|
|
Frank OrsolyaPszichológus, családi kommunikációs szakértőPszichológus, Gordon-instruktor CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer? Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel. Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt: Elérhetőségeim: E-mail: posta@arete.hu Honlap: http://www.szeresdjol.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Kedves Doktornő!
Két gyermekem van egy 6 éves kislányom és egy majdnem 3 éves kisfiam, nagyon nyitott beszédes, barátságos gyerekek, akik mindenki fele tele vannak szeretettel. A kislányom 3 évesen is nagyon szeretett első naptól kezdve óvodába járni, rendkívül nyitott és nagyon barátkozó volt a gyerekekkel és felnőttekkel szembe egyaránt. Problémák adódtak viszont azzal, hogy a rosszabb gyerekek fegyelmezése céljából az óvónő felemelte a hangját, emiatt a lányom sokszor elsírta magát. Hasonlóan reagált gyerekekkel szemben is, ha azok rákiabáltak, vagy agresszíven viselkedtek vele. Emiatt megszenvedte az első évet, sokat sírt. Ma már nem sírja el magát a kiabálástól, de úgy gondolom, most sem tudja helyesen kezelni az ilyen viselkedésű gyerekeket, sajnos sokszor én sem tudok neki jó tanácsot adni. Emiatt sokszor ő az a gyerek, akit szeretnek ugyan, de sok esetben főleg 1 – 2 gyerek utasítgatja és megszab neki dolgokat. Ő pedig szinte minden esetben elvégzi azokat, nem mer ellent mondani, mert fél, hogy elveszti a barátságukat, vagy nem játszanak vele többet, vagy…Attól tartok, hogy ha nem tud ezen túljutni, mindig ő lesz, akire rászáll egy-két gyerek. Szeretnék neki segíteni tanácsaimmal vagy mással. Egyébként a nevelők, óvónők nagyon szeretik, mert szófogadó, igyekvő, ügyes, megbízható kislány.
A három éves öccse szerintem teljesen hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint nővére. Bár elevenebb és huncutabb, de már nála is jelentkezett több esetben, hogy mindkét unokatestvérétől megijedt és félt, mert azok agresszíven viselkedtek vele. Sajnos már az egyik unokatestvére két elcsattant pofon után (amit az én kisfiam kapott vele egykorú lány unokatestvérétől, aki egyébként alkatilag is lényegesen kisebb, vékonyabb, mint az én fiam) rájött arra, hogy a kisfiammal szemben, a határozott fellépésével mindent megszerezhet, ezért ő ezt alkalmazza is rendszeresen, amikor találkoznak, ezért kisfiam rendszeresen többször sír is emiatt, de most már elég, ha csak rákiabál. Játszani emiatt ritkán tudnak együtt. Már megkapta több esetben a kisfiam, hogy fiú létére egy anyámasszony katonája és a nagyszülők is előszeretettel közlik velem, hogy én neveltem ilyennek. Lehet. Én nem gondolom így mert ő is egy rendkívül aranyos, barátságos, okos, és rendkívül életvidám kisfiú, aki ráadásul hipotómiás izomzata miatt pici kora óta rengeteget esett, lehet, hogy emiatt, a legnagyobb eséseknél is nagyon ritkán sír. Kérem a segítségét, tanácsát, mit tegyek, hogy novemberben, ha elkezdi az óvodát és hasonló agresszív gyerekekkel találkozik, minél könnyebben kezelje őket és azok viselkedését és ne szenvedje meg nővéréhez hasonlóan a beilleszkedést.
Köszönöm a segítségét!
Két gyermekem van egy 6 éves kislányom és egy majdnem 3 éves kisfiam, nagyon nyitott beszédes, barátságos gyerekek, akik mindenki fele tele vannak szeretettel. A kislányom 3 évesen is nagyon szeretett első naptól kezdve óvodába járni, rendkívül nyitott és nagyon barátkozó volt a gyerekekkel és felnőttekkel szembe egyaránt. Problémák adódtak viszont azzal, hogy a rosszabb gyerekek fegyelmezése céljából az óvónő felemelte a hangját, emiatt a lányom sokszor elsírta magát. Hasonlóan reagált gyerekekkel szemben is, ha azok rákiabáltak, vagy agresszíven viselkedtek vele. Emiatt megszenvedte az első évet, sokat sírt. Ma már nem sírja el magát a kiabálástól, de úgy gondolom, most sem tudja helyesen kezelni az ilyen viselkedésű gyerekeket, sajnos sokszor én sem tudok neki jó tanácsot adni. Emiatt sokszor ő az a gyerek, akit szeretnek ugyan, de sok esetben főleg 1 – 2 gyerek utasítgatja és megszab neki dolgokat. Ő pedig szinte minden esetben elvégzi azokat, nem mer ellent mondani, mert fél, hogy elveszti a barátságukat, vagy nem játszanak vele többet, vagy…Attól tartok, hogy ha nem tud ezen túljutni, mindig ő lesz, akire rászáll egy-két gyerek. Szeretnék neki segíteni tanácsaimmal vagy mással. Egyébként a nevelők, óvónők nagyon szeretik, mert szófogadó, igyekvő, ügyes, megbízható kislány.
A három éves öccse szerintem teljesen hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint nővére. Bár elevenebb és huncutabb, de már nála is jelentkezett több esetben, hogy mindkét unokatestvérétől megijedt és félt, mert azok agresszíven viselkedtek vele. Sajnos már az egyik unokatestvére két elcsattant pofon után (amit az én kisfiam kapott vele egykorú lány unokatestvérétől, aki egyébként alkatilag is lényegesen kisebb, vékonyabb, mint az én fiam) rájött arra, hogy a kisfiammal szemben, a határozott fellépésével mindent megszerezhet, ezért ő ezt alkalmazza is rendszeresen, amikor találkoznak, ezért kisfiam rendszeresen többször sír is emiatt, de most már elég, ha csak rákiabál. Játszani emiatt ritkán tudnak együtt. Már megkapta több esetben a kisfiam, hogy fiú létére egy anyámasszony katonája és a nagyszülők is előszeretettel közlik velem, hogy én neveltem ilyennek. Lehet. Én nem gondolom így mert ő is egy rendkívül aranyos, barátságos, okos, és rendkívül életvidám kisfiú, aki ráadásul hipotómiás izomzata miatt pici kora óta rengeteget esett, lehet, hogy emiatt, a legnagyobb eséseknél is nagyon ritkán sír. Kérem a segítségét, tanácsát, mit tegyek, hogy novemberben, ha elkezdi az óvodát és hasonló agresszív gyerekekkel találkozik, minél könnyebben kezelje őket és azok viselkedését és ne szenvedje meg nővéréhez hasonlóan a beilleszkedést.
Köszönöm a segítségét!
Kedves Levélíró!
Nagyon nehéz helyzetben érzem magam, szinte lehetetlen ebben a kérdésben így segíteni. A gyerekeink közösségben élt életére egyáltalán roppant nehéz otthonról ráhatni – csak abban bízhatunk, hogy az otthon megkapott nevelés működik bennük úgy, hogy ott is segítségükre legyen. Ez azonban – ahogy látjuk – sokszor a legjobb nevelésnél sincs így. A közösségen belül a kulturált, képzett konfliktuskezelés tanítása az óvónők feladata lenne, sajnos erre kevesen felkészültek, sőt, sokan nem is tekintik feladatuknak. Az egyik dolog, amire befolyással bírunk, az óvoda – és az óvónő - megválasztása. Véleményem szerint érdemes a lakóhelyünktől akár viszonylag távoli óvodába is elhordani a gyerekeket, ha a pedagógus személyében garanciát találunk arra, hogy a gyerekeket testi és lelki értelemben egyaránt jól kezeli (ez esetben ez védelmet is jelent), és a konfliktuskezelés tanítását, a közvetítést, a feszültségek kezelését feladatának tekinti. Kereshetünk kis létszámú csoportot, figyelhetünk arra, hogy olyan óvónőt találjunk, aki ismeri és használja a Gordon-módszert, de legyen egyébként is bizalmat keltő a személyisége; nyílt napon, vagy az óvodába másként bepillantva megpróbálhatjuk megfigyelni, hogyan kezelik ezeket a helyzeteket. Ugyanakkor érdemes azon is gondolkodni, mit talál a gyerekünk nehéznek ezekben a helyzetekben és hogyan tudnánk segíteni, hogy megtanulja a készségeket, amelyekkel meg tud küzdeni a közösségben jelentkező kihívásokkal. A gyerek pszichodráma is segíthet ebben, az induló csoportokról az interneten biztosan talál adatokat.
Frank Orsolya
2010. 11. 08. 20:02
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves doktornő! Én egy 34éves válófélben lévö \"nő\" vagyok. Nemi intenditási zavarral küzdöttem gyermekként. Sokat vittek anno pschihológushoz,aki megállapitotta,hogy a saját nememhez jobban vonzódom.Azért mentem férjhez 15éve,mert sokat csúfoltak,s azt hittem,hogy ez jó megoldás lesz,a pletyka kordában tartására.Házasságom alatt is volt nővel kapcsolatom. Jelenleg együtt élek egy elvált hölgyel,akinek van 3 kiskorú gyermeke. A gyermekek abszolut férfiként néznek rám.A külsöm,a megjelenésem,az orgánumom,mindenem pasis.Apának hivnak,s úgy is viszonyulnak hozzám,s én is hozzájuk.A gyermekek előtt nincs fürdés,nincs wc használat.Tehát ők férfiként kezelnek..Az lenne a kérdésem,hogy,a gyámhatoság,vagy más szerv,beleköthet e a gyermeknevelésbe,vagy a párkapcsolatba?Már 1 éve vagyok a gyermekek életébe,de csak 1 hónapja élünk közösen.A gyermekek kiegyensúlyozottak,szófogadóbbak,toleránsabbak,nyugodtabbak azóta,mert van \"apukájuk\".Tehát,nincs a párkapcsolat,s a közös életvitel a kárukra. Szellemileg nem korlátozódnak. Várom válaszát! Tisztelettel:anonim34.
Kedves Anonim34!
Nagyon köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával. Elismerésemmel adózom a tudatosságnak és elszánásnak, amivel keresi a harmonikus párkapcsolatot, a tartalmas emberi viszonyokat. Nyilván számos vonatkozása van a helyzetnek, amit bölcsességgel kell kezelniük. Egy kész családba kívülről bekerülni minden esetben komoly lelki feladat mind az újonnan érkező, mind a befogadó családtagok számára. Azt is tökéletesen megértem, ha első körben a gyerekek előtt Ön férfi-szerepben jelenik meg, tehát abban a szerepben, amelyikkel könnyebben azonosul. Ugyanakkor talán már most érdemes elgondolkodni azon, hogy ha a kapcsolat tartósnak bizonyul, akkor a gyerekek növekedésével milyen stratégiát követnek. Fenntartható-e huzamosabban ez a látszat? Ha pedig a gyerekek megsejtik, hogy a valóság ennél összetettebb, akkor Önök készen állnak-e ezt a valóban összetett helyzetet türelmesen elmagyarázni nekik? És felkészültek lesznek-e ők ennek a befogadására, feldolgozására? Érdemes-e más megoldáson gondolkodni - mint pl. egy olyan operáción, amely az Ön számára is megnyugtató helyzetet teremt. (Nem tudom, ennek mik Magyarországon a reális lehetőségei, számos országban elfogadott gyakorlat.)
Ami a hatósági beavatkozással kapcsolatos aggodalmát illeti, értem, mire gondol, és megértem az aggodalmát. A gyámhatóság feladata az, hogy a gyerekek érdekét mindenek fölé helyezze testi és lelki értelemben egyaránt. Ezt a tág megfogalmazást eltérően értelmezhetik esetről esetre, helyről helyre - már ha egyáltalán sor kerülne bármiféle bejelentésre vagy vizsgálatra.
Számomra az a további kérdés is felvetődik – és ezzel Ön a levelében nem is foglalkozik -, mégpedig az, hogy Önnek személyesen mennyi energiáját emészti föl, mennyi belső feszültséget, terhet jelent ezt a helyzetet viselni, kezelni, az emberi kapcsolatait ilyen nehezített feltételek mellett rendben tartani. Szívből kívánom, hogy ehhez megkapjon minden lehetséges emberi támogatást és szeretetet.
Nagyon köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával. Elismerésemmel adózom a tudatosságnak és elszánásnak, amivel keresi a harmonikus párkapcsolatot, a tartalmas emberi viszonyokat. Nyilván számos vonatkozása van a helyzetnek, amit bölcsességgel kell kezelniük. Egy kész családba kívülről bekerülni minden esetben komoly lelki feladat mind az újonnan érkező, mind a befogadó családtagok számára. Azt is tökéletesen megértem, ha első körben a gyerekek előtt Ön férfi-szerepben jelenik meg, tehát abban a szerepben, amelyikkel könnyebben azonosul. Ugyanakkor talán már most érdemes elgondolkodni azon, hogy ha a kapcsolat tartósnak bizonyul, akkor a gyerekek növekedésével milyen stratégiát követnek. Fenntartható-e huzamosabban ez a látszat? Ha pedig a gyerekek megsejtik, hogy a valóság ennél összetettebb, akkor Önök készen állnak-e ezt a valóban összetett helyzetet türelmesen elmagyarázni nekik? És felkészültek lesznek-e ők ennek a befogadására, feldolgozására? Érdemes-e más megoldáson gondolkodni - mint pl. egy olyan operáción, amely az Ön számára is megnyugtató helyzetet teremt. (Nem tudom, ennek mik Magyarországon a reális lehetőségei, számos országban elfogadott gyakorlat.)
Ami a hatósági beavatkozással kapcsolatos aggodalmát illeti, értem, mire gondol, és megértem az aggodalmát. A gyámhatóság feladata az, hogy a gyerekek érdekét mindenek fölé helyezze testi és lelki értelemben egyaránt. Ezt a tág megfogalmazást eltérően értelmezhetik esetről esetre, helyről helyre - már ha egyáltalán sor kerülne bármiféle bejelentésre vagy vizsgálatra.
Számomra az a további kérdés is felvetődik – és ezzel Ön a levelében nem is foglalkozik -, mégpedig az, hogy Önnek személyesen mennyi energiáját emészti föl, mennyi belső feszültséget, terhet jelent ezt a helyzetet viselni, kezelni, az emberi kapcsolatait ilyen nehezített feltételek mellett rendben tartani. Szívből kívánom, hogy ehhez megkapjon minden lehetséges emberi támogatást és szeretetet.
Frank Orsolya
2010. 11. 06. 20:49
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Azzal a problémával fordulok Önhöz,hogy a 19hónapos kislányom kb 2hete felül ágyba éjjel és 1,5-2órát ordít!Eldobja a cumiját az alvós rongyát,akárhányszor adom neki oda!Ilyenkor nem engedi hogy én vagy apukája megvigasztaljuk,mert ellök magától,csapkod vagdal!/köztünk alszik ha ez számít/Mi lehet ennek az oka???Mit tegyek???Mielőbbi válaszát várom!!!
Kedves Levélíró!
Ha az okokról, körülményekről nem tudunk eleget, mindenkor következő az az aranyszabály, hogy a síró gyermekünket erőnkhöz mérten vigasztaljuk, dédelgessük, és bízzunk benne, hogy a gondok hamarabb elmúlnak, mintsem megértenénk őket. Az erőnkhöz mérten - de ne azon túl. Azaz: a házas felek megoszthatják a vigasztalás-babusgatás terhét, ha nem bírjuk tovább, elmondhatjuk a gyereknek, hogy itt vagyok, szeretlek, de nem bírlak már hurcolni. Az ilyen korú gyerekek feszültségeinek az okára sokszor nem derül fény: egy növésnek induló fog ugyanúgy okozhatja, mint az idegrendszer fejlődésének apró egyenetlenségei vagy valami olyan feszültség, amit érzékeny antennáival megsejt, de feldolgozni még nem tud. Ha sír, de közben érzi, hogy Önök vele vannak és nem hagyják cserben, akkor nagyobb baj nem érheti.
Ha az okokról, körülményekről nem tudunk eleget, mindenkor következő az az aranyszabály, hogy a síró gyermekünket erőnkhöz mérten vigasztaljuk, dédelgessük, és bízzunk benne, hogy a gondok hamarabb elmúlnak, mintsem megértenénk őket. Az erőnkhöz mérten - de ne azon túl. Azaz: a házas felek megoszthatják a vigasztalás-babusgatás terhét, ha nem bírjuk tovább, elmondhatjuk a gyereknek, hogy itt vagyok, szeretlek, de nem bírlak már hurcolni. Az ilyen korú gyerekek feszültségeinek az okára sokszor nem derül fény: egy növésnek induló fog ugyanúgy okozhatja, mint az idegrendszer fejlődésének apró egyenetlenségei vagy valami olyan feszültség, amit érzékeny antennáival megsejt, de feldolgozni még nem tud. Ha sír, de közben érzi, hogy Önök vele vannak és nem hagyják cserben, akkor nagyobb baj nem érheti.
Frank Orsolya
2010. 10. 09. 18:26
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
Irtam mar Onnek a 17 honapos kisfiammal kapcsolatban. Nagyon koszonom a valaszat, megprobaltam valtoztatni a gyermekemhez valo hozzaallasomon, es azt hiszem sikerult. Most mar elvezem az egyuttleteket, es kontrollalom magam, hogy kimerultseg, betegseg eseten se legyek elutasito vele. A kerdesem azonban a kovetkezo: Mi az oka annak, hogy a gyerek az apjaval nem tud felszabadult lenni, ha dicseri, mondd neki valamit hozzam bujik, ha a jatszoteren oda megy egy felnott a kozelebe, leblokkol, nem jatszik. Ha ismerosok jonnek hozzank( ami nagyon ritka), 2 ora eltelik, mire oldodik egy kicsit. A nyaron rokonokkal nyaraltunk egyutt, 3 nap mulva fogadta el oket, addig ha hozza szoltak, elbujt, vagy hozzam szaladt. Egy este egy etteremben vacsoraztunk, ahol felszabadultan tett-vett, szaladgalt, odament egy kutyahoz, hogy megsimogassa, amikor a kutya gazdajat eszrevette, aki mosolygott ra, megfordult, a falhoz dugta a buksijat, megprobalt \"felszivodni\". Ez gyakori nala. Felnott jelenleteben nem tuja veghezvinni az akaratat.A gyerekekkel egyebkent jol elvan. A nagyobbakhoz odaszalad, olelgeti oket. Probal kapcsolatba kerulni veluk, bar neha meg tartozkodo, felenk. Nem tudom ez a korai rossz kapcsolatunk kovetkezmenye, az elszigeteltsege, amelyben elunk, vagy a termeszete ilyen? Lehet -e rajta valtoztatni?
Koszonom a segitseget; udvozlettel: Monika
Irtam mar Onnek a 17 honapos kisfiammal kapcsolatban. Nagyon koszonom a valaszat, megprobaltam valtoztatni a gyermekemhez valo hozzaallasomon, es azt hiszem sikerult. Most mar elvezem az egyuttleteket, es kontrollalom magam, hogy kimerultseg, betegseg eseten se legyek elutasito vele. A kerdesem azonban a kovetkezo: Mi az oka annak, hogy a gyerek az apjaval nem tud felszabadult lenni, ha dicseri, mondd neki valamit hozzam bujik, ha a jatszoteren oda megy egy felnott a kozelebe, leblokkol, nem jatszik. Ha ismerosok jonnek hozzank( ami nagyon ritka), 2 ora eltelik, mire oldodik egy kicsit. A nyaron rokonokkal nyaraltunk egyutt, 3 nap mulva fogadta el oket, addig ha hozza szoltak, elbujt, vagy hozzam szaladt. Egy este egy etteremben vacsoraztunk, ahol felszabadultan tett-vett, szaladgalt, odament egy kutyahoz, hogy megsimogassa, amikor a kutya gazdajat eszrevette, aki mosolygott ra, megfordult, a falhoz dugta a buksijat, megprobalt \"felszivodni\". Ez gyakori nala. Felnott jelenleteben nem tuja veghezvinni az akaratat.A gyerekekkel egyebkent jol elvan. A nagyobbakhoz odaszalad, olelgeti oket. Probal kapcsolatba kerulni veluk, bar neha meg tartozkodo, felenk. Nem tudom ez a korai rossz kapcsolatunk kovetkezmenye, az elszigeteltsege, amelyben elunk, vagy a termeszete ilyen? Lehet -e rajta valtoztatni?
Koszonom a segitseget; udvozlettel: Monika
Kedves Mónika!
Egyik sem - a másfél éves gyerek tartózkodása, gyanakvása, óvatossága életkori sajátság, így normális, semmit sem kell vele csinálni. Ha megkapja a lehetőséget, hogy hozzánk bújjon, biztonságot találjon, akkor újra elindul a világ felfedezésére.
Mivel azonban azt érzem a leveléből, hogy a kisfiával kapcsolatban még számos kérdés foglalkoztatja, és igyekszik a legjobban nevelni és ehhez még számos dolgot szeretne pontosabban megérteni, javaslom, hogy hívjon föl, beszéljünk róla, hogy szeretne-e néhány négyszemközti tanácsadó beszélgetésen részt venni. Az első, ingyenes alkalommal pontosabban tisztázni tudjuk, milyen területeken vágyik több magabiztosságra, ismeretre.
Egyik sem - a másfél éves gyerek tartózkodása, gyanakvása, óvatossága életkori sajátság, így normális, semmit sem kell vele csinálni. Ha megkapja a lehetőséget, hogy hozzánk bújjon, biztonságot találjon, akkor újra elindul a világ felfedezésére.
Mivel azonban azt érzem a leveléből, hogy a kisfiával kapcsolatban még számos kérdés foglalkoztatja, és igyekszik a legjobban nevelni és ehhez még számos dolgot szeretne pontosabban megérteni, javaslom, hogy hívjon föl, beszéljünk róla, hogy szeretne-e néhány négyszemközti tanácsadó beszélgetésen részt venni. Az első, ingyenes alkalommal pontosabban tisztázni tudjuk, milyen területeken vágyik több magabiztosságra, ismeretre.
Frank Orsolya
2010. 10. 09. 17:50
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
Van egy 27 hónapos kislányom,aki nagyon értelmes,és okos kislány ,szinte már mindent beszél. A szomszédunkban laknak a keresztanyukámék,és a nagymamámék,így mindennaposak a találkozásaink. A férjem három műszakban dolgozik,ezért a keresztanyukám a kislány születése óta a délutános heteken jön segíteni fürdetni,és ezen kívül mivel a szomszédba laknak elég gyakran átmegyünk vagy átjönnek.A kislány nagyon anyás mindig velem akar lenni,én öltöztessem,én játsszam vele,mindenben én segítsek neki még olyankor is amikor az apukája itthon van.Nem azt mondom hogy nem szereti az apját de többnyire velem akar lenni.A problémám mégis a keresztanyukámmal van.Kezdődött azzal hogy amikor még pici volt,állandóan vette ölbe,olyankor is amikor nem kellett volna,így állandóan ölbe vágyott ,olyankor is mikor ő nem volt ott,ezért alig tudtam tőle valamit csinálni.Erről nagy nehezen leszoktattam,utána folytatódott azzal,hogy mikor már kezdett eindúlni,mindig csalogatta a gyereket hogy gyere hozzám,hozzám gyere,mindent amit csak lehet megengedett neki,nem szólt rá semmiért csak azért hogy hozzá jobban menjen ,mint az anyukámhoz.Próbál lekenyerezni azzal hogy mindent vásárol a gyereknek,meg pénzt ad.(anyukámnak ez nagyon rosszul esik,mert ő nem tud annyi mindent venni,és nem tud annyit segíteni,mint a keresztanyukám)Nagyon rosszul esik hogy ha ő ott van akkor velem se annyit foglalkozik,mint amikor nincs ott.Úgy érzem hogy szeret a gyerek nagyon,viszont mikor keresztanyukám ott van el megy minden kedvem.Amit mi próbálunk nevelni a gyereken azt ő egy perc alatt lerombolja azzal hogy mindent megenged neki.pl:mi nem engedjük hogy egyedül megnézze a fényképeket,csak ha mi ott vagyunk,mert akkor gyűri,firkálja stb,keresztanyukám bezzeg tegnap is fogta amit tőlünk kapott ajándékba képeket mind oda adta a gyereknek hogy játsszon vele.Mi bezzeg ha nem adjuk oda neki akkor majd kivágja a hisztit,mert a keresztanyukám megengedte neki.Próbálok már kevesebb időt ott tölteni,és próbáltam már elmagyarázni neki szépen ,kicsit csúnyábban,hogy ez így nem jó,egy hétig megérti,utána kezdődik minden elölről.Kérem adjon valami tanácsot,hogyan kezelhetnénk ezt a problémát?Még annyit hozzátennék,hogy a férjem is mindig azt vágja fejemhez,hogy én kényeztetem el azért nem hallgat rá,és azért hisztizik ha nem engedünk meg valamit, ezért vitatkozunk a legtöbbet.
Köszönettel:Melinda
Van egy 27 hónapos kislányom,aki nagyon értelmes,és okos kislány ,szinte már mindent beszél. A szomszédunkban laknak a keresztanyukámék,és a nagymamámék,így mindennaposak a találkozásaink. A férjem három műszakban dolgozik,ezért a keresztanyukám a kislány születése óta a délutános heteken jön segíteni fürdetni,és ezen kívül mivel a szomszédba laknak elég gyakran átmegyünk vagy átjönnek.A kislány nagyon anyás mindig velem akar lenni,én öltöztessem,én játsszam vele,mindenben én segítsek neki még olyankor is amikor az apukája itthon van.Nem azt mondom hogy nem szereti az apját de többnyire velem akar lenni.A problémám mégis a keresztanyukámmal van.Kezdődött azzal hogy amikor még pici volt,állandóan vette ölbe,olyankor is amikor nem kellett volna,így állandóan ölbe vágyott ,olyankor is mikor ő nem volt ott,ezért alig tudtam tőle valamit csinálni.Erről nagy nehezen leszoktattam,utána folytatódott azzal,hogy mikor már kezdett eindúlni,mindig csalogatta a gyereket hogy gyere hozzám,hozzám gyere,mindent amit csak lehet megengedett neki,nem szólt rá semmiért csak azért hogy hozzá jobban menjen ,mint az anyukámhoz.Próbál lekenyerezni azzal hogy mindent vásárol a gyereknek,meg pénzt ad.(anyukámnak ez nagyon rosszul esik,mert ő nem tud annyi mindent venni,és nem tud annyit segíteni,mint a keresztanyukám)Nagyon rosszul esik hogy ha ő ott van akkor velem se annyit foglalkozik,mint amikor nincs ott.Úgy érzem hogy szeret a gyerek nagyon,viszont mikor keresztanyukám ott van el megy minden kedvem.Amit mi próbálunk nevelni a gyereken azt ő egy perc alatt lerombolja azzal hogy mindent megenged neki.pl:mi nem engedjük hogy egyedül megnézze a fényképeket,csak ha mi ott vagyunk,mert akkor gyűri,firkálja stb,keresztanyukám bezzeg tegnap is fogta amit tőlünk kapott ajándékba képeket mind oda adta a gyereknek hogy játsszon vele.Mi bezzeg ha nem adjuk oda neki akkor majd kivágja a hisztit,mert a keresztanyukám megengedte neki.Próbálok már kevesebb időt ott tölteni,és próbáltam már elmagyarázni neki szépen ,kicsit csúnyábban,hogy ez így nem jó,egy hétig megérti,utána kezdődik minden elölről.Kérem adjon valami tanácsot,hogyan kezelhetnénk ezt a problémát?Még annyit hozzátennék,hogy a férjem is mindig azt vágja fejemhez,hogy én kényeztetem el azért nem hallgat rá,és azért hisztizik ha nem engedünk meg valamit, ezért vitatkozunk a legtöbbet.
Köszönettel:Melinda
Kedves Melinda!
Jól sejti, jól érzi: nagyon fontos, hogy az Önök családjának a határait ott húzzák meg, ahol jónak látják. Az, hogy a férjével is jobbára ezen vannak viták, szintén azt jelzi: nem jó, ha "külsősök" többet avatkoznak be a családba, mint amennyi jól esik. Úgy látom, pontosan tudja, mik a dolog hátrányai: a keresztanya nem tanítja meg a kislányt alkalmazkodni, nem igazán a helyes nevelés a célja, hanem valamiféle versengés tárgyává teszi a gyereket, ahol a többi családtagot versenytársnak kezeli. Szerintem az, hogy Önnek elmegy a kedve amikor így együtt vannak, egy nagyon pontos vészjelző, és úgy látom, a megoldást is tudja, hiszen távolságot igyekszik teremteni a keresztanyával szemben. Én nem hiszek benne, hogy szavakkal sokat lehetne itt elérni: aligha fog változni a viselkedése. Ha lehetővé akarja tenni, hogy a kislánynak kiegyenlített viszonya legyen a két szülőjével (Önnel meg a férjével), valamint a nagymamájával, akkor ennek megfelelően kell berendezni az életüket. Hogy ez gyakorlati szinten mit jelent, hogyan lehet megteremteni a távolságot a keresztanyával szemben és biztosítani a nagymama bejárását, hogyan lehet zárni a család határait és csak annak nyitni ajtót, akiknek Önök ketten, szülők jónak látják, azt sajnos Önöknek kell felmérni. De az biztos, hogy a gyerek lelke, személyisége döntően ebben az első hat évben alakul ki, és nincs az a segítség (gyakorlati dolgokban), ami fontosabb lenne, mint a személyiségének fejlődése és az Önök szűkebb, három fős családjának a békessége, harmóniája. A férje nyilván otthonosabban érezné magát, jobban részt venne a szűk család életében, ha a határokat stabilabbnak, a családot inkább a saját szűk családjának élhetné meg.
Jól sejti, jól érzi: nagyon fontos, hogy az Önök családjának a határait ott húzzák meg, ahol jónak látják. Az, hogy a férjével is jobbára ezen vannak viták, szintén azt jelzi: nem jó, ha "külsősök" többet avatkoznak be a családba, mint amennyi jól esik. Úgy látom, pontosan tudja, mik a dolog hátrányai: a keresztanya nem tanítja meg a kislányt alkalmazkodni, nem igazán a helyes nevelés a célja, hanem valamiféle versengés tárgyává teszi a gyereket, ahol a többi családtagot versenytársnak kezeli. Szerintem az, hogy Önnek elmegy a kedve amikor így együtt vannak, egy nagyon pontos vészjelző, és úgy látom, a megoldást is tudja, hiszen távolságot igyekszik teremteni a keresztanyával szemben. Én nem hiszek benne, hogy szavakkal sokat lehetne itt elérni: aligha fog változni a viselkedése. Ha lehetővé akarja tenni, hogy a kislánynak kiegyenlített viszonya legyen a két szülőjével (Önnel meg a férjével), valamint a nagymamájával, akkor ennek megfelelően kell berendezni az életüket. Hogy ez gyakorlati szinten mit jelent, hogyan lehet megteremteni a távolságot a keresztanyával szemben és biztosítani a nagymama bejárását, hogyan lehet zárni a család határait és csak annak nyitni ajtót, akiknek Önök ketten, szülők jónak látják, azt sajnos Önöknek kell felmérni. De az biztos, hogy a gyerek lelke, személyisége döntően ebben az első hat évben alakul ki, és nincs az a segítség (gyakorlati dolgokban), ami fontosabb lenne, mint a személyiségének fejlődése és az Önök szűkebb, három fős családjának a békessége, harmóniája. A férje nyilván otthonosabban érezné magát, jobban részt venne a szűk család életében, ha a határokat stabilabbnak, a családot inkább a saját szűk családjának élhetné meg.
Frank Orsolya
2010. 10. 09. 17:45
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves doktornő! :)
Olyan problémával fordulok önhöz, hogy nekem van egy mostohalányom. Csinos, normál testsúlyú lány. Nagyon jó a kapcsolatunk. 14 éves. Észrevettem, hogy elég keveset eszik, tett megjegyzéseket melyből arra következtettem hogy azt gondolja magáról hogy kövér. 170/53. teljesen normális. Szédeleg, gyenge és fáradt. Kérdőre vontam, veszekedtünk s dühében elmondta hogy néha hánytatja magát ill. hashajtót is szed. Könyörgött hogy ne szóljak a szüleinek....de mit kéne tennem? szeretem őt és aggódok érte...:(
Előre is köszönöm :)
Olyan problémával fordulok önhöz, hogy nekem van egy mostohalányom. Csinos, normál testsúlyú lány. Nagyon jó a kapcsolatunk. 14 éves. Észrevettem, hogy elég keveset eszik, tett megjegyzéseket melyből arra következtettem hogy azt gondolja magáról hogy kövér. 170/53. teljesen normális. Szédeleg, gyenge és fáradt. Kérdőre vontam, veszekedtünk s dühében elmondta hogy néha hánytatja magát ill. hashajtót is szed. Könyörgött hogy ne szóljak a szüleinek....de mit kéne tennem? szeretem őt és aggódok érte...:(
Előre is köszönöm :)
Kedves Levélíró!
Az a fajta étkezési zavar, amelynek a jeleit gyanítja, mindenképpen pszichés problémák, feszültségek eredménye. Azzal segít a legtöbbet a mostohalányának, ha - a szüleit valóban kihagyva a körből - segít neki abban (akár anyagilag is), hogy pszichológus szakember segítségéhez juthasson. Ez jelentheti a kiutat a számára.
Az a fajta étkezési zavar, amelynek a jeleit gyanítja, mindenképpen pszichés problémák, feszültségek eredménye. Azzal segít a legtöbbet a mostohalányának, ha - a szüleit valóban kihagyva a körből - segít neki abban (akár anyagilag is), hogy pszichológus szakember segítségéhez juthasson. Ez jelentheti a kiutat a számára.
Frank Orsolya
2010. 10. 09. 17:30
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves doktornő!
Mostohalányom 18 éves nemrég költözött fel Pestre, nagyon megviselte de ügyes kislány. Édesapjával mi is fenn élünk. Egy nap hívott és mondta hogy menjek oda, megijedtem rögtön indultam. Ott feküdt a padlón és nem kapott levegőt majd elájult. Kihívtam a mentőket. Senki nem mond semmit. Azt mondta hogy nagyon rossz dolgok jártak a fejében a halállal kapcsolatban, hogy elveszít olyan embereket akiket szeret. Ez egyfajta pánikroham volt? Hogy tudnánk ezt megoldani?
Előre is köszönöm :)
Mostohalányom 18 éves nemrég költözött fel Pestre, nagyon megviselte de ügyes kislány. Édesapjával mi is fenn élünk. Egy nap hívott és mondta hogy menjek oda, megijedtem rögtön indultam. Ott feküdt a padlón és nem kapott levegőt majd elájult. Kihívtam a mentőket. Senki nem mond semmit. Azt mondta hogy nagyon rossz dolgok jártak a fejében a halállal kapcsolatban, hogy elveszít olyan embereket akiket szeret. Ez egyfajta pánikroham volt? Hogy tudnánk ezt megoldani?
Előre is köszönöm :)
Kedves Levélíró!
Leveléből kétségtelenül úgy tűnik, hogy a kislánynak segítségre van szüksége. Mindenképpen az lenne a megnyugtató, hogyha pszichológus avatott segítségével tudná feldolgozni feszültségeit, félelmeit.
Leveléből kétségtelenül úgy tűnik, hogy a kislánynak segítségre van szüksége. Mindenképpen az lenne a megnyugtató, hogyha pszichológus avatott segítségével tudná feldolgozni feszültségeit, félelmeit.
Frank Orsolya
2010. 10. 09. 17:28
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
Szeretném megkérdezni véleményét problémánkkal kapcsolatban.
Kisfiam, Peti 2 és fél éves, kb. egy éve lettünk figyelmesek viselkedészavarára (nem figyelt a nevére, fejét a földbe verte). Azóta (röviden összefoglalva) jártunk jónéhány szakembernél - eddig két neurológus, egy pszichiáter és két gyógypedagógus látta Petit - és közülük többen valószínűsítették az autizmust. Tegnap jártunk a korai fejlesztő központban, ahol a pszichiáter kizárta a nevelési hibát és a figyelemzavart, autizmusra gyanakszik ő is, annak egy enyhe formájára. A mostani legtöbb gondot az okozza, hogy Peti minden helyzetben nagyon agresszív a családtagokkal - harap, rúg, csíp - még ha épp semmi oka sincs rá. A játéka is beszűkült: csak autózik, vonatozik. Jövő héten fogjuk megbeszélni a részletes terápiás lehetőségeket.
Ami miatt írok és nagyon feszít, hogy ma az óvodában szóltak, hogy a lányom, aki 4 és fél éves, úgy próbál barátkozni, hogy meghúzza a gyerekek haját, és más extrém dolgokkal hívja fel magára a figyelmet, nem tud szocializálódni, senki nem akar vele barátkozni. Ez a gond az előző ovijában is jelentkezett, kb egy éve. Ott is üldözözz a "szerelmével" egy kislányt, akit a mai napig emleget, hogy hiányzik neki (szerintem annak a kislánynak az én lányom a háta közepére se hiányzik, mert mindig molesztálta). Most felmerült bennem, hogy mindkét gyereknél a szocializációra való képtelenség nem mégis hibás szülői hozzáállás miatt alakult-e ki? Vagy örökölhettek erre hajlamosító géneket? Kinga lányom egyébként még Peti megszületése előtt még velünk is zárkózott volt: nem örült, ha simogatom, babusgatom (Peti ennek pl. jobban örül), ő maga sem érzésből simogat, hanem tudja, hogy én azt mondtam neki, hogy az nekem jól esik... Kinga egyébként rajzolásban van elmaradva, talán most kezdi magát lerajzolni, egyáltalán valamit ábrázolni. Mi a férjemmel alapvetően csendesek vagyunk, és szerintem a kapcsolatunk is harmonikus.
Már teljes a káosz a fejemben, ezért megköszönném, ha megtisztelne figyelmével.
Köszönettel: Zsuzsa
Szeretném megkérdezni véleményét problémánkkal kapcsolatban.
Kisfiam, Peti 2 és fél éves, kb. egy éve lettünk figyelmesek viselkedészavarára (nem figyelt a nevére, fejét a földbe verte). Azóta (röviden összefoglalva) jártunk jónéhány szakembernél - eddig két neurológus, egy pszichiáter és két gyógypedagógus látta Petit - és közülük többen valószínűsítették az autizmust. Tegnap jártunk a korai fejlesztő központban, ahol a pszichiáter kizárta a nevelési hibát és a figyelemzavart, autizmusra gyanakszik ő is, annak egy enyhe formájára. A mostani legtöbb gondot az okozza, hogy Peti minden helyzetben nagyon agresszív a családtagokkal - harap, rúg, csíp - még ha épp semmi oka sincs rá. A játéka is beszűkült: csak autózik, vonatozik. Jövő héten fogjuk megbeszélni a részletes terápiás lehetőségeket.
Ami miatt írok és nagyon feszít, hogy ma az óvodában szóltak, hogy a lányom, aki 4 és fél éves, úgy próbál barátkozni, hogy meghúzza a gyerekek haját, és más extrém dolgokkal hívja fel magára a figyelmet, nem tud szocializálódni, senki nem akar vele barátkozni. Ez a gond az előző ovijában is jelentkezett, kb egy éve. Ott is üldözözz a "szerelmével" egy kislányt, akit a mai napig emleget, hogy hiányzik neki (szerintem annak a kislánynak az én lányom a háta közepére se hiányzik, mert mindig molesztálta). Most felmerült bennem, hogy mindkét gyereknél a szocializációra való képtelenség nem mégis hibás szülői hozzáállás miatt alakult-e ki? Vagy örökölhettek erre hajlamosító géneket? Kinga lányom egyébként még Peti megszületése előtt még velünk is zárkózott volt: nem örült, ha simogatom, babusgatom (Peti ennek pl. jobban örül), ő maga sem érzésből simogat, hanem tudja, hogy én azt mondtam neki, hogy az nekem jól esik... Kinga egyébként rajzolásban van elmaradva, talán most kezdi magát lerajzolni, egyáltalán valamit ábrázolni. Mi a férjemmel alapvetően csendesek vagyunk, és szerintem a kapcsolatunk is harmonikus.
Már teljes a káosz a fejemben, ezért megköszönném, ha megtisztelne figyelmével.
Köszönettel: Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Nem hiszem, hogy a Peti vagy akár Kinga problémájával kapcsolatban bármiben többet tudnék mondani, mint az előttem megkérdezett szakemberek. Felelőtlenség lenne, ha pusztán az Ön levelében leírtak alapján bármit kijelentenék, ráadásul a kérdéskör nekem nem is szakterületem. Mindössze egy néhány apró közhelyet tudok hozzáfűzni ahhoz, amit leírt. Az egyik az, hogy a gyerekek roppant széles skálán helyezkednek el atekintetben, hogy mennyire nyitottak vagy zárkózottak, mennyire esik jól nekik a testi érintés, mennyire simulékonyak vagy bújósak, távolságtartóak és hűvösek. Az én nagyobbik fiam az első perctől tiltakozott a sok ölelés, babusgatás vagy a kenguruban hordozás ellen, babakocsiban, saját ágyában érezte jól magát, soha önként egy puszit nem adott nekem, az én érintésemet is inkább csak elviseli, mint afféle anyai heppet. Egyébként is zárkózott, érzelmeit nem kimutató valaki, akinek mióta tíz éves elmúlt, semmit sem tudok a „magánéletéről”. Ezzel együtt egy maradéktalanul egészséges, ígéretes, normális férfipalántának élem meg őt, aki azért kommunikáció terén is eléri ma már az „elég jó” szintet. Ha érzéseiről nem is, de igényeiről kielégítően tudósít, egyébként pedig jól teljesít és sok örömét leli az életben, a társas kapcsolatok terén is. Ráadásul ez a zárkózottság a nemétől tökéletesen független – ilyetén jellemzőit nem tőlem, hanem rajtam keresztül az édesanyámtól örökölhette, aki szintén jól teljesítő magán- és szakember volt egész életében, bár a testi érintés vagy az érzelmek kommunikációja soha nem volt az erősségei között. Az emberi jellemzők egészen széles skáláját tekinthetjük normálisnak, az emberek sokfélék és mindenkiben lehetnek értékek. Ma hajlamosabbak vagyunk diagnosztikus cédulákat ragasztani a különféle többé-kevésbé szélsőséges jelenségekre. Ha Kinga most nehezebben alkalmazkodik mint a többi gyerek, az sok mindennek az eredménye lehet – akár annak is, hogy a családban most nyilván van egy kimondatlan alapfeszültség, amit ő érez és minél kimondatlanabb, minél nehezebben megfogható a számára, annál közvetettebben reagálja le ő maga. Aztán az óvónők látásmódját is torzíthatja, ha esetleg fülükbe jutottak Peti nehézségei. Az Önök szeme is nyilván jobban rálát most a bajra, mint a jóra. És akkor még nem számoltunk azokkal a szintén lappangó feszültségekkel, amelyek Önöket, a két szülőt terhelik a gyerekekkel kapcsolatos aggodalmak miatt. Így látatlanban csak azt tudom kívánni, hogy Önök, felnőttek őrizzék meg az arányérzéküket abban, hogy valójában mekkora is a baj, és hogy higgyenek a gyermekeik értékeiben, saját maguk mint szülők sikerességében, tudjanak örülni a gyermekeiknek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne vegyék igénybe az egyébként kiválóan képzett magyar szakemberek tudását, segítségét, fejlesztő kapacitását. Kérem, ha úgy érzi, a helyzetben további támogatásra, árnyaltabb segítségre van szüksége, szeretne többet elmondani és több reakciót kapni, keressen föl bizalommal a honlapon található telefonszámon.
Nem hiszem, hogy a Peti vagy akár Kinga problémájával kapcsolatban bármiben többet tudnék mondani, mint az előttem megkérdezett szakemberek. Felelőtlenség lenne, ha pusztán az Ön levelében leírtak alapján bármit kijelentenék, ráadásul a kérdéskör nekem nem is szakterületem. Mindössze egy néhány apró közhelyet tudok hozzáfűzni ahhoz, amit leírt. Az egyik az, hogy a gyerekek roppant széles skálán helyezkednek el atekintetben, hogy mennyire nyitottak vagy zárkózottak, mennyire esik jól nekik a testi érintés, mennyire simulékonyak vagy bújósak, távolságtartóak és hűvösek. Az én nagyobbik fiam az első perctől tiltakozott a sok ölelés, babusgatás vagy a kenguruban hordozás ellen, babakocsiban, saját ágyában érezte jól magát, soha önként egy puszit nem adott nekem, az én érintésemet is inkább csak elviseli, mint afféle anyai heppet. Egyébként is zárkózott, érzelmeit nem kimutató valaki, akinek mióta tíz éves elmúlt, semmit sem tudok a „magánéletéről”. Ezzel együtt egy maradéktalanul egészséges, ígéretes, normális férfipalántának élem meg őt, aki azért kommunikáció terén is eléri ma már az „elég jó” szintet. Ha érzéseiről nem is, de igényeiről kielégítően tudósít, egyébként pedig jól teljesít és sok örömét leli az életben, a társas kapcsolatok terén is. Ráadásul ez a zárkózottság a nemétől tökéletesen független – ilyetén jellemzőit nem tőlem, hanem rajtam keresztül az édesanyámtól örökölhette, aki szintén jól teljesítő magán- és szakember volt egész életében, bár a testi érintés vagy az érzelmek kommunikációja soha nem volt az erősségei között. Az emberi jellemzők egészen széles skáláját tekinthetjük normálisnak, az emberek sokfélék és mindenkiben lehetnek értékek. Ma hajlamosabbak vagyunk diagnosztikus cédulákat ragasztani a különféle többé-kevésbé szélsőséges jelenségekre. Ha Kinga most nehezebben alkalmazkodik mint a többi gyerek, az sok mindennek az eredménye lehet – akár annak is, hogy a családban most nyilván van egy kimondatlan alapfeszültség, amit ő érez és minél kimondatlanabb, minél nehezebben megfogható a számára, annál közvetettebben reagálja le ő maga. Aztán az óvónők látásmódját is torzíthatja, ha esetleg fülükbe jutottak Peti nehézségei. Az Önök szeme is nyilván jobban rálát most a bajra, mint a jóra. És akkor még nem számoltunk azokkal a szintén lappangó feszültségekkel, amelyek Önöket, a két szülőt terhelik a gyerekekkel kapcsolatos aggodalmak miatt. Így látatlanban csak azt tudom kívánni, hogy Önök, felnőttek őrizzék meg az arányérzéküket abban, hogy valójában mekkora is a baj, és hogy higgyenek a gyermekeik értékeiben, saját maguk mint szülők sikerességében, tudjanak örülni a gyermekeiknek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne vegyék igénybe az egyébként kiválóan képzett magyar szakemberek tudását, segítségét, fejlesztő kapacitását. Kérem, ha úgy érzi, a helyzetben további támogatásra, árnyaltabb segítségre van szüksége, szeretne többet elmondani és több reakciót kapni, keressen föl bizalommal a honlapon található telefonszámon.
Frank Orsolya
2010. 10. 09. 17:24
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
Én már lassan egy éve,hogy a barátomhoz költöztem és együtt élünk közös háztartásban.
Mielőtt ide költöztem volna szüleimmel éltem külföldön laktunk,az interneten ismerkedtem meg a mostani barátommal,aki akkor kijött hozzám külföldre és akkor találkoztunk elsőre ,pár napot nálunk töltött a szüleimnél volt vendéglátva is,így a szüleim is megismerhették őt 3 nap alatt ,mivelhogy csak 3 napig volt nálunk.
Találkozásunk jól sikerült ,mert a barátom mikor jött vissza, kérte hogy jőjek vele én is hozzá hogy ismerjem meg a szüleit meg azt a helyet ahol ő lakik.
Szüleim már akkor nem akartak elengedni vele ,hogy olyan messzire a szomszédos országba elmenjek hozzuk,mivelhogy alig ismerem őt és hogy messze lakik.
Végül csak rábeszéltem ,hogy engedjenek el ,így eljöttem egy hétre ide hozzuk.
Megismertem szüleit,testvéreit meg a várost , ahol lakott,ez így rendbe volt jó volt minden és tetszett a város is.
Aztán mikor eltelt ez a hét náluk,a barátom haza vitt ,aztán ő is haza ment.
Ezután kezdődtek a viták otthon a családomban,a szüleimmel,mert nem akarták ,hogy többé találkozzak a barátommal,mondván hogy messze van ,más országban és hogy ők nem tudnának látogatni minden héten ,meg hogy elveszítenek engem meg minden félét mondtak hogy elvegyék a kedvem a barátomtól.
Én nem tudtam beletörődni abba ,hogy elveszítsem a barátom ,mert ha kis időre is találkoztunk,de nagyon megszerettük egymást és nagyon hiányoztunk egymásnak.
Közben a szüleim mindent elkövettek ,hogy felejtsem el őt,aztán a találkozásunk után tartottam a kapcsolatot a párommal az interneten ,egészen 2 és fel hónapig az alatt is ismerkedtünk a netten.
Ezután már nem birtam a sok otthoni veszekedést meg hogy elveszitem a parom nem tudtam kihez menjek ,kivel maradjak ,így ugy döntöttem,hogy az én boldogságom választom és igy nagy veszekedés után,a szüleim azt mondták ha elmegyek többé nem mehetek haza meg hogy kitagadnak,ennek ellenére utánam jött a párom és elvitt magához és azota mar lassan egy éve eggyütt élünk.
Fél év együtt töltött idő után haza mentünk ,akkorra már csak hozzuk mehettünk és már nem volt veszekedés,de mai napig is nem tetszik nekik és azt mondják szomorúságot,keserűséget hoztam nekik ezzel ,hogy elhagytam őket.
azt szeretném kérdezni,hogy jol döntöttem ,mikor nem őket választottam és eljöttem ide a páromhoz,vagy hibás vagyok és nem szabadott volna ezt tegyem velük?
Hozzá tenném azt is ,hogy még két fiu testvérem otthon él a szüleimmel együtt ,úgy hogy nem hagytam magukra teljesen.
Várom válaszát!
Tisztelettel:Kata
Én már lassan egy éve,hogy a barátomhoz költöztem és együtt élünk közös háztartásban.
Mielőtt ide költöztem volna szüleimmel éltem külföldön laktunk,az interneten ismerkedtem meg a mostani barátommal,aki akkor kijött hozzám külföldre és akkor találkoztunk elsőre ,pár napot nálunk töltött a szüleimnél volt vendéglátva is,így a szüleim is megismerhették őt 3 nap alatt ,mivelhogy csak 3 napig volt nálunk.
Találkozásunk jól sikerült ,mert a barátom mikor jött vissza, kérte hogy jőjek vele én is hozzá hogy ismerjem meg a szüleit meg azt a helyet ahol ő lakik.
Szüleim már akkor nem akartak elengedni vele ,hogy olyan messzire a szomszédos országba elmenjek hozzuk,mivelhogy alig ismerem őt és hogy messze lakik.
Végül csak rábeszéltem ,hogy engedjenek el ,így eljöttem egy hétre ide hozzuk.
Megismertem szüleit,testvéreit meg a várost , ahol lakott,ez így rendbe volt jó volt minden és tetszett a város is.
Aztán mikor eltelt ez a hét náluk,a barátom haza vitt ,aztán ő is haza ment.
Ezután kezdődtek a viták otthon a családomban,a szüleimmel,mert nem akarták ,hogy többé találkozzak a barátommal,mondván hogy messze van ,más országban és hogy ők nem tudnának látogatni minden héten ,meg hogy elveszítenek engem meg minden félét mondtak hogy elvegyék a kedvem a barátomtól.
Én nem tudtam beletörődni abba ,hogy elveszítsem a barátom ,mert ha kis időre is találkoztunk,de nagyon megszerettük egymást és nagyon hiányoztunk egymásnak.
Közben a szüleim mindent elkövettek ,hogy felejtsem el őt,aztán a találkozásunk után tartottam a kapcsolatot a párommal az interneten ,egészen 2 és fel hónapig az alatt is ismerkedtünk a netten.
Ezután már nem birtam a sok otthoni veszekedést meg hogy elveszitem a parom nem tudtam kihez menjek ,kivel maradjak ,így ugy döntöttem,hogy az én boldogságom választom és igy nagy veszekedés után,a szüleim azt mondták ha elmegyek többé nem mehetek haza meg hogy kitagadnak,ennek ellenére utánam jött a párom és elvitt magához és azota mar lassan egy éve eggyütt élünk.
Fél év együtt töltött idő után haza mentünk ,akkorra már csak hozzuk mehettünk és már nem volt veszekedés,de mai napig is nem tetszik nekik és azt mondják szomorúságot,keserűséget hoztam nekik ezzel ,hogy elhagytam őket.
azt szeretném kérdezni,hogy jol döntöttem ,mikor nem őket választottam és eljöttem ide a páromhoz,vagy hibás vagyok és nem szabadott volna ezt tegyem velük?
Hozzá tenném azt is ,hogy még két fiu testvérem otthon él a szüleimmel együtt ,úgy hogy nem hagytam magukra teljesen.
Várom válaszát!
Tisztelettel:Kata
Kedves Kata!
Mi sem természetesebb, mint hogy a boldogságát választotta és nem a szüleit. Kár, hogy ők maguktól nem tudták, hogy az Ön szeretetét akkor is bírják, ha útjára engedik, sajnálom, hogy harc, választás, törés lett ebből az ügyből. És azt is látom, hogy Ön megérti a szülei érzéseit, azzal együtt, hogy a maga útját járja. Mindenféleképpen az a legjobb minden érintettnek, ha a kapcsolatukat minél hamarabb meggyógyítják. A szülőknek – ha nem jól kezelték is a helyzetet – valódi szívfájdalom, hogy Önt – legalábbis egy bizonyos értelemben - elveszítik, és biztos annak is megvan a maga oka, hogy miért élik ezt meg ilyen nehezen. Hiszen telve vannak jószándékkal és szeretettel, de ezt nem tudták okosan, elengedés által megmutatni, hanem ijedt kapaszkodásban: ki tudja, miért félnek ennyire az elvesztésétől. Másfelől az is bizonyos, hogy Önnek is szüksége lesz még a szeretetükre, támogatásukra, arra, hogy hátteret biztosítsanak, Ön mellé álljanak. Minél több jó kapcsolata van az embernek, annál biztosabban áll a világban és a kapcsolatainkat rendben tartani az egyik legfontosabb feladatunk. Úgy veszem észre, Ön már tudja, mik azok az üzenetek, amiket a szüleinek el kéne juttatni, ha beszél velük: „ha elmegyek, attól nem fogtok elveszíteni; ha elengedtek, megmaradok nektek és visszajövök, AKAROK veletek jó kapcsolatot, de párkapcsolat dolgában meg kell szereznem a tapasztalataimat, és ha nem járom az utamat, akkor nem is jutok el sehova. Még ha nem is ez lesz a végső, megállapodást és boldogságot hozó párkapcsolatom, meg kell hogy járjam, ami előttem van. A mi (szülő-gyerek) kapcsolatunk mélyebb és erősebb annál, hogy ilyesmitől megszűnjön, viszont ha „kitagadtok” (amit persze nem kell feltéten szó szerint venni, csak kétségbeesésükben erővel próbálkoznak), akkor biztos nem tudtuk megtartani.” Elmondhatja azt is: szeretnék majd rátok támaszkodni, szeretném majd megmutatni nektek az unokátokat, ha oda kerül a sor és nem szeretném, ha tönkretennénk a kapcsolatunkat. Nagy baj biztos nem fog érni ebben a kapcsolatban, ha pedig nem sikerül, akkor túlélem és továbblépek.
Sok sikert!
Frank Orsolya
2010. 10. 09. 09:35
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Szakértő!
Kislányomat novembertől felvették oviba,és pont november elején születik meg a kistestvére,tehát a 2 időpont szinte egybe esik.Most bölcsödébe jár,ahova többé kevésbé szeret járni.
Ön mit gondol,nagy trauma érné,ha pont a tesó születésekor kezdené az ovit,és neki mennie kellene kötelezően minden nap az oviba,miközben a baba itthon marad velem?
Kezdje talán később az ovit januárban,vagy inkább szoktassam be októberben,és akkor viszonylag természetes lesz neki,hogy megy oviba?A kislányomról még pár infó:Anyához nagyon ragaszkodó,de nem túl érzékeny típus, a gyerekeket szereti,igényli a sok játékot,mozgást.
A tesót várja.
Még nem beszél sokat,tehát mondatokban,de megérteti magát.Egyrészt azt gondolom,hogy jó lenne neki az ovi a beszédje fejlődése és a gyerektársaság miatt.Másrészt féltem,hogy szomorúságot okozok neki...
köszönöm a válaszát
Lolla
Kislányomat novembertől felvették oviba,és pont november elején születik meg a kistestvére,tehát a 2 időpont szinte egybe esik.Most bölcsödébe jár,ahova többé kevésbé szeret járni.
Ön mit gondol,nagy trauma érné,ha pont a tesó születésekor kezdené az ovit,és neki mennie kellene kötelezően minden nap az oviba,miközben a baba itthon marad velem?
Kezdje talán később az ovit januárban,vagy inkább szoktassam be októberben,és akkor viszonylag természetes lesz neki,hogy megy oviba?A kislányomról még pár infó:Anyához nagyon ragaszkodó,de nem túl érzékeny típus, a gyerekeket szereti,igényli a sok játékot,mozgást.
A tesót várja.
Még nem beszél sokat,tehát mondatokban,de megérteti magát.Egyrészt azt gondolom,hogy jó lenne neki az ovi a beszédje fejlődése és a gyerektársaság miatt.Másrészt féltem,hogy szomorúságot okozok neki...
köszönöm a válaszát
Lolla
Kedves Lolla,
Bocsásson meg, hogy megkéstem a válaszadással. Ennek ellenére leírom, amit gondolok az Ön által feltett kérdésről, hátha valamilyen értelemben még hasznát veszi. Igen nehéz állást foglalni ebben a kérdésben. A testvér érkezése a gyerekeknek elkerülhetetlenül, így is, úgy is nagy változás az életben, de ha jók a feltételek, akkor ő ezt fel is tudja dolgozni. A feltételeket nekünk kell megteremtenünk ehhez.
Talán az a legjobb biztosíték, hogyha nem tekintjük véglegesnek a megoldást, amit választunk – akár óvodába megy, akár otthon marad a kisgyerek. Az igazi eligazítást az adja meg, ha magát a gyereket figyeljük, hogyan éli meg azt, amit kiszabtunk rá. Álljunk készen változtatni, mert a két gyerek közül ő van a nehezebb helyzetben: az újszülött bizonyosan megkapja, amire szüksége van, a nagyobbiknak viszont – hiába várja a testvért a kimondott szavak szintjén – komoly feladat megszokni az új helyzetet. Mivel konkrét állásfoglalást kér tőlem, elmondom, én mit tennék, de kérem, tartsa észben, hogy ez csak EGY vélemény, és szinte mindegyik álláspontnak vannak támogatói. Én magam azon a párton vagyok, amely szerint legjobb lenne a kislánynak, ha anyukája mellett élhetne három éves koráig és ő, valamint az egyéb családtagok segítenének neki beépíteni a lelkébe, a fejében élő képbe a testvérét, az új családi formációt. Ha menni KELL az oviba, az biztosan teher és feszültség, ha menni LEHET az oviba és játszani a gyerekekkel, az esetleg jó lehet, de ezt kevés óvoda fogadja el, talán leginkább a Waldorf-intézmények, de oda négy éves kor alatt fel sem veszik, csak játszóházba. Tehát ha a teherbírása engedi, szerintem jobb lenne ha még otthon maradhatna és a megszokott, biztos fészekmelegben birkózna meg azzal, hogy a család-képét átalakítsa. Persze gyerektársaságot is kell neki biztosítani, pl. valamilyen játszóházban, ismerősöknél, illetve mindenkinek jó, ha a családtagok néha elviszik hol őt, hol a babát, hogy Ön is fellélegezzen és néha a nagylány is maradhasson kettesben anyukájával. Az nagyon jó lenne neki, ha hamar megélhetne olyan helyzeteket (édesanyjával kettesben), ahol legalább néha minden olyan, mint a baba előtt volt. A babának nem árt, ha két szoptatás közt valaki elviszi sétálni, a nagyobbik gyermeknek viszont nagy segítség lehet. Szüksége lesz rá, hogy fontosnak, kicsinek, babának élhesse meg magát, illetve hogy ne legyenek „egyik VAGY a másik” helyzetek, hanem csak „egyik ÉS a másik” típusúak. Mindent egybevetve testvérnek lenni normális, egészséges élethelyzet, de ennek elfogadásáig neki még meg kell érkeznie. Mindkét gyermekéhez sok boldogságot, türelmet, erőt kívánok és ha bármikor segítségre van szüksége az út során, vagy csak beszámolna róla, hogyan alakultak a dolgok, írjon bizalommal.
Bocsásson meg, hogy megkéstem a válaszadással. Ennek ellenére leírom, amit gondolok az Ön által feltett kérdésről, hátha valamilyen értelemben még hasznát veszi. Igen nehéz állást foglalni ebben a kérdésben. A testvér érkezése a gyerekeknek elkerülhetetlenül, így is, úgy is nagy változás az életben, de ha jók a feltételek, akkor ő ezt fel is tudja dolgozni. A feltételeket nekünk kell megteremtenünk ehhez.
Talán az a legjobb biztosíték, hogyha nem tekintjük véglegesnek a megoldást, amit választunk – akár óvodába megy, akár otthon marad a kisgyerek. Az igazi eligazítást az adja meg, ha magát a gyereket figyeljük, hogyan éli meg azt, amit kiszabtunk rá. Álljunk készen változtatni, mert a két gyerek közül ő van a nehezebb helyzetben: az újszülött bizonyosan megkapja, amire szüksége van, a nagyobbiknak viszont – hiába várja a testvért a kimondott szavak szintjén – komoly feladat megszokni az új helyzetet. Mivel konkrét állásfoglalást kér tőlem, elmondom, én mit tennék, de kérem, tartsa észben, hogy ez csak EGY vélemény, és szinte mindegyik álláspontnak vannak támogatói. Én magam azon a párton vagyok, amely szerint legjobb lenne a kislánynak, ha anyukája mellett élhetne három éves koráig és ő, valamint az egyéb családtagok segítenének neki beépíteni a lelkébe, a fejében élő képbe a testvérét, az új családi formációt. Ha menni KELL az oviba, az biztosan teher és feszültség, ha menni LEHET az oviba és játszani a gyerekekkel, az esetleg jó lehet, de ezt kevés óvoda fogadja el, talán leginkább a Waldorf-intézmények, de oda négy éves kor alatt fel sem veszik, csak játszóházba. Tehát ha a teherbírása engedi, szerintem jobb lenne ha még otthon maradhatna és a megszokott, biztos fészekmelegben birkózna meg azzal, hogy a család-képét átalakítsa. Persze gyerektársaságot is kell neki biztosítani, pl. valamilyen játszóházban, ismerősöknél, illetve mindenkinek jó, ha a családtagok néha elviszik hol őt, hol a babát, hogy Ön is fellélegezzen és néha a nagylány is maradhasson kettesben anyukájával. Az nagyon jó lenne neki, ha hamar megélhetne olyan helyzeteket (édesanyjával kettesben), ahol legalább néha minden olyan, mint a baba előtt volt. A babának nem árt, ha két szoptatás közt valaki elviszi sétálni, a nagyobbik gyermeknek viszont nagy segítség lehet. Szüksége lesz rá, hogy fontosnak, kicsinek, babának élhesse meg magát, illetve hogy ne legyenek „egyik VAGY a másik” helyzetek, hanem csak „egyik ÉS a másik” típusúak. Mindent egybevetve testvérnek lenni normális, egészséges élethelyzet, de ennek elfogadásáig neki még meg kell érkeznie. Mindkét gyermekéhez sok boldogságot, türelmet, erőt kívánok és ha bármikor segítségre van szüksége az út során, vagy csak beszámolna róla, hogyan alakultak a dolgok, írjon bizalommal.
Frank Orsolya
2010. 10. 09. 09:29
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya,
Nem tudom, hogy tud-e segíteni a problémámba?! Teljesen el vagyunk keseredve a Párommal a 9 hónapos kislányunk miatt.
Megpróbálom röviden összefoglalni a problémánk:
9 hónapos a kislányunk, nagyon értelmes, érdeklődő kisbaba.
Az egyetlen gondunk, hogy nem lehet itthonról kimozdulni Vele.
Nagyon nehezen szokta meg a babakocsit, most is csak max. negyedórát bír ki benne.De a fő gondunk az lenne, hogy sehová nem tudjuk elvinni, ha bárhová megyünk Vele (üzletbe, gyógyszertár, rokonok, idegen hely) torka szakadtából kiabál, bömböl és egyáltalán nem lehet megnyugtatni.Az idegen környezettől, emberektől teljesen elzárkózik, senki nem szólhat hozzá, nem veheti fel rajtunk kívül.
Teljesen tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk, hogy miért teszi ezt, hogyan cselekedjünk?
Várjuk válaszát!
Köszönettel:
Petra
Nem tudom, hogy tud-e segíteni a problémámba?! Teljesen el vagyunk keseredve a Párommal a 9 hónapos kislányunk miatt.
Megpróbálom röviden összefoglalni a problémánk:
9 hónapos a kislányunk, nagyon értelmes, érdeklődő kisbaba.
Az egyetlen gondunk, hogy nem lehet itthonról kimozdulni Vele.
Nagyon nehezen szokta meg a babakocsit, most is csak max. negyedórát bír ki benne.De a fő gondunk az lenne, hogy sehová nem tudjuk elvinni, ha bárhová megyünk Vele (üzletbe, gyógyszertár, rokonok, idegen hely) torka szakadtából kiabál, bömböl és egyáltalán nem lehet megnyugtatni.Az idegen környezettől, emberektől teljesen elzárkózik, senki nem szólhat hozzá, nem veheti fel rajtunk kívül.
Teljesen tanácstalanok vagyunk, nem tudjuk, hogy miért teszi ezt, hogyan cselekedjünk?
Várjuk válaszát!
Köszönettel:
Petra
Kedves Petra!
Ne essenek kétségbe, az ilyen korú babáknál ez a világon a legtermészetesebb. Pontosan úgy is hívják ezt a jelenséget, hogy "nyolc hónaposok szorongása". Eltart egy néhány hónapig. Addig nem szabad erőltetni. Ha fél, sír, föl lehet venni, megnyugtatni, nem lesz tőle elkapatva. Úgyis nemsoká egy éves lesz, akkor majd megtanul járni és másfél éves korára ő lesz az, aki kimenne a világból, nem győznek majd utána szaladni! Addig meg hadd érezze, hogy az anyukája közel van és vigyáz rá. Ha a baba igényeit figyeljük - azt, hogy mikor mire van szüksége, mitől nyugodt - akkor lesz a legjobb a fejlődése! Ha bármi másban segíthetek, akár a későbbiek során, írjon, hívjon!
Ne essenek kétségbe, az ilyen korú babáknál ez a világon a legtermészetesebb. Pontosan úgy is hívják ezt a jelenséget, hogy "nyolc hónaposok szorongása". Eltart egy néhány hónapig. Addig nem szabad erőltetni. Ha fél, sír, föl lehet venni, megnyugtatni, nem lesz tőle elkapatva. Úgyis nemsoká egy éves lesz, akkor majd megtanul járni és másfél éves korára ő lesz az, aki kimenne a világból, nem győznek majd utána szaladni! Addig meg hadd érezze, hogy az anyukája közel van és vigyáz rá. Ha a baba igényeit figyeljük - azt, hogy mikor mire van szüksége, mitől nyugodt - akkor lesz a legjobb a fejlődése! Ha bármi másban segíthetek, akár a későbbiek során, írjon, hívjon!
Frank Orsolya
2010. 08. 27. 19:52
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Doktornő!
Nagyon köszönöm a válaszát.Valóban megoldódni látszik a problémánk.A gyerekek már nagyon ritkán verik a fejüket,szépen megtanultak egymással játszani,megértik,hogy most a testvér játszik azzal a játékkal és majd ha megunja játszhatsz vele te is.Most már inkább "megbeszélik" a dolgokat,nagyon ritkán fajul verekedésig a dolog.
Még egyszer köszönöm,hogy megnyugtatott és a jó tanácsokat.
Tisztelettel:Üstné Ibolya.
Nagyon köszönöm a válaszát.Valóban megoldódni látszik a problémánk.A gyerekek már nagyon ritkán verik a fejüket,szépen megtanultak egymással játszani,megértik,hogy most a testvér játszik azzal a játékkal és majd ha megunja játszhatsz vele te is.Most már inkább "megbeszélik" a dolgokat,nagyon ritkán fajul verekedésig a dolog.
Még egyszer köszönöm,hogy megnyugtatott és a jó tanácsokat.
Tisztelettel:Üstné Ibolya.
Kedves Ibolya,
nagy örömmel hallom híreit. Ha bármi újabb kérdése van, forduljon hozzám bizalommal. Legjobbakat, sok örömöt a kicsikhez, a családhoz!
nagy örömmel hallom híreit. Ha bármi újabb kérdése van, forduljon hozzám bizalommal. Legjobbakat, sok örömöt a kicsikhez, a családhoz!
Frank Orsolya
2010. 08. 20. 20:19
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Orsolya!
Azt szeretném kérdezni hogy indokolt e a válásom ha ugy érzem hogy a férjem indokolatlanul szol rá a 16 éves fiamra illetve amikor kellene nem szol .rá.Ha meg én szolongatom nevelem a fiam rám szol hogy mit veszekszünk. A fiam többször ivott már alkoholt lehet e ez a férjem miatt.Vagy csak kamaszkori kiprobálás ez.amugy volt az évvégi bizonyitványa a fiamnak. Még ehhez kapcsolodik hogyafiam állandoan ugy tanul hogy nálunk vannak a haverjai , de a bizonyitvány jo volt de többre lenne képes szerintem.Illertve Velem is gondok voltak 14 éve antideprenszánsokat szedek csak az utobbi egy évben vagyok szinte teljesen jol.Illetve régebben a férjem igen despota volt velem szemben, pédául többször megakadályozta hogydolgozzam de a jövedelmeimet nem költhettem belátásom szerint nos ez a helyzet kb féléve sokat javult,érdemes e várni a válással elég tartosnak itélhetö e félév javulási idöszak?Köszönettel
Azt szeretném kérdezni hogy indokolt e a válásom ha ugy érzem hogy a férjem indokolatlanul szol rá a 16 éves fiamra illetve amikor kellene nem szol .rá.Ha meg én szolongatom nevelem a fiam rám szol hogy mit veszekszünk. A fiam többször ivott már alkoholt lehet e ez a férjem miatt.Vagy csak kamaszkori kiprobálás ez.amugy volt az évvégi bizonyitványa a fiamnak. Még ehhez kapcsolodik hogyafiam állandoan ugy tanul hogy nálunk vannak a haverjai , de a bizonyitvány jo volt de többre lenne képes szerintem.Illertve Velem is gondok voltak 14 éve antideprenszánsokat szedek csak az utobbi egy évben vagyok szinte teljesen jol.Illetve régebben a férjem igen despota volt velem szemben, pédául többször megakadályozta hogydolgozzam de a jövedelmeimet nem költhettem belátásom szerint nos ez a helyzet kb féléve sokat javult,érdemes e várni a válással elég tartosnak itélhetö e félév javulási idöszak?Köszönettel
Kedves Asszonyom!
Köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával. Úgy látom, hogy számos kérdést szeretne megoldani, amelyeket egy ilyen levélben természetesen nem tudok felgombolyítani. Ennyi adat alapján felelőtlenség lenne, ha én véleményt mondanék abban a kérdésben, hogy Ön elváljon-e. Ezt még a legaprólékosabb feltárás után is Önnek kell eldöntenie. Kérem, ha nagyon nehéznek érzi a helyzetét, forduljon bátran a helyi intézményekhez, a Családsegítőhöz, családterápiás intézményhez, illetve a Nevelési Tanácsadóban is tudnak családterápiás szakembert javasolni. Minden jót kívánok.
Frank Orsolya
2010. 08. 20. 20:16
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
50 éves nő vagyok, társkeresőn ismertem meg egy 52 éves rák férfit. Külön élt házastársától, elmondása alapján 20 év után érezte hogy valami hiányzik és lett valakije. K.b. 2-3 éve kalandozott, általában 2 hónapig tartottak a kapcsolatok, azt mondta azért mert nem találta aki kedvére való. Nagyon szép kapcsolat alakult ki köztünk, szó szerint mindenben egyeztünk, fantasztikus harmóniát éreztem, de 2-3 hónap elteltével mindig volt egy szakadás, email-ben írta hogy valamiért nem siet hozzám, járni kell az útját..Tehát most az van hogy 10 hónapig tartott, ezúttal tényleg vége. Éreztem hogy nagyon szeretett, néha éjszaka arra ébredtem hogy könyökölve nézi a testemet, simogat, csodál.Minden porcikámat szerette, jókat főztünk együtt, meg ő gyakran nekem amiket tudta hogy szeretek. Nagyon kedves, figyelmes, jó lelkű volt mindvégig, imádja gyerekeit unokáit, állandóan rohan hozzájuk ha kell segíteni , naponta beszél velük.Lehet kapuzárás előtti..Tudom nem kéne, de bízom benne hogy ha nem is most, de néhány év múlva visszajön, mert hiányozni fog neki a sok nevetés, közös élmény. Talán megnyugszik, elfárad ebben a rohanásban. Mint mondtam ő ma is szuper lativusokban beszél rólam, velem semmi baja nincs. Legszívesebben persze írnék, hívnám... Mi lehet a megoldás? Ha van egy kis esély, mi a célravezető viselkedés? Milyen típusú ez a pasi? Köszönöm segítségét.
Kedves Asszonyom!
Nagyon át tudom érezni a fájdalmát, amiért – legalábbis egyelőre - elveszített egy olyan kapcsolatot, amely számos tekintetben ígéretes és örömteli volt. Egész bizonyos, hogy nem is Önnel vagy a kapcsolat minőségével volt a hiba, bizonyos vagyok benne, hogy könnyen megvolt a lehetőség arra, hogy egy tartós, tartalmas kapcsolattá alakuljon – ha mindkét félnek erre van igénye. De azt is jól látja, hogy a partnerének most nem erre volt igénye, hanem valami mást akart megélni. Ha számos rövid kapcsolat után Ön mellett viszonylag hosszabban megmaradt, ez is azt jelezheti, hogy az Önök illeszkedése igen jó volt. Ugyanakkor Ön azt is jól érzi szerintem, hogy a párja most valami mást akar – mégpedig újra és újra – megélni, nem a megállapodást és a letelepedést, végelegességet. Az ötven fölötti férfiak gyakran élik meg azt az Ön által is kapuzárási pániknak nevezett állapotot, amikor semmi sem rémítőbb számukra mint az a gondolat, hogy „nem lesz több”. Nem lesz több hódítás, lángolás, nem élem meg többször, hogy kellek, hogy hódítani tudok, hogy férfias vonzerőm van, hogy „tudok nőt szerezni”, hogy a páromban olyan tükörbe nézhetek, ahol fiatalnak, férfiasnak, vonzónak, hősnek láthatom magam. Űzött és kínzó érzés lehet ez a férfi számára is, sokan közülük keményen meg is szenvedik, lelkiismereti válsággal, belső feszültséggel, értetlenséggel reagálnak rá, esetleg rejtőzködve vagy ideológiákat gyártva próbálják követni saját érzéseiket, amelyek élik a maguk életét. Ezen neki keresztül kell mennie, egyénenként változik, hogy pontosan mit akar megélni és meddig. Amíg saját magától fel nem támad az igénye azokra a másfajta, mélyebb értékekre, amelyeket az Önök kapcsolata kínált, addig nem tudja Önnek megadni azt, amit egyébként lehetne. Azt gondolom, nem kell egészen lemondania róla, sem egészen elengedni. Semmi baj nem lehet abból, ha mondjuk egy fél év múlva – nagyon súlytalanul és semlegesen – felhívja telefonon és megkérdezi, hogy van, és elbeszélget vele különféle hétköznapi témákról. Ugyanakkor semmi értelme – ahogyan szerintem Ön is tudja - a csüggésnek, kapaszkodásnak, üldözésnek, érzelmek kimutatásának, az érvelésnek és győzködésnek. Még vissza is üthetnek, de leginkább azt kell elfogadni, hogy erre a folyamatra Önnek csak részleges befolyása van. Ez pedig részben abban áll, hogy maga mögött hagy egy emléknyomot a férfi lelkében – egy ideális, szép, erős emléknyomot, amit ő dédelgetni fog és valószínűleg eltesz az értékesebb lehetőségek közé egy majdani megnyugváshoz. Másfelől pedig az időnkénti óvatos megkereséssel lehet ezt az esélyt javítani. Nagyon nehéz megállni, mert saját késztetésével kell szembe menni, de csakis így lehet azt az esélyt kihasználni, ami még van.
Nagyon át tudom érezni a fájdalmát, amiért – legalábbis egyelőre - elveszített egy olyan kapcsolatot, amely számos tekintetben ígéretes és örömteli volt. Egész bizonyos, hogy nem is Önnel vagy a kapcsolat minőségével volt a hiba, bizonyos vagyok benne, hogy könnyen megvolt a lehetőség arra, hogy egy tartós, tartalmas kapcsolattá alakuljon – ha mindkét félnek erre van igénye. De azt is jól látja, hogy a partnerének most nem erre volt igénye, hanem valami mást akart megélni. Ha számos rövid kapcsolat után Ön mellett viszonylag hosszabban megmaradt, ez is azt jelezheti, hogy az Önök illeszkedése igen jó volt. Ugyanakkor Ön azt is jól érzi szerintem, hogy a párja most valami mást akar – mégpedig újra és újra – megélni, nem a megállapodást és a letelepedést, végelegességet. Az ötven fölötti férfiak gyakran élik meg azt az Ön által is kapuzárási pániknak nevezett állapotot, amikor semmi sem rémítőbb számukra mint az a gondolat, hogy „nem lesz több”. Nem lesz több hódítás, lángolás, nem élem meg többször, hogy kellek, hogy hódítani tudok, hogy férfias vonzerőm van, hogy „tudok nőt szerezni”, hogy a páromban olyan tükörbe nézhetek, ahol fiatalnak, férfiasnak, vonzónak, hősnek láthatom magam. Űzött és kínzó érzés lehet ez a férfi számára is, sokan közülük keményen meg is szenvedik, lelkiismereti válsággal, belső feszültséggel, értetlenséggel reagálnak rá, esetleg rejtőzködve vagy ideológiákat gyártva próbálják követni saját érzéseiket, amelyek élik a maguk életét. Ezen neki keresztül kell mennie, egyénenként változik, hogy pontosan mit akar megélni és meddig. Amíg saját magától fel nem támad az igénye azokra a másfajta, mélyebb értékekre, amelyeket az Önök kapcsolata kínált, addig nem tudja Önnek megadni azt, amit egyébként lehetne. Azt gondolom, nem kell egészen lemondania róla, sem egészen elengedni. Semmi baj nem lehet abból, ha mondjuk egy fél év múlva – nagyon súlytalanul és semlegesen – felhívja telefonon és megkérdezi, hogy van, és elbeszélget vele különféle hétköznapi témákról. Ugyanakkor semmi értelme – ahogyan szerintem Ön is tudja - a csüggésnek, kapaszkodásnak, üldözésnek, érzelmek kimutatásának, az érvelésnek és győzködésnek. Még vissza is üthetnek, de leginkább azt kell elfogadni, hogy erre a folyamatra Önnek csak részleges befolyása van. Ez pedig részben abban áll, hogy maga mögött hagy egy emléknyomot a férfi lelkében – egy ideális, szép, erős emléknyomot, amit ő dédelgetni fog és valószínűleg eltesz az értékesebb lehetőségek közé egy majdani megnyugváshoz. Másfelől pedig az időnkénti óvatos megkereséssel lehet ezt az esélyt javítani. Nagyon nehéz megállni, mert saját késztetésével kell szembe menni, de csakis így lehet azt az esélyt kihasználni, ami még van.
Frank Orsolya
2010. 08. 20. 14:19
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
Én egy nem túl barátkozós típus vagyok, szeretek egyedül lenni, talán mert ez könnyebb, mint kapcsolatokat ápolni, nekem ez utóbbi nagyon nehezen megy. Ha én ilyen vagyok, lehetséges, hogy a kisfiam (1 éves) ettől függetlenül "normális" ember lesz, aki kiegyensúlyozott, határozott egyéniség, tehát az én ellentettem? Mert tudom a szülő minta a gyerek számára és ettől félek, nem szeretném ha olyan lenne mint én, de én nem tudok neki néhány dolgot megtanítani, hisz én sem tudom hogyan kell. Szeretném ha neki sok barátja lenne és értékes időket töltene el velük, nekem ez nem megy, pedig hiányzik nagyon. Szóval egy nem "normális" anyának lehet "normális" gyereke? Fel tud nevelni és fel tudja készíteni egy magába zárkózott, magát elhagyatottnak, értéktelennek érző anya a kisfiát az életre?
Persze van édesapja, aki szerencsére nem olyan mint én. De saját magamról tudom, anya csak egy van és senki és semmi nem tudja pótolni.
Köszönöm.
Én egy nem túl barátkozós típus vagyok, szeretek egyedül lenni, talán mert ez könnyebb, mint kapcsolatokat ápolni, nekem ez utóbbi nagyon nehezen megy. Ha én ilyen vagyok, lehetséges, hogy a kisfiam (1 éves) ettől függetlenül "normális" ember lesz, aki kiegyensúlyozott, határozott egyéniség, tehát az én ellentettem? Mert tudom a szülő minta a gyerek számára és ettől félek, nem szeretném ha olyan lenne mint én, de én nem tudok neki néhány dolgot megtanítani, hisz én sem tudom hogyan kell. Szeretném ha neki sok barátja lenne és értékes időket töltene el velük, nekem ez nem megy, pedig hiányzik nagyon. Szóval egy nem "normális" anyának lehet "normális" gyereke? Fel tud nevelni és fel tudja készíteni egy magába zárkózott, magát elhagyatottnak, értéktelennek érző anya a kisfiát az életre?
Persze van édesapja, aki szerencsére nem olyan mint én. De saját magamról tudom, anya csak egy van és senki és semmi nem tudja pótolni.
Köszönöm.
Kedves levélíró!
Nagyon köszönöm, hogy megtisztelt őszinte, megindító soraival, amelyek önismeretről, tudatosságról, és a kisfia iránti törődésről, jóindulatról tanúskodnak. Szeretném megnyugtatni afelől, hogy a kisfiának egészen biztosan sok-sok szeretetet és törődést ad, és neki erre óriási szüksége van. A férfiasságot és a társadalomban, kapcsolatokban való mozgást túlnyomórészt az édesapjáról fogja másolni, de az is tény, hogy az Önnel való kapcsolatának is nagy fontossága van és lesz a későbbi kapcsolataiban. Aggasztónak és szívfájdítónak találom, hogy Ön „nem normálisnak” címkézi magát. Nem tudok normálisabbat, mint egy jó szándékkal és szeretettel megáldott ember, aki azt is tudja, hogy neki miben nehezebb mint másoknak. Mindannyiunk sorsában és személyiségében van feladat, van fejleszthető terület. Nem szeretném, ha úgy élné le az életét, hogy nem tekinti magát teljes értékű embernek. Továbbá a kapcsolatokban való otthonos mozgás is tanulható. Előbb azonban érdemes megérteni, miért, hogyan jött létre az a helyzet, hogy ezt eddig nem sajátította el annyira, amennyivel elégedett lehetne. Ha ezt megérti és meghaladja, az egész élete örömtelibb, tartalmasabb, sikeresebb lehet, több meleget kaphat az emberektől és feltárulhatnak olyan lehetőségek, amelyekre eddig nem is gondolt. Kérem, ha kedvet érez ehhez, vagy akár egyetlen, minden kockázattól és kényszertől mentes ingyenes, baráti hangú beszélgetéshez, hívjon föl a weboldalon megadott számon. Minden jót kívánok.
Nagyon köszönöm, hogy megtisztelt őszinte, megindító soraival, amelyek önismeretről, tudatosságról, és a kisfia iránti törődésről, jóindulatról tanúskodnak. Szeretném megnyugtatni afelől, hogy a kisfiának egészen biztosan sok-sok szeretetet és törődést ad, és neki erre óriási szüksége van. A férfiasságot és a társadalomban, kapcsolatokban való mozgást túlnyomórészt az édesapjáról fogja másolni, de az is tény, hogy az Önnel való kapcsolatának is nagy fontossága van és lesz a későbbi kapcsolataiban. Aggasztónak és szívfájdítónak találom, hogy Ön „nem normálisnak” címkézi magát. Nem tudok normálisabbat, mint egy jó szándékkal és szeretettel megáldott ember, aki azt is tudja, hogy neki miben nehezebb mint másoknak. Mindannyiunk sorsában és személyiségében van feladat, van fejleszthető terület. Nem szeretném, ha úgy élné le az életét, hogy nem tekinti magát teljes értékű embernek. Továbbá a kapcsolatokban való otthonos mozgás is tanulható. Előbb azonban érdemes megérteni, miért, hogyan jött létre az a helyzet, hogy ezt eddig nem sajátította el annyira, amennyivel elégedett lehetne. Ha ezt megérti és meghaladja, az egész élete örömtelibb, tartalmasabb, sikeresebb lehet, több meleget kaphat az emberektől és feltárulhatnak olyan lehetőségek, amelyekre eddig nem is gondolt. Kérem, ha kedvet érez ehhez, vagy akár egyetlen, minden kockázattól és kényszertől mentes ingyenes, baráti hangú beszélgetéshez, hívjon föl a weboldalon megadott számon. Minden jót kívánok.
Frank Orsolya
2010. 08. 20. 14:03
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Szakértő!
Mostanaban vette fel azt a szokast a kisfiam, ha valamit megtiltok neki, vagy ha valamiert fusztralt, akkor a sajat fejet beleveri nagy erovel a foldbe, falba, vagy ami epp a kozeleben van. Most 19 honapos, egyebkent nagyon ertelmes, okos kisfiu. Par szot a csaladunkrol, amit fontosnak tartok. Kulfoldon elunk, es sajnos, amikor a kisfiam 13 honapos volt vissza kellett mennem dolgozni, mert a ferjem elveszitette a munkajat. Ket honapot a ferjemmel volt otthon, utana kerestunk neki egy angolnyelvu bebiszittert, hogy el kezdje tanulni a nyelvet. Egy hetbol 3 napot tolt a bebiszitterrel.
Visszaterve a problemara. Kiprobaltam mar sok mindent. Probaltam szeretettel kozeledni hozza ilyenkor, probaltam tiltani neki,de semmi siker. Mi allhat a problema mogott es hogy lehetne orvosolni?
Mostanaban vette fel azt a szokast a kisfiam, ha valamit megtiltok neki, vagy ha valamiert fusztralt, akkor a sajat fejet beleveri nagy erovel a foldbe, falba, vagy ami epp a kozeleben van. Most 19 honapos, egyebkent nagyon ertelmes, okos kisfiu. Par szot a csaladunkrol, amit fontosnak tartok. Kulfoldon elunk, es sajnos, amikor a kisfiam 13 honapos volt vissza kellett mennem dolgozni, mert a ferjem elveszitette a munkajat. Ket honapot a ferjemmel volt otthon, utana kerestunk neki egy angolnyelvu bebiszittert, hogy el kezdje tanulni a nyelvet. Egy hetbol 3 napot tolt a bebiszitterrel.
Visszaterve a problemara. Kiprobaltam mar sok mindent. Probaltam szeretettel kozeledni hozza ilyenkor, probaltam tiltani neki,de semmi siker. Mi allhat a problema mogott es hogy lehetne orvosolni?
Kedves levélíró!
Nagyon hasonló problémával fordult hozzám egy másik kedves olvasó is, kérem nézze meg a neki írtakat. Feltűnt, hogy másfél éves gyerekével kapcsolatban a "megtiltok neki valamit" kifejezést használja - megértem, mert az ilyen korú gyerekek tényleg rengeteget nyüzsögnek és elég nehéz nekik határokat állítani. A tiltásnak azonban sok formája van, és a "tiltok", "fegyelmezek" "szófogadás" szavakon általában olyasmit értenek az emberek, ami nem igazán célravezető és később sok problémát okoz. Nem érdemes konfliktusokat termeteni ilyen korán a gyerekünkkel ott, ahol terelgetéssel, tanítgatással többet érünk el. A gyereknek érdemes afféle szövetségesként, kalauzként, pásztorként megtanítgatni, mit "csinálunk" és mit "nem csinálunk"; és miért. Ha másfél évesünk felmászik a terített asztalra a kristálypoharak közé, akkor azzal érjük el a legtöbbet, ha felnyaláboljuk őt és leszedjük, miközben ezt valamilyen "Ha felmászol a tányérok közé, az azért nem jó, mert..." kezdetű mondattal kísérjük. Megérti, és hónapról hónapra jobban megérti. Ez a fáradságos, türelmet igénylő hozzáállás később bőven meghálálja magát és a gyerekünk sikeresebb lesz, jobban fog teljesíteni a világban, mint a "kézi vezérlésű" gyerekek.
Nagyon hasonló problémával fordult hozzám egy másik kedves olvasó is, kérem nézze meg a neki írtakat. Feltűnt, hogy másfél éves gyerekével kapcsolatban a "megtiltok neki valamit" kifejezést használja - megértem, mert az ilyen korú gyerekek tényleg rengeteget nyüzsögnek és elég nehéz nekik határokat állítani. A tiltásnak azonban sok formája van, és a "tiltok", "fegyelmezek" "szófogadás" szavakon általában olyasmit értenek az emberek, ami nem igazán célravezető és később sok problémát okoz. Nem érdemes konfliktusokat termeteni ilyen korán a gyerekünkkel ott, ahol terelgetéssel, tanítgatással többet érünk el. A gyereknek érdemes afféle szövetségesként, kalauzként, pásztorként megtanítgatni, mit "csinálunk" és mit "nem csinálunk"; és miért. Ha másfél évesünk felmászik a terített asztalra a kristálypoharak közé, akkor azzal érjük el a legtöbbet, ha felnyaláboljuk őt és leszedjük, miközben ezt valamilyen "Ha felmászol a tányérok közé, az azért nem jó, mert..." kezdetű mondattal kísérjük. Megérti, és hónapról hónapra jobban megérti. Ez a fáradságos, türelmet igénylő hozzáállás később bőven meghálálja magát és a gyerekünk sikeresebb lesz, jobban fog teljesíteni a világban, mint a "kézi vezérlésű" gyerekek.
Frank Orsolya
2010. 08. 20. 03:12
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Szakértő!
Úgy tűnik, hogy a kisfiamnak pszichológiai problémái vannak a kanállal és a szilárd ételekkel szemben!
8 hónapos kisfiam egyáltalán nem hajlandó megenni semmilyen pépes ételt, csak folyadékot fogad el!
Jól fejlődő, erős baba, már 4 foga van..3,6 kilóval és 55 centivel született és most 9 kg és 74 cm.
Általában jó kedélyű, remekül kúszik, kuyázik, most kezdi a mászást, kapaszkodva pedig már feltérdel és fel is áll.
6 hónapos koráig kizárólag szopott, igény szerint, nagy lelkesedéssel.
6 hónapos korában elsőnek házilag reszelt almapépet kapott, amit olyan lelkesen megevett, hogy le is filmeztük és férjemmel megállapítottuk, hogy nem lesz itt gond a hozzátáplálással...
Ugyanilyen sikeres volt a mézédes házilag reszelt körte ill. az őszibarackos bébiétel is. A bolti sütőtökpüré kicsit kevésbé ment, de abból is evett.
Aztán elkövetkezett a banán, amit villával pépesítve szintén lelkesen evett, azonban rögtön csalánkiütéses lett tőle és kiderült, hogy allergiás rá.
Lehet, hogy csak véletlen időbeli egybeesés, de azóta nem kell neki az égvilágon semmi, ami szilárd!
A kanálnak már a látványától is undorodva elfordul, bármi van rajta. A száját összeszorítja és szabályosan fintorog és összerázkódik a viszolygástól. Közben kézzel-lábbal kapálózik és próbálja kiverni a kezemből a kanalat. Hiába adok bármi játékot a kezébe: amint meglátja a kanalat, eldobja őket és csak azzal foglalkozik, hogy a püré el ne juthasson a szájáig.
Elveim ellenére már mindennel megpróbálkoztam, hogy megszeresse a kanalat: vettem neki ízesített tejpépet, ill. csokis babapudingot is, de egyik se kellett neki semmilyen szinten.
Egyetlen dolgot fogad el és ez a kis üveg kávéspohár. Abból megiszik néhányfajta bébigyümölcslevet. Eleinte még a hígra készített Sinlac-pépet is megitta belőle, ma már azt sem. Ezenkívül, nagy melegben hajlandó volt még babavizet inni a bolti sportkupakos flakonból.
Egyébként manapság is igény szerint szopik, ami azt jelenti, hogy nagyjából 4 óránként napközben és kb. 3-4x felkel éjszaka, kicsit szopizik, majd visszaalszik. Szerencse, hogy még tejem van, de egy ennyi idős babának az anyatej már nem tartalmaz elég zsírt - a védőnő is megmondta-, mindenképpen ennie kellene zsiradékos húsos főzelékeket is.
Teljesen tanácstalan vagyok! A kislányom 2 éves és ő annak idején ennyi idősen már falta a húsos püréket, mindent elfogadott.
Pár trükkel még megpróbálkoztam, de azok se vezettek eredményre. Adtam a keze ügyébe főtt egész zöldséget, babakekszet, kiflit, hátha a darabosat szívesebben veszi a szájába, de nem. Kicsit játszik velük, aztán eldobja. Egyébként a játékait se szokta a szájába venni, valahogy nincsen nála az a nyáladzós, mindent szájba tömős korszak. Egyedül az öklét tömi a szájába. Bekentem az ökleit gyümölcspürével, hátha rákap az ízére, de csak sírva fakadt, amin tmegérezte az ízét és utána már az öklét se kapta be. Próbáltam, hátha lenyalogatja az ujjamról a pürét, de úgy se kellett neki. Nem cumizik és a cumisüveg ill. a csőrös pohár is "fúj-fúj" Pürébe mártott bébikanalat is adftam neki játszani, de nem vette a szájába.
Ezt a szilárd étellel és kanállal szembeni makacs ellenállást eleinte még próbáltuk jogosnak, normálisnak, átmenetinek tekinteni (jön éppen a foga, kanalas orvosságot kapott a megfázásra és az biztos nem ízlett neki, biztos fáj a torka, egyébként jól fejllődik stb). Olvastam olyan tanácsot, hogy várjunk egy hetet, majd próbálkozzunk újra, de ez se vált be. Most viszont már lehetelen a dolgot tovább halogatni
A védőnő se igen tud mit mondani. Megpróbáltuk a húsleves levét a kis kávéspohárból, de hamar kiszúrta, hogy ez nem gyümölcslé és onnantól nem kellett neki. Azt nem értem, hogy ugyanaz az íz gyümölcslé formájáéban ízlik neki, legalábbis megissza (almalé, őszilé, sárgabraacklé), de az ugyanilyen összetételű és ízű pép már "fúj-fúj" és még össze is rázkódik az undortól. A darabos ételt (pl. kiflidarab) pedig hiába csempésszük nagy nehezen a szájába, nem csócsálja és nem nyeli le, csak ott ázik a nyelvén, közben pedig sír.
Nagyon aggódom, hogyan jut így ásványi anyagokhoz, hogy fog megtanulni rágni, teljesen kétségbe vagyok esve.
Attól tartok, hogy a kisfiam problémája a kanállal és a pürékkel, pszichológiai eredetű. Mitévő legyek?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!!!!
Úgy tűnik, hogy a kisfiamnak pszichológiai problémái vannak a kanállal és a szilárd ételekkel szemben!
8 hónapos kisfiam egyáltalán nem hajlandó megenni semmilyen pépes ételt, csak folyadékot fogad el!
Jól fejlődő, erős baba, már 4 foga van..3,6 kilóval és 55 centivel született és most 9 kg és 74 cm.
Általában jó kedélyű, remekül kúszik, kuyázik, most kezdi a mászást, kapaszkodva pedig már feltérdel és fel is áll.
6 hónapos koráig kizárólag szopott, igény szerint, nagy lelkesedéssel.
6 hónapos korában elsőnek házilag reszelt almapépet kapott, amit olyan lelkesen megevett, hogy le is filmeztük és férjemmel megállapítottuk, hogy nem lesz itt gond a hozzátáplálással...
Ugyanilyen sikeres volt a mézédes házilag reszelt körte ill. az őszibarackos bébiétel is. A bolti sütőtökpüré kicsit kevésbé ment, de abból is evett.
Aztán elkövetkezett a banán, amit villával pépesítve szintén lelkesen evett, azonban rögtön csalánkiütéses lett tőle és kiderült, hogy allergiás rá.
Lehet, hogy csak véletlen időbeli egybeesés, de azóta nem kell neki az égvilágon semmi, ami szilárd!
A kanálnak már a látványától is undorodva elfordul, bármi van rajta. A száját összeszorítja és szabályosan fintorog és összerázkódik a viszolygástól. Közben kézzel-lábbal kapálózik és próbálja kiverni a kezemből a kanalat. Hiába adok bármi játékot a kezébe: amint meglátja a kanalat, eldobja őket és csak azzal foglalkozik, hogy a püré el ne juthasson a szájáig.
Elveim ellenére már mindennel megpróbálkoztam, hogy megszeresse a kanalat: vettem neki ízesített tejpépet, ill. csokis babapudingot is, de egyik se kellett neki semmilyen szinten.
Egyetlen dolgot fogad el és ez a kis üveg kávéspohár. Abból megiszik néhányfajta bébigyümölcslevet. Eleinte még a hígra készített Sinlac-pépet is megitta belőle, ma már azt sem. Ezenkívül, nagy melegben hajlandó volt még babavizet inni a bolti sportkupakos flakonból.
Egyébként manapság is igény szerint szopik, ami azt jelenti, hogy nagyjából 4 óránként napközben és kb. 3-4x felkel éjszaka, kicsit szopizik, majd visszaalszik. Szerencse, hogy még tejem van, de egy ennyi idős babának az anyatej már nem tartalmaz elég zsírt - a védőnő is megmondta-, mindenképpen ennie kellene zsiradékos húsos főzelékeket is.
Teljesen tanácstalan vagyok! A kislányom 2 éves és ő annak idején ennyi idősen már falta a húsos püréket, mindent elfogadott.
Pár trükkel még megpróbálkoztam, de azok se vezettek eredményre. Adtam a keze ügyébe főtt egész zöldséget, babakekszet, kiflit, hátha a darabosat szívesebben veszi a szájába, de nem. Kicsit játszik velük, aztán eldobja. Egyébként a játékait se szokta a szájába venni, valahogy nincsen nála az a nyáladzós, mindent szájba tömős korszak. Egyedül az öklét tömi a szájába. Bekentem az ökleit gyümölcspürével, hátha rákap az ízére, de csak sírva fakadt, amin tmegérezte az ízét és utána már az öklét se kapta be. Próbáltam, hátha lenyalogatja az ujjamról a pürét, de úgy se kellett neki. Nem cumizik és a cumisüveg ill. a csőrös pohár is "fúj-fúj" Pürébe mártott bébikanalat is adftam neki játszani, de nem vette a szájába.
Ezt a szilárd étellel és kanállal szembeni makacs ellenállást eleinte még próbáltuk jogosnak, normálisnak, átmenetinek tekinteni (jön éppen a foga, kanalas orvosságot kapott a megfázásra és az biztos nem ízlett neki, biztos fáj a torka, egyébként jól fejllődik stb). Olvastam olyan tanácsot, hogy várjunk egy hetet, majd próbálkozzunk újra, de ez se vált be. Most viszont már lehetelen a dolgot tovább halogatni
A védőnő se igen tud mit mondani. Megpróbáltuk a húsleves levét a kis kávéspohárból, de hamar kiszúrta, hogy ez nem gyümölcslé és onnantól nem kellett neki. Azt nem értem, hogy ugyanaz az íz gyümölcslé formájáéban ízlik neki, legalábbis megissza (almalé, őszilé, sárgabraacklé), de az ugyanilyen összetételű és ízű pép már "fúj-fúj" és még össze is rázkódik az undortól. A darabos ételt (pl. kiflidarab) pedig hiába csempésszük nagy nehezen a szájába, nem csócsálja és nem nyeli le, csak ott ázik a nyelvén, közben pedig sír.
Nagyon aggódom, hogyan jut így ásványi anyagokhoz, hogy fog megtanulni rágni, teljesen kétségbe vagyok esve.
Attól tartok, hogy a kisfiam problémája a kanállal és a pürékkel, pszichológiai eredetű. Mitévő legyek?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!!!!
Kedves Levélíró!
Megértem, hogy aggódik kisfia fejlődése miatt, főként ha előtte egy jól evő gyermeket nevelt. Mégis az a legszembeötlőbb, hogy milyen mélyen és részletesen belemerült ebbe a problémába és mennyire sürgetőnek és fenyegetőnek éli meg. Az bizonyos, hogy egy igény szerint szopó, jól fejlődő kisfiúnak nem lesz komoly baja, ha megvárjuk, amíg feltámad a saját (genetikailag kódolt) igénye a különféle ízek iránt. (Sokan 1-2 évig csak szopnak.) Ön miatt azonban aggódom, és szeretném, ha személyesen tudnék segíteni abban, hogy ezt az időszakot másként élje meg.
Kérem, hívjon a weboldalon található számon!
Üdvözlettel:
Megértem, hogy aggódik kisfia fejlődése miatt, főként ha előtte egy jól evő gyermeket nevelt. Mégis az a legszembeötlőbb, hogy milyen mélyen és részletesen belemerült ebbe a problémába és mennyire sürgetőnek és fenyegetőnek éli meg. Az bizonyos, hogy egy igény szerint szopó, jól fejlődő kisfiúnak nem lesz komoly baja, ha megvárjuk, amíg feltámad a saját (genetikailag kódolt) igénye a különféle ízek iránt. (Sokan 1-2 évig csak szopnak.) Ön miatt azonban aggódom, és szeretném, ha személyesen tudnék segíteni abban, hogy ezt az időszakot másként élje meg.
Kérem, hívjon a weboldalon található számon!
Üdvözlettel:
Frank Orsolya
2010. 08. 19. 16:25
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Szakértő!
Iker babáim vannak,most 18 hónaposak.Kislány és kisfiú.A fejlődésükben nem volt semmi probléma.Súlyuk,mozgásuk szellemi fejlődésük teljesen rendben van,sőt állítólag érdeklődőbbek és "értelmesebbek"a korukhoz képest.1 éves korukban mentek,már szinte mindent beszélnek,azaz mi értjük mit mondanak.Egyelten gondom van.Ha valami nem sikerül nekik,vagy nem engedek meg dolgokat amit szerintem nem kellene csinálni,vagy a testvér elveszi valamelyik játékát,azaz nem az történik amit szeretnének,verik a fejüket akár falba,akár szekrénybe,vagy bármibe ami a közelükben van.Már-már annyira,hogy lila a homlokuk.Beszéltem erről a védőnővel és a gyermek házi orvossal.Azt mondták nincs semmi baj,ez a dackorszak és próbálgatják meddig mehetnek el.Kemény a koponyájuk,nem lesz bajuk,Szerintem pedig fáj nekik,hiszen időnként sírnak is ha beverik önként a fejüket.
Kérem Önt,nyugtasson meg,hogy valóban ez csak a dackorszak,vagy fordukjak e orvoshoz és milyen szakorvoshoz.
Segítségét nagyon megköszönöm.
Tisztelettel és köszönettel:Üstné Ibolya.
Iker babáim vannak,most 18 hónaposak.Kislány és kisfiú.A fejlődésükben nem volt semmi probléma.Súlyuk,mozgásuk szellemi fejlődésük teljesen rendben van,sőt állítólag érdeklődőbbek és "értelmesebbek"a korukhoz képest.1 éves korukban mentek,már szinte mindent beszélnek,azaz mi értjük mit mondanak.Egyelten gondom van.Ha valami nem sikerül nekik,vagy nem engedek meg dolgokat amit szerintem nem kellene csinálni,vagy a testvér elveszi valamelyik játékát,azaz nem az történik amit szeretnének,verik a fejüket akár falba,akár szekrénybe,vagy bármibe ami a közelükben van.Már-már annyira,hogy lila a homlokuk.Beszéltem erről a védőnővel és a gyermek házi orvossal.Azt mondták nincs semmi baj,ez a dackorszak és próbálgatják meddig mehetnek el.Kemény a koponyájuk,nem lesz bajuk,Szerintem pedig fáj nekik,hiszen időnként sírnak is ha beverik önként a fejüket.
Kérem Önt,nyugtasson meg,hogy valóban ez csak a dackorszak,vagy fordukjak e orvoshoz és milyen szakorvoshoz.
Segítségét nagyon megköszönöm.
Tisztelettel és köszönettel:Üstné Ibolya.
Kedves Ibolya!
Az, hogy a különféle frusztráló helyzetekben a máfél éves gyerekek a fejüket ide-oda verik, valóban teljesen érthető, normális viselkedés. Abban azonban tévednek eddigi tanácsadói, hogy ez valamiféle határpróbálgató akció volna, és ezért pl. magára kellene hagyni a gyereket. A gyerek nem ellenség, nem is rosszindulatú, hanem fejlődik, de még számos tekintetben éretlen. Az ilyen korú kicsik még nem tudják a saját feszültségeiket szabályozni, megérteni, kezelni, szavakba foglalni. Ezért nekünk kell őket szabályoznunk, terelgetnünk, tanítgatnunk. Ha magára hagyjuk, senkitől sem tanulja meg, későbbi életében is "rosszul szabályozott" - fegyelmezetlen, nyugtalan, csapongó - lehet. A korai években az a dolgunk, hogy minél többet mellettük legyünk - akár a háztartás és egyéb teendő rovására - és terelgessük, tanítgassuk őket. A gyereknek ilyenkor érdemes elmondani, mit érez, hogy mi a helyzet és hogyan oldható meg. Nem fegyelmezni, nem tiltani, hanem először a saját érzését visszatükrözni, aztán a valóságról, a tényekről és a lehetőségekről beszélni. "Haragszol, mert leesett a maci. Nézd, itt nem fér be a kezed. De itt a résen be tudunk nyúlni és föl tudjuk venni. Most tovább játszhatunk vele. " Minél többször hagyjuk, hogy ő maga oldja meg, annál kompetensebb, ügyesebb lesz.
Ha ebben a légkörben nő föl, a mi terelgetésünk mellett, akkor egy idő után érteni fogja a saját érzéseit, eligazodik közöttük és ugyanígy megérti a valóságot és eligazodik benne. Azt szokja meg, hogy kiismeri magát az érzései, a valóság és a lehetőségek világában és később is ezzel az életérzéssel fog élni. Ezt a munkát elvégezni ebben a korban az egész család szempontjából és a gyerekek érdekében sokkal fontosabb mint kisebb hétköznapi teendőket.
Kérem, ha bármi további kérdéssel vagy nehézséggel találkozik, hívjon bátran.
Az, hogy a különféle frusztráló helyzetekben a máfél éves gyerekek a fejüket ide-oda verik, valóban teljesen érthető, normális viselkedés. Abban azonban tévednek eddigi tanácsadói, hogy ez valamiféle határpróbálgató akció volna, és ezért pl. magára kellene hagyni a gyereket. A gyerek nem ellenség, nem is rosszindulatú, hanem fejlődik, de még számos tekintetben éretlen. Az ilyen korú kicsik még nem tudják a saját feszültségeiket szabályozni, megérteni, kezelni, szavakba foglalni. Ezért nekünk kell őket szabályoznunk, terelgetnünk, tanítgatnunk. Ha magára hagyjuk, senkitől sem tanulja meg, későbbi életében is "rosszul szabályozott" - fegyelmezetlen, nyugtalan, csapongó - lehet. A korai években az a dolgunk, hogy minél többet mellettük legyünk - akár a háztartás és egyéb teendő rovására - és terelgessük, tanítgassuk őket. A gyereknek ilyenkor érdemes elmondani, mit érez, hogy mi a helyzet és hogyan oldható meg. Nem fegyelmezni, nem tiltani, hanem először a saját érzését visszatükrözni, aztán a valóságról, a tényekről és a lehetőségekről beszélni. "Haragszol, mert leesett a maci. Nézd, itt nem fér be a kezed. De itt a résen be tudunk nyúlni és föl tudjuk venni. Most tovább játszhatunk vele. " Minél többször hagyjuk, hogy ő maga oldja meg, annál kompetensebb, ügyesebb lesz.
Ha ebben a légkörben nő föl, a mi terelgetésünk mellett, akkor egy idő után érteni fogja a saját érzéseit, eligazodik közöttük és ugyanígy megérti a valóságot és eligazodik benne. Azt szokja meg, hogy kiismeri magát az érzései, a valóság és a lehetőségek világában és később is ezzel az életérzéssel fog élni. Ezt a munkát elvégezni ebben a korban az egész család szempontjából és a gyerekek érdekében sokkal fontosabb mint kisebb hétköznapi teendőket.
Kérem, ha bármi további kérdéssel vagy nehézséggel találkozik, hívjon bátran.
Frank Orsolya
2010. 08. 19. 16:18
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Orsolya!
Tanácstalan vagyok 3 éves unokámmal kapcsolatban.Fantasztikus gondolkodású,jó logikával rendelkezik,közvetlen, hamar barátkozik.Pár hete kezdett vécébe pisilni,de idegen vécébe, nem akar azt mondja nem jó az alakja a vécének.Kakálni nem akar a vécébe ,kakilás előtt pelenkát kér.Lassan itt a szeptember és óvodába készülünk.Szeretném ha adna valamilyen tanácsot hogyan tudnánk segíteni.
Tanácstalan vagyok 3 éves unokámmal kapcsolatban.Fantasztikus gondolkodású,jó logikával rendelkezik,közvetlen, hamar barátkozik.Pár hete kezdett vécébe pisilni,de idegen vécébe, nem akar azt mondja nem jó az alakja a vécének.Kakálni nem akar a vécébe ,kakilás előtt pelenkát kér.Lassan itt a szeptember és óvodába készülünk.Szeretném ha adna valamilyen tanácsot hogyan tudnánk segíteni.
Kedves Levélíró!
Ahogyan írja, az unokája egészséges lelkű, felszabadult kisgyerek. A legtöbb kisgyerek átmegy különféle fázisokon, mielőtt a teljes szobatisztaságot elérné. Ez egy több lépcsős folyamat, és nem is megy egyik hétről a másikra – a szükséges beidegződések fokozatosan épülnek ki – minél simábban, annál jobb. A gyerek saját belső érési programja végig fogja őt vinni ezen a folyamaton, anélkül, hogy a felnőtteknek ezért különösebben meg kellene dolgozni. Ha a szobatisztaságot teljesítménynek – pláne határidős teljesítménynek – tekintjük és szorongunk miatta, az a gyermeknek sem tesz jót. Ha tesz egy-egy lépést előre, kifejezhetjük, hogy örülünk neki, de ha nem lép előre, vagy hátralép, ezt észre sem kell venni. Ha békén hagyjuk, mással foglalkozunk, örülünk a nyárnak, csodáljuk a gyerek fejlődését, akkor ez a fejlődés magától végbe fog menni.
Ahogyan írja, az unokája egészséges lelkű, felszabadult kisgyerek. A legtöbb kisgyerek átmegy különféle fázisokon, mielőtt a teljes szobatisztaságot elérné. Ez egy több lépcsős folyamat, és nem is megy egyik hétről a másikra – a szükséges beidegződések fokozatosan épülnek ki – minél simábban, annál jobb. A gyerek saját belső érési programja végig fogja őt vinni ezen a folyamaton, anélkül, hogy a felnőtteknek ezért különösebben meg kellene dolgozni. Ha a szobatisztaságot teljesítménynek – pláne határidős teljesítménynek – tekintjük és szorongunk miatta, az a gyermeknek sem tesz jót. Ha tesz egy-egy lépést előre, kifejezhetjük, hogy örülünk neki, de ha nem lép előre, vagy hátralép, ezt észre sem kell venni. Ha békén hagyjuk, mással foglalkozunk, örülünk a nyárnak, csodáljuk a gyerek fejlődését, akkor ez a fejlődés magától végbe fog menni.
Frank Orsolya
2010. 07. 20. 12:14
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
Feleségem előző házasságából egy 6 éves kislány "nevelőapja" lettem nem olyan régen.
Sajnos az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy a gyermeknevelés területén számos hiányosággal rendelkezem, amely nagyon negatívan kihat a közös életünkre.
Nagyon türelmetlen vagyok sokszor és ezáltal a bennem lévő (a türelmetlenség által okozott) feszültséget a kislányunk is átveszi és egy ördögi kör veszi kezdetét. Ha oda is figyeltem rá időszakosan, csak átmeneti sikerekeket tudtam elérni és után az egész összedőlt, mint egy kártyavár és kezdődött minden előről.
Így nem tudom fegyelmezni, nem fogad szót nekem és ez mind-mind újabb feszültségeket szül bennem és egy totális kudarc élményét.
Tudom, hogy én vagyok egyedül a hibás és tudom: ha minden így folytatódik, akkor elveszítem a családom...
A tanácsát szeretném kérni: tudna-e számomra olyan tréninget, képzést javasolni, ahol ezeket a hiányosságokat leküzdhetném, ahol megtanulhatnám (maradandó módon) ezeket a gyermeknevelési szabályokat?
Segítségét előre is köszönöm!
Egy elkeseredett "apuka"
Feleségem előző házasságából egy 6 éves kislány "nevelőapja" lettem nem olyan régen.
Sajnos az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy a gyermeknevelés területén számos hiányosággal rendelkezem, amely nagyon negatívan kihat a közös életünkre.
Nagyon türelmetlen vagyok sokszor és ezáltal a bennem lévő (a türelmetlenség által okozott) feszültséget a kislányunk is átveszi és egy ördögi kör veszi kezdetét. Ha oda is figyeltem rá időszakosan, csak átmeneti sikerekeket tudtam elérni és után az egész összedőlt, mint egy kártyavár és kezdődött minden előről.
Így nem tudom fegyelmezni, nem fogad szót nekem és ez mind-mind újabb feszültségeket szül bennem és egy totális kudarc élményét.
Tudom, hogy én vagyok egyedül a hibás és tudom: ha minden így folytatódik, akkor elveszítem a családom...
A tanácsát szeretném kérni: tudna-e számomra olyan tréninget, képzést javasolni, ahol ezeket a hiányosságokat leküzdhetném, ahol megtanulhatnám (maradandó módon) ezeket a gyermeknevelési szabályokat?
Segítségét előre is köszönöm!
Egy elkeseredett "apuka"
Kedves Levélíró! Azt gondolom, a problémát nagyon pontosan látja, és roppant becsülendő, hogy ilyen intenzíven és tudatosan keresi a megoldást. Természetesen egy rövid levél formájában nem tudok segíteni, de ha felhív a weboldalon megadott számon, egyéni formában dolgozhatunk a gyermekkel kapcsolatos érzésein és azokon a kommunikációs technikákon, amelyek a gyereknevelésben a hasznára lesznek.
Frank Orsolya
2010. 07. 12. 18:36
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}
