönösségen alapuló párkapcsolatot is kialakítson.
Sok sikert kívánok hozzá!
Mit jelent az, ha valaki azért lép ki egy kapcsolatból, mert számára "túl gyorsan történtek köztünk a dolgok, amiket nem tud feldolgozni" és hogy "gyorsan telítődik a dolgokkal, emberekkel"? Hogyan lehetséges "kiégni" egy néhány hónapos kapcsolatban? Véleményem szerint éppen annyi dolog történt, ami ebben az időszakban normálisnak mondható. Rendben is volt minden, szerelemből és azonos lelkiség miatt kezdtünk el járni. Később egy általános depresszív állapot uralkodott el rajta, amiből nem tudott kimozdulni ("nem tudom mit akarok", "nincs kedvem reggel felkelni", "fáradt vagyok", "kiesett a kezemből az irányítás", "nincs önbizalmam"stb), pedig nem így ismertem meg. Velem sem találkozni, sem pedig kommunikálni nem volt hajlandó igazán, pedig előtte mindent meg tudtunk beszélni őszintén, türelemmel. Csak azokkal töltötte az idejét "szívesebben", akiket már régóta ismer, és akiket egyébként sem nagyon tud elkerülni (lakótárs, család).
/huszonéves pár/
Üdvözlettel: É.
Lehetséges, hogy korábbi párja súlyosan sérült kötődési mintázatot mutat - amennyiben igaz, amit állít, és nemcsak azért mondta mindezeket, hogy Önt lerázza. Bár az sem teljesen egészséges viselkedésre utalna... Az is lehet, hogy autisztikus vagy depressziós - a leírtak alapján ilyen tippjeim vannak. A szerelem állapota átmenetileg kimozdíthatja a mentális betegeket megszokott állapotukból, de ahogy múlik a hév, úgy jönnek elő újra a régi problémák, tünetek - esetleg fokozott erősséggel. Rajta segíteni már nemigen tud - az a kérdés inkább, hogy Ön hogyan tudja feldolgozni ezt a fájdalmas élményt! Fontos lenne megértenie, mi vezette egy ilyen partnerhez, miért nem vette előbb észre a "jeleket", és miért ragaszkodik hozzá még mindig. Javaslom,hogy vegyen igénybe professzionális segítséget a feldolgozás, elengedés megkönnyítése érdekében, valamint azért, hogy a jövőben elkerülje az ehhez hasonló csapdahelyzeteket.
Üdvözlettel,
A napokban arra lettem figyelmes ha olyan dolog történik velem ami hirtelen ér vagy ha valaki kiábál velem,csak merengek magam elé belassulok és teljesen lefagyok.
Félek a változásoktól,és nagyon nehezen tudok valakinek megnyílni,beszélgetésbe kezdeni,barátnőim nincsenek.
Párommal együtt élek 6 éve,ő is próbál kimozdítani ebből az állapotból,de sajnos ettől sem jobb :(
Ön szerint ez mitől lehet ? Előre is köszönöm válaszát.
Nem írt túlságosan sokat a problémájáról, de az erős szorongás szokott a fent leírthoz hasonló bénult állapothoz vezetni. Mindez általában a korai életévek szorongáskeltő élményeire (ritkábban felnőttkori súlyosan traumatikus élményre) vezethető vissza. Úgy tűnik, a kapcsolatteremtés is hasonló gátlás alatt van Önnél - ilyen szintű nehézségekkel érdemes pszichológust felkeresni.
Üdvözlettel,
42 éves nő vagyok, és boldog házasságban élek. A férjem egy rendkívül jó ember, boldog vagyok vele. Együtt élünk 2 éve, és 1 éve házasodtunk össze. Előtte volt egy kapcsolatom egy nálam idősebb férfival, akkor még nem ismertem a férjemet. Ezzel a férfival voltam 4 és fél évet, ez inkább távkapcsolat volt, de rendszeresen találkoztunk. Minden nap beszélgetünk netten keresztül, szinte úgy éltünk mint egy pár. Voltak szép pillanataink, de inkább számomra fájdalmas időszakok voltak ezek . Nagyon sokszor megalázott, megbántott, csak hogy kidobjam őt. Női mivoltomat megsértette , de volt hogy normális volt, és szeretett engem. Sokszor olyan dolgokat kért tőlem, amit nem akartam, nem szerettem volna megtenni, de megtettem, ..csak hogy ne dobjon ki, mert féltem hogy akkor egyedül maradok. Azt akarta én dobjam ki, nem ő , így legalább nem lesz lelkiismeret furdalása. Sokat sírtam mellette , de nem tudtam elhagyni, nem ment. Utolsó évbe mikor még együtt voltunk, megismerem egy férfit ,aki megmutatta milyen is az igazi, őszinte szerelem, milyennek is kell lenni egy igazi férfinak egy nővel. , ...de nem mertem még akkor sem kidobni az akkori páromat,hisz nem tudtam hogy lesz e az új kapcsolatomból valami. Kettős szerepet játszottam,...vele már nem találkoztam, csak netten beszélgettem vele, az új szerelmemmel szinte minden nap. A szívem akkor már az új férfihoz vonzott( a leendő férjemhez ).Pár hónap múlva megszakadt a kapcsolatunk, kölcsönösen kidobtuk egymást . Időközben összeköltöztem az új szerelmemmel , és később összeházasodtunk, és boldogok vagyok. De....ami miatt írtam önnek Mónika, ..lelkileg kivagyok készülve, nem tudom elfelejteni azt a szemét férfit, aki megalázott évekig. Akiért mindent megtettem, hogy ne dobjon ki, és most szenvedek. Nagyon bánt hogy el kellett viselnem a sok mocskosságát évekig , hogy annyi évig tűrtem neki, és hagytam hogy úgy viselkedjek ahogy neki épp jó. Lelkileg megvisel, és fáj az egész, fáj a lelkem, és átkozom azt a napot hogy megkellet ismernem , és hogy tűrtem a a lelki kínzásait. Nem tudom miért hagytam hogy ezt tegye velem, más kidobta volna őt már az első héten, de én nem ....miért ..miért nem tettem meg ..mindig ezt kérdem magamtól.... Utálom , és megvetéssel gondolok rá, szeretnék bosszút állni rajta, ..tudom ez nem megoldás, ettől még megtörténtek azok a dolgok, amikre kényszerített. Hogy tudnám elfelejteni ezt a beteg férfit?....én már csak így nevezem .Hogy tudnám elfelejteni ,hogy ne érezzem magam rosszul , hogy ne viselne meg lelkileg.? Tudom hogy ami velem történik ez nem normális dolog, ..ezért szeretném ha tanácsot adna, hogy hogyan kezeljem ezeket a múltbéli fájdalmakat.
Válaszát köszönöm,tisztelettel Amanda.
Gratulálok, hogy ki tudott törni egy bántalmazó kapcsolatból, ez sokaknak nem sikerül, vagy csak évtizedek és a teljes tönkre menetel után! Nekem úgy tűnik, hogy Önnek ez sokkal hamarabb sikerült - ettől persze még fontos, hogy lelki nyugalomra leljen a történtekkel kapcsolatban. Egyfajta megbocsátásra, elfogadásra lenne szükség - nem is annyira a volt párja, hanem saját maga irányába. Az első lépés ilyenkor , bármilyen furcsa, az elszenvedett fájdalom újra-átélése: akár egy estét rászánva, egyedül, vagy a férjével, esetleg egy jó barátnőjével, akiben megbízik - elmondani, elsírni, kikiabálni mindazt a dühöt, fájdalmat, keserűséget, amit Önnek ez az ember okozott. Cenzúra és korlátok nélkül mindent kimondani, és az előtörő érzelmeket visszafojtás nélkül megélni, megszenvedni. Lehet el nem küldött levél formájában, vagy naplószerűen megírni mindezt, a lényeg az érzelmek maradéktalan átélése. Ezt a nehéz epizódot általában azonnali megkönnyebbülés, megnyugvás követi, de előfordulhat, hogy többször meg kell ismételni, mert marad még Önben harag, fájdalom. Onnan lehet tudni, hogy elérte a célját ez a "gyakorlat", hogy elkezdenek a másik fél szempontját megértő, enyhülést hozó gondolatok megjelenni: "Végül is csak egy beteg ember"; "Valószínűleg ő sokkal jobban szenved saját magától, mint én, mert ő nem gyógyult meg" - ilyesmik. És végül - ez már valóban a megbocsátás, elfogadás fázisa - elkezdi úgy érezni, hogy már nem bánja, ami történt, okult belőle, fejlődött általa.
Sok sikert, erőt kívánok a folyamathoz!
Ténylegesen nem szeretnék kilépni a házasságomból, nem mennék bele semmilyen házasságon kívüli kapcsolatba, semmilyen szinten se, elveimmel, vallásommal ellentételesen. (tudom, hogy nem is működne a kapcsolat)
A házasságom nem éppen rossz, vannak problémák, de alapvetően működik. Biztos, hogy jobban is működhetne, de ezért tenni kellene, tenni, ahelyett, hogy álmodozok, egy reménytelen, elérhetetlen dologról..
Abban szeretném a véleményét kérni, hogy miként tudnám ezt az agyamban lezárni, és másképp gondolni (azaz nem gondolni rá).
Jelenleg csak egy megoldást látok, a munkahelyváltást. A baj az, hogy kimondottan szeretem a munkahelyemet, vidéken élek, ilyen lehetőségem itt a környéken már nem lenne, és anyagilag is szükségünk van rá.
Viszont szeretném megváltoztatni az iránta érzett gondolataimat, úgy érzem, hogy a tényleges, valóságos életben gátolnak abban, hogy igazán megéljem azt a jelent, amiben a családommal boldogan élhetnék, és nem a vele való ábrándozás körében az álomvilágban. Mit tegyek? Hogyan csináljam?
Ő sem lépne ki soha a házasságából, boldogan mesél róla, a feleségéről is többször. Rólam, úgy gondolom a viselkedéséből, hogy csupán a munka kapcsán gondolkodik, a munkámmal kimondottan elégedett, ezt többször elmondta négyszemközt is. Soha nem beszéltünk arról, hogy én, vagy ő mit érez (ha egyáltalán érez), én soha nem is mondanám el neki, és ahogy ismerem, ha bármit érezne is, ő akkor sem mondana semmit.
Amit szeretnék az a többi munkatárssal való azonos kezelés. Nem szeretnék róla álmodozni, nem szeretném várni a hívását, az e-maileket, a közös céges programokat. Mit tegyek? Ezerszer elmondtam magamban, hogy az a kapcsolat nem működne, és nem is szeretném feladni az életemet, ő se szeretné, de már megint azt várom, hogy újra együtt dolgozhassunk. Felejteni akarok, mit tegyek?
Gondolt már arra, hogy beszéljen a férjének erről az érzésről, és főleg a hátteréről? Hiszen ezek szerint tudatosította már magában, hogy a házassági problémák elől menekül el ebbe az álomvilágba, amit a főnökéről való ábrándozás jelent. Talán nem is ezzel a vonzalommal érdemes kezdeni, hanem magukkal a problémákkal. Aztán egy alkalmas pillanatban lehet arról is beszélni - valószínűleg megkönnyebbülést jelentene, és kifogyna a muníció az érzésből, ha ez egy felvállalható, s jó esetben a férje részéről is elfogadható dologgá válna, nem pedig titokként lebegne Önök között. Amint ez a titkos vonzalom elveszíti a kompenzáló funkcióját, szépen lassan feledésbe merül majd. De ehhez valóban szembe kell néznie/nézniük a kapcsolatukat terhelő gondokkal! Sokat segíthet ebben egy párterápia, de az első lépés így is mindenképpen az, hogy beszél a férjével hiányérzetéről, és arról, hogy szeretné, ha változna a kettejük kapcsolata. Tehát nem a vonzalomra kell "lőni", azt akarni megszüntetni, hanem az okra, ami kiváltotta.
Kellő erőt kívánok az első lépés megtételéhez!
De most már régota,miota nyugodt munkahelyem van mert a régi streszeset ott hagytam,jobban vagyok,és a vérnyomásom inkább kevés mint nagy .Mikor rosszul érzem magam és szédülgetek..akkor megnézem a vernyomasom és 105-110 körül van,ilyenkor iszok egy kis kávét,de van hogy segit ,de van hogy nem segit és ugyanugy érzem magam. AMugy nem kávézom és nem iszom,nem cigizem ,ezeket már kb 10 éve elhagytam.Meg azt is észre vettem ,hogy nem csak akkor ha rossz az időjárás,hanem akkor is ha pl egy családi vitánk van és én ha nem jövök ki jol belőle,vagyis hogy ha nem ugy történik valami kis dolog ahogyan én szeretném,akkor már nem tudok elaludni és egész éjel és nappal azon kattog az agyam ,hogy mit kellene mondjak vagy tegyek,hogy ugy legyen ahogy én akarom..,és ilyenkor nem érdekel hogy hán yora van vagy az sem hogy mit csinálok,ugy elvagyok a mérgelődéstől gondolkodva,hogy nem tudok dolgozni,semmi kedvem hozzá,nem telik az idő,és olyan mintha nem lennék a testembe,az sem érdekel mit veszek fel,csak a gondolataim járnak az eszembe..Másik dolog pedig az hogy kb 8-9 orát alszom átlagosan,de mikor valamivel korábban kell fölkeljek és kb csak 7 orát alszom,akkor is már este jön elő az az érzés hogy nyomodik az agyam,kezdek kábult lenni,és szédülök,és erőtlen vagyok..
Ön szerint mi lehet ezeknek az oka?
Lehet hogy egy régebben átesett idegkimerültségemből adodnak ezek a tünetek,és az is lehet hogy ezek a tünetek más ilyen idegbetegségben szenvedő és kikezelt betegeknél is normálisnak mondhato,ha hasonloan érzik magukat mint én,mert ezeket nem lehet megszüntetni,mert az idegbetegség olyan lenne,hogy ha egyszer megsérült,akkor hiába kezelik ki,ezek a tünetek megmaradnak ugy mint egy sziv betegségben szedvedőnél ,mikor ők is megérzik a meleg vagy hideg frontot,hiába szednek,vagy szedtek gyogyszert,vagy egy eltört csontnál,mert azok is ugy tudom megérzik a frontokat...
Előre is köszönöm válaszát!
A tünetek leírása alapján akár pánikbetegsége is lehet(ett), és örömmel olvasom, hogy a jelenlegi kevésbé stresszes élethelyzetében sokkal ritkábban és enyhébben jelentkeznek a tünetek. Könnyen lehet, hogy ez az érzékenysége a továbbiakban is megmarad, de némi önismerettel - amely felé jó úton halad - kezelhető szinten tarthatók. Amennyiben állapota rosszabbodna, javaslom, hogy keressen fel szorongásos állapotok, kiemelten pánikbetegség kezelésében jártas kollégát!
Üdvözlettel,
A kérdésem elég bugyután hangzik, mégpedig: hogyan ne szeressek bele a szeretőmbe?
Tavasszal véget ért egy 5 éves kapcsolatom, amit egyáltalán nem bánok, mert nem kaptam meg azt a törődést és odafigyelést, amit szerettem volna.
Mivel a szex elég fontos számomra, és kölcsönös szimpátia/szexuális vágy alakult ki az egyik kollégámmal, jelenleg titkos viszonyt folytatunk ezzel a férfival.
Fejben próbálom eldönteni, hogy nem fogok beleszeretni, nem akarok beleszeretni. Viszont így annyira furcsán érzem magam, napközben (munkahelyen) ő jön, ad 1-1 csókot, simogat, véletlennek álcázva hozzám ér, én meg kb. nem tudok magammal ill. vele mit kezdeni ilyen helyzetben. A szex viszont csodás, isteni szerető, megnyílunk egymás felé, csak nekem ne kelljen a szívemből adni egy darabot. Nem tudom normálisan leírni... :)
Ő azt mondta, nem tud engem egy darab húsnak tekinteni. Tőlem kb. annyi telik, hogy meglepem valami aprósággal. Ha együtt töltjük a szabadidőnket, szuperül érezzük magunkat a másikkal, mindig van közös téma, mindketten pozitív és optimista személyiségűek vagyunk.
Egymásban nagyon megbízunk, bármit elmondhatunk egymásnak. Viszont így mindig közelebb kerülünk egymáshoz, amitől én félek/tartok nehogy beleszeressek. Magamat akarom védeni ezzel a viselkedéssel, viszont tudom, hogy nagyon jól esne neki, ha néha én is megsimogatnám, megpuszilnám. Attól tartok, ha kezdeményezek én is, egyszer csak megnyílok, beleszeretek és sebezhetővé válok.
Azt már a legelején eldöntöttem, sosem fogom arra kérni, hagyja el miattam a családját, szerintem nem is tenné.
Egy kis agykontrollal meg tudom magammal beszélni, hogy no szerelem?
Válaszát, tanácsát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Szofi (25)
Az igazi védelem az lehet az Ön esetében, ha feltárja saját motivációit azzal kapcsolatban, hogy miért van szüksége egy ilyen típusú kapcsolatra. Mit nyer azzal, hogy nem kell elköteleződni, mindent beleadni, elfogadni, milyen helyzetek kezeléséből kap felmentést így? Mit kezd azzal a felelősséggel, hogy szeretőjének is segít elmenekülni a saját házasságnak problémái elől ahelyett, hogy szembenézne azokkal és valódi megoldást keresne rájuk? Valóban fenyegeti az a veszély, hogy beleszeret, mivel egy ilyen relatíve tét nélküli kapcsolatban könnyű csak a jót látni egymásból a teljesség helyett. Tudom, furcsán hangzik, hogy könnyűnek írom le ezt a szituációt, miközben tele van korlátokkal - azonban ezek a korlátok sokmindentől megvédenek. Javaslom, tájékozódjon a témában, olvasson a hűtlenséggel, szeretői viszonnyal kapcsolatos könyveket, ezek biztosan segítenek majd saját motivációinak leleplezésében. Így aztán eljuthat odáig, hogy alakítója legyen a helyzetnek, ne csak élvezője vagy éppen elszenvedője.
Sok sikert, erőt kívánok hozzá!
Nagyon nehéz bármit is mondani erre az ijesztő állapotra, főleg úgy, hogy az előzményekről nem írt semmit. Nem történt valamilyen nagyobb változás az apukája életében? Nem érte veszteség? Ráadásul ahogy leírta, szellemi leépülés is kíséri az állapotát. Mindenképpen további vizsgálódást javaslok, fizikai téren és érzelmi téren egyaránt. Ha közelebb jut a kiváltó okokhoz, könnyebb lesz segítséget nyújtani neki. Mindenesetre a szeretetteljes figyelem és a fizikai szükségleteiről való gondoskodás elengedhetetlen egy ilyen helyzetben. Valamint ne feledkezzen meg a saját lelki szükségleteiről sem, hiszen egy ilyen beteg közeli hozzátartozó ápolása nagyon sokat kivesz az emberből. Találja meg a támogató társakat, esetleg szakembereket, gondoskodjon a saját feltöltődéséről, semmiképpen se vegye ezt a terhet egyedül a nyakába.
Jobbulást kívánok az édesapjának, erőt, kitartást és türelmet Önnek!
igazából csak egy megerősitésre lenne szükségem,hogy valóban érdemes lenne-e felkerenem egy szakembert...25 éves nő vagyok,az életem sosem volt egyszerű történetem röviden:nagyszülők neveltek,szüleim elváltak,édesanyám alkoholista lett,férjhez ment megint,de én maradtam a mamánál..ennek ellenére szerettem anyámat,jól kijöttünk ,mikor nem volt padlón,és nem ivott!5 éve meghalt,tisztázatlan okok miatt!rá egy évre a szeretett pótanyám a nagyim is!elköltöztem albérletbe azóta itt lakom..jól fizető állásom van,szeretnek a munkatársaim.azonban a tüneteim valahol ekkor kezdődtek...autoimmun pajzsmirigy betegségem,kezdődő alulműködéssel,inzulin rezisztenciával,aminek következtében nem a legjobb a közérzetem,gyógyszert még nem szedek..azonban úgy gondolom talán ezek a tünetek túlmutatnak ezeken a betegségeken...reggel heves pulzus fog el mikor felébredek,szívem hevesen ver,sinus tachikardiám van..szabadidom 80 százalékat az inetrneten való betegségek böngészésével töltöm,hogy mi bajom lehet,mitől vagyok rosszul...szerintem ez beteges...mindig felfedezek magamon valami új tünetet,és rögtön a legrosszabb jár a fejembe,hogy biztosan pár év múlva meghalok,rákos vagyok stb..őrületbe kergetnek ezek a gondolatok,és nem tudok elszakadni tőlük!érdemes lenne megkeresnem egy pszichológust,hozzáteszem a félelmeim nem alaptalanok,egyre rosszabbodnak a pajzsmirigy eredményeim,most a kortizol szintem is magas,erről is egyből a mellékvese daganat jut eszebme..kérem mondjon pár biztató szót! tisztelettel:Redzsi
A valós - magas stressz-szintre - utaló testi tüneteket csak fokozza a rájuk adott szorongásos reakció. A hipochondriás szorongás mögött gyakran egzisztenciális félelem áll, amelyhez Önnek megvan a bizonytalanságokkal, fontos személyek elvesztésével terhelt háttere. Ezek feldolgozásához valóban elengedhetetlen a professzionális segítség, tehát csak biztatni tudom, hogy keressen fel egy szakembert. A szorongások enyhítésére különösen alkalmas egy sorstársakból alakult csoport, az inzulin rezisztenciával kapcsolatban például biztosan könnyen talál ilyen támogató szerveződéseket. A szomatodráma szintén ígéretes lehet, mivel egy testi tünetekből kiinduló, azok lelki hátterének feltárását és gyógyítását célzó kreatív módszer, ha rákeres, könnyen talál erről szóló információkat, terápiás lehetőségeket.
Sikeres gyógyulást kívánok!
igazából csak egy megerősitésre lenne szükségem,hogy valóban érdemes lenne-e felkerenem egy szakembert...25 éves nő vagyok,az életem sosem volt egyszerű történetem röviden:nagyszülők neveltek,szüleim elváltak,édesanyám alkoholista lett,férjhez ment megint,de én maradtam a mamánál..ennek ellenére szerettem anyámat,jól kijöttünk ,mikor nem volt padlón,és nem ivott!5 éve meghalt,tisztázatlan okok miatt!rá egy évre a szeretett pótanyám a nagyim is!elköltöztem albérletbe azóta itt lakom..jól fizető állásom van,szeretnek a munkatársaim.azonban a tüneteim valahol ekkor kezdődtek...autoimmun pajzsmirigy betegségem,kezdődő alulműködéssel,inzulin rezisztenciával,aminek következtében nem a legjobb a közérzetem,gyógyszert még nem szedek..azonban úgy gondolom talán ezek a tünetek túlmutatnak ezeken a betegségeken...reggel heves pulzus fog el mikor felébredek,szívem hevesen ver,sinus tachikardiám van..szabadidom 80 százalékat az inetrneten való betegségek böngészésével töltöm,hogy mi bajom lehet,mitől vagyok rosszul...szerintem ez beteges...mindig felfedezek magamon valami új tünetet,és rögtön a legrosszabb jár a fejembe,hogy biztosan pár év múlva meghalok,rákos vagyok stb..őrületbe kergetnek ezek a gondolatok,és nem tudok elszakadni tőlük!érdemes lenne megkeresnem egy pszichológust,hozzáteszem a félelmeim nem alaptalanok,egyre rosszabbodnak a pajzsmirigy eredményeim,most a kortizol szintem is magas,erről is egyből a mellékvese daganat jut eszebme..kérem mondjon pár biztató szót! tisztelettel:Redzsi
A valós - magas stressz-szintre - utaló testi tüneteket csak fokozza a rájuk adott szorongásos reakció. A hipochondriás szorongás mögött gyakran egzisztenciális félelem áll, amelyhez Önnek megvan a bizonytalanságokkal, fontos személyek elvesztésével terhelt háttere. Ezek feldolgozásához valóban elengedhetetlen a professzionális segítség, tehát csak biztatni tudom, hogy keressen fel egy szakembert. A szorongások enyhítésére különösen alkalmas egy sorstársakból alakult csoport, az inzulin rezisztenciával kapcsolatban például biztosan könnyen talál ilyen támogató szerveződéseket. A szomatodráma szintén ígéretes lehet, mivel egy testi tünetekből kiinduló, azok lelki hátterének feltárását és gyógyítását célzó kreatív módszer, ha rákeres, könnyen talál erről szóló információkat, terápiás lehetőségeket.
Sikeres gyógyulást kívánok!
Létezik olyan házassagon kivüli ferfi női kapcsolat amit baráti alapúnak vesznek? Férjemnek múlthéten derült ki, hogy van egy ilyen fajta kapcsolata, amiben egyik sem vár el semmit a másik féltől, mindenkinek családja van, ugymond a nő férje tudja is, hogy néha az ő felesége találkozik az én férjemmel, általános dolgokrol beszélnek. és ez nálluk nem gond. De a bökkenő ott kezdődik, hogy férjem egy telefonhivást kapott amiben női hangot hallotam és miután megkérdeztem kivel beszélt azt mondta egy kollegájával, valami belső hang belőlem nem hitt neki és megnéztem telefonját,ténylegesen egy ismeretlen szám vvolt, végig néztem s ugyan ez a számtól még volt hivás és üzenet is. Férjemnek ezt mind elmondtam mit gondolok, ő nagyon kevesett tiltakozott de utánna bevalotta, hogy igenis van egy ilyen személy akivel néha elbeszélgetnek, de semmi mást, nem is akar ebből kázust csinálni, éppen ezert nem mondta el nekem,, hogy ne vádoljam és ne reagálljam túl a dolgokat, neki ez fontos, hogy eltudjon beszélgetni szimpatizált női személyel. Családját szereti, engem szeret, gyerekeket de akkor mért fontos ez a fajta kapcsolat? Hol kellenen jaitanunk?Engem az zavar a legjobban, hogy másféleképpen is kezelhették volna a dolgot, ha nincs valami titokzatosság benne. Igen is sokszor szoktam sokmindenen rágodni, néha túlzásba is viszem. Kérdésem az, hogyan tudjam realisan látni a dolgokat, sok minden fut végig az agyamon, sokszor indulatból beszélek. Mit tegyek tovább?
Nagyon várom válaszát
01. 15-én válaszoltam a kérdésére (jó sokára, amiért elnézést is kértem). Ha lejjebb görget az oldalon, megtalálja.
Üdvözlettel,
Két különböző problémával fordulnék önhöz és nagyon remélem,hogy tud segíteni,mert már teljesen tanácstalan vagyok!
Van egy 20 éves lányom és azt vettem észre,hogy kb: másfél éve korához képest jóval idősebb férfiak társaságát keresi.Jelenleg összejött egy 42 éves emberrel,és ez engem szörnyen zavar!Úgy gondolom ez nem egészséges dolog,akárhányszor rájuk gondolok kimondhatatlan harag és undor lesz úrrá rajtam.Mind ehhez szégyen érzet is társul,és már úgy érzem nem tudok magamon uralkodni.Egy munkahelyen dolgozunk és már érzem,hogy a munkámra is kihat ez a helyzet!Folyton a vizslató szempárokat nézem,és próbálom kitalálni,hogy vajon most mi járhat a fejükben a felmerült helyzet láttán.Szeretnék megoldást találni erre a helyzetre,meg tudni azt,hogy az normális dolog-e,hogy a lányom apja korabeli férfivel jár.Azt tudni kell,hogy kicsi kora óta nem élt velünk az édesapja,de soha nem tiltottam meg ,hogy látogassa őt és a bátyját.Nagyon szegény életet éltünk,laktunk albérletben is egy ideig,míg végül kikötöttünk a nagyszülői házban.Úgy érzem én a magam erejéből megpróbáltam mindent,hogy meg tudjunk élni ,de nagyon nehéz volt.Most van egy élettársam már 11.éve,és kisebb súrlódásokat leszámítva jól meg vagyunk.Az anyósom házában lakunk 9-en,és bár tudom nem egészséges mégis nem tudunk elköltözni,mert még nincs annyi pénzünk rá.
Ettől eltérő problémám a 8 éves kisfiammal van,aki a mai napig nem egyszer bepisil és bekakil.Először azt hittem,hogy biztos az óvodából-iskolába való feljutás zavarja meg,hogy volt az osztályában egy-két agresszívabb neveletlen cigány gyerek,akik nem egyszer szekálták Pityukát.De ezek a gyerekek második osztályba nem jutottak fel,de a bekakilás pisilés meg maradt.Különböző módon próbáltam orvosolni a problémát,sajnos sikertelenül.Pityukám drágám nagyon anyás,nagyon sokszor bújik oda hozzám,és naponta többször mondjuk egymásnak,hogy szeretlek.Még este is elő fordul,hogy úgy alszik el,hogy hozzám bújik.Nagyon szeret számítógépezni annyira,hogy teljesen meg feledkezik a szükségleteiről.Voltunk kivizsgáláson vele,de szerencsére semmi rendelleneset nem találtak.Aminek örülök is meg nem is,mert így még mindig sötétben tapogatózom.Nagyon mozgékony sportot szerető lurkó,és gyönyörűen énekel!Ragaszkodik a tanárnőjéhez annyira,hogy mindig megölelgeti.Ha egy picit is kevesebbet figyel rá a tanárnő,akkor már azt valami csíny tevéssel érezteti.Kérem segítsen,mit tegyek!
A lányommal kapcsolatban még csak annyit,hogy első tartós kapcsolata 4 és fél évig tartott,de az akkori barátja korabeli volt.Aggaszt,hogy könnyedén ugrál egyik kapcsolatból a másikba,az,hogy hozzám sem szól,bent a műhelyben úgy megy el mellettem mintha csak egy idegen lennék,nem köszön alap tiszteletet sem adja meg szinte.Pedig nem bántottam,csak hirtelen felindulásból kiabáltam vele.Tudom,hogy ez nem megoldás,de elborított a düh és már nem volt mit tenni.Tudom,hogy a pasi csak kihasználja,de hiába mondanám neki meg sem hallgatna úgy sem.Szeretném megérteni miért teszi ezt,mert eddig nem jöttem rá.41 éves vagyok,de nő létemre bátran állítom,hogy az az ember nem mozgat meg bennem semmit.Az én szememben csúnya,kopaszodó görnyedt,és szörnyen idegesítő a hangja!Fel áll a szőr a hátamon tőle!Remélem mind ebből amit leírtam tud annyi információt venni,hogy érdemleges segítséget tudjon adni.Ha bármire kíváncsi lenne kérdezzen nyugodtan.
Előre is köszönöm!Várom mielőbbi válaszát!
Tisztelettel:Tóth Ágnes
Nincs könnyű helyzetben, főleg azért, mert bármilyen jól kezeli is a problémás helyzeteket a gyermekeivel, annak az eredménye csak később fog megmutatkozni. Könnyen lehet, hogy lánya valóban apapótlékot keres egy idősebb férfiban, ahogy Ön sejti, de azt neki kell belátnia, hogy az egykori veszteséget ezzel nem tudja pótolni. Ön csak odafigyeléssel, türelmes kérdezéssel és ítélkezéstől mentes meghallgatással tudja ezt a belátást elősegíteni, amihez valószínűleg még így is hosszabb időre lesz szüksége.
A kisfia tünetei szorongásra, a korábbi életkorokhoz történő ragaszkodásra utalnak, amikor még teljesen elfogadott az erős ragaszkodás az édesanyához és az anya-szerű személyekhez (tanárnő). Itt is a türelmes bátorítás, önállóságra nevelés segít, és nagyon jó, hogy vannak olyan hobbijai, amelyekben önállóan érhet el eredményeket. Megjegyzem, az Ön erős ragaszkodása a fiúgyermekéhez szintén az Ön mellett álló erős társ (férj és apa) hiányára utalhat, annak ellenére is, hogy van élettársa. Az ő helyzete sem lehet könnyű amiatt, hogy még Ön még mindig még kötődik a volt férjéhez azáltal, hogy az ő édesanyja ad otthont Önöknek. Ha ez a helyzet változni tud, az "új" férfi szerepe is erősödhet Ön mellett.
Bízom benne, hogy türelemmel, kitartással jó irányba képes formálni családi kapcsolatait, hiszen a jó szándéka, szeretete megvan hozzá! És ez a legfontosabb.
Üdvözlettel,
Úgy tűnik,komoly elszigeteltség-érzettől szenved, nehezen tud kapcsolódni másokhoz, amely pedig alapvető lenne lelki egyensúlya visszanyeréséhez. Valószínűleg nem én vagyok az első, aki azt javasolja, hogy egy hosszabb terápiás folyamatban vegyen részt, az Önt ért traumák feldolgozása céljából. Ami mindenképp segíthet szerintem, ha talál egy olyan támogató közösséget, ahol megtapasztalhatja a kölcsönös elfogadást, támogatást. Első lépésként erre biztatom Önt.
Üdvözlettel,
Tanácsát és segítségét szeretném kérni, mert úgy érzem, az önsajnálat és örökös önostorozás miatt nem tudok túllépni bizonyos dolgokon és ez már felőröli minden energiámat. Van két gyönyörű kislányom, a kisebbikkel még itthon vagyok. Néhány nappal ezelőtt sajnos beütötte a kis szemöldökét és egy öltéssel össze kellett varrni. Azóta teljesen kétségbe vagyok esve, hibáztatom maga, gyakran rám tör a sírás, és egyszerűen nem tudok napirendre térni fölötte. Ami még nehezíti a dolgot, hogy anyósommal nem felhőtlen a viszony, vádaskodó, rosszindulatú velem szemben, folyton megjegyzéseket tesz rám is és a gyerekeimre is, aztán csodálkozik, hogy nem akarnak hozzá menni és elutasítóak vele szemben. Sokak szerint önismeretet kellene tanulnom, mert azért kerülök sokszor ilyen helyzetbe, mert nem bízom magamban, mindig mások elvárásainak akarok eleget tenni. Ha igazán őszinte akarok lenni, ebben van is némi igazság, mert anyósom azt hiszi, hogy az a tökéletes, amit ő tesz és ő mond. Pedig első kislányunk születése után ennek épp az ellenkezője bizonyosodott be. Hogy a tanácsai és okoskodása semmit sem ér. Sokkal könnyebb volt megnyugtatni a lányomat a saját módszereimmel. Mivel most már nagyobbak, másabb a helyzet, de napokkal azelőtt, hogy hozzájuk megyünk, ideges, ingerült vagyok, és ha ott vagyunk, alig várom, hogy hazajöjjünk. Gondoltam már arra is, hogy én nem megyek, de a lányokat nem akarom egyedül elengedni, nem szeretem, ahogy kényeskedik nekik, és állandóan kioktatja őket. Mit tehetnék? Min kellene változtatnom és hogyan tehetnék szert alaposabb önismeretre?
Segítő válaszát nagyon köszönöm.
Üdvözlettel: Andi
Teljesen megértem a helyzetét. Anyaként állandóan az a kétely merül fel az emberben, hogy vajon elég jól csinálja-e? Ez természetes, hiszen a gyermekei nagyon fontosak Önnek, és ez így van jól. Persze az is nagyon fontos, hogy az időről-időre felmerülő kételyek ellenére meg tudjon erősödni abban, hogy jó anya, meg tudja adni a gyerekeinek, amire szükségük van éppen. Ezt elsősorban az ő jó közérzetükből, kiegyensúlyozottságukból, valamint az Önnel való szeretetteli kapcsolatukból tudja lemérni. Az, hogy kívülállók mit gondolnak, ebből a szempontból sokadrangú. Az anyóssal kialakuló konfliktus gyakori sajnos, ha az anya-fiú kapcsolat nem tudott igazán éretté válni, így az anyuka vetélytársat lát a menyében. Ebben a helyzetben érthető, ha az anyós elfogultan, ellendrukkenként viselkedik a menyével, és akár anya-szerepében is megpróbálja őt - Önt - kikezdeni.
Önnek pedig joga, sőt gyermekei miatt kötelessége is, hogy megóvja magát az elbizonytalanító hatásoktól! Tehát ha távolmarad az anyóstól, az teljesen érthető. Ha van rá mód, érdemes erről beszélni vele, hogy miért választja ezt a megoldást, hátha némi belátásra jut ő is. Ami elgondolkodtatott, hogy férjét, gyermekei apját, anyósa fiát nem említette a levelében. Ő vajon hogyan foglal állást ebben a konfliktusban? Fontos, hogy az Ön pártára tudjon állni, és új családja mellett tegye le a voksát. Természetesen nem elvadítva magától a saját édesanyját, de azt, hogy Önt elfogadja az anyósa, csak fia támogatásával tudja elérni. Tehát elsősorban Önöknek kellene összefogniuk, egyetértésre jutniuk ebben a helyzetben ahhoz, hogy az mindenki javára rendeződhessen.
Üdvözlettel,
Létezik olyan házassagon kivüli ferfi női kapcsolat amit baráti alapúnak vesznek? Férjemnek múlthéten derült ki, hogy van egy ilyen fajta kapcsolata, amiben egyik sem vár el semmit a másik féltől, mindenkinek családja van, ugymond a nő férje tudja is, hogy néha az ő felesége találkozik az én férjemmel, általános dolgokrol beszélnek. és ez nálluk nem gond. De a bökkenő ott kezdődik, hogy férjem egy telefonhivást kapott amiben női hangot hallotam és miután megkérdeztem kivel beszélt azt mondta egy kollegájával, valami belső hang belőlem nem hitt neki és megnéztem telefonját,ténylegesen egy ismeretlen szám vvolt, végig néztem s ugyan ez a számtól még volt hivás és üzenet is. Férjemnek ezt mind elmondtam mit gondolok, ő nagyon kevesett tiltakozott de utánna bevalotta, hogy igenis van egy ilyen személy akivel néha elbeszélgetnek, de semmi mást, nem is akar ebből kázust csinálni, éppen ezert nem mondta el nekem,, hogy ne vádoljam és ne reagálljam túl a dolgokat, neki ez fontos, hogy eltudjon beszélgetni szimpatizált női személyel. Családját szereti, engem szeret, gyerekeket de akkor mért fontos ez a fajta kapcsolat? Hol kellenen jaitanunk?Engem az zavar a legjobban, hogy másféleképpen is kezelhették volna a dolgot, ha nincs valami titokzatosság benne. Igen is sokszor szoktam sokmindenen rágodni, néha túlzásba is viszem. Kérdésem az, hogyan tudjam realisan látni a dolgokat, sok minden fut végig az agyamon, sokszor indulatból beszélek. Mit tegyek tovább?
Nagyon várom válaszát
Először is elnézését kérem a sokára adott válaszért, novemberben kisbabám született, így azóta elég nehezen jutok számítógépközelbe. Megértem bizonytalanságát, ugyanakkor férje titkolózására magyarázat lehet az Ön bevallottan aggodalmaskodó természete. Érdemes belegondolnia időnként, amikor együtt van a férjével, vagy az egész családdal, hogy tényleg összeegyeztethető lenne az Önök közt lévő intimitással, szeretettel egy külső kapcsolat és az azzal járó őszintétlenség? Honnan jön az a túlzó elvárás, hogy egy társnak és egy családnak minden emberi kontaktusigényt ki kellene elégítenie? Miért ne eshetne jól időnként egy külső személlyel megbeszélni az élet dolgait? (Ön is éppen ezt teszi a kérdésével.) Ha férje érzi az Ön bizalmát, talán szívesebben is beszél erről a nőnemű barátjáról, esetleg találkozhatnak is családilag. Megállapodhatnak férjével abban is, hogy hogyan kezeljék ezt a témát, hogy ne adjon okot Önnek a gyanakvásra - ehhez persze meg kell fogalmaznia az igényeit erre vonatkozóan. Ha kapcsolatuk igazán közeli, el fogja tudni dönteni, hogy férje hazudik-e vagy, csak az Ön rémképei okozzák az aggodalmait.
Remélem, segítettem, és ez a helyzet csak elmélyíti majd az Önök közötti bizalmat, mert a folyamatos gyanakvás állapota mindenkit felemészt előbb-utóbb.
Üdvözlettel,
Viszont annyira tele vagyok félelemmel, nem is magam miatt, vagy a párom miatt, hanem a világ miatt, amiben élünk. Sokkal nyugtalanabb, bizonytalanabb világ vesz minket most körül, mint akár 20 évvel ezelőtt, mikor még én is gyerek voltam. Egyszerűen itt állok a küszöb előtt és nem merem átlépni. Ezen őrlődök, a jövőn, hogy milyen világ vár a gyermekemre. Le lehet ezt küzdeni ? Önnek mi a véleménye ezzel kapcsolatosan ? Várom válaszát,
Köszönettel: Liza
Véleményem szerint le lehet küzdeni az ilyen típusú félelmeket, de az a gyanúm, hogy itt több dolog vetül egymásra. Az anyaságtól való félelmeket érdemes lenne feltárni egy szakember segítségével, mert valószínűleg nem véletlen, hogy eddig nem alakultak úgy a körülményei, hogy lehetősége nyíljon a gyerekvállalásra, hanem valami visszatartotta ettől. Az inkább csak ürügynek hangzik számomra, hogy a gyermeke jövője miatt aggódik, fontosabb lenne megfejteni, hogy Ön személyesen mitől tart az anyává válással kapcsolatban. Önállósága elvesztésétől fél? Attól, hogy nem lesz elég jó anya - mondjuk olyan csodálatos, mint a saját édesanyja volt? Elveszíti a női vonzerejét? Megromlik a kapcsolata a párjával? És még sorolhatnám... Az anyasággal valóban végérvényesen átalakul az élete, és a gazdagodás, kiteljesedés mellett veszteségekkel is jár, amelyekkel fontos szembenézni. A magam részéről arra biztatom, hogy ne féljen utánajárni ezeknek a félelmeknek, sokat nyerhet vele!
Üdvözlettel,
Egy hosszú házasságban természetes, hogy támadnak a felekben másokra irányuló szexuális vágyak, a kérdés csak az, hogy mit kezdenek vele? Ha elég erős az elköteleződés, a vágyak megmaradnak a fantázia szintjén, viszont ha "rés" keletkezik a kapcsolatban, és a hiány tartósan fennáll, előfordulhat, hogy valamelyik fél a tettek mezejére lép. Egyetlen orvosság a a bizalomteli kapcsolat folyamatos ápolása, a hiányok, problémák megfogalmazása, megosztása egymással. Gyakran a megbeszélés önmagában elég ahhoz, hogy visszaállítsa a bizalmat és megszüntesse a hiányérzetet, de ha valamin változtatni kell, az is kiderülhet. A valós helyzettel való szembenézés előbb-utóbb segít helyreállítani a bizalmat Önben is, érdemes megpróbálni!
Üdvözlettel,
Édesanyámmal és édes apámmal és 9 éves kis öcsémmel élek együtt.
Szüleim rengeteget dolgoznak hogy meg tudjunk élni épp ezért soha nem jut ránk idejük.Rengeteg dolgot nekem kell el intézni én gondoskodom kis öcsémről olyan vagyok mint a második anyukája ezen felül ott a házimunka...hivatalokba járás. stb... nem sorolom mert nem érnék soha a végére.Édes anyámmal nem túl fényes a viszonyom bármit is teszek mindig csak összeveszünk úgy érzem egyáltalán nem vagyok számára fontos..soha nem támogat semmiben ha kérek tőle valamit nem teljesíti én meg értem hogy dolgozik de semmit nem foglalkozik velem se a kisöcsémmel.Ő itt helyben dolgozik takarítónőként reggel 7 kor meg és délután 4-5 óra fele jön haza a munkából.Édesapámmal már kisebb mértékben de különbözik a viszonyom mint édes anyámmal talán kicsivel jobb.De ő se tud velem foglalkozni hiszen ő másik városba jár el dolgozni hajnalok hajnalán és este jön van olyan mikor napokig nem is látom.. Ha itthon van is akkor is csak alszik és nem szeretem zavarni mert tudom hogy megint mehet nem sokká dolgozni és pihennie kell.De ő gyakrabban át ölel mondja hogy mennyire szeret meg puszil anyu ilyet nem szokott csinálni.Bár ő se tud támogatni az életemben.Az szüleim viszonya sem a legjobb mondhatnám nagyon rossz hiszen rengeteget veszekednek anyagi problémák miatt és amiatt hogy apu alkoholista..és sokat iszik.Félek attól is hogy külön válnak hiszen volt már róla szó de reménykedek abban hogy azért mert épp veszekedtek.Az én életem sem könnyű hiszen mint írtam rengeteg dolgot nekem kell el intéznem amit szüleimnek kellene ott van nekem a suli és ott van az iskolán keresztül a munka is amit el kell végeznem sokszor van olyan hogy én is reggeltől estig dolgozom.Legjobb barátnőm ovis koromtól kezdve az tartotta benne mindig a lelket.
Az egész ott kezdődött mikor el értem a "pasizós" életkort mikor vágytam az ellenkező nem társaságára is.
Elkezdtem ismerkedni fiúkkal 14 éves voltam 15 évesen az egyik nap meg ismerkedtünk két fiúval egy délután biliárdozási napon akiből az egyik szimpatikus volt össze akartam vele jönni de utána meg gondoltam magam ő ekkor 18 éves volt.Eközben barátnőmről meg tudtam hogy már régóta van egy barátja akinek ő be jön és nekem is be mutatta én ekkor 15 éves voltam barátnőm meg 16 viszont a férfi jóval idősebb volt nálunk 25 volt.
Itt kezdődött minden nekem a 25 éves férfi nagyon szimpatikus volt barátnőm az le koptatta de én egyre több időt szeretem volna vele lenni és voltam is.Nem is kellet neki sok idő hogy szerelmes legyek belé ő volt életem első szerelme.
Ezt el mondtam neki és kiderült hogy ő is szeret.Meg is csókolt egyből és össze jöttünk nagyon boldog voltam hiszen teljes szívemből nagyon szerettem.De én akkor jöttem vele össze miközben barátnőmmel is kavart bár barátnőm nem foglalkozott vele csak baráti szinten voltak együtt mindig.Mivel öregebb volt barátnőmnek is alig akartam el mondani hogy titokban együtt vagyunk.De végül el árultam neki.Itt estem két szakadék közzé hiszen ott voltak a barátaim akiket meg ismertünk barátnőmmel ami korosztályunk azok akit fent említettem is a 17 éves és 18 éves srác.Velük így baráti társaságban egyre több időt töltöttünk nagyon jól is éreztük magunkat velük jártuk bulizni mindenhova de én közben sok időt töltöttem barátommal is a 25 évessel minden este mentem hozzá amikor tudtam miután végzett a munkával alig vártam mindig hogy találkozhassak vele.Barátnőm össze jött a fiatalabbik sráccal a 17 évessel kicsit szégyen érzetem volt hogy nekem sokkal idősebb a párom nálam ő meg korban hozzá illőt talált de túlságosan nem is érdekelt hiszen fülig szerelmes voltam belé és ennyi elég volt számomra.Kiderült akit írtam az elején aki szimpatikus volt nekem hogy én is bejövök neki és belém szeretett el mondta de ekkor én már vissza utasítottam hiszen ott volt a 25 éves barátom.De ő nem adta fel mindig udvarolt nekem nagyon kedves volt velem hiszen ő is szerelmes volt.Mindig vissza utasítottam de ő csak nem adta fel küzdött értem.Nagy nehezen el árultam neki hogy nekem ár van egy 25 éves barátom.Ekkor mondta hogy lehetek ilyen buta.Én ekkor már 2 hónapja voltam együtt a párommal voltak köztünk kisebb nagyobb veszekedések de kitartottam hiszen nagyon szerettem.A 18 éves fiú próbált le beszélni róla hiszen valóban korban egyáltalán nem illet hozzám.Bár barátnőm is aki ennek a fiúnak nagyon jó barátja lett is ezt mondta h szerinte se illünk össze.De valahogy nem érdekelt.Csak szerettem a párom és vele voltam 3 hónapja voltunk együtt amikor ő szerettet volna közelebbi viszonyba kerülni velem testi viszonyba nem tudtam el utasítani hiszen szerettem le is feküdtünk már 3 hónap után.Ez viszont se annak a srácnak aki szerelmes volt belém se barátnőmnek nem mertem el árulni.Ekkor el kezdett romlani a kapcsolatom párommal alkoholista volt ő is és rengeteg dolgot meg tudtam róla miután jobban meg ismertem.Egyre többször vesztünk össze de akkor is nagyon szerettem meg ő is engem azt mondta.
El árultam barátnőmnek hogy le feküdtem párommal mondta hogy butaságot csináltam és lehet igaza is volt.De a srácnak akkor sem mertem el mondni hiszen már alapból ellenezte a kapcsolatom párommal.És nem tudtam mi lett volna a reakciója ezért inkább nem mondtam.De közben a baráti társaságból a srác aki belém szeretett el kezdtem vele is kettesben tölteni időt és jól éreztünk magunkat vele úgy mondva ki tudtam élni önmagam.Hülyéskedtünk barátkoztunk de közben tudtam hogy nagyon szerelmes volt belém és folyamatosan ellenezte a kapcsolatom.
De ő ezek után sem adta fel csak kedveskedett nekem jó szívű volt velem mindig ott volt velem és egyre több időt voltunk kettesben is akár,barátom lett úgy éreztem.Bár tudtam hogy ő szerelmes belém azért is akart velem mindig kettesben lenni.Közben a kapcsolatunk párommal még rosszabb lett de együtt voltunk mert ő vele akartam mindig lenni.Viszont egyik nap a srác elhívott meleg szendvicsezni el is mentem szó nélkül.Ekkor kérdezett valamit hogy én le feküdtem e párommal minden szó nélkül le tagadtam.. mondtam neki nem honnan veszel ilyet nem ment el a maradék eszem is egyből azt válaszolta ne hazudjak neki.Elő vette a telefonját és az én facebookomban volt mutatta hogy párommal az üzeneteimet mikor írtam páromnak hogy ne beszélje ki a barátainak a szexuális életünket.Megfagyott az ereimben a vér ledöbbentem haragudtam is rá is nem tudtam mit feleljek neki próbáltam ki beszélni de ezek után már a srác sem hitte el amit mondtam neki így kénytelen voltam neki az igazságot el mondani.Hogy már rengetegszer le feküdtem a párommal és vele veszítettem el a szüzességem is hát szeretem ez szerintem így normális.Ő fejemhez vágta hogy lehetek ilyen ostoba volt benne igazság amit mondott de nem izgatott.Rengeteg időt voltam a sráccal is párommal is.Mivel egyre jobban romlott a kapcsolatom a párommal és szenvedtem miatta de szerettem is így el viseltem.A srác látta rajtam hogy szenvedek el is mondtam neki mondta hogy ne tegyem ezt magammal miért jó az ha csak szenvedek mellette de nem tudtam el hagyni párom.A srác annyira szerelmes volt belém hogy ő is szenvedett miattam.El akart szakítani páromtól én akkor nem úgy éreztem hogy azért mert nekem ez rossz és az én érdekem nézi hanem azért mert ő akar velem lenni épp ezért nem is érdekelt mit mondott rengeteget veszekedtem vele ezen hogy szálljon már le róla mert semmi köze nincs hozzá és nem is hallgattam rá.Párommal szakítottam hiszen nem tudtam el viselni azt hogy alkoholizál annyiszor meg ígérte pedig hogy meg változik de nem tudott el mondtam a srácnak aki örült ennek de annyira hiányzott majd bele pusztultam és nem bírtam nélküle meg lenni 2 hétre rá megint vissza mentem páromhoz és újra együtt voltunk.A srác már szóhoz sem jutott mikor lesz már ennek vége mondta.Hiába voltam együtt megint párommal nem változott meg alkoholizált kiderült hogy meg is csalt ő olyan ember volt aki nem tudott meg állni egy lánynál rajtam kívül is volt neki több.Ilyen 16-17 évesek.Ekkor megint szakítottam vele a srác mondta h hallgassak már rá ő is sokat szenvedett miattam én meg még többet a párom miatt.De ő ott volt velem és meg vigasztalt ha kellet mindig ott volt nekem a srác bár mi is történt teljes szívéből szeretett.De párom vissza könyörögte magát kis időn belül és én megint vissza fogadtam annyira a szerettem.Magam sem láttam már a ki utat ebből az egészből a végén már csak azért voltam együtt párommal hogy ki elégítsük egymás szexuális vágyait mert foglalkozni egyáltalán nem foglalkozott velem.Volt olyan mikor együtt voltam párommal de titokban tartottam és azt mondtam a srácnak hogy nem vagyok vele együtt csak hogy ne veszek vele össze megint ezen.De a srác sejtette az ellenkezőjét át látott rajtam annyira ismert már egyik este buliból mentünk haza én a srác meg barátnőm én el kanyarodtam egyik utcába a srác ment barátnőmmel haza fele hogy én sietek és erről megyek inkább nem velük de páromhoz akartam menni titokban azért fordultam le hogy ne tudja meg a srác hogy újra együtt vagyok vele.El is indultam páromhoz már az abban az utcában voltam hol lakik mikor a srác elém kanyarodott az egyik utcából és meg állított sírva mondta nem tehetem ezt magammal ne csináljam ezt.A párom házának a kapujából vett fel a srác kézbe és hozott el onnan hogy ő ezt nem engedheti meg hogy így ki bánjak magammal.Ekkor már én is sírtam hogy ne avatkozzon bele nagyon szeretem a párom nem tehetek róla.Végül hazáig vitt a srác nem mentem el páromhoz mondtam a srácnak hogy menjen ő is haza de ő is tudta h vissza mennék a páromhoz ha ő el megy így inkább reggelig ült a kapunk előtt hogy meg akadályozza h el menjek páromhoz. Nagyon össze vesztünk.. de tudtam hogy igaza van.. bár nem tudtam meg érteni hiszen szerettem a párom.A srác is meg unta nem zaklatott vele tovább nem tudott már mit tenni nagyon makacs voltam így inkább ő neki is az lett a szempont h velem ne kellejen veszekednie így jóba voltunk újra mint régen.Ő mindig ott volt nekem
csak egy szavamba került.Jól éreztük magunkat egymás társaságában bár nekem a srác sose tetszett külsőre csak személyiségileg.Párom csak folytatta nem változott szenvedtem miatta és a srác volt ott nekem hogy fel vidítson.Csak már ő se tudott mit tenni hiszen 6 hónapig könyörgött hogy hagyjam el párom nem tudtam hiába szeretett ő viszont sokkal jobban meg becsült mint a párom.Úgy viselkedett velem mint ahogy egy kapcsolatban fiú a barátnőjével olyan kedves volt velem mindig.Ajándékokat adott még akkor is ha én nem adtam neki semmit.De meglepett olyanokkal amiknek én legjobban örültem.Párommal ekkor már a kapcsolatom csak szexuális volt még ha én szerettem is akkor is.
Egyik éjjel 4 -en el mentünk bulizni én a srác barátnőm meg a párja .. kicsit részegek voltunk de magunknál voltunk.Nekem nagyon hasogatott a fejem haza akartam menni barátnőm még nem de nem akart el engedni egyedül így meg kérte a srácot hogy jöljön velem haza. El indultunk sétálva haza mentünk pár utcát mikor mondtam a srácnak hogy vegyen fel mert nem tudok már lábon állni sem fel vett úgy vitt haza fele.Meg álltunk pihenni közben végig egymás karjaiban voltunk.Nem tudom hogy mit éreztem akkor már hozzánk két utcányira voltunk amikor nevén szólítottam a srácot és megcsókoltam.. csókból simogatás simogatásból szeretkezés lett.A srác haza ment mondtam neki ez senkinek sem mondhatja el a srác leírhatatlanul boldog volt hiszen csak másfél éve velem volt mindig és szeretett.De nekem nagyon nagy bűn tudatom volt aludni sem tudtam hiszen együtt voltam párommal még ha ennyire rossz volt is a viszonyunk és szerettem.Írtam is a srácnak facebookon másnap reggel hogy ne keressen többet nem akarom látni kettőnk közt ezzel mindennek vége nagyon fájt hogy ezt kellet tennem hiszen a srác semmiről nem tehetett és ez előtt egy hónappal hunyt el az édes apja is rákban elég baja volt enélkül is de nem tudtam fel fogni már ezt az egészet én sem szimplán csak annyi bűne volt hogy túlságosan is szeretett és meg becsült.A srác még az nap le jött zokogva hogy beszéljük ezt meg így nem lehet vége ennek hiszen ő az életénél is jobban szeret engem.De nem akartam el veszíteni párom én ő belé voltam szerelmes így a srácot el küldtem sírva sajnáltam hogy ezt tettem vele undorodtam egyszerűen magamtól is már hiszen ha meg bántott ő akkor is azt nézte mindig nekem mi a jó mert ez az egész csak szenvedés volt számomra.De nem tudtam mást tenni a szívem ezt súgta.A srác sírva ment el.. én páromnak nem mertem el mondani hogy le feküdtem a sráccal hiszen gyűlölték egymást a párommal verekedtek is sokszor én miattam így csak annyit mondtam neki hogy csókolóztam a sráccal nagyon meg haragudott de együtt maradtunk.Nem volt egy hónap a párom ugyan úgy ivott újra és meg tudtam hogy ismételten megint meg csalt meg akartam halni.De tudtam hogy most már nincs tovább párommal itt véget kellet venni ennek mert már nem bírtam se idegileg se sehogy.Szakítottam is vele fel hívtam a srácot hogy itt végleg most már tényleg végeztem párommal be láttam hogy végig a srácnak volt igaza aki annyira szeretett hogy mikor el küldtem ő is majdnem öngyilkos lett.El árulta miután le jött hozzám de ki békültünk.És újra egymásé voltunk lefeküdtünk.Nem jártunk hiszen nem voltam belé szerelmes de szerettem meg persze jóvá akartam tenni azt amit tettem vele.Ezek után 2 hónappal volt párom autó balesetben elhunyt.Nagyon sajnáltam hiszen még akkor is szerettem volt velem bármilyen is.9 hónapig voltam vele együtt de voltak jó dolgok is én nekem ő volt az első szerelmem.Így tehát maradt nekem a srác aki mindennél jobban szeret 2 éve ismerem már de én nem tudom ezt neki viszonozni. Vele is nagyon sokat veszekedtem de csak azon mert ő szeretett volna velem kapcsolatot én meg ő vele nem.A srác édes anyja is el hunyt édes apja után 4 hónappal szintén rákban sokat szenved a srác is meg csak engem szeret én voltam neki az első és azt mondja most már úgy érzi csak én vagyok számára akiért még érdemes élnie.Most mi nem vagyunk barátok de szerelmesek sem Szeretem de nem szerelemből ő szeret de nem barátságból valahol a kettő közt.A srác még mindig velem van szeret és becsül tisztel.Több van köztünk mint barátság de kevesebb mint kapcsolat.Vele se tudom mit tegyek ami neki is jó meg nekem is jó lenne így fent tartjuk ezt a köztes állapotot ami működik közöttünk mindenki előtt barátok vagyunk de kettesben mg többek.Így neki is jó meg nekem is.Viszont most bele szerettem egy 30 éves férfiba aki nagyon tetszik el is mondtam a srácnak.Ő azt mondta nem tanultál még eleget ne szaladjak ugyan annak a falnak még egyszer.Nem tudom mi tévő legyek tudom igaza van a srácnak már egyszer bele estem ebbe a hibába de az idősebbekhez vonzódok nem tudok mit kezdeni magammal..ebben kérném a segítséget.
tudom nagyon hosszú lett de képtelen lettem volna ezt rövidebben le írni.
ez tényleg hosszú és szövevényes történet! Igazából nekem nem a korkülönbség, hanem a függőség a kulcsmotívum benne. Úgy tűnik, hogy akitől egy kis szeretetet, elfogadást remél, annak nem tud nemet mondani, bármi is az ára, és bármilyen zavaros helyzet lesz is a következmény. Javaslom, hogy először saját magával próbáljon meg tisztába jönni, gondolja át alaposan, hogy mit vár egy kapcsolattól, és ezt tartsa szem előtt, amikor közel kerül valakihez. Joga van megválogatni, kivel és milyen körülmények között létesít érzelmi vagy szexuális kapcsolatot, ne hagyja magát dróton rángatni! A szeretetéhsége természetes a családi hátterét figyelembe véve, de tudatos döntésekkel változtathat ezeken az automatikus beidegződéseken. Ez nyilván nem megy egyik napról a másikra, de az életkorát figyelembe véve még rengeteg ideje van a változásra és a megfelelő társ magtalálására is.
Sok sikert és türelmet kívánok hozzá!
Kérdésem az lenne, hogy mi értelme a beteljesületlen szerelemnek? És miért gondolok sokszor még rá?
15 éve vagyok együtt a férjemmel, Ő volt az első, aki megmutatta nekem milyen az igazi önzetlen szeretet. Szerelemből mentem hozzá feleségül, soha nem gondoltam volna, hogy másra is rá tudok nézni, hát még... Nem vágyom arra és soha nem is vágytam arra, hogy a férjem nélkül éljem le az életem.
Lassan 8 éve, hogy megtörtént, bár csak a csókig jutottunk (több csókig) és nagyon élveztem. Tovább nem tudtam menni, és ennek nagyon örülök, hogy meg tudtam állni, életem egyik legjobb döntése volt. De mégis sokszor eszembe jut és el is gondolom, milyen lenne vele. Van hogy nem jut eszembe több hónapig, élem az életem szépen, aztán pár napig teljesen magam alatt vagyok, mert akkor egész nap ő jár a fejemben, hogy milyen jó lenne vele találkozni, mi lehet vele, milyen lehet vele szeretkezni... Ez miért van? Miért nem tudom elfelejteni?
8 év az nagyon sok idő, azóta ő is apuka, én is anyuka lettem. Mindkettőnk élete gyökeresen megváltozott, már ő sem ugyanaz, én sem. Pár hétig tartott csak, és ez a pár hét teljesen megváltoztatott.
Élveztem, ahogyan hozzámért, ahogy megcsókolt, ahogy rám nézett, hogy kívánt és szeretett.
Abban biztos vagyok, hogy ha lefeküdtem volna vele, utána jött volna a Pokol. Így is több év volt, mire meg tudtam magamnak bocsátani, szörnyen éreztem magam... Ennek ellenére mégis gondolok rá. Utólag rádöbbentem, hogy én szerelmes voltam belé. De ennek mi értelme volt? Nem tudom az érzéseimet uralni, soha az életben nem gondoltam, hogy velem is majd megtörténik. Annak ellenére, hogy nagyon sokáig szenvedtem (a bűntudattól, a szégyentől, attól amire vágytam, hogy mennyire kívántam,....) szép volt, és szerelem volt. Nem látom ennek értelmét, annak, hogy feltépem a régi sebeimet és rágódom rajta. Miért nem tudok továbblépni és csak egy szép (érzelmektől mentes) emlékként gondolni rá, vagy egyáltalán nem gondolni rá? Ha pl. félévig tudok nem gondolni rá, miért jut hirtelen eszembe? Gyötrődöm, aztán megint "elfelejtem", aztán megint eszembe jut és így megy már ez évek óta.
Sajnos más tekintetben is igaz, hogy a múltat nem tudom elengedni és van, hogy még a múltban élek, nem a jelenben és a jövőre meg nem is vágyom, csak a múltat sírom mindig vissza, mindegy milyen volt....
Köszönöm a válaszát
Réka
Mivel a férje volt az első nagy szerelem az életében, igazán érthető, ha vágy és kíváncsiság él Önben más férfiak iránt. Ezzel együtt tiszteletre méltó a döntése, hogy szeretne a férje mellett kitartani, és valószínűleg jól működik a kapcsolatuk, ha továbbra is jól érzi magát benne és nem szeretné elhagyni a férjét még egy újabb szerelem kedvéért sem. Amikor valakinek csak egy jelentős kapcsolata volt - az, amelyben jelenleg is él -, gyakran és természetes módon merül fel a kétely, hogy vajon nem lehetne-e ennél sokkal jobb valaki mással? (Egyébként ez azokban is felmerül, főleg, mikor nehezebb idők járnak, akik több partnert is "kipróbáltak".) Ha valaki elköteleződik a párja mellett, ez nem jelenti azt, hogy más ne tudna rá hatni. Ez egy döntés, hogy amit férfi-nő viszonylatban egy mély, tartós kapcsolatban meg lehet élni, azt én ezzel az emberrel szeretném. Az érzelmeket pedig nem lehet irányítani, csak szeretettel, türelemmel elfogadni, és hagyni, hogy alakuljanak, változzanak. Akkor el tudnak múlni, ha már nem a jelenhez tartoznak.
Egy kívülről jövő kísértés pedig arra is jó, hogy meglássa, mi hiányzik a meglévő kapcsolatából, mi az, amit nem él meg saját magából, és azt próbálja a férjével megvalósítani.
Remélem, mindez segít megbékélni a történtekkel, és elfogadni az érzelmeit! Az ember ugyanis egy igen bonyolult, gazdag érzelemvilággal rendelkező lény, amelyben az ellentmondások eléggé természetesnek mondhatók.
Üdvözlettel,
Gyors technikát nem tudok ajánlani a problémájára, abban nem is hiszek. A harag eredetének feltárása, illetve a nem kívánatos minták megértése, majd átírása az, ami lehetséges egy pszichológiai tanácsadási folyamat keretén belül. Valószínűleg régről halmozódik Önben a düh, amelyet keletkezésekor nem tudott kifejezni afelé a személy felé, akire irányult - például azért, mert az valahogyan megbüntette érte. Ezek a személyek többnyire a szülők, és szintén tőlük lehet eltanulni a harag kezelésének nem éppen szerencsés formáit.
Üdvözlettel,