 |
Frank OrsolyaPszichológus, családi kommunikációs szakértőPszichológus, Gordon-instruktor CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer? Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel. Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt: Elérhetőségeim: E-mail: posta@arete.hu Honlap: http://www.szeresdjol.hu |
Kérdezz-felelek
Nem tudom, hogy tud-e segíteni a problémámba?! Teljesen el vagyunk keseredve a Párommal a 9 hónapos kislányunk miatt.
Megpróbálom röviden összefoglalni a problémánk:
9 hónapos a kislányunk, nagyon értelmes, érdeklődő kisbaba.
Az egyetlen gondunk, hogy nem lehet itthonról kimozdulni Vele.
Nagyon nehezen szokta meg a babakocsit, most is csak max. negyedórát bír ki benne.De a fő gondunk az lenne, hogy sehová nem tudjuk elvinni, ha bárhová megyünk Vele (üzletbe, gyógyszertár, rokonok, idegen hely) torka szakadtából kiabál, bömböl és egyáltalán nem lehet megnyugtatni.Az idegen környezettől, emberektől teljesen elzárkózik, senki nem szólhat hozzá, nem veheti fel rajtunk kívül.
Teljesen tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk, hogy miért teszi ezt, hogyan cselekedjünk?
Várjuk válaszát!
Köszönettel:
Petra
Ne essenek kétségbe, az ilyen korú babáknál ez a világon a legtermészetesebb. Pontosan úgy is hívják ezt a jelenséget, hogy "nyolc hónaposok szorongása". Eltart egy néhány hónapig. Addig nem szabad erőltetni. Ha fél, sír, föl lehet venni, megnyugtatni, nem lesz tőle elkapatva. Úgyis nemsoká egy éves lesz, akkor majd megtanul járni és másfél éves korára ő lesz az, aki kimenne a világból, nem győznek majd utána szaladni! Addig meg hadd érezze, hogy az anyukája közel van és vigyáz rá. Ha a baba igényeit figyeljük - azt, hogy mikor mire van szüksége, mitől nyugodt - akkor lesz a legjobb a fejlődése! Ha bármi másban segíthetek, akár a későbbiek során, írjon, hívjon! Frank Orsolya 2010. 08. 27. 19:52
Nagyon köszönöm a válaszát.Valóban megoldódni látszik a problémánk.A gyerekek már nagyon ritkán verik a fejüket,szépen megtanultak egymással játszani,megértik,hogy most a testvér játszik azzal a játékkal és majd ha megunja játszhatsz vele te is.Most már inkább "megbeszélik" a dolgokat,nagyon ritkán fajul verekedésig a dolog.
Még egyszer köszönöm,hogy megnyugtatott és a jó tanácsokat.
Tisztelettel:Üstné Ibolya.
nagy örömmel hallom híreit. Ha bármi újabb kérdése van, forduljon hozzám bizalommal. Legjobbakat, sok örömöt a kicsikhez, a családhoz! Frank Orsolya 2010. 08. 20. 20:19
Azt szeretném kérdezni hogy indokolt e a válásom ha ugy érzem hogy a férjem indokolatlanul szol rá a 16 éves fiamra illetve amikor kellene nem szol .rá.Ha meg én szolongatom nevelem a fiam rám szol hogy mit veszekszünk. A fiam többször ivott már alkoholt lehet e ez a férjem miatt.Vagy csak kamaszkori kiprobálás ez.amugy volt az évvégi bizonyitványa a fiamnak. Még ehhez kapcsolodik hogyafiam állandoan ugy tanul hogy nálunk vannak a haverjai , de a bizonyitvány jo volt de többre lenne képes szerintem.Illertve Velem is gondok voltak 14 éve antideprenszánsokat szedek csak az utobbi egy évben vagyok szinte teljesen jol.Illetve régebben a férjem igen despota volt velem szemben, pédául többször megakadályozta hogydolgozzam de a jövedelmeimet nem költhettem belátásom szerint nos ez a helyzet kb féléve sokat javult,érdemes e várni a válással elég tartosnak itélhetö e félév javulási idöszak?Köszönettel
Kedves Asszonyom!
Köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával. Úgy látom, hogy számos kérdést szeretne megoldani, amelyeket egy ilyen levélben természetesen nem tudok felgombolyítani. Ennyi adat alapján felelőtlenség lenne, ha én véleményt mondanék abban a kérdésben, hogy Ön elváljon-e. Ezt még a legaprólékosabb feltárás után is Önnek kell eldöntenie. Kérem, ha nagyon nehéznek érzi a helyzetét, forduljon bátran a helyi intézményekhez, a Családsegítőhöz, családterápiás intézményhez, illetve a Nevelési Tanácsadóban is tudnak családterápiás szakembert javasolni. Minden jót kívánok.
Frank Orsolya 2010. 08. 20. 20:16
Nagyon át tudom érezni a fájdalmát, amiért – legalábbis egyelőre - elveszített egy olyan kapcsolatot, amely számos tekintetben ígéretes és örömteli volt. Egész bizonyos, hogy nem is Önnel vagy a kapcsolat minőségével volt a hiba, bizonyos vagyok benne, hogy könnyen megvolt a lehetőség arra, hogy egy tartós, tartalmas kapcsolattá alakuljon – ha mindkét félnek erre van igénye. De azt is jól látja, hogy a partnerének most nem erre volt igénye, hanem valami mást akart megélni. Ha számos rövid kapcsolat után Ön mellett viszonylag hosszabban megmaradt, ez is azt jelezheti, hogy az Önök illeszkedése igen jó volt. Ugyanakkor Ön azt is jól érzi szerintem, hogy a párja most valami mást akar – mégpedig újra és újra – megélni, nem a megállapodást és a letelepedést, végelegességet. Az ötven fölötti férfiak gyakran élik meg azt az Ön által is kapuzárási pániknak nevezett állapotot, amikor semmi sem rémítőbb számukra mint az a gondolat, hogy „nem lesz több”. Nem lesz több hódítás, lángolás, nem élem meg többször, hogy kellek, hogy hódítani tudok, hogy férfias vonzerőm van, hogy „tudok nőt szerezni”, hogy a páromban olyan tükörbe nézhetek, ahol fiatalnak, férfiasnak, vonzónak, hősnek láthatom magam. Űzött és kínzó érzés lehet ez a férfi számára is, sokan közülük keményen meg is szenvedik, lelkiismereti válsággal, belső feszültséggel, értetlenséggel reagálnak rá, esetleg rejtőzködve vagy ideológiákat gyártva próbálják követni saját érzéseiket, amelyek élik a maguk életét. Ezen neki keresztül kell mennie, egyénenként változik, hogy pontosan mit akar megélni és meddig. Amíg saját magától fel nem támad az igénye azokra a másfajta, mélyebb értékekre, amelyeket az Önök kapcsolata kínált, addig nem tudja Önnek megadni azt, amit egyébként lehetne. Azt gondolom, nem kell egészen lemondania róla, sem egészen elengedni. Semmi baj nem lehet abból, ha mondjuk egy fél év múlva – nagyon súlytalanul és semlegesen – felhívja telefonon és megkérdezi, hogy van, és elbeszélget vele különféle hétköznapi témákról. Ugyanakkor semmi értelme – ahogyan szerintem Ön is tudja - a csüggésnek, kapaszkodásnak, üldözésnek, érzelmek kimutatásának, az érvelésnek és győzködésnek. Még vissza is üthetnek, de leginkább azt kell elfogadni, hogy erre a folyamatra Önnek csak részleges befolyása van. Ez pedig részben abban áll, hogy maga mögött hagy egy emléknyomot a férfi lelkében – egy ideális, szép, erős emléknyomot, amit ő dédelgetni fog és valószínűleg eltesz az értékesebb lehetőségek közé egy majdani megnyugváshoz. Másfelől pedig az időnkénti óvatos megkereséssel lehet ezt az esélyt javítani. Nagyon nehéz megállni, mert saját késztetésével kell szembe menni, de csakis így lehet azt az esélyt kihasználni, ami még van.
Frank Orsolya 2010. 08. 20. 14:19
Kedves Orsolya!
Én egy nem túl barátkozós típus vagyok, szeretek egyedül lenni, talán mert ez könnyebb, mint kapcsolatokat ápolni, nekem ez utóbbi nagyon nehezen megy. Ha én ilyen vagyok, lehetséges, hogy a kisfiam (1 éves) ettől függetlenül "normális" ember lesz, aki kiegyensúlyozott, határozott egyéniség, tehát az én ellentettem? Mert tudom a szülő minta a gyerek számára és ettől félek, nem szeretném ha olyan lenne mint én, de én nem tudok neki néhány dolgot megtanítani, hisz én sem tudom hogyan kell. Szeretném ha neki sok barátja lenne és értékes időket töltene el velük, nekem ez nem megy, pedig hiányzik nagyon. Szóval egy nem "normális" anyának lehet "normális" gyereke? Fel tud nevelni és fel tudja készíteni egy magába zárkózott, magát elhagyatottnak, értéktelennek érző anya a kisfiát az életre?
Persze van édesapja, aki szerencsére nem olyan mint én. De saját magamról tudom, anya csak egy van és senki és semmi nem tudja pótolni.
Köszönöm.
Kedves levélíró!
Nagyon köszönöm, hogy megtisztelt őszinte, megindító soraival, amelyek önismeretről, tudatosságról, és a kisfia iránti törődésről, jóindulatról tanúskodnak. Szeretném megnyugtatni afelől, hogy a kisfiának egészen biztosan sok-sok szeretetet és törődést ad, és neki erre óriási szüksége van. A férfiasságot és a társadalomban, kapcsolatokban való mozgást túlnyomórészt az édesapjáról fogja másolni, de az is tény, hogy az Önnel való kapcsolatának is nagy fontossága van és lesz a későbbi kapcsolataiban. Aggasztónak és szívfájdítónak találom, hogy Ön „nem normálisnak” címkézi magát. Nem tudok normálisabbat, mint egy jó szándékkal és szeretettel megáldott ember, aki azt is tudja, hogy neki miben nehezebb mint másoknak. Mindannyiunk sorsában és személyiségében van feladat, van fejleszthető terület. Nem szeretném, ha úgy élné le az életét, hogy nem tekinti magát teljes értékű embernek. Továbbá a kapcsolatokban való otthonos mozgás is tanulható. Előbb azonban érdemes megérteni, miért, hogyan jött létre az a helyzet, hogy ezt eddig nem sajátította el annyira, amennyivel elégedett lehetne. Ha ezt megérti és meghaladja, az egész élete örömtelibb, tartalmasabb, sikeresebb lehet, több meleget kaphat az emberektől és feltárulhatnak olyan lehetőségek, amelyekre eddig nem is gondolt. Kérem, ha kedvet érez ehhez, vagy akár egyetlen, minden kockázattól és kényszertől mentes ingyenes, baráti hangú beszélgetéshez, hívjon föl a weboldalon megadott számon. Minden jót kívánok.
Kedves Szakértő!
Kedves Szakértő!
Kedves Szakértő!
Tanácstalan vagyok 3 éves unokámmal kapcsolatban.Fantasztikus gondolkodású,jó logikával rendelkezik,közvetlen, hamar barátkozik.Pár hete kezdett vécébe pisilni,de idegen vécébe, nem akar azt mondja nem jó az alakja a vécének.Kakálni nem akar a vécébe ,kakilás előtt pelenkát kér.Lassan itt a szeptember és óvodába készülünk.Szeretném ha adna valamilyen tanácsot hogyan tudnánk segíteni.
Ahogyan írja, az unokája egészséges lelkű, felszabadult kisgyerek. A legtöbb kisgyerek átmegy különféle fázisokon, mielőtt a teljes szobatisztaságot elérné. Ez egy több lépcsős folyamat, és nem is megy egyik hétről a másikra – a szükséges beidegződések fokozatosan épülnek ki – minél simábban, annál jobb. A gyerek saját belső érési programja végig fogja őt vinni ezen a folyamaton, anélkül, hogy a felnőtteknek ezért különösebben meg kellene dolgozni. Ha a szobatisztaságot teljesítménynek – pláne határidős teljesítménynek – tekintjük és szorongunk miatta, az a gyermeknek sem tesz jót. Ha tesz egy-egy lépést előre, kifejezhetjük, hogy örülünk neki, de ha nem lép előre, vagy hátralép, ezt észre sem kell venni. Ha békén hagyjuk, mással foglalkozunk, örülünk a nyárnak, csodáljuk a gyerek fejlődését, akkor ez a fejlődés magától végbe fog menni.
Frank Orsolya 2010. 07. 20. 12:14
Feleségem előző házasságából egy 6 éves kislány "nevelőapja" lettem nem olyan régen.
Sajnos az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy a gyermeknevelés területén számos hiányosággal rendelkezem, amely nagyon negatívan kihat a közös életünkre.
Nagyon türelmetlen vagyok sokszor és ezáltal a bennem lévő (a türelmetlenség által okozott) feszültséget a kislányunk is átveszi és egy ördögi kör veszi kezdetét. Ha oda is figyeltem rá időszakosan, csak átmeneti sikerekeket tudtam elérni és után az egész összedőlt, mint egy kártyavár és kezdődött minden előről.
Így nem tudom fegyelmezni, nem fogad szót nekem és ez mind-mind újabb feszültségeket szül bennem és egy totális kudarc élményét.
Tudom, hogy én vagyok egyedül a hibás és tudom: ha minden így folytatódik, akkor elveszítem a családom...
A tanácsát szeretném kérni: tudna-e számomra olyan tréninget, képzést javasolni, ahol ezeket a hiányosságokat leküzdhetném, ahol megtanulhatnám (maradandó módon) ezeket a gyermeknevelési szabályokat?
Segítségét előre is köszönöm!
Egy elkeseredett "apuka"
18 hónapos fiú ikreket nevelek,sokat verekednek,harapnak,hajat cibálnak,bármivel fejbe ütik egymást ,sokat nyafognak,sírnak. Ha valamit nem engedek még jobban csinálják. A szabadban jobban viselkednek,szinte nem is verekednek.Nehéz türelmesnek lenni,sajnos volt már kézre ütés,fenékre csapás,utána szörnyen érzem magam.Van segítség ,de így is nehéz.Természetes dolog ikreknél ez a viselkedés
Amennyire a soraiból meg tudom ítélni, az Ön ikrei teljesen egészséges, normális kisfiúk, ami nem változtat azon, hogy két érdeklődő, eleven másfél éves kisgyerek terelgetése rengeteg türelmet, figyelmet, teljes odafigyelést kíván. Ebben az életkorban bizonyosan teljes embert követel, hogy elsimítsa azokat a törvényszerű nehézségeket, amik a világba való beletanulásukat és az egymáshoz való hozzácsiszolódásukat kísérik. Könnyebb lesz a dolga, ha emellett a lehető legkevesebb más feladatot próbál végezni – ebben az időszakban pl. nem igazán fontos a háztartás. Ikreket nevelni nehéz: minden elérhető segítséget megérdemel és a kicsik szempontjából is az a fontos, hogy az édesanyjuk pihenten, örömmel tudjon velük lenni, amikor velük van és lehetőleg minél többet pihenni, töltődni, amikor másnak adja át őket. Fontos az, hogy megengedje magának, hogy ebben az életszakaszban igazán a gyerekek felé forduljon és átérezze, milyen fontos most nekik mindaz a felfedezés, tanulás, kísérletezés, amivel a napjaikat töltik. Ez az időszak igen fontos dolgokat alapoz meg a személyiségükben, és később mindenkinek nehezebb lesz, ha az életüket most sok feszültség kíséri. Ebben a korban még nem lehet magukra hagyni a gyerekeket, és a tiltásokkal sem igen tudnak még mit kezdeni. Ön is jelzi, hogy a testi fenyítésben inkább a tehetetlenségének ad hangot, és tudja, hogy sem ebben a korban, sem más életkorban semmi nevelési haszna nincsen. Mindenek előtt Önnek kell jól lennie ahhoz, hogy a kicsiknek ebben a kulcsfontosságú életkorban meg tudja adni azt a fajta terelgetést-szabályozást, amire szükségük van ahhoz, hogy később harmonikus személyiségük legyen. Gondoljon magára, gondolja végig, mire van szüksége ehhez! Bátran vegyen igénybe mindennemű – akár pszichológiai – segítséget is! Az egész családnak lesz jobb, ha Ön kisimultan tudja tölteni azt a másfél évet, ami még az óvodás korig hátra van.
Frank Orsolya 2010. 07. 10. 17:13
Kislányom 6,5 hónapos.Nagyon mosolygós,érdeklődő és sokat gagyarászó gyermek.Forog,kúszik és már a mászással próbálkozik.Szeret kézben lenni és szereti a közvetlen családtagokat is.az idegenektől nem kezd el sírni, viszont kikerekedett szemmel bámulja őket.Már hallgat a nevére,figyel ha szólunk hozzá.Kérdésem és aggodalmam viszont az lenne, hogy nagyon nehezen lehet megkacagtatni.A vigyor az megvan de nem tud még nevetni önfeledten.
Sok helyen azt olvastam ez felhívó jel lehet valamilyen problémára.Mégis milyenre?A hallásával semmi gond,mosolygós kiegyensúlyozott gyermek.Félnem ,aggódnom kellene?
Válaszát előre is köszönöm!
Meg vagyok győződve róla, hogy a gyermekével az égvilágon semmi baj nincsen, minden, amit leír, ideális fejlődésről árulkodik. Ha nagyon aggódik, elviheti gyermek-ideggyógyászatra, de valószínűleg tökéletesen fölösleges. Ha vár egy pár hetet vagy hónapot, a kérdése magától választ talál.
Sok örömet kívánok szép, mosolygós gyermekéhez!
Frank Orsolya 2010. 07. 08. 16:13
Kedves Orsolya!
A 17 honapos kisfiammal kapcsolatban lenne kerdesem. Ha kiviszem setalni, nem futkos, hanem olbe kerezkedik, csetlik-botlik, aztan sir, hogy foglalkozzam vele. Huzza a kezem, hogy menjunk ide-vagy-oda, es en fogjam meg amit o szeretne. Ez altalaban auto, postalada, stb. amire azt mondanam, hogy nem szabad, nem a mienk. Itthon is allandoan a nyomomban van, meg a wc-re is utanam jon, huzza a kezem, hogy menjek vele. Ha nem "engedelmeskedem", nem veszem fel, nem engedek meg neki valamit,megfesziti magat, ugy visit. Nem tudom hogy reagaljak erre. Az idegenektol fel, ha kint arra jon egy jarokelo, a labamhoz bujik, vagy elmenekul. Ha szepen szolnak hozza, mosolyognak ra, mergesen,/ijedten elfordul, abba hagyja a tevekenyseget, hozzam menekul, en meg szegyelem magam. Mar kaptam olyan megjegyzest erre, hogy a gyerekemnel valami hianyzik. Lehet meg ezen segiteni? Amikor ismerossel seta kozben beszelgetve, nevettunk valamin, a kisfiam magara vehette, mert kirugta magat a kezembol, lecovekelt,es nem engedte hogy hozza erjek, eltaszitotta magarol a kezem. Ez mar tobbszor is elofordult. Ejszaka tobbszor felsir, nehez visszaaltatni, meg egyetlen ejszakat sem aludt at. Egyebkent meg szoptatom, ejszaka is. Szeretnem a tanacsat kerni, mert a korosztalyaban levo gyerekek, mar nagyon onalloak, egyedul jatszanak, mi meg egymas idegeire megyunk. Kerem segitsen!
Tisztelettel; Monika
Kedves Mónika,
mélységesen megértem, ha a másfél éves kisgyerek igényei, erős ragaszkodása, változatos érdeklődése fárasztja és igénybe veszi. Ez valóban olyan korszaka a gyereknevelésnek, ami nagyon sokat követel az anyukától, aki már szeretne lélegzethez jutni, saját magával foglalkozni, pihenőt kapni. Ezzel együtt csak megnyugtatni tudom afelől, hogy - amennyire a leírásából kiolvasható - a kisgyerek reakciói erre a korra tökéletesen jellemzőek és normálisak, egészségesek. Azt írja, egyfelől ismerkedni szeretne a tárgyakkal, a külvilággal, másfelől ehhez az Ön oltalmát, vezetését kéri. Fárasztó és néha unalmas ez a kísérgetés, terelgetés, de ebben a korban a gyereknek erre van szüksége és ha ezt meg is kapja, az azért jó, mert később már magától felbátorodik. Ha azonban elutasítást él meg, akkor újra és újra kérni fogja és nehezen jut túl ezen a korszakon. Teljesen normális, ha egyfelől rettentően izgatja őt a külvilág, másfelől pedig még ragaszkodik az anyukájához, aki szoptatja. Nem igazán jellemző, hogy másfél éves gyerekek önállóak legyenek és egyedül játsszanak, és nem is biztos, hogy kívánatos. Ugyanakkor egyiküknek sem jó élmény, ha "egymás idegeire mennek". Talán érdemes lenne azon is gondolkodni, mire lenne szüksége Önnek ahhoz, hogy kevésbé megterhelőnek élje meg ezt a valóban nem könnyű időszakot, amely aztán ahogy jön, úgy el is múlik majd. Hiszen másfél éven belül óvodába kerül a kisfiú, addig pedig az a leginkább "kifizetődő", ha megkapja, amit igényel, mert akkor tud a maga fejlődési menetrendje szerint tovább fejlődni. Ebben a korban még nem kell tudnia, hogy mi az, ami a másé - hadd nyúljon hozzá mindenhez, tapasztaljo meg mindent. De az is fontos lenne, hogy Önnek jó élmény legyen a kisfiú nevelése, kevesebb kétséggel, nagyobb derűvel tudja ezt megélni, több öröme teljék benne. Főként pedig hogy ne kételkedjék benne, hogy a gyermek egészséges és jól fejlődik. Arról is érdemes lenne beszélgetni, gondolkodni, mire van szüksége Önnek ahhoz, hogy a leválasztással, az éjszakák átalvásával haladni tudjanak. Ebben a formában csak ennyit mondhatok, de ha telefonon vagy személyesen megkeres akár a gyermekkel, akár egyedül, akkor talán többet is tudok segíteni abban, hogy örömben és kételyek nélkül teljen a gyerek számára oly fontos következő néhány év.
Kérem, ne ítéljen el amiatt, amit most írok. Kisfiam lassan egy éve, hogy megszületett, pár hetes volt, amikor észrevettem magamon, hogy féltékeny vagyok arra, aki ölbe veszi, aki hozzáér vagy hozzászól még a férjemre is, főleg mert ő volt az, akire a leginkább mosolygott, rötyögött. Ez szerencsére kis idővel elmúlt, de most újra jelentkezett ez az érzés. Talán azért, mert a kisfiam most már egyre kommunikatívabb, felismer embereket stb. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem normális dolog, de annyira félek, hogy elveszítem őt, hogy nem fog szeretni. Tudom, hogy a nagymama, az nagynéni stb. szeretete is nagyon fontos, mégsem tudom ezt az érzés kitörölni.
Igazából az egész személyem olyan, hogy leginkább a háttérben bújtam meg mindig és most ez hatványozottan így van. Örülök, hogy a kisfiam kiegyensúlyozott és hogy nevelgetem és úgy tűnik eddig jól csináltam, de hogy őszinte legyek néha hiányzik, hogy valaki megdícsérjen. Mikor pl. a nagymama dicsekedik milyen ügyes okos a kisunokája, azért mögötte ott vagyok én is. Ez mindig hiányzott az életemből, hogy megdícsérjenek, talán azért van ez, mert nem volt túl jó kapcsolatom a szüleimmel, nem tudom. De jól esne az elismerés, mert azok után, amit az anyámtól kaptam több évtizedig, úgy érzem igenis jó anya vagyok.
Köszönöm a tanácsát
Nem csak abban vagyok biztos, hogy Ön jó anya – több is annál. Hiszen nem csak meleg szeretetet ad a kisfiának, hanem tudatosan reflektál a saját gyereknevelésére, reakcióira is. Roppantul becsülöm azt az eltökéltséget, amivel meg akarja haladni mindazt, amit a saját gyerekkorában átélt és a gyermekének azt is megadni érzelmileg, amit Ön nem kapott meg. Különösen imponál, hogy nagyon pontos intuícióval érzi, mi az a reakció, ami egyfelől a saját sorsából következik és ezért természetesnek érződik: „közel tartani magamhoz, szeressen engem!”, másfelől mégis – valóban – nagy valószínűséggel rossz felé viszi a gyermekével való kapcsolatát. Sajnos egyetlen levélváltásban ezt nem lehet orvosolni. Azt tanácsolnám, hívjon föl, és egyeztessünk egy időpontot, amikor személyesen, nyugodt és ráérős körülmények között egy ingyenes, tájékozódó beszélgetésen körüljárjuk, mit lehet tenni, hogy ez a rengeteg szeretet, tudatosság és jószándék valóban elvezessen oda, hogy a gyermekével a számára a kritikus korai években is és később is kiegyensúlyozott, meleg kapcsolata legyen, amelyben úgy tudja őt nyugodt szívvel kiengedni a világba, hogy nem kételkedik benne, hogy az Önnel való kapcsolat létfontosságú marad a számára. Az is megérdemelne pár szót, hogy a szüleivel való viszonyából fennmaradt fájdalmakkal, megbántottsággal mit lehet kezdeni, illetve hogy a visszahúzódó habitus helyett milyen helyzetekben lenne érdemes valami előnyösebb stratégiát tanulni és ez hogyan lehetséges.
Frank Orsolya 2010. 06. 17. 23:12
Nekem olyan problémám lenne a 12 éves fiammal,hogy az iskolában folyamatosan piszkálja egy osztálytársa,néha meg is veri de itthon nem mondja el,mindíg mástól tudom meg,hogy mi történt az iskolában.Nem túl kommunikatív,és amikor rákérdezek a dologra akkor pedig le is tagadja.
Kérem adjon valami tanácsot.
Köszönettel: Mráz Andrea
Nehéz okosat mondani ebben az ügyben. Az osztályban levő feszültségek okaiba nem könnyű belelátni. Az bizonyos, hogy minél több emberrel beszélgetnek, minél több irányból tájékozódnak, annál jobb lesz a helyzet. Érdemes beszélgetni az osztályfőnökkel, más szülőkkel, esetleg alkalomadtán az gyerekekkel is. Például célszerű lehet, ha szerveznek valamilyen közös eseményt. Minél több barátja van a gyermekének, annál jobban megerősödik a helyzete az osztályban, tehát a meglévő barátságait is érdemes - akár nyári közös programok által is - erősíteni. Az érintett gyerek szüleivel is lehetne beszélgetni. A beszélgetéseknek nem kell feltétlen szűken erről a kérdésről szólnia, inkább általánosságban az osztályról, a gyerekekről, arról, milyen csoportok és milyen viták vannak közöttük, kinek mi a fontos, mi iránt érdeklődnek. Nem szükséges ellenfélnek tekinteni senkit – inkább úgy beszélni a gyermek szüleivel, mint ahol a felnőttek közösen szemlélik, akár aggódva, akár megértéssel a gyerekek viharos viszonyait. Ez az életkor nagy átalakulásokat hoz a gyerekek életében, nemsokára serdülők lesznek, az osztály belső viszonyai átrendeződhetnek.
A kisfiát nem érdemes faggatni, annál jobban bezáródik, viszont ha magától kezd el beszélni bármilyen iskolai témáról, akkor érdemes úgy hallgatni, hogy Ön nem mond ítéletet, nem ad tanácsot, hadd érezze a gyerek, hogy nyugodtan megnyílhat. Ha a bántalmazás komollyá fajul, feltétlen kérje az osztályfőnök segítségét. Azt is érdemes lehet felmérni, kik azok a tanárok, akik viszonylag jobban ráhangolódnak a gyerekek viszonyaira, érzéseire, és megkérdezni, ők hogyan látják a helyzetet. A nyár bizonyára könnyebbséget és sok változást hoz, lehet, hogy szeptemberben már egészen más viszonyokkal indul a tanév.
Frank Orsolya 2010. 06. 12. 09:54
Barátnőm(legyen Anna) érdekében szeretnék kérdést feltenni, mivel hozzám sokadszorra fordult problémájával: 2 éve házas, nagy egymásra találásból ,szerelemből született a házasság és 1 évre rá a gyermek. Férje is ő is 30 évesek, a férfinak van egy gyermeke korábbi kapcsolatából, akit ő nem akart vállalni, mert az anyukával a terhesség kiderülésekor már megszakadt a kapcsolata. A kisfiú 6 éves, édesapjával 3-4 hetente találkozik. A mostani házasságában sok probléma merült fel, amely úgy gondolom veszélyezteti az egész családot, tágabb kört is. Fontos, h. a barátnőm külföldi, anyanyelve nem magyar, ide kapcsolata révén csak férjéhez kötődik és 1-2 baráthoz. Amikor várandóssága végén járt, a férje elkezdett kimaradozni és egy alkalommal öntudatlan állapotban talált rá Anna, egy vélhetően prostituált karjaiban. Ettől sokkot kapott. Elhidegültek egy időre, aztán a férje fogadkozott, hogy ez nem fordul többet elő. A férj sokat utazik, munkája révén az alkohollal is kapcsolatban van, üzletkötő. 1 év óta sokszor előfordult az ,hogy szórakozni ment és nem ment haza, ill. ittasan támolygott haza. Reggel nem emlékszik a történtekre. barátnőm rögzítette kamerával az állapotát, és szembesítette vele, ezután újabb fogadkozás. nem tudom milyen gyakran issza le magát, de a szórakozásból, havi 2 alkalommal így tér haza. Anna elmondása szerint otthon munka után csak nézi a TV-t, a gyermekkel türelmetlen. Okos, a munkájában elismert ember, a környezete, barátai is számítanak rá. Mióta azonban családja van, kezdenek elfordulni tőle, mert már nem "olyan bulizós". A baráti, haveri kör presszionálja, együtt isznak. A többieknek nincs még családjuk. Anna most várja a 2 babát, akit a férj inkább el akart volna vetetni. de ő nem tudta ezt megtenni. Úgy érzem a férj felett átveszi a hatalmat az alkoholé s ő ezt nem veszi észre, hitegeti magát, hogy tudja kontrollálni, de segítségért nem fordul. Értékrendje kezd átalakulni: Anna ellen fordul, azt mondja hogy Anna rátelepedik pedig ő mindent biztosít a családnak. Anyagi értelemben ez igaz is. A férj nagy stressznek van kitéve: előző család, munkahely, édesanyja és nővér instabil élete, nővére gyerekeit sokszor rábízzák. Nem bírja a nyomást. korábban, tizenévesen majdnem belecsúszott a drogba is, de akkor édesapjának sikerült ettől megóvnia. Édesanyja és Anna között folyamatosa feszültség, Annát nem fogadja el, csak az előző élettársat. A férj édesanyja uralkodó típus, utasítgat, mindenkinél jobban akar tudni mindent, szerintem a fia viselkedésében ez is komoly szerepet játszik. Mit lehet tenni, és mi a lépesek sorrendje? Eddig változni akart a férj, most azonban már Anna ellen fordult, nem érdekli mit érez a felesége. talán Anna nem biztatta eléggé, nem ismerte el a 'tiszta' - 1 hónapos - időszakok jelentőségét. Mit tehet Anna, mi a megfelelő viszonyulás? El akar költözni, vissza akar térni a hazájába, mert úgy véli, hogy ez így nem megy tovább. A férj egyébként az első babát is korainak tartotta még, hiszen a régi kapcsolatát is nemrég zárta le. Kérte Annát, hogy várjanak még a gyermekvállalással, de Anna olyan boldogtalan volt gyermek nélkül, hogy a férj végül engedett a nyomásnak. Anna nehezen viselt, hogy van korábbi családja férjének, és a másik nőtől született kisfiút neveli. Szerintem erőltette a gyermeket. A 2.bab meg felelőtlenségből fogant, nem védekeztek. Szomorú látnom, hogyan hullik szét egy család azért,mert nem gondolják át a problémáikat, azok gyökereit, nem csinálnak problématérképet, nem keresik az okokat, menekülnek. Azt hiszem Anna a babához való már-már nem egészen egészséges kötődésbe menekül. '1 éves a kislány s éjjel 4-szer kel fel hozzá. Nincs napi megszokott ritmus, este sokáig van fenn. 10-ig is a baba. reggel későn indul nap, amikor a férj hazajön a kicsi már nyűgös. Ha a baba napirendjét kicsit megváltoztatná, több ideje maradna a férjére is.Kérem adjon tanácsot, mit tehetek én, és mit ők...Hogyan viszonyuljon Anna ehhez a szörnyű helyzethez?
Kedves levélíró!
Nagyon jól esik látni, ahogyan a szívén viseli a barátnője sorsát, és segítséget keres ahhoz, hogy segíthessen neki. Az is imponáló, milyen pontosan, részletesen, empátiásan látja át a helyzetet. Annának valóban nehéz dolga van, és a férje élethelyzete is nyilván kétségbeesett és elszomorító. Itt Anna áll a figyelmünk középpontjában, részben mert ő az Ön barátnője, részben pedig mert két kisgyerek lelki egészsége, jóléte, sorsa, neveltetése, személyisége függ tőle. Azt kell tehát vizsgálni, vajon mitől fog Anna sorsa minél hamarabb és minél megnyugtatóbban rendeződni. Megértem, hogy Ön a problémák megértésének, megoldásának, a helyzet mentésének drukkol – a nők legtöbbször a kapcsolatok mentésén dolgoznak és nem azok felszámolásán, és ez egy nagyon szeretni való tulajdonság, ami sok jót eredményezhet. A leírt helyzetben viszont nekem az a benyomásom, hogy működő család, vagy egyáltalán bármilyen igazi család itt talán egészen rövid ideig, vagy addig sem volt. A férfi jelenleg vergődik, kettejük érzelmi köteléke, az egymás iránti bizalom, szövetségesi viszony a jelek szerint már meglehetősen leépült. Nagyon messze áll attól, hogy olyan apaként legyen jelen a gyermekei mellett, aki ad nekik valamit. Az Ön sorai alapján egészen kicsi esélyét látom annak, hogy ebből a négy emberből a gyerekek számára kritikus 5-6 korai év alatt harmonikus, jól működő, stabil család válhassék. Ha Anna már hajlandó eltávozni az országból, ez azt jelzi, hogy ő sem sokat vár a kapcsolattól, nem lát benne jövőt, le tud róla mondani. És mintha a választ is megadta volna már a helyzetére: hazamenni. Egyedül, egy-két barátra támaszkodva, messze a hazájától, ahol magabiztosnak, kompetensnek, támogatottnak érezheti magát, ahol gyerekeit a saját megszokott körülményei között nevelheti, még kiszolgáltatottabb. Külföldön élni eleve stresszforrás, a járulékos hatások pedig még inkább megterhelővé teszik ezt a számára. Azt hiszem, mindent mérlegelve én semmiképp sem beszélném le őt arról, hogy mihamarabb hazaköltözzön és tiszta lapot nyisson. Jó eséllyel a férfi is megkönnyebbülésnek éli meg, ha eltávolodnak tőle ennek az elhibázott lépésnek a tanúi, és talán ő is segítségre talál most vagy később. De Anna és a két gyerek szempontjából mindenképp az a legkifizetődőbb, ha nem egy reménytelen harcba kezd, hanem mihamarabb tiszta helyzetet teremt.
Természetesen egyenes, közvetlen formában tanácsot adni túl nagy felelősség e kérdésben ugyanúgy, mint bármi másban. Ki-ki maga érzi, merre vezetnek az egészsége, lelki jóléte útjai. De amit Ön is megtehet, az az, hogy bátorítja Annát, amikor az ígéretesebb, könnyebbséget hozó, túlélő irányba mozdul, segít neki rálátni ennek előnyeire, támogatja mindabban, amiről a megérzései azt mondják: a gyógyulás, a talpra állás útja. Ez segítheti őt, hogy ebből a nehéz helyzetből még kihozza, ami kihozható: két nyugodt körülmények között, stabil környezetben, nyugodt anya által nevelt kisgyermeket.
Én magam ebben azzal is segíthetek, hogy - ha Anna szükségét érzi és jól beszél angolul – egy néhány alkalmas segítő beszélgetéssel támogathatom őt a saját megoldásai megtalálásában.
Köszönöm, hogy hozzám fordult és sok sikert kívánok a barátja és gyerekek támogatásában.
.jpg){kind=small}
