Kedves Orsolya! A kislányunk immár 4 éves és születése óta drasztikusan rossz irányba változott a kapcsolatunk férjem szüleivel. Nehéz ezt röviden összefoglalni, de megpróbálom. Én azt érzékeltem, hogy férjem szülei szemébe megszüntem létezni unokájuk születésével; nekik semmi sem számított csak az, hogy hogyan tudnak segíteni fiuknak a ház körül vagy milyen gyakran és hosszú ideig tudják az unokát a magukénak. Ezt úgy szóban mint manipulatív tetteken keresztül érzékeltették csakis irányomban, amikor a férjem nem volt a közelünkben. Előszőr hihetetlenül megdöbbentem és még magamnak sem tudtam megmagyarázni, hogy mi történik, mivel kapcsolatunk felhőtlen volt a kislány születése előtt, csak azt éreztem, hogy fáj és megfulladok. Többszörösen próbáltam közölni velük nem tetszésemet, de mindig süket fülekre találtam. Sajnos a férjem nem hitt nekem és nagyon hosszú idő kellett ahhoz, hogy rájöjjön, hogy "nem bolondultam meg a késői szülésben és nem féltem anyósomtól a gyerekemet és nem vagyok betege annak, hogy elszeretik előlem a kislányom" (ezt apósom mondta a páromnak), hanem valójában gyerekkori, leválási, elengedési és határproblémákkal nézünk szembe. Ez nekem "csupán" egy teljes idegkimerüléshez vezetett... Éppen ezért most már, hogy megmentettük házasságunkat (mert ez a gond olyan kimondottan hatalmas éket vert kettőnk közé, hogy majdnem válásra került a sor)és fájó szívvel meggyöződtünk, hogy sajnos nem alakulhat ki egy laza és szeretetteljes gyerek-szülő-nagyszülő kapcsolat közöttünk, kialakítottunk egy nekünk elfogadható kapcsolattartást, felállítva határokat előnybe helyezve saját igényünket. Csakhogy megint kitört a családi botrány (a sógorom miatt), és a szülők nagyon igazságtalanok voltak férjemmel szembe; ezt részünkről "elvonulás" követte, mert megsértettek minket és egyáltalán nem kívántunk olyan emberek társaságába lenni, akik csak vádolnak és piszkálódnak . 2 hónapig nem találkoztunk, de a párom egy párszor beszélt velük telefonon, mire megegyeztünk, hogy találkozhatnánk egy óra erejéig. Ezt sértődötten és felháborodva viszzautasították, nevetségesnek nevezték, hogy mi csak egy órára engedjük nekik, hogy lássák az unokát valamint kikötötték, hogy azt hazudjuk a kislánynak, hogy azért nem találkozhatnak vele, mert betegek. Azóta pedig csönd.. (Azt meg sem említem, hogy sem az unoka sem a fiuk születésnapjára nem látogattak meg, persze minket hibáztatnak, mert mi nem hívtuk meg őket... nekünk családi ebédhez erőnk nem volt, de 1-2 órát még kibírtunk volna).... Többek között apósom említette a férjemnek, hogy beszélni szeretne négyesbe (após,anyós, férjem meg én)... Nagyon tartok attól, hogy nem lesz kellemes ez a találkozás. Nem is tudjuk, hogy miről akarnak beszélni, én a múltat felhozni nem szeretném, mert nagyon fájdalmas és nem akarom, hogy megint minden felelevenedjen. A jövőre szeretnénk koncentrálni , második gyermeket is zeretnénk és egy elfogadható kapcsolattartás lenne a cél. Mi a tanácsa? Hogyan tudnánk ezt úgy lebonyolítani, hogy a mi (férj és én) kapcsolatunk ne szenvedjen, meg ne a gyűlölködés és a harag irányítsa ezt a beszélgetést? Mi itt az egészséges határ? Hogyan tudnánk őket rávezetni arra, hogy mi külön család vagyunk külön igényekkel és ehhez kellene alkalmazkodniuk ahelyett, hogy kéretlen segítséget adjanak, követelöző manipulatív játszmákkal éljenek valamint ezt mind a "szeretet" nevével takargasság lelkiismeret furdalást okozva nekünk megmérgezve kapcsolatunkat a férjemmel. Előre is köszönöm válaszát. TV
Kedves Levélíró!
Úgy látom, hogy Ön is és a férje is eléggé tisztán látja, hogy mire van szükségük. Nagyon jó, hogy a jövőre koncentrálnak, és természetes, hogy Önök határozzák meg, a nagyszülők mennyit legyenek az unokával. Sajnálatos, hogy ezt korlátozni kell, hogy Ön és az apósa-anyósa között megromlott a viszony a gyermek születése után - nem egészen értem, hogyan, mitől. De itt nyilvánvalóan a nagyszülők lelkében-fejében történt valami. Jobb lett volna, ha Önt tiszteletben tartják és elismerik, megbecsülök, mint unokájuk édesanyját. Az is nagyon tetszik, hogy előtérbe helyezték a házasságuk megmentését. Kár, hogy így alakult, mert alapvetően a gyerekeknek nagycsaládban felnőni egészséges és természetes dolog - de ez csak akkor működik, ha a nagyszülőkkel egészséges a viszony és ha a hatásuk áldásos. A jövendő beszélgetést fontosnak és elkerülhetetlennek tartom, és abban is igaza van, hogy erre érdemes lenne okosan és jól felkészülni: az ideális végkimenet az lenne, hogy határok is legyenek, és kapcsolat is legyen. Az lenne a leghasznosabb, ha Önnel és a férjével közösen személes találkozás során tudnánk felkészülni erre a beszélgetésre. Ha gondolják, hívjanak bátran!