"Régóta nem nyilatkozom a magánéletemről, de most szeretnék egy kis betekintést engedni"
Vasvári Vivien Instagram oldalán jelentette be az örömhírt, hogy harmadik gyerekével várandós.
A kicsi érkezését szeptemberre várják a párjával, Bodnár Zsigmonddal, akivel 3 éve alkotnak egy párt.
Vasvári Vivient a Feleségek luxuskivitelben című reality-ből ismerhették meg a nézők. Első gyereke 2014-ben született, Ariana apukája egy orosz származású férfi. Második gyerekét Miamiban hozta világra 2018 áprilisában: Edward Ferencnek Szegedi Fecsó az édesapja.
Az eljegyzésükkor ezt írta a képükhöz:
"Régóta nem nyilatkozom a magánéletemről, de most szeretnék egy kis betekintést engedi a párkapcsolatomba. A mai világban sokszor ami nehézkes, kihívásokkal teli, azt eldobjuk magunktól, mely hibákba az elmúlt években mi is beleestünk a párommal, Zsigmonddal. Igazából soha nem engedtük el egymás kezét és az elmúlt évben sokat tettünk azért, hogy ma nagy örömmel megoszthassam veletek, hogy 3 év után úgy döntöttünk, hogy véglegesen összekötjük az életünket. A hír igaz, IGENT mondtam”.
Indexkép: LifeTV / Youtube
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)