A kevés alvás és a hisztizés közötti összefüggés
Ha nem alszik, akkor hisztirohamot kaphat
Amikor reggel úgy ébred fel a gyerek, hogy annyit aludt, amennyi alvásra szüksége volt, akkor kipihenten ébred: tele van energiával és a kedve is jó. Ahogy azonban telnek az órák, egyre fáradtabb lesz, csökkennek az energiatartalékai. Ez azt is jelenti, hogy egyre nagyobb szüksége van egy újabb alvásra napközben.
Ha ezt nem kapja meg, vagy csak későn kerül ágyba, akkor dührohamot vagy sírógörcsöt kaphat - erről a mother.ly portál írt.
Ennyi alvásra lenne szükségük a gyerekeknek
- Az az óvodás korosztálynak még napi 11-13 óra alvásra van szüksége,
- míg a nagyobb korosztály, a 6-13 éves iskolások számára 9-10 óra alvás lenne az ideális,
- de szakértők szerint még a kamaszoknak is sokat kell aludniuk.
Bővebben itt írtunk a témáról: korábbi cikkünkben egy táblázat is segít abban, hogy eligazodjunk az alvás-mennyiségek között az egyes életkorokban. Persze ez az igény egyénenként változó lehet.
Vulkán-effektus lép fel, ha kimarad az alvás
Ha a gyerek alszik napközben, akkor feltöltődik, az alvással ki tudja pihenni magát, így több energiája lesz a nap hátralevő részére. A babák még egy nap többször is alszanak, míg egy óvodás gyereknek egy délutáni alvásra van szüksége általában: így ők akár már 6-7 órán át is ébren tudnak maradni alvás nélkül.
Ha azonban nem alszanak, akkor egyre fáradtabbak és nyűgösebbek lesznek. Egyre gyakoribb ilyenkor, hogy a gyerek hisztizni, sírni kezd, vagy dührohamot kap. Ilyenkor már a koncentráció is nehézséget okoz neki a játék közben. Elfogy a türelme is, és nem tud új dolgokat megtanulni.
Ezt hívjuk úgynevezett vulkán-effektusnak.
A gyerek a nap során egyre fáradtabb lesz, ha pedig nem alszik, akkor mint egy vulkán, kitör belőle a hisztiroham. Alvás nélkül fokozatosan egyre nő benne a nyomás, túl fáradt lesz, este pedig nehéz a túlpörgött gyermeket elaltatni, ugyanis nagyon aktívvá válhat ilyenkor.
Ha pedig rendszeresen kimarad a napközbeni alvás, akkor gyorsabban és hamarabb jelentkezhetnek nála a hisztirohamok, vagyis hamarabb lép az úgynevezett vulkán-szakaszba.
Ha többet alszik éjszaka, azzal sem tudja igazán bepótolni a kimaradt délutáni alvást.
Korábban bemutattunk egy anyát, aki éjfél és hajnali 1 között fekteti le a kisbabáját, hogy reggel ne kelljen korán kelnie vele.
Vekerdy Tamás szerint a gyereknek este 8 órakor már ágyban van a helye, ráadásul a délutáni alvás segíti a kisgyerekek tanulását is.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)