|
|
Frank OrsolyaPszichológus, családi kommunikációs szakértőPszichológus, Gordon-instruktor CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer? Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel. Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt: Elérhetőségeim: E-mail: posta@arete.hu Honlap: http://www.szeresdjol.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Orsolya!
Van két lányom. Az egyik három éves, a pici most született két hete. Ahogy megtudtuk, hogy terhes vagyok, elmondtuk a nagynak, hogy kistestvére lesz, és az utólsó hónapokban nagyon várta is, minden nap szóba hozta és várta, hogy mikor jön ki anya pocijából. Amióta megszületett a pici, nagyon nehéz vele, mindenbe ellenkezik, sokat sír és hisztizik apróságokért is. Pedig kapott ajándékot is a kistesótól amikor kijöttünk a kórházból. Megértem, hogy fura neki az új helyzet, és azt gondolhatja, hogy nem szeretjük őt, pedig minden erőnkkel azon vagyunk a férjemmel, hogy ne így legyen, és elfogadja az új helyzetet. Megint úgy csinál, mintha kisbaba lenne, hogy nem tud egyedül enni, öltözni stb., néha hagyjuk is neki és etetjük. Én viszem le mostanába a játszótérre, úgy mint a kistesó születése előtt. Apájával is sokat játszik, mert ő is itthon van velünk hónapok óta. Ő most csak vele foglalkozik szinte. Kakilni se kakil napokig, és persze fáj neki mindig, néha egész napos tortúra, hogy kell kakilnia, mégse kell kakilnia, fáj stb. De inni és enni is alig eszik mostanába. A kakilással már több mint egy éve vannak problémák, néha könnyen jön, néha nehezen. Szerintünk visszatartja. Nem tudom hogy lehetene neki segítenünk, mert nagyon sajnálom, kicsit olyan mintha depis lenne, és minden nap sírok én is, hogy nem tudom, hogy könnyíthetném meg neki a helyzetet, és nincs sokszor elég türelmem hozzá. A férjem nagyon türelmes vele, de néha nála is elszakad estére a cérna, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy most türelmesnek kéne lennünk. Nem érzem magam jó anyának, mert nincs elég türelmem hozzá, pedig mindennél jobban szeretem a gyerekeimet. De ezek az állandó ellentmondások és hisztik engem nagyon kiborítanak.
Vannak időszakok vagy napok, hogy jobb, de zömébe nagyon nehéz vele, pedig most kicsit engedékenyebbek vagyunk vele. Kérem segítsen, mit tehetnénk, hogy elfogadja az új helyzetet könnyebben, és újra boldog kislány legyen! Előre is köszönöm válaszát: egy elkeseredett anya.
Van két lányom. Az egyik három éves, a pici most született két hete. Ahogy megtudtuk, hogy terhes vagyok, elmondtuk a nagynak, hogy kistestvére lesz, és az utólsó hónapokban nagyon várta is, minden nap szóba hozta és várta, hogy mikor jön ki anya pocijából. Amióta megszületett a pici, nagyon nehéz vele, mindenbe ellenkezik, sokat sír és hisztizik apróságokért is. Pedig kapott ajándékot is a kistesótól amikor kijöttünk a kórházból. Megértem, hogy fura neki az új helyzet, és azt gondolhatja, hogy nem szeretjük őt, pedig minden erőnkkel azon vagyunk a férjemmel, hogy ne így legyen, és elfogadja az új helyzetet. Megint úgy csinál, mintha kisbaba lenne, hogy nem tud egyedül enni, öltözni stb., néha hagyjuk is neki és etetjük. Én viszem le mostanába a játszótérre, úgy mint a kistesó születése előtt. Apájával is sokat játszik, mert ő is itthon van velünk hónapok óta. Ő most csak vele foglalkozik szinte. Kakilni se kakil napokig, és persze fáj neki mindig, néha egész napos tortúra, hogy kell kakilnia, mégse kell kakilnia, fáj stb. De inni és enni is alig eszik mostanába. A kakilással már több mint egy éve vannak problémák, néha könnyen jön, néha nehezen. Szerintünk visszatartja. Nem tudom hogy lehetene neki segítenünk, mert nagyon sajnálom, kicsit olyan mintha depis lenne, és minden nap sírok én is, hogy nem tudom, hogy könnyíthetném meg neki a helyzetet, és nincs sokszor elég türelmem hozzá. A férjem nagyon türelmes vele, de néha nála is elszakad estére a cérna, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy most türelmesnek kéne lennünk. Nem érzem magam jó anyának, mert nincs elég türelmem hozzá, pedig mindennél jobban szeretem a gyerekeimet. De ezek az állandó ellentmondások és hisztik engem nagyon kiborítanak.
Vannak időszakok vagy napok, hogy jobb, de zömébe nagyon nehéz vele, pedig most kicsit engedékenyebbek vagyunk vele. Kérem segítsen, mit tehetnénk, hogy elfogadja az új helyzetet könnyebben, és újra boldog kislány legyen! Előre is köszönöm válaszát: egy elkeseredett anya.
Kedves Asszonyom!
Nagyon örülök, hogy rögtön a nehézségek jelentkezése után, ilyen korán írt, amikor még csak két hetes a probléma. És azt is nagyon át tudom érezni, mennyire nehéz ez a helyzet: ha a nagyobbik lánya kevesebb gondot okozna, nyugodtabban fordulhatna a baba felé és saját maga is kevésbé merülne ki. Talán meg is lepődtek, mennyire erősen reagál a kislány a baba érkezésére, talán bosszantó is, hogy ennyi figyelmet magának követel. Talán Ön saját maga is igazságtalannak is érzi a helyzetet, hogy ne a babára, hanem a nagyobbikra kelljen figyelni. Nehezebb is úgy babázni, hogy nem felhőtlen, nem zavartalan a helyzet. És persze mindezt fáradtan, kimerülten. Az is felvetődhet, ha az elsőszülött kislányára néz, hogy talán sosem lesz már ugyanolyan, mint régen volt? Mindezek az érzések teljesen normálisak és helyénvalóak. Akármit is érez, beszéljen róla bátran a szeretteinek, ismerőseinek. Közben azonban tartsa azt is szem előtt, hogy a kislány érzései éppoly normálisak, elkerülhetetlenek, helyénvalóak, mint az Öné. Az egész világa átrendeződött – úgy érzi, az élet már soha nem lesz ugyanolyan, amilyen volt. És nem is tudja fölmérni, hogy most milyen lesz. Úgy érzi, az a legbiztosabb, ha ő is visszamegy az elejére.
Az Ön levelében az is imponáló, milyen pontosan leolvasta a három éves kislánya viselkedéséről, hogy mire van szüksége: arra, hogy újra kisbaba lehessen, aki nem tud enni, nem tud felöltözni, aki nagyon sok törődést kap, akivel szemben nincs semmi követelmény, akit éppúgy babusgatnak. Mintha megbánta volna, hogy így megnőtt, hogy ennyit ügyesedett: hiszen a kistestvére minden igyekezet nélkül is sok figyelmet kap. De többről van itt szó. Ahányszor az ember új kezdethez érkezik az életben, ahányszor valami nagyon új helyzet keletkezik, mindannyiszor mintha újra születnénk: egy kisbaba szükségleteit érezzük magunkban. A kisgyerekekre éppúgy igaz ez, mint a felnőttekre. A három éves lányának mindent újra meg kell értenie, meg kell tanulnia, meg kell szeretnie ebben az új világban, ahol újra meg kell találnia a helyét. Igen, az ő helyzete sokkal nehezebb most, mint az újszülötté. Ha Ön és a férje neki adnak több figyelmet, jó ösztönnel teszik. Alapszabály, hogy ha gyerek megélheti azt, amit most meg kell élnie (baba vagyok, végtelenül szeretnek, a fura igényeimmel együtt is szeretnek), akkor hamarabb túljut az adott fázison, mint ha fékezzük. Ha jóllakik ezzel a pluszfigyelemmel (és az nem jövő héten lesz), akkor újra fejlődésnek indul. De a rivális jelenléte mindig aggasztó lesz a számára, a helyzetet, hogy osztozni kell, újra és újra meg kell majd szoknia, ahányszor újra szembesül vele. Ez egy normális, természets élethelyzet, amivel majd megküzd, amihez egy idő után majd alkalmazkodik. De ez lassú és nehéz a számára. Addig megérdemli a szülei támogatását, akinek egyszerre kell sugározniuk, hogy (1.) tudjuk, hogy nehéz neked és most legszívesebben te is baba lennél és visszamennél a régi életedbe; (2) ki fogod bírni és meg fogod szokni, sőt, élvezni is fogod, hogy testvéred van.
És a későbbiekre:
nem az cél, hogy „jó testvérek” legyenek, hanem hogy két különálló, boldog gyereket neveljenek, akik majd megtalálják egymással a kapcsolódási pontokat ott, ahol vannak ilyenek.
Ezt az egymásra találást megkönnyíti, ha nem úgy látják a másikat, mint aki miatt kevesebb jut – bármiből.
A két gyerek igényeit kielégíteni, egyensúlyozni álmosan és részben elszigetelten - rettenetesen kimerítő feladat. Ez az emberi élet egyik leginkább embert próbáló helyzete. Önnek ezekben a hetekben minden létező segítségre és felmentésre joga és szüksége van. Amiből csak lehet leadni (háztartás, a gyerekeken kívüli bármilyen egyéb feladat), azt érdemes leadni. Ahol csak lehet segítséget találni, azt érdemes az Ön feltételei szerint kialakítani és elfogadni. És a jó anya az, aki megteszi, ami tőle telik (a saját határain belül), nem pedig az, aki tökéletesen abszolválja ezt a feladatot – az ugyanis lehetetlen. Ezt sok gyerek kibírta már.
Ha gondja van, írjon bátran.
Nagyon örülök, hogy rögtön a nehézségek jelentkezése után, ilyen korán írt, amikor még csak két hetes a probléma. És azt is nagyon át tudom érezni, mennyire nehéz ez a helyzet: ha a nagyobbik lánya kevesebb gondot okozna, nyugodtabban fordulhatna a baba felé és saját maga is kevésbé merülne ki. Talán meg is lepődtek, mennyire erősen reagál a kislány a baba érkezésére, talán bosszantó is, hogy ennyi figyelmet magának követel. Talán Ön saját maga is igazságtalannak is érzi a helyzetet, hogy ne a babára, hanem a nagyobbikra kelljen figyelni. Nehezebb is úgy babázni, hogy nem felhőtlen, nem zavartalan a helyzet. És persze mindezt fáradtan, kimerülten. Az is felvetődhet, ha az elsőszülött kislányára néz, hogy talán sosem lesz már ugyanolyan, mint régen volt? Mindezek az érzések teljesen normálisak és helyénvalóak. Akármit is érez, beszéljen róla bátran a szeretteinek, ismerőseinek. Közben azonban tartsa azt is szem előtt, hogy a kislány érzései éppoly normálisak, elkerülhetetlenek, helyénvalóak, mint az Öné. Az egész világa átrendeződött – úgy érzi, az élet már soha nem lesz ugyanolyan, amilyen volt. És nem is tudja fölmérni, hogy most milyen lesz. Úgy érzi, az a legbiztosabb, ha ő is visszamegy az elejére.
Az Ön levelében az is imponáló, milyen pontosan leolvasta a három éves kislánya viselkedéséről, hogy mire van szüksége: arra, hogy újra kisbaba lehessen, aki nem tud enni, nem tud felöltözni, aki nagyon sok törődést kap, akivel szemben nincs semmi követelmény, akit éppúgy babusgatnak. Mintha megbánta volna, hogy így megnőtt, hogy ennyit ügyesedett: hiszen a kistestvére minden igyekezet nélkül is sok figyelmet kap. De többről van itt szó. Ahányszor az ember új kezdethez érkezik az életben, ahányszor valami nagyon új helyzet keletkezik, mindannyiszor mintha újra születnénk: egy kisbaba szükségleteit érezzük magunkban. A kisgyerekekre éppúgy igaz ez, mint a felnőttekre. A három éves lányának mindent újra meg kell értenie, meg kell tanulnia, meg kell szeretnie ebben az új világban, ahol újra meg kell találnia a helyét. Igen, az ő helyzete sokkal nehezebb most, mint az újszülötté. Ha Ön és a férje neki adnak több figyelmet, jó ösztönnel teszik. Alapszabály, hogy ha gyerek megélheti azt, amit most meg kell élnie (baba vagyok, végtelenül szeretnek, a fura igényeimmel együtt is szeretnek), akkor hamarabb túljut az adott fázison, mint ha fékezzük. Ha jóllakik ezzel a pluszfigyelemmel (és az nem jövő héten lesz), akkor újra fejlődésnek indul. De a rivális jelenléte mindig aggasztó lesz a számára, a helyzetet, hogy osztozni kell, újra és újra meg kell majd szoknia, ahányszor újra szembesül vele. Ez egy normális, természets élethelyzet, amivel majd megküzd, amihez egy idő után majd alkalmazkodik. De ez lassú és nehéz a számára. Addig megérdemli a szülei támogatását, akinek egyszerre kell sugározniuk, hogy (1.) tudjuk, hogy nehéz neked és most legszívesebben te is baba lennél és visszamennél a régi életedbe; (2) ki fogod bírni és meg fogod szokni, sőt, élvezni is fogod, hogy testvéred van.
És a későbbiekre:
nem az cél, hogy „jó testvérek” legyenek, hanem hogy két különálló, boldog gyereket neveljenek, akik majd megtalálják egymással a kapcsolódási pontokat ott, ahol vannak ilyenek.
Ezt az egymásra találást megkönnyíti, ha nem úgy látják a másikat, mint aki miatt kevesebb jut – bármiből.
A két gyerek igényeit kielégíteni, egyensúlyozni álmosan és részben elszigetelten - rettenetesen kimerítő feladat. Ez az emberi élet egyik leginkább embert próbáló helyzete. Önnek ezekben a hetekben minden létező segítségre és felmentésre joga és szüksége van. Amiből csak lehet leadni (háztartás, a gyerekeken kívüli bármilyen egyéb feladat), azt érdemes leadni. Ahol csak lehet segítséget találni, azt érdemes az Ön feltételei szerint kialakítani és elfogadni. És a jó anya az, aki megteszi, ami tőle telik (a saját határain belül), nem pedig az, aki tökéletesen abszolválja ezt a feladatot – az ugyanis lehetetlen. Ezt sok gyerek kibírta már.
Ha gondja van, írjon bátran.
Frank Orsolya
2012. 10. 01. 13:34
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}
