Tisztelt Doktor Úr! 20nappal ezelőtt délelőtt fogorvosnál voltam, fájt a jobb alsó 7-es fogam. Gyökérkezelte,. de miután az érzéstelenítő hatása kiment, még mindig fájt. Délután visszamentem, kihúzta. Elhalt fog volt, a két gyökércsúcs beletört, vmi véső szerű eszközzel(azt hiszem, emelőt mondott) szedte ki, fúrt is rajta. Amikor fúrta, iszonyatosan belenyilallt az állkapcsom alá. Kiszedte a két gyökércsúcsot, mutatta is, utána többször át is piszkálta, h nem maradt-e benne vmi, de azt mondta, rendben van. A sebbel nincs is gondom, persze fájdogál, néha lüktet, mint bármilyen másik seb, az állkapcsom és alatta beduzzadt másnapra, az fáj, ha megnyomom, illtve persze a sok injekció helyén a két állkapcsot összekötő izom végig. A 7-es fogam kihúzása előtt két nappal húzták ugyanazon oldalon a bölcsesség fogam. Kérdésem az lenne, hogy ilyen nehézkes foghúzás után ezek a következmények normálisak-e, és ha igen, akkor kb. meddig tarthat a gyógyulás? Mára a fülem alatti részen az állkapocs alatt már nem fáj, hanem húzódik le a duzzanat a nyakam illetve az állam irányába. Az injekciók miatt enni nem nagyon tudok, fáj, ha nyitom a szám, illetve a nyelvem tövénél is olyan, mintha "izomláz" lenne. Köszönöm válaszát. Emília