|
|
Frank OrsolyaPszichológus, családi kommunikációs szakértőPszichológus, Gordon-instruktor CSALÁDI KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSADÁS ÉS TRÉNING Miért nem értek szót a gyerekemmel? Miként őrizhetnénk meg a családi békét és a párkapcsolatunkat? Hogyan csinálhatnám másként, mint a szüleim? És mi az a Gordon-módszer? Egyéni tanácsadás igény szerint, felmérő beszélgetéssel. Érdeklődjön, tájékozódjon, jelentkezzen itt: Elérhetőségeim: E-mail: posta@arete.hu Honlap: http://www.szeresdjol.hu |
Kérdezz-felelek
Kérdezni a gomb megnyomásával tudsz, amennyiben a napi kérdések száma még nem haladta meg a napi limitet.
Tisztelt Frank Orsolya!
Végső elkeseredésemben írok önnek. Apukám kétszer elvált, az első és a második házassága után is 2-2 gyereket hagyott hátra. Hetente egyszer járunk hozzá. Apa nagyon aranyos, imádja a gyerekeket, de sajnos elég nehéz természetű. A második feleségétől haragban váltak el. Az ebből a házasságból származó 12 éves húgommal mostanában elég nehezen jön ki. Folyamatosan veszekednek, apa a bolhából is elefántot csinál, szinte várja, hogy mikor veszekedhet vele, ez érződik a hangján. Ahogy utasítja valamire, olyan a hangja, mintha azt mondaná: \"nehogy engedelmeskedj, akkor nem tudok veled veszekedni\". Önzőnek, nyafogósnak tartja a húgomat, aki egyébként annyira \"önző\", hogy ha pl. pókerezünk és valaki sokat vesztett, akkor megosztja vele a zsetonjait. Úgy gondoljuk, azért csinálja ezt, mert a kislány annyira hasonlít az anyjára, hogy apa így akar bosszút állni az őt ért sérelmek miatt. Egyébként a húgom nagyon szereti őt, de félek, hogy nagyon megromlik majd a kapcsolatuk, ha ez így megy tovább. Már a családból mindenki próbált apával beszélni, eredménytelenül. Eddig az volt a legrosszabb, ami most történt. Filmet néztünk, a tesómnak hamarabb el kellett mennie, ezért csak az első 3/4 órát láthatta. Megjegyzem, azért nem kezdhettük el hamarabb nézni, mert apa Facebookozott, egyébként naponta több órán át csinálja, szerintem függő. Kb. fél óra múlva a húgom kijelentette, hogy WC-re kell mennie és kérte, hogy állítsuk 5 percre le a filmet, majd már nyúlt volna a távirányítóért. Apa mérgesen rászólt, hogy nem! A tesóm elkezdett méltatlankodni, mert amúgy az a természetes, hogy leállítjuk a filmet, ha valakinek vécéznie kell, apa teljesen indokolatlanul reagált mérgesen. Erre apa még jobban veszekedni kezdett, hogy most már biztosan nem állítja le a filmet, meg hogy képzeli ezt, hogy nyafog. Pedig apa provokálta ki. Végül én állítottam le a filmet. A tesóm kiment, mi meg teljesen le voltunk döbbenve és számon kértük apát , hogy miért veszekedett vele, mikor nem csinált semmi rosszat, nyilvánvalóan apa provokálta ki a nyafogást. Erre apa elkezdett valamit magyarázni arról, hogy milyen önző, amiért leállíttatja a filmet, mikor amúgy is megy el hamarosan. Pedig talán a tesómat érdekelte leginkább a film, nekünk meg semmi hátrányunk nem származott az 5 perces szünetből. Igazából látszott, hogy apa nem igazán tudja, miért dühös, \"csak azért, mert\". Amúgy általában nem ilyen nyilvánvalóan provokálja a húgomat, hanem sokkal burkoltabban. Ezért is nehéz rábizonyítani. Van önnek valami ötlete, hogy mit csináljunk, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet? Arra is gondoltam már, hogy felhívom a nevelési tanácsadót, kérek egy időpontot és rájuk parancsolok, hogy menjenek el. Talán így, hogy kész helyzet elé állítom őket, kénytelenek lesznek elmenni. De nem tudom, hogy a húgom anyja hogyan reagálna, ha pszichológushoz küldeném a lányát.
Előre is köszönöm a segítséget,
Egy aggódó nővér
Végső elkeseredésemben írok önnek. Apukám kétszer elvált, az első és a második házassága után is 2-2 gyereket hagyott hátra. Hetente egyszer járunk hozzá. Apa nagyon aranyos, imádja a gyerekeket, de sajnos elég nehéz természetű. A második feleségétől haragban váltak el. Az ebből a házasságból származó 12 éves húgommal mostanában elég nehezen jön ki. Folyamatosan veszekednek, apa a bolhából is elefántot csinál, szinte várja, hogy mikor veszekedhet vele, ez érződik a hangján. Ahogy utasítja valamire, olyan a hangja, mintha azt mondaná: \"nehogy engedelmeskedj, akkor nem tudok veled veszekedni\". Önzőnek, nyafogósnak tartja a húgomat, aki egyébként annyira \"önző\", hogy ha pl. pókerezünk és valaki sokat vesztett, akkor megosztja vele a zsetonjait. Úgy gondoljuk, azért csinálja ezt, mert a kislány annyira hasonlít az anyjára, hogy apa így akar bosszút állni az őt ért sérelmek miatt. Egyébként a húgom nagyon szereti őt, de félek, hogy nagyon megromlik majd a kapcsolatuk, ha ez így megy tovább. Már a családból mindenki próbált apával beszélni, eredménytelenül. Eddig az volt a legrosszabb, ami most történt. Filmet néztünk, a tesómnak hamarabb el kellett mennie, ezért csak az első 3/4 órát láthatta. Megjegyzem, azért nem kezdhettük el hamarabb nézni, mert apa Facebookozott, egyébként naponta több órán át csinálja, szerintem függő. Kb. fél óra múlva a húgom kijelentette, hogy WC-re kell mennie és kérte, hogy állítsuk 5 percre le a filmet, majd már nyúlt volna a távirányítóért. Apa mérgesen rászólt, hogy nem! A tesóm elkezdett méltatlankodni, mert amúgy az a természetes, hogy leállítjuk a filmet, ha valakinek vécéznie kell, apa teljesen indokolatlanul reagált mérgesen. Erre apa még jobban veszekedni kezdett, hogy most már biztosan nem állítja le a filmet, meg hogy képzeli ezt, hogy nyafog. Pedig apa provokálta ki. Végül én állítottam le a filmet. A tesóm kiment, mi meg teljesen le voltunk döbbenve és számon kértük apát , hogy miért veszekedett vele, mikor nem csinált semmi rosszat, nyilvánvalóan apa provokálta ki a nyafogást. Erre apa elkezdett valamit magyarázni arról, hogy milyen önző, amiért leállíttatja a filmet, mikor amúgy is megy el hamarosan. Pedig talán a tesómat érdekelte leginkább a film, nekünk meg semmi hátrányunk nem származott az 5 perces szünetből. Igazából látszott, hogy apa nem igazán tudja, miért dühös, \"csak azért, mert\". Amúgy általában nem ilyen nyilvánvalóan provokálja a húgomat, hanem sokkal burkoltabban. Ezért is nehéz rábizonyítani. Van önnek valami ötlete, hogy mit csináljunk, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet? Arra is gondoltam már, hogy felhívom a nevelési tanácsadót, kérek egy időpontot és rájuk parancsolok, hogy menjenek el. Talán így, hogy kész helyzet elé állítom őket, kénytelenek lesznek elmenni. De nem tudom, hogy a húgom anyja hogyan reagálna, ha pszichológushoz küldeném a lányát.
Előre is köszönöm a segítséget,
Egy aggódó nővér
Kedves Levélíró!
Nagyon megindít, hogy az egész családja békéjéért, a féltestvére jólétéért aggódik és kész tevékenyen is közbeavatkozni. Tényleg nagyon nehéz a helyzet, mert épp az érintett - az édesapjuk - nem vesz tudomást róla, hogy pszichológiai segítségre volna szüksége. Éppen ezért tartok tőle, hogy semmi igazán hasznosat nem fogok tudni tanácsolni. Számos kérdés nem világos a számomra, ami nélkül nehéz választ adni: pl. a húga megteheti-e, hogy nem találkozik az édesapjával; akar-e távol maradni tőle; a húg édesanyja mit tud a problémáról (valójában az ő feladata lenne megoldást keresni). A nevelési tanácsadót felhívni, és előzetesen tájékozódni, megkérdezni, miben és hogyan tudnak segíteni, nem rossz ötlet. A húg édesanyját megkérdezni, hogy mit tud a problémáról szintén segíthet. Az is érdekes lehet, van-e a húga iskolájában iskolapszichológus. De ha a nevelési tanácsadó hajlandó behívni az apukát, az is előrelépést hozhat. Azt tanácsolom, hogy keressen minél több felnőtt szövetségest.
Sajnálom, hogy ennél többet nem tudok segíteni,
üdvözlettel minden jót kívánok
Nagyon megindít, hogy az egész családja békéjéért, a féltestvére jólétéért aggódik és kész tevékenyen is közbeavatkozni. Tényleg nagyon nehéz a helyzet, mert épp az érintett - az édesapjuk - nem vesz tudomást róla, hogy pszichológiai segítségre volna szüksége. Éppen ezért tartok tőle, hogy semmi igazán hasznosat nem fogok tudni tanácsolni. Számos kérdés nem világos a számomra, ami nélkül nehéz választ adni: pl. a húga megteheti-e, hogy nem találkozik az édesapjával; akar-e távol maradni tőle; a húg édesanyja mit tud a problémáról (valójában az ő feladata lenne megoldást keresni). A nevelési tanácsadót felhívni, és előzetesen tájékozódni, megkérdezni, miben és hogyan tudnak segíteni, nem rossz ötlet. A húg édesanyját megkérdezni, hogy mit tud a problémáról szintén segíthet. Az is érdekes lehet, van-e a húga iskolájában iskolapszichológus. De ha a nevelési tanácsadó hajlandó behívni az apukát, az is előrelépést hozhat. Azt tanácsolom, hogy keressen minél több felnőtt szövetségest.
Sajnálom, hogy ennél többet nem tudok segíteni,
üdvözlettel minden jót kívánok
Frank Orsolya
2012. 04. 01. 23:19
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Orsolya.
Van egy 6 éves fiam Ármin aki az életem.A próblémam igazából az,hogy sokszor ugy érzem van egy fal köztünk ezt nem tudom elmagyarázni amit nem tudom ,hogy lehetne lebontani?A párom szerint nem igy van,de én érzem és nagyon rossz érzés.Van ,hogy azt mondja mostanában,hogy utál minden elözmény nélkül és nem tudom ezt hova tenni,ilyenkor nem mutatom de nekem ez nagyon rosszul esik elég lelkis vagyok.Ő az egyetlen gyerekünk és azt szeretném,ha jobb lenne a kapcsolatunk kérem segítsen vagy ajáljon valami közös programot amitöl közelebb kerülhetnénk egymáshoz.Mondjuk az igazság az ,hogy probálok mindent megtenni,hogy jó anya legyek és mindig az a félelmem hogy nem igy van,ezért az ilyen helyzetek mindig megviselnek.Üdv Ági
Van egy 6 éves fiam Ármin aki az életem.A próblémam igazából az,hogy sokszor ugy érzem van egy fal köztünk ezt nem tudom elmagyarázni amit nem tudom ,hogy lehetne lebontani?A párom szerint nem igy van,de én érzem és nagyon rossz érzés.Van ,hogy azt mondja mostanában,hogy utál minden elözmény nélkül és nem tudom ezt hova tenni,ilyenkor nem mutatom de nekem ez nagyon rosszul esik elég lelkis vagyok.Ő az egyetlen gyerekünk és azt szeretném,ha jobb lenne a kapcsolatunk kérem segítsen vagy ajáljon valami közös programot amitöl közelebb kerülhetnénk egymáshoz.Mondjuk az igazság az ,hogy probálok mindent megtenni,hogy jó anya legyek és mindig az a félelmem hogy nem igy van,ezért az ilyen helyzetek mindig megviselnek.Üdv Ági
Kedves Ági!
Nagyon fájó, amit ír Ármin és saját maga viszonyáról. Az ilyen jellegű problémák általában nem magukból a szereplőkből adódnak, hanem olyan tudattalan folyamatokból, amiket nem lehet hétköznapi eszközökkel, elhatározással, közös programmal orvosolni. Ezeknek a tudattalan folyamatoknak a feltárása és hatástalanítása pszichológus segítségével történik, és belátható időn belül átformálható a szülő és a gyerek kapcsolata. Csak dicsérni tudom az intuícióját, hogy ragaszkodik hozzá, hogy ha FAL van, akkor fal van, függetlenül attól, hogy más kívülről mit lát. És az is nagyon szívet melengető, hogy ebbe nem nyugszik bele - megérzi, tudatosítja, szóvá teszi és elindul, hogy változtasson rajta. Mindig megindít az anyák végtelen eltökélt jósága és szeretete. Újra csak azt tudom javasolni, hogy forduljon pszichológushoz, mondja el neki ugyanazt, amit ide leírt, és ő tudni fogja, milyen fonálon induljon el. Ha gondolja, hívjon föl és segítek elindulni ezen az ösvényen.
Minden jót kívánok, üdvözlettel
Nagyon fájó, amit ír Ármin és saját maga viszonyáról. Az ilyen jellegű problémák általában nem magukból a szereplőkből adódnak, hanem olyan tudattalan folyamatokból, amiket nem lehet hétköznapi eszközökkel, elhatározással, közös programmal orvosolni. Ezeknek a tudattalan folyamatoknak a feltárása és hatástalanítása pszichológus segítségével történik, és belátható időn belül átformálható a szülő és a gyerek kapcsolata. Csak dicsérni tudom az intuícióját, hogy ragaszkodik hozzá, hogy ha FAL van, akkor fal van, függetlenül attól, hogy más kívülről mit lát. És az is nagyon szívet melengető, hogy ebbe nem nyugszik bele - megérzi, tudatosítja, szóvá teszi és elindul, hogy változtasson rajta. Mindig megindít az anyák végtelen eltökélt jósága és szeretete. Újra csak azt tudom javasolni, hogy forduljon pszichológushoz, mondja el neki ugyanazt, amit ide leírt, és ő tudni fogja, milyen fonálon induljon el. Ha gondolja, hívjon föl és segítek elindulni ezen az ösvényen.
Minden jót kívánok, üdvözlettel
Frank Orsolya
2012. 03. 07. 21:22
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Frank Orsolya!
7 éves lányom első osztályos. Észrevettem, hogy nem igazán van barátja az osztályban. Az iskolához egészen máshogy áll hozzá, mint hajdan az óvodához. Itt kiegyensúlyozottabb, mint az oviban volt. Legalábbis én eddig így gondoltam. Ma este azonban, amikor a baráti \"kapcsolatairól\" kérdezgettem finoman, elsírta magát, és azt mondta, hogy vele nem akar senki sem jászani. Én is észrevettem már, hogy míg a többiek játszanak egymással, az én lányom csak érdeklődve bámulja őket, de csak kevés alkalommal vesz részt benne. A történethez az is hozzártozik, hogy minden hónap első napján ültetés van, és az utóbbi két padtársával nem jött ki. Pontosabban ők nem akartak mellette ülni, és agresszíven rátámadtak a lányomra, ő meg hagyta. Mindezeket nem előzte meg sem vita, sem egyéb \"heccelés\" a lányom részéről. Ezt pedig onnan tudom, hogy szemtanúja voltam az eseteknek, a gyerekek nem láttak engem.
A kérdésem az lenne, hogy mivel segíthetném a lányomat a társas kapcsolatai kialakításában a kortársaival? Hogyan könnyíthetném meg az \"életét\" az iskolában? A lányom nem agresszív, nem egy elkényeztetett kislány, azonban az iskolában olyan \"tutyi-mutyi\" módon viselkedik. Vajon miért? És még valami: összefügghet-e mindezzel, hogy az iskolakezdéskor a tanítói szerint iskolaértelen volt?
Válaszát előre is köszönöm: egy nagyon aggódó, kétségbeesett anyuka
7 éves lányom első osztályos. Észrevettem, hogy nem igazán van barátja az osztályban. Az iskolához egészen máshogy áll hozzá, mint hajdan az óvodához. Itt kiegyensúlyozottabb, mint az oviban volt. Legalábbis én eddig így gondoltam. Ma este azonban, amikor a baráti \"kapcsolatairól\" kérdezgettem finoman, elsírta magát, és azt mondta, hogy vele nem akar senki sem jászani. Én is észrevettem már, hogy míg a többiek játszanak egymással, az én lányom csak érdeklődve bámulja őket, de csak kevés alkalommal vesz részt benne. A történethez az is hozzártozik, hogy minden hónap első napján ültetés van, és az utóbbi két padtársával nem jött ki. Pontosabban ők nem akartak mellette ülni, és agresszíven rátámadtak a lányomra, ő meg hagyta. Mindezeket nem előzte meg sem vita, sem egyéb \"heccelés\" a lányom részéről. Ezt pedig onnan tudom, hogy szemtanúja voltam az eseteknek, a gyerekek nem láttak engem.
A kérdésem az lenne, hogy mivel segíthetném a lányomat a társas kapcsolatai kialakításában a kortársaival? Hogyan könnyíthetném meg az \"életét\" az iskolában? A lányom nem agresszív, nem egy elkényeztetett kislány, azonban az iskolában olyan \"tutyi-mutyi\" módon viselkedik. Vajon miért? És még valami: összefügghet-e mindezzel, hogy az iskolakezdéskor a tanítói szerint iskolaértelen volt?
Válaszát előre is köszönöm: egy nagyon aggódó, kétségbeesett anyuka
Hozzátenném, hogy az is nagyon jót tesz, ha rendszeresen beszélget a kislánnyal az iskolai életéről, faggatózás nélkül, inkább konkrét kérdések mentén (- Na és mi van x-szel?) vagy pedig csak egyszerűen meghallgatva, amit ő el akar mondani. A jó, értő meghallgatásról sok jót lehet olvasni Thomas Gordon könyveiben (A szülői eredményesség tanulása). Nem szabad faggatózni, nem szabad jelezni, hogy aggódnánk, csak figyelni, ahogy előrehalad a helyzetek megértésében. Egy Gordon-tanfolyam elvégzése szintén jó segítség lehet abban, hogyan segítsen a gyermekének.
Frank Orsolya
2012. 03. 04. 21:43
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Frank Orsolya!
7 éves lányom első osztályos. Észrevettem, hogy nem igazán van barátja az osztályban. Az iskolához egészen máshogy áll hozzá, mint hajdan az óvodához. Itt kiegyensúlyozottabb, mint az oviban volt. Legalábbis én eddig így gondoltam. Ma este azonban, amikor a baráti \"kapcsolatairól\" kérdezgettem finoman, elsírta magát, és azt mondta, hogy vele nem akar senki sem jászani. Én is észrevettem már, hogy míg a többiek játszanak egymással, az én lányom csak érdeklődve bámulja őket, de csak kevés alkalommal vesz részt benne. A történethez az is hozzártozik, hogy minden hónap első napján ültetés van, és az utóbbi két padtársával nem jött ki. Pontosabban ők nem akartak mellette ülni, és agresszíven rátámadtak a lányomra, ő meg hagyta. Mindezeket nem előzte meg sem vita, sem egyéb \"heccelés\" a lányom részéről. Ezt pedig onnan tudom, hogy szemtanúja voltam az eseteknek, a gyerekek nem láttak engem.
A kérdésem az lenne, hogy mivel segíthetném a lányomat a társas kapcsolatai kialakításában a kortársaival? Hogyan könnyíthetném meg az \"életét\" az iskolában? A lányom nem agresszív, nem egy elkényeztetett kislány, azonban az iskolában olyan \"tutyi-mutyi\" módon viselkedik. Vajon miért? És még valami: összefügghet-e mindezzel, hogy az iskolakezdéskor a tanítói szerint iskolaértelen volt?
Válaszát előre is köszönöm: egy nagyon aggódó, kétségbeesett anyuka
7 éves lányom első osztályos. Észrevettem, hogy nem igazán van barátja az osztályban. Az iskolához egészen máshogy áll hozzá, mint hajdan az óvodához. Itt kiegyensúlyozottabb, mint az oviban volt. Legalábbis én eddig így gondoltam. Ma este azonban, amikor a baráti \"kapcsolatairól\" kérdezgettem finoman, elsírta magát, és azt mondta, hogy vele nem akar senki sem jászani. Én is észrevettem már, hogy míg a többiek játszanak egymással, az én lányom csak érdeklődve bámulja őket, de csak kevés alkalommal vesz részt benne. A történethez az is hozzártozik, hogy minden hónap első napján ültetés van, és az utóbbi két padtársával nem jött ki. Pontosabban ők nem akartak mellette ülni, és agresszíven rátámadtak a lányomra, ő meg hagyta. Mindezeket nem előzte meg sem vita, sem egyéb \"heccelés\" a lányom részéről. Ezt pedig onnan tudom, hogy szemtanúja voltam az eseteknek, a gyerekek nem láttak engem.
A kérdésem az lenne, hogy mivel segíthetném a lányomat a társas kapcsolatai kialakításában a kortársaival? Hogyan könnyíthetném meg az \"életét\" az iskolában? A lányom nem agresszív, nem egy elkényeztetett kislány, azonban az iskolában olyan \"tutyi-mutyi\" módon viselkedik. Vajon miért? És még valami: összefügghet-e mindezzel, hogy az iskolakezdéskor a tanítói szerint iskolaértelen volt?
Válaszát előre is köszönöm: egy nagyon aggódó, kétségbeesett anyuka
Kedves Anyuka!
Mindenek előtt azt tanácsolnám, hogy a kérdését tegye föl kimondottan gyerekpszichológusnak is. Az is természetes, hogy a gyermek közelebbi ismerete nélkül semmi igazán okosat nem tudok mondani. Csak általánosságban válaszolhatom egyrészt azt, hogy ebben az életkorban általában megnyugszanak a gyerekek az ovis korhoz képest, ugyanakkor valóban a társas kapcsolatok kialakítása és az válik feladattá, hogy kiismerjék magukat a társas közegben. Ez némelyeknek nehezebben megy mint másoknak. A befelé forduló, csöndes gyerekeknek problémát szokott okozni, hogy nem tudják magukat megmutatni, és ezért a többiek nehezebben kötődnek hozzájuk. Nagyon jó látni, hogy figyel a gyerekre és próbálja elkerülni, hogy sérüljön. Mindenképp csak jól járhat, ha keres egy jó gyerekpszichológust és különösen segíthet a kislányon a gyerek pszichodráma. Ilyen csoportokat többen is indítanak, akár én is tudok ebben segíteni, ha fölhív, vagy az interneten is találhat. Mindenképp csak jót tehet a kislánynak, ha a társas készségeit fejleszti.
Gratulálok gondos, szeretetteli anyaságához és biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz!
Mindenek előtt azt tanácsolnám, hogy a kérdését tegye föl kimondottan gyerekpszichológusnak is. Az is természetes, hogy a gyermek közelebbi ismerete nélkül semmi igazán okosat nem tudok mondani. Csak általánosságban válaszolhatom egyrészt azt, hogy ebben az életkorban általában megnyugszanak a gyerekek az ovis korhoz képest, ugyanakkor valóban a társas kapcsolatok kialakítása és az válik feladattá, hogy kiismerjék magukat a társas közegben. Ez némelyeknek nehezebben megy mint másoknak. A befelé forduló, csöndes gyerekeknek problémát szokott okozni, hogy nem tudják magukat megmutatni, és ezért a többiek nehezebben kötődnek hozzájuk. Nagyon jó látni, hogy figyel a gyerekre és próbálja elkerülni, hogy sérüljön. Mindenképp csak jól járhat, ha keres egy jó gyerekpszichológust és különösen segíthet a kislányon a gyerek pszichodráma. Ilyen csoportokat többen is indítanak, akár én is tudok ebben segíteni, ha fölhív, vagy az interneten is találhat. Mindenképp csak jót tehet a kislánynak, ha a társas készségeit fejleszti.
Gratulálok gondos, szeretetteli anyaságához és biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz!
Frank Orsolya
2012. 03. 04. 19:35
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
A problémám kistestvérrel kapcsolatos, illetve azzal, hogy nem akar érkezni a kistestvér. 3,4 éves a kisfiam, már amikor megszületett tudtuk a párommal, hogy szeretnénk még gyermeket és azóta nem is védekezünk. Egészségileg rendben vagyunk mindketten, de valamiért mégsem jön össze...Mostanában már nagyon központi kérdés az életemben ez a baba téma, akármennyire is nem akarok rágondolni...akaratlanul is számolgatom a napokat, hogy mikor jön meg a menstruációm, milyen tüneteim vannak...stb. Hogyan tudnék egy kicsit kikapcsolni ebből? Nem akarok rágörcsölni, de nem sikerül! Újra belemerültem a munkába is, új kihívásokat keresek, hogy ezzel is eltereljem a figyelmemet, és természetesen sokat foglalkozom a nagyfiammal is, de sokszor eszembe jut, hogy jaj de jó lenne egy pici baba újra! Tanácsát előre is nagyon köszönöm!
A problémám kistestvérrel kapcsolatos, illetve azzal, hogy nem akar érkezni a kistestvér. 3,4 éves a kisfiam, már amikor megszületett tudtuk a párommal, hogy szeretnénk még gyermeket és azóta nem is védekezünk. Egészségileg rendben vagyunk mindketten, de valamiért mégsem jön össze...Mostanában már nagyon központi kérdés az életemben ez a baba téma, akármennyire is nem akarok rágondolni...akaratlanul is számolgatom a napokat, hogy mikor jön meg a menstruációm, milyen tüneteim vannak...stb. Hogyan tudnék egy kicsit kikapcsolni ebből? Nem akarok rágörcsölni, de nem sikerül! Újra belemerültem a munkába is, új kihívásokat keresek, hogy ezzel is eltereljem a figyelmemet, és természetesen sokat foglalkozom a nagyfiammal is, de sokszor eszembe jut, hogy jaj de jó lenne egy pici baba újra! Tanácsát előre is nagyon köszönöm!
Kedves Levélíró!
Először arról érdemes meggyőződni, hogy tényleg minden rendben van-e fizikailag, tehát pl. eléggé nagyok-e az érő tüszők. Ha nem, ezen nagyon egyszerűen lehet segíteni. Tehát egy alapos nőgyógyászati vizsgálat indokolt. Ha tényleg nem találnak fizikai okot, akkor érdemes pszichológushoz fordulni, ez valóban segíthet.
Sok szerencsét!
Először arról érdemes meggyőződni, hogy tényleg minden rendben van-e fizikailag, tehát pl. eléggé nagyok-e az érő tüszők. Ha nem, ezen nagyon egyszerűen lehet segíteni. Tehát egy alapos nőgyógyászati vizsgálat indokolt. Ha tényleg nem találnak fizikai okot, akkor érdemes pszichológushoz fordulni, ez valóban segíthet.
Sok szerencsét!
Frank Orsolya
2012. 03. 04. 19:14
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Szakértő!
Nem is tudom, hogy írjam le, annyira bánt, ami történt. Van egy imádott, 16 hónapos kisfiam, aki nagyon okos, mosolygós és roppant érdeklődő kisfiú. Igyekszem vele sokat foglalkozni, de időnként nehéz mellette megfőzni, vagy a házimunkát elvégezni.. Az utolsó néhány éjszaka többször is felébredt, így a nappalok is nyűgösebben alakulnak. Ma már annyira nyűgös, fáradt volt, hogy bármit csináltam, nem volt jó, de közben muszály volt legalább neki megfőznöm, így nem tudtam folyamatosan vele foglalkozni, betettem a konyhában lévő elég nagy járókába, hogy velem legyen, tudjunk beszélgetni vagy a mellettem játsszon a játékaival, de ő csak sírt, most sehogysem akart maradni. Én viszont nem vettem ki, főztem tovább, mire ő már sokadjára lerántotta a szemüvegét (sajnos szemüveges) és a földhöz vágta. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem szabad, többször is visszatettem, végül elszakadt a cérna és a kezére ütöttem. Persze ő sírt 1-2 percig, majd minden kezdődött elölről. Fáradt voltam én is, és ideges lettem, amit nagyon szégyellek. a délelőtt folyamán ez 4x megismétlődött, 4x csaptam a kis kezére a szemüveg miatt, utoljára talán még nagyobbat is úgy, hogy piros lett a kis keze, kiabáltam vele. Nagyon nagyon bántanak a történtek, nagyon szégyellem is, hisz tudom, az ütlegelés nem vezet semmi jóra, nem is tudom magam túltenni ezen. Most alszik az én kis Drágám, mint minden ebéd után. Kérem, mondja el a véleményét! Rossz anya vagyok?? A férjemmel is az utóbbi időben nézeteltéréseink vannak, talán ez az alapja mindennek? Annyira szeretném, ha kisfiam egészséges, boldog életet élne majd!! Ugye a történtek nem hagynak maradandó nyomokat a kis lelkében? Ugye mindezek miatt nem fog eltávolodni tőlem, az anyukájától, aki annyira imádja??!!
Előre is köszönöm válaszát!
Üdvözlettel:
Egy aggódó anyuka
Nem is tudom, hogy írjam le, annyira bánt, ami történt. Van egy imádott, 16 hónapos kisfiam, aki nagyon okos, mosolygós és roppant érdeklődő kisfiú. Igyekszem vele sokat foglalkozni, de időnként nehéz mellette megfőzni, vagy a házimunkát elvégezni.. Az utolsó néhány éjszaka többször is felébredt, így a nappalok is nyűgösebben alakulnak. Ma már annyira nyűgös, fáradt volt, hogy bármit csináltam, nem volt jó, de közben muszály volt legalább neki megfőznöm, így nem tudtam folyamatosan vele foglalkozni, betettem a konyhában lévő elég nagy járókába, hogy velem legyen, tudjunk beszélgetni vagy a mellettem játsszon a játékaival, de ő csak sírt, most sehogysem akart maradni. Én viszont nem vettem ki, főztem tovább, mire ő már sokadjára lerántotta a szemüvegét (sajnos szemüveges) és a földhöz vágta. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem szabad, többször is visszatettem, végül elszakadt a cérna és a kezére ütöttem. Persze ő sírt 1-2 percig, majd minden kezdődött elölről. Fáradt voltam én is, és ideges lettem, amit nagyon szégyellek. a délelőtt folyamán ez 4x megismétlődött, 4x csaptam a kis kezére a szemüveg miatt, utoljára talán még nagyobbat is úgy, hogy piros lett a kis keze, kiabáltam vele. Nagyon nagyon bántanak a történtek, nagyon szégyellem is, hisz tudom, az ütlegelés nem vezet semmi jóra, nem is tudom magam túltenni ezen. Most alszik az én kis Drágám, mint minden ebéd után. Kérem, mondja el a véleményét! Rossz anya vagyok?? A férjemmel is az utóbbi időben nézeteltéréseink vannak, talán ez az alapja mindennek? Annyira szeretném, ha kisfiam egészséges, boldog életet élne majd!! Ugye a történtek nem hagynak maradandó nyomokat a kis lelkében? Ugye mindezek miatt nem fog eltávolodni tőlem, az anyukájától, aki annyira imádja??!!
Előre is köszönöm válaszát!
Üdvözlettel:
Egy aggódó anyuka
Kedves Aggódó Anyuka!
Természetesen Ön jó anya, ha ennyire megviseli, hogy "elszakadt a cérna". Az a fontos, hogy megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy minél nyugodtabban tudja eltölteni a kisgyerekkel azt az első néhány évet, ami az életének indításához annyira fontos. Neki NEM az a fontos, hogy minden nap kapott-e főtt ételt, egyáltalán nem érdekli, ha a bolti bébiételt rakja be neki egy percre a mikróba; és az meg pláne mindegy neki, hogy ki van-e takarítva, mosva vagy vasalva. Ilyen korú gyerek mellett mindig azt tanácsolom az anyukáknak, hogy "hagyják a dagadt ruhát másra" és a gyerekkel törődjenek. A házimunkát pedig minimumra kell redukálni. A másik nagyon fontos dolog a férjeket nem elhanyagolni. Általában nekik is az érzelmiek a fontosak: a gondoskodás - igen, neki esetleg főtt étel formájában, esetleg tiszta ing formájában, de legalább annyira a jó szó, a tisztelet, az együtt töltött idő formájában. Meg is lehet kérdezni a férjét, hogy mi az, ami hiányzik neki, amióta megvan a gyermek. Nagyon hálás lesz érte, a legtöbb férfi ilyenkor méltatlanul háttérbe szorul és sok házasság rámegy erre - holott a gyereknek is, Önnek is, mindenkinek az a fontos, hogy ez a kapcsolat még sokáig jó karban legyen. Minél kevesebbet szoronganak fölösleges dolgokon, minél többet tudnak örülni egymásnak - és a gondjaikról szeretettel, jó szívvel beszélni, annál jobb.
Természetesen Ön jó anya, ha ennyire megviseli, hogy "elszakadt a cérna". Az a fontos, hogy megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy minél nyugodtabban tudja eltölteni a kisgyerekkel azt az első néhány évet, ami az életének indításához annyira fontos. Neki NEM az a fontos, hogy minden nap kapott-e főtt ételt, egyáltalán nem érdekli, ha a bolti bébiételt rakja be neki egy percre a mikróba; és az meg pláne mindegy neki, hogy ki van-e takarítva, mosva vagy vasalva. Ilyen korú gyerek mellett mindig azt tanácsolom az anyukáknak, hogy "hagyják a dagadt ruhát másra" és a gyerekkel törődjenek. A házimunkát pedig minimumra kell redukálni. A másik nagyon fontos dolog a férjeket nem elhanyagolni. Általában nekik is az érzelmiek a fontosak: a gondoskodás - igen, neki esetleg főtt étel formájában, esetleg tiszta ing formájában, de legalább annyira a jó szó, a tisztelet, az együtt töltött idő formájában. Meg is lehet kérdezni a férjét, hogy mi az, ami hiányzik neki, amióta megvan a gyermek. Nagyon hálás lesz érte, a legtöbb férfi ilyenkor méltatlanul háttérbe szorul és sok házasság rámegy erre - holott a gyereknek is, Önnek is, mindenkinek az a fontos, hogy ez a kapcsolat még sokáig jó karban legyen. Minél kevesebbet szoronganak fölösleges dolgokon, minél többet tudnak örülni egymásnak - és a gondjaikról szeretettel, jó szívvel beszélni, annál jobb.
Frank Orsolya
2012. 03. 04. 19:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
38 éves vagyok. 11 éve házas vagyok,de mégsem vágytam gyerekre. Még a látványa is sokkolt, hogy mennyit kell nevelgetni, rendezgetni a gyereket, hogy okos gyerek legyen belőle.
Most gondolkodtam el és egy kis vágy felébredt bennem, hogy esetleg saját gyereket vállaljak,de mégsem tudom,melyik az igazi énem. Félek,hogy idősebb koromban magányos leszek, már nem lesz izgalmas az életem. Hiányolom majd a gyereket. Jelenleg még felvidít egy balatoni nyaralás, egy szoláriumos bőr, sportolás,de amikor ezek már nem vidítanak fel,mert idősebb leszek és nem szívesen mutogatom magam bikiniben, mi lesz a boldogságom?
Tanácstalan vagyok és az idő pereg.
38 éves vagyok. 11 éve házas vagyok,de mégsem vágytam gyerekre. Még a látványa is sokkolt, hogy mennyit kell nevelgetni, rendezgetni a gyereket, hogy okos gyerek legyen belőle.
Most gondolkodtam el és egy kis vágy felébredt bennem, hogy esetleg saját gyereket vállaljak,de mégsem tudom,melyik az igazi énem. Félek,hogy idősebb koromban magányos leszek, már nem lesz izgalmas az életem. Hiányolom majd a gyereket. Jelenleg még felvidít egy balatoni nyaralás, egy szoláriumos bőr, sportolás,de amikor ezek már nem vidítanak fel,mert idősebb leszek és nem szívesen mutogatom magam bikiniben, mi lesz a boldogságom?
Tanácstalan vagyok és az idő pereg.
Kedves levélíró!
A kérdései jogosak. Ez terápiás kérdés. Én azt tanácsolnám, hogy keressen egy jó pszichológust és ott, az ő segítségével kezdje megismeri az érzései hátterét. Valóban minél előbb.
A kérdései jogosak. Ez terápiás kérdés. Én azt tanácsolnám, hogy keressen egy jó pszichológust és ott, az ő segítségével kezdje megismeri az érzései hátterét. Valóban minél előbb.
Frank Orsolya
2012. 03. 04. 19:01
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kisfiam 10 éves elmúlt nemrég. Ha velem van otthon a "nagy dolog " utáni teendöket önállóan elvégzi. Ha az apja otthon van, akkor kikiabál neki és megcsináltatja vele. Tudom ez nem helyes, de a férjem nem akarja megérteni. Mit tegyek, hogy meggyőzzem ez már nem jó?
Kedves Asszonyom!
Valóban nem szükséges már ez. Vajon a férjének miért fontos? Vajon miért kérdés ez most? Lehet, hogy más probléma is van? Talán érdemes lenne szakemberrel beszélgetni? Az Ön megítélésére bízom.
Valóban nem szükséges már ez. Vajon a férjének miért fontos? Vajon miért kérdés ez most? Lehet, hogy más probléma is van? Talán érdemes lenne szakemberrel beszélgetni? Az Ön megítélésére bízom.
Frank Orsolya
2012. 03. 04. 18:58
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Orsolya!
Nem is tudom hol kezdjem.Szerintem problémáim vannak.ami miatt mindig én vagyok a vesztes.Az előző régi párkapcsolatomból van egy nagy fiam aki most 18 éves.2002 telén találkoztam egy nálam 10 évvel fiatalabb férfival akivel 2003 őszén össze házasodtunk.imádta a fiamat is.2005 márciusában közös gyermekünk született.Kisebb nagyobb vitáink voltak ez idő alatt,a haverjai meg a kocsma miatt,már akkor úgy volt külön megyünk.Megtörtént az a hiba,hogy én félre léptem 2006 nyarán,a férjem legjobb haverjával.persze ez titokban maradt.Éltük tovább együtt az életünket jóban ,rosszban.A titkot tudta az egész családja.Életünk jobbra fordult kb 8 hónapja,ami számomra meglepő volt.A múlt héten pénteken 2012.01.20.napján kiderült a nagy titok.A saját öccse árult el.Férjem miután mindennek elhordott,ő is terítette a lapjait,kupikba járt.Kizárólag engem hibáztat,mivel a legjobb haverjával tettem meg a dolgot.Saját magát nem hibáztatja,erről nem is lehet vele beszélni,mindig csak az Én hibámról, nem tud Nekem megbocsájtani.Nagyon szeretem a férjemet nem bírom ki hogy elhagyott.Kérem írja meg mit tegyek.Várom mielőbbi szíves válaszát.Tisztelettel:Ria
Nem is tudom hol kezdjem.Szerintem problémáim vannak.ami miatt mindig én vagyok a vesztes.Az előző régi párkapcsolatomból van egy nagy fiam aki most 18 éves.2002 telén találkoztam egy nálam 10 évvel fiatalabb férfival akivel 2003 őszén össze házasodtunk.imádta a fiamat is.2005 márciusában közös gyermekünk született.Kisebb nagyobb vitáink voltak ez idő alatt,a haverjai meg a kocsma miatt,már akkor úgy volt külön megyünk.Megtörtént az a hiba,hogy én félre léptem 2006 nyarán,a férjem legjobb haverjával.persze ez titokban maradt.Éltük tovább együtt az életünket jóban ,rosszban.A titkot tudta az egész családja.Életünk jobbra fordult kb 8 hónapja,ami számomra meglepő volt.A múlt héten pénteken 2012.01.20.napján kiderült a nagy titok.A saját öccse árult el.Férjem miután mindennek elhordott,ő is terítette a lapjait,kupikba járt.Kizárólag engem hibáztat,mivel a legjobb haverjával tettem meg a dolgot.Saját magát nem hibáztatja,erről nem is lehet vele beszélni,mindig csak az Én hibámról, nem tud Nekem megbocsájtani.Nagyon szeretem a férjemet nem bírom ki hogy elhagyott.Kérem írja meg mit tegyek.Várom mielőbbi szíves válaszát.Tisztelettel:Ria
Kedves Ria!
Köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával. Azt gondolom, egyformán vagy egymásnak megbocsátani valójuk, és nincs más esélyük, mint mindenről beszélni, ami kettejük között történt, elmondani, miért érezték szükségét, mik voltak a hiányérzeteik. Ne csüggjön a férjén, hanem viselkedjen egészségesen, méltósággal és magabiztosan, egy ideig akár békén is hagyhatja, aztán érdemes megpróbálni, hátha hajlandó tényszerűen beszélni arról, ami történt.
Köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával. Azt gondolom, egyformán vagy egymásnak megbocsátani valójuk, és nincs más esélyük, mint mindenről beszélni, ami kettejük között történt, elmondani, miért érezték szükségét, mik voltak a hiányérzeteik. Ne csüggjön a férjén, hanem viselkedjen egészségesen, méltósággal és magabiztosan, egy ideig akár békén is hagyhatja, aztán érdemes megpróbálni, hátha hajlandó tényszerűen beszélni arról, ami történt.
Frank Orsolya
2012. 03. 04. 18:37
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
Több mint másfél éve vagyok együtt a párommal, aki elvált (nem miattam váltak külön, nem ismertük egymást akkor). Előző kapcsolatából van egy 3,5 éves kisfia. Váláskor a bíróság kimondta, hogy a gyermeket 3 éves koráig az anya lakhelyén lehet látogatni, utána pedig megegyezés kérdése. Nem lehetett megegyezni az anyával, így a gyámhatósághoz fordultunk, aki határozatott hozott, hogy minden második hétvégét velünk tölthet a gyerek. Sajnos az édesanya nem igazán foglalkozik vele (fontosabb neki az, hogy párt találjon magának), ami meg is látszik rajta, kortársaihoz képest le van maradva. A gyereket a nagymama neveli. Párom az utóbbi időben azt vette észre, hogy az el hozatalkor a gyermek húzza az időt (játszik, eszik, mesét néz), illetve hangot is ad annak, hogy nem szeretne hozzánk jönni, mert én itt vagyok. . Mihelyt bejön a lakásba, nyomát se látni ezeknek, jön, megy, ugrál, szaladgál. Mászik az ölembe, megkér, hogy rajzoljuk, játszunk együtt, sőt még puszikat is kapok, amit másnak nem igazán ad. Kezdetektől fogva igyekszem a gyerek kedvében járni, sütikkel, játékokkal, bármivel. Játszva tanulással igyekszem felzárkóztatni a társaihoz. Mindezek után nagyon rosszul esett, hogy a gyerek így áll hozzám, ilyeneket mond. Régebben többször említette, hogy mondania kell valamit, de nem meri mert csúnya.
Új észrevétel, hogy mostanában csak fekete színű ceruzával akar rajzolni.
Gondoltunk már arra is, hogy a nagymama próbálja a gyereket irányítani, illetve üzengetni vele. Párom rákérdezett, felháborítást keltett benne, hogy ez eszünkbe jutott.
Mit tegyek?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Eszter
Több mint másfél éve vagyok együtt a párommal, aki elvált (nem miattam váltak külön, nem ismertük egymást akkor). Előző kapcsolatából van egy 3,5 éves kisfia. Váláskor a bíróság kimondta, hogy a gyermeket 3 éves koráig az anya lakhelyén lehet látogatni, utána pedig megegyezés kérdése. Nem lehetett megegyezni az anyával, így a gyámhatósághoz fordultunk, aki határozatott hozott, hogy minden második hétvégét velünk tölthet a gyerek. Sajnos az édesanya nem igazán foglalkozik vele (fontosabb neki az, hogy párt találjon magának), ami meg is látszik rajta, kortársaihoz képest le van maradva. A gyereket a nagymama neveli. Párom az utóbbi időben azt vette észre, hogy az el hozatalkor a gyermek húzza az időt (játszik, eszik, mesét néz), illetve hangot is ad annak, hogy nem szeretne hozzánk jönni, mert én itt vagyok. . Mihelyt bejön a lakásba, nyomát se látni ezeknek, jön, megy, ugrál, szaladgál. Mászik az ölembe, megkér, hogy rajzoljuk, játszunk együtt, sőt még puszikat is kapok, amit másnak nem igazán ad. Kezdetektől fogva igyekszem a gyerek kedvében járni, sütikkel, játékokkal, bármivel. Játszva tanulással igyekszem felzárkóztatni a társaihoz. Mindezek után nagyon rosszul esett, hogy a gyerek így áll hozzám, ilyeneket mond. Régebben többször említette, hogy mondania kell valamit, de nem meri mert csúnya.
Új észrevétel, hogy mostanában csak fekete színű ceruzával akar rajzolni.
Gondoltunk már arra is, hogy a nagymama próbálja a gyereket irányítani, illetve üzengetni vele. Párom rákérdezett, felháborítást keltett benne, hogy ez eszünkbe jutott.
Mit tegyek?
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Eszter
Kedves Eszter!
A leveléből úgy veszem ki, hogy Ön is tudja, amit mondani tudok erre - hogy a kisgyereknek szeretetre és figyelemre, jó ingerekre, törődésre van szüksége, és hogy túlságosan kicsi ahhoz, hogy tőle bármi is 'rosszul essen', hogy ő a szavaiért felelős legyen. A kicsi helyzete annyira méltatlanul bonyolult, feszült és megterhelő, hogy még egy felnőtt sem igazodna ki benne érzelmileg. Tökéletesen mindegy, mit mond és honnan hozza - az Önök viszonyát az fogja meghatározni, hogy Öntől megértést, bölcs, belátó figyelmet kap. Még évekbe fog telni, amíg ez a kisgyerek feldolgozza mindazt, ami történt vele, hiszen nem csak az apját veszítette el, hanem az anyját, az egész bázisát is. Ráadásul újra és újra meg kell majd ezt értenie, ahogyan előrehalad a fejlődésben. Önnek és a gyermek apjának kell a toleráns hátteret biztosítani ehhez. Várhatóan lesznek különböző korszakai, ide és oda pártol majd, amíg végül nagy nehezen megtalálja a helyét a helyzetben, ezeket Önöknek mind csak TÜNETként kell kezelniük, semmiképp sem mint a gyerek "véleményét" vagy "álláspontját". A nagyszülővel is a legjobb viszonyt érdemes fenntartani.
Türelmet és szeretetet kívánok ehhez az összetett helyzethez,
A leveléből úgy veszem ki, hogy Ön is tudja, amit mondani tudok erre - hogy a kisgyereknek szeretetre és figyelemre, jó ingerekre, törődésre van szüksége, és hogy túlságosan kicsi ahhoz, hogy tőle bármi is 'rosszul essen', hogy ő a szavaiért felelős legyen. A kicsi helyzete annyira méltatlanul bonyolult, feszült és megterhelő, hogy még egy felnőtt sem igazodna ki benne érzelmileg. Tökéletesen mindegy, mit mond és honnan hozza - az Önök viszonyát az fogja meghatározni, hogy Öntől megértést, bölcs, belátó figyelmet kap. Még évekbe fog telni, amíg ez a kisgyerek feldolgozza mindazt, ami történt vele, hiszen nem csak az apját veszítette el, hanem az anyját, az egész bázisát is. Ráadásul újra és újra meg kell majd ezt értenie, ahogyan előrehalad a fejlődésben. Önnek és a gyermek apjának kell a toleráns hátteret biztosítani ehhez. Várhatóan lesznek különböző korszakai, ide és oda pártol majd, amíg végül nagy nehezen megtalálja a helyét a helyzetben, ezeket Önöknek mind csak TÜNETként kell kezelniük, semmiképp sem mint a gyerek "véleményét" vagy "álláspontját". A nagyszülővel is a legjobb viszonyt érdemes fenntartani.
Türelmet és szeretetet kívánok ehhez az összetett helyzethez,
Frank Orsolya
2012. 03. 04. 18:32
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Szakértő!
Egy problémával fordulok Önhöz segítségül, vagy tanácsot kérni kihez forduljak.
4 éves házasság után a férjem 9 hónapja elhagyott, 7 éve vagyunk együtt. Van egy 6 éves fiunk és egy 11 hónapos lányunk ami közös. 2 hónapos volt a kislány mikor elment. Nagyon megrázta a fiamat hogy elhagyta az apja. Idegi alapon rángatózik, amit nem érez (rángatja a száját és a szemét). Járunk kórházba pszichológushoz, de változás nincs. A kérdésem az lenne, hogy megmarad a gyermeknél ez a rángatózás, amíg velünk volt az apuka nem rángatózott a gyermek. Nagyon ragaszkodik az apjához, várja vissza! A 2 hetes látogatás úgy veszem észre nem igazán segít neki. Amíg nem látja próbál megnyugodni, de miután elviszi újra jobban fokozódik a rángása. Segítségét szeretném kérni, hogy mit csináljak vagy kihez tudnék fordulni, mert nem szeretném ha megmaradna neki a rángatózás mert nagyon csúnya. Válaszát email címemre várom: noncsi7708@freemail.hu
Válaszát előre is köszönöm.
Maradok tisztelettel:
Nóra
Egy problémával fordulok Önhöz segítségül, vagy tanácsot kérni kihez forduljak.
4 éves házasság után a férjem 9 hónapja elhagyott, 7 éve vagyunk együtt. Van egy 6 éves fiunk és egy 11 hónapos lányunk ami közös. 2 hónapos volt a kislány mikor elment. Nagyon megrázta a fiamat hogy elhagyta az apja. Idegi alapon rángatózik, amit nem érez (rángatja a száját és a szemét). Járunk kórházba pszichológushoz, de változás nincs. A kérdésem az lenne, hogy megmarad a gyermeknél ez a rángatózás, amíg velünk volt az apuka nem rángatózott a gyermek. Nagyon ragaszkodik az apjához, várja vissza! A 2 hetes látogatás úgy veszem észre nem igazán segít neki. Amíg nem látja próbál megnyugodni, de miután elviszi újra jobban fokozódik a rángása. Segítségét szeretném kérni, hogy mit csináljak vagy kihez tudnék fordulni, mert nem szeretném ha megmaradna neki a rángatózás mert nagyon csúnya. Válaszát email címemre várom: noncsi7708@freemail.hu
Válaszát előre is köszönöm.
Maradok tisztelettel:
Nóra
Kedves Nóra!
A levele óta már beszéltünk telefonon, és a helyzetét újra átgondolva is csak azt tudom mondani, hogy a kisfiú elsődleges környezet a családja, és mindenféleképpen az az érdeke, hogy TEHERMENTESÍTSÉK. A beszélgetésünk során megütötte a fülemet, hogy a kisfiú afféle felnőtt, gondoskodó szerepet vett magára. Valójában arra van szüksége, hogy tiszta helyzet legyen körülötte, stabil, békés és meleg otthon. Azt is észrevettem, hogy Ön saját maga nagyon szélsőségesen éli meg az eseményeket, tehát igazából az lenne az elsődleges feladat, hogy Ön mielőbb meg tudja vetni a lábát és megnyugodni, újra egyensúlyba kerülni, és ennek következményeként tud majd a kisfiú is újra gyerek lenni és nyugodt, hétköznapi életet élni a megváltozott körülmények között is.
Tehát a gyermekein akkor segít, ha saját magán segít, hogy újra hétköznapi, egészséges, békés állapotba kerüljön.
A levele óta már beszéltünk telefonon, és a helyzetét újra átgondolva is csak azt tudom mondani, hogy a kisfiú elsődleges környezet a családja, és mindenféleképpen az az érdeke, hogy TEHERMENTESÍTSÉK. A beszélgetésünk során megütötte a fülemet, hogy a kisfiú afféle felnőtt, gondoskodó szerepet vett magára. Valójában arra van szüksége, hogy tiszta helyzet legyen körülötte, stabil, békés és meleg otthon. Azt is észrevettem, hogy Ön saját maga nagyon szélsőségesen éli meg az eseményeket, tehát igazából az lenne az elsődleges feladat, hogy Ön mielőbb meg tudja vetni a lábát és megnyugodni, újra egyensúlyba kerülni, és ennek következményeként tud majd a kisfiú is újra gyerek lenni és nyugodt, hétköznapi életet élni a megváltozott körülmények között is.
Tehát a gyermekein akkor segít, ha saját magán segít, hogy újra hétköznapi, egészséges, békés állapotba kerüljön.
Frank Orsolya
2011. 12. 28. 15:27
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Tisztelt Frank Orsolya!
Egy 43 éves nő vagyok jelenleg válófélben,ami lassan két éve tart mert nem tudunk megegyezni gyerekek téren.A fiam 16 éves és SNI sajátos nevelésű gyerek Hiperaktív mindig probléma volt vele az iskolában,főleg viselkedési problémák.
A férjem egy öntörvényű ember ,sajnos 20 év alatt megalázott ,és a gyerekek előtt nem tisztelt nem becsült,és ezáltal a fiam sem tisztel és nem fogadd szót nekem,volt rá példa hogy megütött, és hozzám vágott párnát stb,a csúnya beszédről nem is szólva.Az igazságügyi szakértő szerint mindkét gyerek ragaszkodik hozzánk egyformán ,de érzelmileg hozzám jobban ,mert a férjem racionális ember. A fiammal kapcsolatban azt mondta a szakértő hogy komoly problémák vannak vele ,és szakember bevonása szükséges ha már késve is. Ez miatt adtam be a válópert 2010 ben mert nem tudunk gyereknevelés téren megegyezni.Éveken át könyörögtem vigyük el a gyereket pszichológushoz ,a férjem nem akarta,mert ő majd megneveli egy pofon egy durva szó ,és igy teltek el az évek.A fiam rettegésben élt évekig.Ha nagy nehezen sikerült elvinnünk pszichológushoz akkor egy sem volt jó neki ,mert mindenki hülye ,csak ő nem.Amikor viszont beadtam a válópert ellenem nevelte a gyerekeket és kedvesebb volt a fiával,ennek örülök is ,de szakemberhez még mindig nem viszi. A szakértő szerint nem jó a férjem diktatórikus nevelése,de az én nevelésem sem jó.
A kislányunk 10 éves ,vele semmi gond nincs csak most az utóbbi két évben a férjem elkényeztette ,és magához édesgette ,vele alszik egy szobában már egy éve ,tavaly még együtt fürödtek az apával ,de szóltam ez nem helyénvaló és már nem fürdenek együtt.
Egyszerűen tehetetlen vagyok mert most a fiamat fegyelmi miatt elküldték az iskolából,és félek nem tudunk megegyezni iskolaválasztásnál.A fiamnak még nem mondtuk meg ,de úgy érzem nem fogja fel a súlyát mert sajnos nincs felelősségérzete egyáltalán.A fiam az utóbbi két évben ide oda megy a két szülő között,jelzem közös háztartásban élünk és minden házimunkát én csinálok .Ha én próbálom nevelni akkor majd apához megyek,ha az apja akkor anyához és egy körforgás.Az lenne a kérdésem hogy Ön szerint kinél lenne jó helyen a fiamnak,tudva azt hogy nekem egyáltalán nem fogad szót ,még sokszor agresszív velem ,és hazudik nekem,vagy az apánál aki túl szigorú ,de neki szót fogadd ,mert ha nem bántalmazza.És milyen iskolát keressünk neki? a rendészeti szakon volt de én tudtam hogy a magatartása és viselkedése miatt nem jó neki ez a szak.A férjem katonai iskolába szeretné íratni,amit én nem szeretnék hiszen tudom hogy milyen agresszív. A bíróságon a fiam kijelentette anyagi okok miatt az apánál szeretne maradni,ha anyának is annyi pénze lenne mint apának akkor anyánál.Két nap után viszont velem akar élni,tehát döntésképtelen.A két gyerek pedig nem jön jól ki egymással ,állandóan bántja a kislányt mert ő az apa kedvence.Lehetséges ha más környezetbe kerülök a fiam megváltozik,egy kicsit?és tudni fogja nekem kell szót fogadnia mert én vagyok a gyámja?vagy elrohan az apához?Egyszerűen nem tudom mit tegyek,lelkileg tönkrementem ,mondjam meg a gyerekemnek apádnál maradsz mert ő tud nevelni?De nagyon sajnálom mert ha nem kap egy kis segítséget szakembertől egy egész életre sérült marad. Sajnos a férjemmel nem tudunk megegyezni semmilyen téren,nem nézi a gyerekeket.
Tanácsát előre is köszönöm!
Üdvözlettel egy elkeseredett nő
Egy 43 éves nő vagyok jelenleg válófélben,ami lassan két éve tart mert nem tudunk megegyezni gyerekek téren.A fiam 16 éves és SNI sajátos nevelésű gyerek Hiperaktív mindig probléma volt vele az iskolában,főleg viselkedési problémák.
A férjem egy öntörvényű ember ,sajnos 20 év alatt megalázott ,és a gyerekek előtt nem tisztelt nem becsült,és ezáltal a fiam sem tisztel és nem fogadd szót nekem,volt rá példa hogy megütött, és hozzám vágott párnát stb,a csúnya beszédről nem is szólva.Az igazságügyi szakértő szerint mindkét gyerek ragaszkodik hozzánk egyformán ,de érzelmileg hozzám jobban ,mert a férjem racionális ember. A fiammal kapcsolatban azt mondta a szakértő hogy komoly problémák vannak vele ,és szakember bevonása szükséges ha már késve is. Ez miatt adtam be a válópert 2010 ben mert nem tudunk gyereknevelés téren megegyezni.Éveken át könyörögtem vigyük el a gyereket pszichológushoz ,a férjem nem akarta,mert ő majd megneveli egy pofon egy durva szó ,és igy teltek el az évek.A fiam rettegésben élt évekig.Ha nagy nehezen sikerült elvinnünk pszichológushoz akkor egy sem volt jó neki ,mert mindenki hülye ,csak ő nem.Amikor viszont beadtam a válópert ellenem nevelte a gyerekeket és kedvesebb volt a fiával,ennek örülök is ,de szakemberhez még mindig nem viszi. A szakértő szerint nem jó a férjem diktatórikus nevelése,de az én nevelésem sem jó.
A kislányunk 10 éves ,vele semmi gond nincs csak most az utóbbi két évben a férjem elkényeztette ,és magához édesgette ,vele alszik egy szobában már egy éve ,tavaly még együtt fürödtek az apával ,de szóltam ez nem helyénvaló és már nem fürdenek együtt.
Egyszerűen tehetetlen vagyok mert most a fiamat fegyelmi miatt elküldték az iskolából,és félek nem tudunk megegyezni iskolaválasztásnál.A fiamnak még nem mondtuk meg ,de úgy érzem nem fogja fel a súlyát mert sajnos nincs felelősségérzete egyáltalán.A fiam az utóbbi két évben ide oda megy a két szülő között,jelzem közös háztartásban élünk és minden házimunkát én csinálok .Ha én próbálom nevelni akkor majd apához megyek,ha az apja akkor anyához és egy körforgás.Az lenne a kérdésem hogy Ön szerint kinél lenne jó helyen a fiamnak,tudva azt hogy nekem egyáltalán nem fogad szót ,még sokszor agresszív velem ,és hazudik nekem,vagy az apánál aki túl szigorú ,de neki szót fogadd ,mert ha nem bántalmazza.És milyen iskolát keressünk neki? a rendészeti szakon volt de én tudtam hogy a magatartása és viselkedése miatt nem jó neki ez a szak.A férjem katonai iskolába szeretné íratni,amit én nem szeretnék hiszen tudom hogy milyen agresszív. A bíróságon a fiam kijelentette anyagi okok miatt az apánál szeretne maradni,ha anyának is annyi pénze lenne mint apának akkor anyánál.Két nap után viszont velem akar élni,tehát döntésképtelen.A két gyerek pedig nem jön jól ki egymással ,állandóan bántja a kislányt mert ő az apa kedvence.Lehetséges ha más környezetbe kerülök a fiam megváltozik,egy kicsit?és tudni fogja nekem kell szót fogadnia mert én vagyok a gyámja?vagy elrohan az apához?Egyszerűen nem tudom mit tegyek,lelkileg tönkrementem ,mondjam meg a gyerekemnek apádnál maradsz mert ő tud nevelni?De nagyon sajnálom mert ha nem kap egy kis segítséget szakembertől egy egész életre sérült marad. Sajnos a férjemmel nem tudunk megegyezni semmilyen téren,nem nézi a gyerekeket.
Tanácsát előre is köszönöm!
Üdvözlettel egy elkeseredett nő
Kedves Asszonyom!
Előre szeretném bocsátani, hogy egy ennyire előrehaladott és bonyolult helyzetben egyetlen levéllel aligha tudok bármiféle érdemleges előremozdulást hozni. Csupán egy néhány megjegyzést tennék, ami a számomra egyértelműen látszik a helyzetből:
a) mindkét gyerekének bizonyára árt a helyzet eldöntetlensége, kuszasága. A legfontosabb az lenne, hogy minél hamarabb TISZTA HELYZETET teremtsen. Ami azt jelenti, hogy nem egy háztartásban élnek, nem huzakodnak a gyerekeken stb.
b) a fia ugyan sok problémát okoz és sok figyelmet követel, de a LÁNYÁRÓL sem szabad elfeledkezni csak azért, mert látszólag nincs vele gond. Mindenképp fontos, hogy ő is kapjon figyelmet, beszélgetést, törődést, örömöket.
c) a fiatalembernek a saját életében is valamilyen tiszta, kiszámítható, egyértelmű rendszer vagy helyzet lenne most a legfontosabb - akár iskola, akár munkahely, valami olyasmire van szüksége, ahol egyértelmű, teljesíthető körülmények között tevékenykedik, valami olyasmiben, ami érdekli is, és ezért elismerést kap. Csak példa vagy magyarázatképpen mondom, hogy egy következetes, szigorú, de emberséges mesterember mellett fizikai munkát végezni és ezért pénzt kapni például olyasfajta változás lenne, ami most neki nagyon jót tenne.
d) a két szülő között nehéz választani, de ha az apa indulatos, bántalmazó, agresszív, akkor én nem tudnám javasolni, hogy hozzá kerüljön.
Önnek pedig azt javasolnám, hogy ne a férje engedélyére várjon, hanem tegyek azokat a lépéseket, amelyeket helyesnek tart, és ehhez keressen külső támaszt, segítséget, hogy a gyerekek ne sodródjanak tovább.
Előre szeretném bocsátani, hogy egy ennyire előrehaladott és bonyolult helyzetben egyetlen levéllel aligha tudok bármiféle érdemleges előremozdulást hozni. Csupán egy néhány megjegyzést tennék, ami a számomra egyértelműen látszik a helyzetből:
a) mindkét gyerekének bizonyára árt a helyzet eldöntetlensége, kuszasága. A legfontosabb az lenne, hogy minél hamarabb TISZTA HELYZETET teremtsen. Ami azt jelenti, hogy nem egy háztartásban élnek, nem huzakodnak a gyerekeken stb.
b) a fia ugyan sok problémát okoz és sok figyelmet követel, de a LÁNYÁRÓL sem szabad elfeledkezni csak azért, mert látszólag nincs vele gond. Mindenképp fontos, hogy ő is kapjon figyelmet, beszélgetést, törődést, örömöket.
c) a fiatalembernek a saját életében is valamilyen tiszta, kiszámítható, egyértelmű rendszer vagy helyzet lenne most a legfontosabb - akár iskola, akár munkahely, valami olyasmire van szüksége, ahol egyértelmű, teljesíthető körülmények között tevékenykedik, valami olyasmiben, ami érdekli is, és ezért elismerést kap. Csak példa vagy magyarázatképpen mondom, hogy egy következetes, szigorú, de emberséges mesterember mellett fizikai munkát végezni és ezért pénzt kapni például olyasfajta változás lenne, ami most neki nagyon jót tenne.
d) a két szülő között nehéz választani, de ha az apa indulatos, bántalmazó, agresszív, akkor én nem tudnám javasolni, hogy hozzá kerüljön.
Önnek pedig azt javasolnám, hogy ne a férje engedélyére várjon, hanem tegyek azokat a lépéseket, amelyeket helyesnek tart, és ehhez keressen külső támaszt, segítséget, hogy a gyerekek ne sodródjanak tovább.
Frank Orsolya
2011. 12. 28. 15:15
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves doktorno nem is tudom hogy kezdjem el de megprobalom. En egy 32 eves apuka vagyok nagyon jol eltunk mostanig a parommal van egy gyerekunk is. Korulbelol 1 evtol mostanig rengeteg problemank adodot az elettel es egymassal is es sajnos a kisgyerek erzi meg most meg nem de kesobb mert mar oda jutottunk hogy valni akarunk pontosabban a felesegem. Ugy indult az egesz hogy volt egy cegem ami be bukkot rengeteg tartozast felhalmaztam amit a felesegem 1 eve tud azelott minden gyonyoru volt kirandulasok kozos setak stb. most nem merem ki tenni a labam az ajton mert felek hogy akiknek tartozom azokba botlok es nagyon kellemetlen hejzetbe hozom a csaladom esetleg a gyerekben valami maradando kart okozok mert epp az a kliens uvolteni kezd. Ezelott nem vitatkoztunk nagy volt a szerelem reszemrol most is es szerintem a felesegem reszerol is csak egy a baj hogy eszt reg nem mutassuk ki egymas irant sajnos, sot egy kis szeretkezesert is konyorognom kell mostanaba amit ha ugy van megkapok vagy hanem onkielegitest vegzek. A napokban tortent egy nagyon huje dolog nem tudom miert tettem szeretet hianyom volt e vagy csak oromem leltem abban amit masok irtak nem tudom de nagyon el szurtam. Be jelentkeztem egy tarskereso oldalra bi srac-kent es egy swinger partira is beiratkoztam fenykeppel (arc kitakarva) sot meleg fiukkal is beszelgettem leveleztem eleg perverzul ami akkor nekem jol esett hogy miert nem tudom, talan ugy ereztem egy kicsit hogy valakinek tetszem en is (amugy 110 kg 182 magass vagyok) es ez akkor valamiert nekem tetszett nem tudom miert pont bi srac-kent es pont ide jelentkeztem be talan hogy minnel nagyobb legyen a levelezesi kor minnel tobben irjanak nok, fiuk mindenki, nem tudom miert tettem ilyent. Jott a legnagyobb baj sajnos a felesegem eszt megtudta a szamitogeprol elolvasta a leveleket es nagyon ki akadt hogy hogy tehettem ilyent hogy huje buzi vagyok es hogy megcsaltam lenyeg hogy ezzel fel tettem a mar amugy is eleg silany hazas eletunkre a pontot. En mondom neki hogy nem csinaltam semmit csak leveleztem mindenkivel aki irt de o nem hiszi pedig eskuszom az eletemre soha nem csaltam meg es nem is tudnam a mai napig se megcsalni annyira szeretem a csaladom a kisfiam es ott is hogy egy ilyen megcsalassal nem tennem tonkre az eletem de eszt o sajnos nem hiszi vagy nem akarja elhinni ez az oldal lattan es hogy en miket irtam, nem tudom miert es neki se tudom el magyarazni hanyingera van tolem mert hogy en ferfiakkal is lefekszek es valni akar. Nagyon szepen kerem segitsen nekem nem tudom miert tettem eszt es neki se tudom elmagyarazni ha elvesztem oket megorulok egy ilyen hujessegert mit csinaljak most, kerem minnel hamarabb valaszoljon ha lehet nem tudom miert csinaltam eszt es a felesegem nagyon megutalt pedig teleg nem tortent semmi azon kivul hogy egyet leveleztem eleg perverzul bizonyos szemelyekkel, ezzel nem csaltam meg de o nem erti.
Kedves Uram, rettenetesen sajnálom, hogy ebbe a helyzetbe keveredett és nem is igen tudok mást mondani, mint hogy ugyanazt, amit nekem írt, magyarázza el a feleségének. Akár azt a levelet is megmutathatja neki szó szerint, amit nekem küldött. Pontosan értem az érzéseit és azt is, hogy szeretethiánya volt, és azt is, hogy ezt így vagy úgy, de sürgetően ki akarta elégíteni. Én nem látom nagyon jelentős dolognak, hogy az interneten elkezdett levelezni - de ez az internet átka, hogy egy kósza, kétségbeesett gondolatból indul, és pillanatok alatt a fizikai realitásokig tud eljutni, amivel családokat lehet megingatni.
Nem tudom, vannak-e a feleségével közös jóbarátaik, de talán ők is tudnak segíteni abban, hogy a dolgot megbeszéljék, közösen túltegyék magukat rajta. Nem hiszem, hogy egy nő és családanya ennyire gyorsan és hirtelen elválik, hiszen neki is fontos a család, de az biztos, hogy innentől kezdve jó lenne, ha nem hibázna és amit csak tud, azt jól csinálna. Az üzleti problémája megoldásán is muszáj elgondolkodni.
A legkétségbeesettebb pillanatokban pedig forduljon a barátaihoz, családtagjaihoz, személyesen vagy telefonon: biztos vagyok benne, hogy nincs egyedül.
Sok sikert, minden jót kívánok.
Nem tudom, vannak-e a feleségével közös jóbarátaik, de talán ők is tudnak segíteni abban, hogy a dolgot megbeszéljék, közösen túltegyék magukat rajta. Nem hiszem, hogy egy nő és családanya ennyire gyorsan és hirtelen elválik, hiszen neki is fontos a család, de az biztos, hogy innentől kezdve jó lenne, ha nem hibázna és amit csak tud, azt jól csinálna. Az üzleti problémája megoldásán is muszáj elgondolkodni.
A legkétségbeesettebb pillanatokban pedig forduljon a barátaihoz, családtagjaihoz, személyesen vagy telefonon: biztos vagyok benne, hogy nincs egyedül.
Sok sikert, minden jót kívánok.
Frank Orsolya
2011. 12. 28. 15:01
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
26 hónapos fiam pár hónapja a vállát rángatja, egyszerre mindkettőt, egy nap többször, önkéntelen mozgásnak tűnik ... még nem tudtam kideríteni, mikor, mert változó ... nagyon aggódok, hogy ezt vajon ki lehet-e kezeltetni nála, vagy maradandó, mert nem szeretném, ha később ebből problémája adódna... egyébként nagyon értelmes, nyugodt gyerek, sokat beszél, mosolygós, minden rendben van vele..
Gondoltam, hogy gyermekorvoshoz viszem, és kérek beutalót pszichológushoz, hátha tudnak valami tornát vagy gyógymódot erre.
Kérem segítségét, köszönöm!
26 hónapos fiam pár hónapja a vállát rángatja, egyszerre mindkettőt, egy nap többször, önkéntelen mozgásnak tűnik ... még nem tudtam kideríteni, mikor, mert változó ... nagyon aggódok, hogy ezt vajon ki lehet-e kezeltetni nála, vagy maradandó, mert nem szeretném, ha később ebből problémája adódna... egyébként nagyon értelmes, nyugodt gyerek, sokat beszél, mosolygós, minden rendben van vele..
Gondoltam, hogy gyermekorvoshoz viszem, és kérek beutalót pszichológushoz, hátha tudnak valami tornát vagy gyógymódot erre.
Kérem segítségét, köszönöm!
Kedves levélíró!
Remélem, valóra is váltotta a tervét, és elvitte a kisfiát gyerekpszichológushoz. Érdemes elgondolkodni rajta, milyen rejtett feszültség van a környezetében, a családban, az Ön vagy a párja lelkében, amire reakció lehet ez a tünet. Ugyanakkor nem biztos, hogy ilyesmiről van szó. Ha nem jár eredménnyel, javaslom, forduljon neurológushoz is, például a Gyerekklinikán, ahol bizonyára nem az Öné lesz az első ilyen eset, amellyel találkoznak.
Remélem, valóra is váltotta a tervét, és elvitte a kisfiát gyerekpszichológushoz. Érdemes elgondolkodni rajta, milyen rejtett feszültség van a környezetében, a családban, az Ön vagy a párja lelkében, amire reakció lehet ez a tünet. Ugyanakkor nem biztos, hogy ilyesmiről van szó. Ha nem jár eredménnyel, javaslom, forduljon neurológushoz is, például a Gyerekklinikán, ahol bizonyára nem az Öné lesz az első ilyen eset, amellyel találkoznak.
Frank Orsolya
2011. 12. 28. 14:51
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Szakértő!
Patthelyzetben vagyok, úgy érzem. 10 éve élek a párommal, 3 éve összeházasodtunk. Nekem is van 2 gyermekem, neki is, így hatan élünk együtt. Nem könnyű koordinálni egy ekkora családot, de azért úgy ahogy sikerül. Sajnos kezdettől fogva a nevelt lányom féltékeny mindenre, amivel az édesapja kapcsolatba kerül. Eleinte arra gondoltam, hogy csak azért van így, mert ahogy ők elmesélték, nagyon rossz volt neki míg az édesanyjával éltek, mert folyton különbséget tett a két gyermeke között a lány rovására. Sok negatív történetet mesélt az anyukájáról. Édesapja is tele volt panasszal. Én, azt gondolom, családcentrikus nő vagyok, odafigyelek mindenkire, még így is, hogy \"sokan\" vagyunk, de úgy látom ez nem elég.
Az elmúlt évek alatt volt néhány összezördülésünk a párommal, amiről később kiderült, hogy lánya intrikálódása volt az elindító. Míg kisebb volt, könnyen túltettem magam rajta, mert rájöttem, hogy valamit el akart érni és úgy gondolta, ha mi rosszban vagyunk az édesapjával, akkor ő több figyelmet kap tőle és amit épp szeretne. Apukája ennek mindig bedől. A baj az, hogy a lány már elmúlt 20 éves és a viselkedése mit sem változott.
Most odáig jutottunk, hogy a párom közölte velem, hogy én a lánya és közé akarok állni és azért van a szerelménél folyton a lánya, mert nem érzi itthon jól magát. Persze miattam. Úgy érzem mindent megtettem értük eddig is , ami az édesanyjuk feladata lett volna. Szeretem őket, de ha megszakadok sem lehetnek olyan érzéseim feléjük, mint az édes gyerekeim iránt. ( Megjegyzem a fiú érdekes módon jól érzi magát. )
Én úgy látom mostohalányom minden percét a szerelmével akarja tölteni, nem értem ezt miért nem közli apukájával. Miért élvezi azt, ha mi feszültségben vagyunk? A párommal nem lehet beszélni a problémákról, mert amit gondol, ahhoz ragaszkodik, semmi mást nem fogad el. Szerintem nem azzal bizonyítom, hogy szeretem a gyerekemet, meg igazi szülő vagyok, ha feltétel nélkül állok mellette. Pláne, ha megtapasztaltam, hogy sokszor hazudik.
Nem tudom, hogy oldjam meg a problémát, félek szakítás lesz a vége és nem másért, mint egy önző gyerek miatt.
Patthelyzetben vagyok, úgy érzem. 10 éve élek a párommal, 3 éve összeházasodtunk. Nekem is van 2 gyermekem, neki is, így hatan élünk együtt. Nem könnyű koordinálni egy ekkora családot, de azért úgy ahogy sikerül. Sajnos kezdettől fogva a nevelt lányom féltékeny mindenre, amivel az édesapja kapcsolatba kerül. Eleinte arra gondoltam, hogy csak azért van így, mert ahogy ők elmesélték, nagyon rossz volt neki míg az édesanyjával éltek, mert folyton különbséget tett a két gyermeke között a lány rovására. Sok negatív történetet mesélt az anyukájáról. Édesapja is tele volt panasszal. Én, azt gondolom, családcentrikus nő vagyok, odafigyelek mindenkire, még így is, hogy \"sokan\" vagyunk, de úgy látom ez nem elég.
Az elmúlt évek alatt volt néhány összezördülésünk a párommal, amiről később kiderült, hogy lánya intrikálódása volt az elindító. Míg kisebb volt, könnyen túltettem magam rajta, mert rájöttem, hogy valamit el akart érni és úgy gondolta, ha mi rosszban vagyunk az édesapjával, akkor ő több figyelmet kap tőle és amit épp szeretne. Apukája ennek mindig bedől. A baj az, hogy a lány már elmúlt 20 éves és a viselkedése mit sem változott.
Most odáig jutottunk, hogy a párom közölte velem, hogy én a lánya és közé akarok állni és azért van a szerelménél folyton a lánya, mert nem érzi itthon jól magát. Persze miattam. Úgy érzem mindent megtettem értük eddig is , ami az édesanyjuk feladata lett volna. Szeretem őket, de ha megszakadok sem lehetnek olyan érzéseim feléjük, mint az édes gyerekeim iránt. ( Megjegyzem a fiú érdekes módon jól érzi magát. )
Én úgy látom mostohalányom minden percét a szerelmével akarja tölteni, nem értem ezt miért nem közli apukájával. Miért élvezi azt, ha mi feszültségben vagyunk? A párommal nem lehet beszélni a problémákról, mert amit gondol, ahhoz ragaszkodik, semmi mást nem fogad el. Szerintem nem azzal bizonyítom, hogy szeretem a gyerekemet, meg igazi szülő vagyok, ha feltétel nélkül állok mellette. Pláne, ha megtapasztaltam, hogy sokszor hazudik.
Nem tudom, hogy oldjam meg a problémát, félek szakítás lesz a vége és nem másért, mint egy önző gyerek miatt.
Kedves Levélíró,
értem a helyzetét, és valóban nem egyszerű. Komoly elismerést érdemel, hogy sikerült elkormányozni ezt a hatfős patchwork-családot. Abban is biztos vagyok, hogy Ön mindent megtett a közjóért, ami a képességeitől telt. A húszéves lánynak már így is, úgy is megfordulhat a fejében a leválás, úgy hallom, az apukája nemigen gondolt még bele, hogy egy napon a gyermekei nélkül fog élni. Ez sem csoda, kevesen látjuk be időben, hogy ez elkerülhetetlen, és másfajta életre kell majd berendezkednünk. Mindenesetre a jelenlegi helyzetünk van annyira bonyolult, és ráadásul a párkapcsolatot is fenyegeti, hogy érdemes legyen a két felnőttnek együtt elmenni pszichológushoz, ahol talán egy néhány ülés alatt sikerül mindenki fejében tisztázni, merre tartanak ezek a bonyolult erőviszonyok. Alapelvül Önnek is azt tudom fölkínálni, hogy "senki sem hibás" - nyilván a nagylánynak sem lehetett könnyű átélni a család drasztikus átalakulását, amikor még kislány, sőt, kamasz volt... A párjával pedig érdemes lehet békés időszakokban, a kérdés távolabbi vonatkozásairól beszélni: vajon mitől volt boldogtalan a nagylány régebben, vajon hogyan fognak élni és mik a terveik arra az időre, amikor a gyerekek majd leválnak... És persze érdemes kettejüknek a családtól független, párkapcsolat-erősítő programokat tartani, talán épp úgy, hogy otthon, békességben, a gyerekek nélkül eltöltenek egy néhány napot... A kettejük jó viszony az egész család szempontjából a legfontosabb.
Sok sikert, minden jót.
értem a helyzetét, és valóban nem egyszerű. Komoly elismerést érdemel, hogy sikerült elkormányozni ezt a hatfős patchwork-családot. Abban is biztos vagyok, hogy Ön mindent megtett a közjóért, ami a képességeitől telt. A húszéves lánynak már így is, úgy is megfordulhat a fejében a leválás, úgy hallom, az apukája nemigen gondolt még bele, hogy egy napon a gyermekei nélkül fog élni. Ez sem csoda, kevesen látjuk be időben, hogy ez elkerülhetetlen, és másfajta életre kell majd berendezkednünk. Mindenesetre a jelenlegi helyzetünk van annyira bonyolult, és ráadásul a párkapcsolatot is fenyegeti, hogy érdemes legyen a két felnőttnek együtt elmenni pszichológushoz, ahol talán egy néhány ülés alatt sikerül mindenki fejében tisztázni, merre tartanak ezek a bonyolult erőviszonyok. Alapelvül Önnek is azt tudom fölkínálni, hogy "senki sem hibás" - nyilván a nagylánynak sem lehetett könnyű átélni a család drasztikus átalakulását, amikor még kislány, sőt, kamasz volt... A párjával pedig érdemes lehet békés időszakokban, a kérdés távolabbi vonatkozásairól beszélni: vajon mitől volt boldogtalan a nagylány régebben, vajon hogyan fognak élni és mik a terveik arra az időre, amikor a gyerekek majd leválnak... És persze érdemes kettejüknek a családtól független, párkapcsolat-erősítő programokat tartani, talán épp úgy, hogy otthon, békességben, a gyerekek nélkül eltöltenek egy néhány napot... A kettejük jó viszony az egész család szempontjából a legfontosabb.
Sok sikert, minden jót.
Frank Orsolya
2011. 12. 28. 14:48
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
Mindenkinek kijut valami probléma az életben nekem is. Van 3 gyerekem 2 nem él velem Ők 18 és 16,5 évesek fiúk.
Új házasságomból van egy 2,5 éves kislányom. Úgy érzem hogy a kislány nagyon ragaszkodik az Anyjához soksor csak neki engedi meg hogy öltöztesse,bepelenkázza stb. Ha vizet kér és Én viszem akkor már nem kell. Ilyenkor aztán a hiszti az beindul. volt már pár alkalom amikor a hiszti addig fajult hogy hányt is a gyerek. Probálom nyugottan kezelni a helyzeteket de amikor ezektől a hisztiktől a feleségem is kiborul elfog a tanácstalanság. Az biztos hogy le tudja csapolni az energiáját az embernek a gyerek. Probáltunk utánakérdezni a gyerekorvosnál hogy esetleg gyerekpszihológusnak meg kellene nézni a gyereket erre az a válasz kaptuk hogy 3 éves kor alatt nem foglalkoznak vele.
Anyagiak miatt 1 hónapja visszament dolgozni a feleségem. Nekem is mostanság lett egyre több munkám és így későn tudok csak hazamenni. Többször ezekben az esetekben is megkapom a szemrehányásokat a feleségemtől. Sokszor úgy érzem Ő is úgy hisztizik mint a gyerek. Nem olyan munkaköröm van mint neki aki bemegy az irodába és 16:30-kor lejár a munkaidő. Azt persze nem mondtam még hogy a házat felújítjuk így hétről hétre mindig van mit csinálnom otthon is.
Kezdek belefáradni ebbe az állapotba. A családi életünk kezd kibírhatatlanná válni.
Alapvetően türelmes ember vagyok de kezd szakadozni a cérna már nálam is. A pénz tudom hogy nem boldogít de a hiánya is boldogtalanná teszi az embert. A mai világban sokszorosát kénytelen mindenki dolgozni,hogy fent tudja tartani az életszintvonalát. A dilemma mindig az hogy csináljam tovább hogy a családi béke megmaradjon.
Úgy érzem érzelmileg is már a perifériára kerültem. A gyerek nagyon keményen kettőnk közé állt.
Valahol elrontottuk? Vagy ez egy egyedi eset? Várom esetleges véleményét tanácsát.
Üdv.:József
Mindenkinek kijut valami probléma az életben nekem is. Van 3 gyerekem 2 nem él velem Ők 18 és 16,5 évesek fiúk.
Új házasságomból van egy 2,5 éves kislányom. Úgy érzem hogy a kislány nagyon ragaszkodik az Anyjához soksor csak neki engedi meg hogy öltöztesse,bepelenkázza stb. Ha vizet kér és Én viszem akkor már nem kell. Ilyenkor aztán a hiszti az beindul. volt már pár alkalom amikor a hiszti addig fajult hogy hányt is a gyerek. Probálom nyugottan kezelni a helyzeteket de amikor ezektől a hisztiktől a feleségem is kiborul elfog a tanácstalanság. Az biztos hogy le tudja csapolni az energiáját az embernek a gyerek. Probáltunk utánakérdezni a gyerekorvosnál hogy esetleg gyerekpszihológusnak meg kellene nézni a gyereket erre az a válasz kaptuk hogy 3 éves kor alatt nem foglalkoznak vele.
Anyagiak miatt 1 hónapja visszament dolgozni a feleségem. Nekem is mostanság lett egyre több munkám és így későn tudok csak hazamenni. Többször ezekben az esetekben is megkapom a szemrehányásokat a feleségemtől. Sokszor úgy érzem Ő is úgy hisztizik mint a gyerek. Nem olyan munkaköröm van mint neki aki bemegy az irodába és 16:30-kor lejár a munkaidő. Azt persze nem mondtam még hogy a házat felújítjuk így hétről hétre mindig van mit csinálnom otthon is.
Kezdek belefáradni ebbe az állapotba. A családi életünk kezd kibírhatatlanná válni.
Alapvetően türelmes ember vagyok de kezd szakadozni a cérna már nálam is. A pénz tudom hogy nem boldogít de a hiánya is boldogtalanná teszi az embert. A mai világban sokszorosát kénytelen mindenki dolgozni,hogy fent tudja tartani az életszintvonalát. A dilemma mindig az hogy csináljam tovább hogy a családi béke megmaradjon.
Úgy érzem érzelmileg is már a perifériára kerültem. A gyerek nagyon keményen kettőnk közé állt.
Valahol elrontottuk? Vagy ez egy egyedi eset? Várom esetleges véleményét tanácsát.
Üdv.:József
Kedves József, csak megerősíteni tudom, amit Ön is mond: fontossági sorrendbe kell állítani a dolgokat, rendszerezi, és akár keményen redukálni is. A legfontosabb a családtagok egymás közötti kapcsolata, sokkal inkább, mint a ház, vagy a háztartás. Hisz ha az Önök házassága megromlik, akkor úgyis az egész ház/tartás szétesik. Ezért valóban a kapcsolatokra kell első sorban figyelni, akkor is, ha a ház úgy marad egy pár évig, amilyen, akkor is, ha csak alapdolgokra jut pénz. A sorrend pedig úgy néz ki, hogy első a kettejük – a felesége és Ön – kapcsolata, ez fontosabb, mint bármelyik gyerekkel való kapcsolat. Hiszen Önöknek kettejüknek kell egyben tartani az egész családot. Tekintse kötelességnek és egyben felmentésnek, hogy Önöknek kettejüknek szeretni kell egymást, örömteli órákat tölteni együtt, pihenni, akár lustálkodni is – bármilyen abszurdnak hangzik. Ha nem hagyják abba a rohanást, sajnos szétesik a család. Ez így nagyon keményen szól, de sajnos ezt látom minden nap. Ezt pedig nem paranccsal és szemrehányással tudja megvalósítani, hanem ha melegséggel, közelséggel, udvarolva bírja rá a feleségét, hogy a kettejük kapcsolatát valahova az eredeti szint, a régi bizalom, gyöngédség és romantika közelébe vissza kell juttatni. Muszáj rá időt szánni. Rettenetes elnézni, ahogy a sok félkész vagy éppen elkészült házban válnak a családok. Ez nem a helyes sorrend. Ha rendetlenség van, de mindenki nevet és szereti egymást, az jó. Ha ülnek az asztalnál vagy a kanapén és beszélgetnek, és nevetnek a többi dolgokon, a rendetlenségen, a szegényes állapotokon, az is nagyon jó. Ha karácsonyra mindenki egy CD-t kap, meg egy tábla csokit, de elmennek szánkózni, az is jó. Senki nem fogja ezt Önök helyett meglépni, Önök helyett észbe kapni és az életük hangsúlyait átszervezni. Ugyanakkor jó ha tudja, hogy Amerikában egész mozgalom – és internetes tréning – jött már létre az egyszerű, takarékos, redukált életforma terjesztésére, épp az olyan problémák miatt, mint amiről Ön ír. Ha Önök a párjával jóban vannak és bizakodó, laza, vidám, nagyvonalú levegőt árasztanak, akkor a gyerekek, a kapcsolataik, viselkedésük, tanulmányaik is rendben lesznek – de legfőképpen egy életre szóló jó mintát kapnak. A felesége biztos nagyon örülne, ha többet lennének kettesben, ha egy kicsit a tenyerén hordozná. Talán akkor már nem a kislány lenne az első. Bizonyosan hiányolja a gyöngédséget, az együtt töltött időt. Ha a kettejük viszonya rendbe jön, ezt követi a felnőttek és a gyerekek viszonya, ami már könnyebben kisimul.
Tudom, könnyű ezt mondani és nagyon nehéz meglépni. Csak azt a mondást ajánlom a figyelmébe, miszerint „a legtöbb ember úgy éli az életét mintha nem az élete múlna rajta.” Sok sikert kívánok, és szívből drukkolok!
Tudom, könnyű ezt mondani és nagyon nehéz meglépni. Csak azt a mondást ajánlom a figyelmébe, miszerint „a legtöbb ember úgy éli az életét mintha nem az élete múlna rajta.” Sok sikert kívánok, és szívből drukkolok!
Frank Orsolya
2011. 11. 16. 21:10
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
Azt szeretném megkérdezni, hogy egészséges dolog-e ha egy 13 fiú az édesanyja hátát megmossa az anya kérésére.
Nincs semmi baja az anyának ami miatt segítségre szorulna.
Az én véleményem az, hogy egy mutáló fiú már ne menjen be a fürdőszobába amikor az anyja meztelen .
Szerintem ez rontja a normális nemi, erkölcsi érését.
Az anya szerint nem és én ezért kérem az ön véleményét.
Köszönöm a válaszát előre is :Kocsis Imréné
Azt szeretném megkérdezni, hogy egészséges dolog-e ha egy 13 fiú az édesanyja hátát megmossa az anya kérésére.
Nincs semmi baja az anyának ami miatt segítségre szorulna.
Az én véleményem az, hogy egy mutáló fiú már ne menjen be a fürdőszobába amikor az anyja meztelen .
Szerintem ez rontja a normális nemi, erkölcsi érését.
Az anya szerint nem és én ezért kérem az ön véleményét.
Köszönöm a válaszát előre is :Kocsis Imréné
Kedves Levélíró!
A bevált gyakorlat az ilyen kérdések megválaszolásánál az, hogy akinek problémája van, az keres meg a kérdésével. Ellenkező esetben a válaszadás egy sokkal bonyolultabb helyzetbe való beavatkozássá fajul és ronthatja a családi rendszer egészének az állapotát. Tehát az érdekelne engem, hogy milyen kapcsolatban áll Ön az érintett "anyával" és milyen célra van szüksége az én válaszomra. Talán aggályai vannak az illető hölgynek és szeretne szakvéleményt, amely alapján eldönti a kérdést? Ha igen, kérem, bátran adja meg neki a Családinet elérhetőségeit. Szívesen válaszolok bármilyen kérdésre, amelyet a problémagazda föltesz. Vagy ha Ön meg tudja fogalmazni a saját kérdését, problémáját, arra is szívesen válaszolok.
A bevált gyakorlat az ilyen kérdések megválaszolásánál az, hogy akinek problémája van, az keres meg a kérdésével. Ellenkező esetben a válaszadás egy sokkal bonyolultabb helyzetbe való beavatkozássá fajul és ronthatja a családi rendszer egészének az állapotát. Tehát az érdekelne engem, hogy milyen kapcsolatban áll Ön az érintett "anyával" és milyen célra van szüksége az én válaszomra. Talán aggályai vannak az illető hölgynek és szeretne szakvéleményt, amely alapján eldönti a kérdést? Ha igen, kérem, bátran adja meg neki a Családinet elérhetőségeit. Szívesen válaszolok bármilyen kérdésre, amelyet a problémagazda föltesz. Vagy ha Ön meg tudja fogalmazni a saját kérdését, problémáját, arra is szívesen válaszolok.
Frank Orsolya
2011. 07. 29. 12:24
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Frank Orsolya!
A kezdetektol egyedul nevelem a 10 eves fiamat, akivel nagyon szoros es kiegyensulyozott a kapcsolatunk. Jokat tudunk beszelgetni es nagyon szeretjuk egymast. Voltak kapcsolataim az elmult evekben, de egyiknel sem merult fel hazassag vagy egyutteles, nekem eleg volt a sajat csaladunk. Tavaly ev vegen viszont talalkoztam egy csodalatos ferfival, aki pontosan az a tars, akire mindig vagytam. Kiegeszitjuk es szeretjuk egymast es egyutt szeretnenk leelni az eletunket. O ket kisgyereket nevel egyedul. A fiam viszont - aki egyebkent nagyon jol kijon vele es a gyerekeivel is - fuj, morog es harcol az ellen, hogy barki belepjen az eletunkbe. Amit persze ertek es megertek es akar meg orulhetnek is neki, hiszen ez azt jelenti, hogy a fiam egyetlen szulovel is boldognak erzi magat es a csaladjat. Viszont aggaszt is a dolog, hiszen a parommal egyre jobban szeretnenk szorosabbra fuzni az eletunket, letrehozni a mi kozos csaladunkat, de a fiam elleneben ezt semmikeppen nem szeretnem. Sokat beszelgetunk a fiammal errol, de nem akarom tulbeszelni sem a dolgot, hogy tulsagosan raporogjunk erre a temara es csinaljunk egy konfliktusgocot ott, ahol talan termeszetesen, magatol is megoldodna az ugy. Tanacstalan vagyok. Hogyan fogja ezt feldolgozni? Hogy segitsek neki? Hogy segitsek magunknak? Elore is koszonom.
A kezdetektol egyedul nevelem a 10 eves fiamat, akivel nagyon szoros es kiegyensulyozott a kapcsolatunk. Jokat tudunk beszelgetni es nagyon szeretjuk egymast. Voltak kapcsolataim az elmult evekben, de egyiknel sem merult fel hazassag vagy egyutteles, nekem eleg volt a sajat csaladunk. Tavaly ev vegen viszont talalkoztam egy csodalatos ferfival, aki pontosan az a tars, akire mindig vagytam. Kiegeszitjuk es szeretjuk egymast es egyutt szeretnenk leelni az eletunket. O ket kisgyereket nevel egyedul. A fiam viszont - aki egyebkent nagyon jol kijon vele es a gyerekeivel is - fuj, morog es harcol az ellen, hogy barki belepjen az eletunkbe. Amit persze ertek es megertek es akar meg orulhetnek is neki, hiszen ez azt jelenti, hogy a fiam egyetlen szulovel is boldognak erzi magat es a csaladjat. Viszont aggaszt is a dolog, hiszen a parommal egyre jobban szeretnenk szorosabbra fuzni az eletunket, letrehozni a mi kozos csaladunkat, de a fiam elleneben ezt semmikeppen nem szeretnem. Sokat beszelgetunk a fiammal errol, de nem akarom tulbeszelni sem a dolgot, hogy tulsagosan raporogjunk erre a temara es csinaljunk egy konfliktusgocot ott, ahol talan termeszetesen, magatol is megoldodna az ugy. Tanacstalan vagyok. Hogyan fogja ezt feldolgozni? Hogy segitsek neki? Hogy segitsek magunknak? Elore is koszonom.
Kedves Levélíró!
Jaj, de nehéz tanácsot adni annak, aki mindent jól csinál. Pontosan átérzem a dilemmáját, mindkét szempont hitelt érdemlő. A kettő összeegyeztetésére érdekes módon a napokban olvastam egy szép, irodalmi példát. Lugosi Viktória Ajvé c. regényében egy nevelőapa gyönyörű példáját mutatja annak, hogyan lehet egy családba mindenki érzékenységét tekintetbe véve, az érdekelteknek megfelelő tempóban fokozatosan beilleszkedni. A látogatásai észrevétlenül, spontán nyúlnak hosszabbra, lépésről lépésre integrálódik a család életébe. Végül a gyermek kérdezi meg édesanyja társát: - Miért nem alszol itt? Minek mész mindig haza? Talán ha a regény első felét elolvassák (a második fele túlságosan szomorú, főként az említett szereplő szempontjából), ki tudják dolgozni a saját megoldásukat anélkül, hogy az itt adott példát akarná pontosan másolni. De érzeteket, attitűdöket érdemes és lehet tanulni.
Sok szerencsét!
Jaj, de nehéz tanácsot adni annak, aki mindent jól csinál. Pontosan átérzem a dilemmáját, mindkét szempont hitelt érdemlő. A kettő összeegyeztetésére érdekes módon a napokban olvastam egy szép, irodalmi példát. Lugosi Viktória Ajvé c. regényében egy nevelőapa gyönyörű példáját mutatja annak, hogyan lehet egy családba mindenki érzékenységét tekintetbe véve, az érdekelteknek megfelelő tempóban fokozatosan beilleszkedni. A látogatásai észrevétlenül, spontán nyúlnak hosszabbra, lépésről lépésre integrálódik a család életébe. Végül a gyermek kérdezi meg édesanyja társát: - Miért nem alszol itt? Minek mész mindig haza? Talán ha a regény első felét elolvassák (a második fele túlságosan szomorú, főként az említett szereplő szempontjából), ki tudják dolgozni a saját megoldásukat anélkül, hogy az itt adott példát akarná pontosan másolni. De érzeteket, attitűdöket érdemes és lehet tanulni.
Sok szerencsét!
Frank Orsolya
2011. 07. 28. 19:45
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
Olyan probléma kapcsán kérném segítségét, amelyre saját erőből úgy érzem, képtelen vagyok mindenki számára megfelelő megoldást találni. Boldog párkapcsolatban élek, saját, a párom és a környezetem véleménye szerint is, egy dolog azonban útját állja a teljes boldogságnak. Ha túl sok stressz ér, amikor már tele a fejem, sokat tűrtem és voltam nagyon empatikus mindenkivel, ha már sok a saját gondom is, akkor a kommunikáció 10-ből 1-szer nem sikerül túl asszertívre, és az ajtócsapkodás és hangemelés sajnos elkerülhetetlen :( Ilyenkor persze nem ismerek magamra, de utána már kevéssel úgy érzem, kiadtam, semmi baj, minden ok. A páromnál pedig ekkor kezdődik egy nagy szomorúság, több napon át tartó csalódottság. Nem szól hozzám, engesztelhetetlen. Félek, elfogy a türelme, viszont igyekezetem ellenére érzem, hogy ez mélyebb dolog annál, minthogy hipphopp megoldjam magamban, praktikus eszközöket találjak rá. A párom azt mondta, ez az egyetlen akadálya, hogy a jövőnket együtt tudja elképzelni, mert ilyenkor egy jó nagy darabot morzsolok le az amúgy végtelenül türelmes emberből :( Vajon milyen módszer segítene legyőzni ezeket a folyamatokat? Milyen eszközök, módszerek segítetének tudatossá fordítani ezeket a tudattalan, agresszív megnyilvánulásokat? Szép napot, köszönöm válaszát! Naspolya
Olyan probléma kapcsán kérném segítségét, amelyre saját erőből úgy érzem, képtelen vagyok mindenki számára megfelelő megoldást találni. Boldog párkapcsolatban élek, saját, a párom és a környezetem véleménye szerint is, egy dolog azonban útját állja a teljes boldogságnak. Ha túl sok stressz ér, amikor már tele a fejem, sokat tűrtem és voltam nagyon empatikus mindenkivel, ha már sok a saját gondom is, akkor a kommunikáció 10-ből 1-szer nem sikerül túl asszertívre, és az ajtócsapkodás és hangemelés sajnos elkerülhetetlen :( Ilyenkor persze nem ismerek magamra, de utána már kevéssel úgy érzem, kiadtam, semmi baj, minden ok. A páromnál pedig ekkor kezdődik egy nagy szomorúság, több napon át tartó csalódottság. Nem szól hozzám, engesztelhetetlen. Félek, elfogy a türelme, viszont igyekezetem ellenére érzem, hogy ez mélyebb dolog annál, minthogy hipphopp megoldjam magamban, praktikus eszközöket találjak rá. A párom azt mondta, ez az egyetlen akadálya, hogy a jövőnket együtt tudja elképzelni, mert ilyenkor egy jó nagy darabot morzsolok le az amúgy végtelenül türelmes emberből :( Vajon milyen módszer segítene legyőzni ezeket a folyamatokat? Milyen eszközök, módszerek segítetének tudatossá fordítani ezeket a tudattalan, agresszív megnyilvánulásokat? Szép napot, köszönöm válaszát! Naspolya
Kedves Naspolya!
A problémájukat értem, valóban problémának tartom, mert láthatóan teljesen máshogy élik meg, másként értelmezik ugyanazt az incidenst. A párja értelmezése pedig - amelyről ő maga sem tehet - olyan, ami a kapcsolatukat rombolja. Azt hiszem, ez klasszikus párterápiás feladat, és egyéb választ vagy megoldást nemigen tudok javasolni, mint hogy fölajánljam: találkozzunk, dolgozzunk rajta, ha kedvet és elszánást éreznek ehhez. Ennek részeként nagyrészt együtt, de alkalmanként külön-külön és beszélhetünk a helyzetről, a megélésekről, az alternatívákról.
A problémájukat értem, valóban problémának tartom, mert láthatóan teljesen máshogy élik meg, másként értelmezik ugyanazt az incidenst. A párja értelmezése pedig - amelyről ő maga sem tehet - olyan, ami a kapcsolatukat rombolja. Azt hiszem, ez klasszikus párterápiás feladat, és egyéb választ vagy megoldást nemigen tudok javasolni, mint hogy fölajánljam: találkozzunk, dolgozzunk rajta, ha kedvet és elszánást éreznek ehhez. Ennek részeként nagyrészt együtt, de alkalmanként külön-külön és beszélhetünk a helyzetről, a megélésekről, az alternatívákról.
Frank Orsolya
2011. 07. 28. 18:59
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
Kedves Orsolya!
7 éves kisfiamnak van egy olyan "mániája", hogy mindenből a méreténél nagyobbat akar felvenni, vásárolni. Ez különösen a cípőnél igaz. Megőrít minket ezzel. Ezt követően a ruhái derekát és a cipőit is nagyon szorosra szeretné behúzni. Sír, ha nem sikerül a számára elég erősségűre bekötni a cipőjét, a nadrágját. Tapasztaltabb, nagyobb gyermekes barátnőim azt mondják, hogy ne törődjek vele, majd kinövi... de én kíváncsi volnék a véleményére.
Köszönettel: Adrienn
7 éves kisfiamnak van egy olyan "mániája", hogy mindenből a méreténél nagyobbat akar felvenni, vásárolni. Ez különösen a cípőnél igaz. Megőrít minket ezzel. Ezt követően a ruhái derekát és a cipőit is nagyon szorosra szeretné behúzni. Sír, ha nem sikerül a számára elég erősségűre bekötni a cipőjét, a nadrágját. Tapasztaltabb, nagyobb gyermekes barátnőim azt mondják, hogy ne törődjek vele, majd kinövi... de én kíváncsi volnék a véleményére.
Köszönettel: Adrienn
Kedves Adrienn,
az egyik lehetőség valóban az, hogy nem foglalkozik a kérdéssel, és elfogadja, hogy a "kicsi vagyok - nagy leszek" élethelyzettel kapcsolatos nehézségeken, az ezzel járó egyenetlenségeken magától jusson túl a gyerek. A másik lehetőség az, hogy elgondolkodik rajta, milyen területen, hol lehetnek nehézségei a gyereknek azzal kapcsolatban, hogy ő kicsi, hogy gyerek, hogy mások nagyobbak, mások nagyok... vagy ha anyai intuíciója valami mást mond, valami más ugrik be arról, hogy mi lehet az a zavar a háttérben, amiről így ad hírt a kisgyerek. Az bizonyos, hogy ez a viselkedés is - mint minden szokatlan, valamilyen tekintetben túlzó viselkedés - tünet, illetve jelzés. Mint ilyet, természetesen nem jó büntetni vagy elfojtani, még akkor sem, ha a megnyilvánulásai megnehezítik az életünket. Ha pedig a jelzés vagy tünet nem enyhül, akkor érdemes megkeresni egy gyerekpszichológust, hogy az ő szakavatott keze-szeme derítse ki, mit jelez ez a "mánia". Minél többet hagyjuk a gyermeket beszélni az életéről, anélkül, hogy "bölcs tanácsokkal", kész megoldásainkkal elterelnénk, anélkül, hogy elbagatellizálnánk, elhumorizálnánk a problémáit, minél szabadabban hagyjuk őt az életéről mesélni, annál könnyebben rálátunk, mi lehet a baj.
A jelzésekre odafigyelni, az okokat keresni csak azt jelzi: Ön odafigyelő, gondos anya.
az egyik lehetőség valóban az, hogy nem foglalkozik a kérdéssel, és elfogadja, hogy a "kicsi vagyok - nagy leszek" élethelyzettel kapcsolatos nehézségeken, az ezzel járó egyenetlenségeken magától jusson túl a gyerek. A másik lehetőség az, hogy elgondolkodik rajta, milyen területen, hol lehetnek nehézségei a gyereknek azzal kapcsolatban, hogy ő kicsi, hogy gyerek, hogy mások nagyobbak, mások nagyok... vagy ha anyai intuíciója valami mást mond, valami más ugrik be arról, hogy mi lehet az a zavar a háttérben, amiről így ad hírt a kisgyerek. Az bizonyos, hogy ez a viselkedés is - mint minden szokatlan, valamilyen tekintetben túlzó viselkedés - tünet, illetve jelzés. Mint ilyet, természetesen nem jó büntetni vagy elfojtani, még akkor sem, ha a megnyilvánulásai megnehezítik az életünket. Ha pedig a jelzés vagy tünet nem enyhül, akkor érdemes megkeresni egy gyerekpszichológust, hogy az ő szakavatott keze-szeme derítse ki, mit jelez ez a "mánia". Minél többet hagyjuk a gyermeket beszélni az életéről, anélkül, hogy "bölcs tanácsokkal", kész megoldásainkkal elterelnénk, anélkül, hogy elbagatellizálnánk, elhumorizálnánk a problémáit, minél szabadabban hagyjuk őt az életéről mesélni, annál könnyebben rálátunk, mi lehet a baj.
A jelzésekre odafigyelni, az okokat keresni csak azt jelzi: Ön odafigyelő, gondos anya.
Frank Orsolya
2011. 07. 07. 12:08
Olvasói értékelés: nincs még értékelés
.jpg){kind=small}
