Az iskola első emeletéről ugrott ki
Egy 13 éves diák a vártnál rosszabb fizika jegy miatt ugrott ki az első emeleti ablakból a Beszterce-Naszód megyei Telcsen.
Az eset kedden délelőtt, a két tanóra közötti szünetben történt – számolt be róla a maszol.ro a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság közlésére hivatkozva.
"Telcs településen egy diák kiesett az emeletről és megsérült. A helyszínre kiérkező (…) rendőrök egy helyi 13 évest azonosítottak, és az elsődleges vizsgálatok szerint az iskolája első emeletéről esett le"
– közölte a rendőrség.
A helyszínre rohammentő sietett, a gyerek végig eszméleténél volt. Ágyéktáji sérüléssel és feltételezett lábtöréssel látták el, majd a besztercei sürgősségi kórházba vitték.
Rosszabb jegyet kapott fizikából, mint várta
Az iskola igazgatója úgy tudja, a fiú a reméltnél gyengébb jegy miatt szánta rá magát az ugrásra.
"Amikor megkérdezték tőle, miért tette, azt válaszolta, hogy »az élet nehéz«. A magyarázat több irányba mutatott: megpróbált jobb jegyet szerezni fizikából, azt hiszem, de a vártnál rosszabbat kapott, és úgy érezte, minden hiábavaló, az élet nagyon nehéz. Nem is próbáltam túl sok részletet megtudni, mert még soha nem kerültem ilyen helyzetbe, és annyira megijedtem, hogy nem tudtam, helyes-e belemenni a részletekbe"
– mondta a lapnak az igazgató.
Az érintett diák jól tanult és korábban nem volt vele probléma. Az ügy kapcsán a rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indított eljárást, az eset körülményeit pedig még vizsgálják.
Indexkép: Yogi Adi Nugraha fotója a Pexels oldaláról





