Tisztelt Doktornő!

Családom tanácsolta, hogy forduljak szakemberhez, de elképzelésem sincs hogy tudnának nehéz helyzetemen segíteni.
Pörgős, energikus, lobbanékony alkat voltam mindig, de az is igaz volt rám, hogy nálam egy konfliktus kb 1 másodpercig tart, utána teljes a béke és a nyugalom. Én így látom a múltamat, de jelenleg már semmiben nem vagyok biztos és ez rémít meg legjobban. Nem lángoló szerelemből házasodtam, olyan férfit választottam a baráti körömből aki szerelmes volt belém, tisztelt, egy lovag volt, és 8 év együttélés alatt soha nem jött ki a sodrából. A " veszekedéseink " úgy néztek ki, hogy én vázoltam, analizáltam, javaslatokat tettem az adott problémára, ő hallgatott és elfogadta, majd vagy úgy csinálta, vagy nem. Ez működőképes kapcsolatnak tűnt, mindenki csodánkra járt, hogy milyen tökéletes a kapcsolatunk. Persze nyilván van még 1000 tényező ami fontos lehet, ezeket elmondani sem lehet egy találkozós során (?) de működött. Összeházasodtunk és keményen küzdöttem hogy lehessen kislányom, és győgyőztünk és megfogant. Amikor tudomásunkra jutott, hogy gyermekünk lesz minden megváltozott. Onnantól : a férjem hol a régi csodálatos ember, hol egy pillanat alatt dühöngő őrülté válik, semmivel nem lehet ebből kizökkenteni, számtalan pszichológia könyv sem segített, én autoimmun beteg lettem ezen időszak alatt, nyugalomra lenne szükségem hogy ne súlyosbodjon, így úgy érzem mindent megteszek... ha hallgatok ilyenkor jön utánam és azért üvölt velem, ha közbe merek helyeselni, akkor azt üvöltözi, hogy betámadom, ha ellenkezek esetleg, hangsúlyozom halkan, akkor pláne üvöltésig fajul. Engem még nem ütött meg, de pár dolgot már összetört a lakásban. Egy ideje magában beszél a szomszéd szobákban és hiába közlöm vele kedvesen, hogy mondja el nekem mi bántja, itt vagyok, természetes, semmi baj, mindenki beszél magában, biztos magányos, erre is hisztérikusan reagál. A gyermekünkkel ugyanilyen a helyzet. Egy ideig csak őt " osztotta " míg meg nem kértem, hogy inkább engem. A még kétségbeejtőbb, hogy a gyermekünk 98 dologban tökéletesnek lett nyilvánítva az ovis értékelésben, de bejelölték, hogy erőszakos, hangulatember... és elmesélték azt a viselkedést amit apától szenvedünk el otthon. És a legkétségbeejtőbb az az egészben, hogy a férjem szerint én támadok, én "generálom ", én vagyok az erőszakos és ezt a gyermekünknek is mondogatja, így ma azt mondta a kislányom: Anya nem kiabáltál és én azt hallottam, hogy kiabáltál, pedig nem kiabáltál, hallottam hogy nem... Az én okos kislányomat végképp tönkretesszük így, teljesen összezavarodott ebben a helyzetben. Tudna ilyesmiben segíteni egy találkozó alkalmával ? Olyan embereket akik háromféleképpen mesélik el ugyanazt?