Több szülő ellenezné a későbbi iskolakezdést
A Pénzcentrum felmérést végzett az olvasói körében, amelynek keretén belül 5559 ember válaszolt arra a kérdésre, hogy támogatnák-e a 8 helyett a 9 órai iskolakezdést.
A válaszadók 56.18%-a szavazott nemmel, így ebből a kutatásból is jól látszódik, hogy egyelőre több család életében hozna negatív változást a későbbi kezdés.
Pedig Magyarországon is egyre inkább elterjedté válik, hogy a munkahelyek 8 óra helyett a 9 órás kezdést preferálják, sőt, a haladóbb szellemiségű vállalatoknál törzsidőt határoznak meg - például 11 és 15 óra között -, amikor az összes munkavállalónak elérhetőnek kell lennie. Lehet, hogy vannak olyanok közöttük, akik már 7 óra óta dolgoznak, de akadhatnak olyanok is, akik csak fél 11kor ültek be a gép elé. Mindez mégis hatékonynak bizonyul, hiszen nem mindenki tud reggel koncentrálni.
Nincs törvényi akadálya a későbbi iskolakezdésnek
Hivatalosan törvényi akadálya nincs annak, hogy 9 órára tegyék az iskolakezdést, ugyanis Magyarországon az első tanóra időpontját nem határozza meg semmilyen jogszabály.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 16. § (1) bekezdése szerint az első tanítási órát reggel nyolc óra előtt - az iskolaszék, ennek hiányában az iskolai szülői szervezet, közösség és az iskolai diákönkormányzat véleményének kikérésével - legfeljebb negyvenöt perccel korábban lehet megkezdeni, tehát eldönthető, hogy legyen-e az intézményben nulladik óra.
Amennyiben az iskola később szeretné kezdeni a tanítást, erre is megvan a lehetősége.
A nagycsaládosok életén könnyítene a változtatás
A kutatásból az is kiderült, hogy a nagycsaládosok, tehát a 3 vagy több gyermeket nevelők örülnének igazán a későbbi kezdésnek. Ami még szembetűnő, hogy a nők és a férfiak arányát tekintve az anyák azok, akik számára könnyebbséget jelentene a későbbi kezdés, a férfiak többsége inkább maradna a hagyományos, 8 órás becsengetésnél.
Ebben valószínűleg az is közrejátszhat, hogy általában az anyák viszik reggel óvodába, iskolába a gyerekeket.
Romik az alvásminőség - erre megoldás lehetne a 9 órás iskolakezdés
A Magyar Alvásszövetség és a Szinapszis Egészségkutató vizsgálatai szerint a serdülők sok időt töltenek a telefonok és tévék képernyője előtt, ami könnyen alvászavarokhoz vezethet. Később fekszenek le, nehezebben alszanak el, ezáltal lerövidül az alvási idő, valamint az alvás minősége is jelentősen romlik.
Természetesen tiltani nem lehet őket a kütyük világától, hiszen ez már az ő kultúrájuk része, azonban a mérték sokat számít. Ezért is lenne érdemes megfontolni a 9 órás kezdést, mert a plusz egy vagy fél óra alvás jelentősen javítaná a koncentrálóképességüket, valamint nem lennének olyan fáradtak az első órájukon.
Ti mit gondoltok, jó ötlet lenne a 9 órás iskolakezdés?
Indexkép: Kinga Howard képe az Unsplash.com oldaláról
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)