Görbicz Adria, a Bábakalács Születésház alapítója a témáról szóló podcastjában elmondta: még a legfejlettebb egészségügyi rendszerrel rendelkező országokban is előfordul olykor, hogy a kismama nem jut be a kórházba, és otthon kell megszülnie a kisbabát. Mivel a szülés maga egy módosult tudatállapotot eredményez, nem biztos, hogy közben képesek leszünk jól mérlegelni: készüljünk inkább fel minden eshetőségre.
A szülés természetes folyamat
A kismamák jó részének egyik legnagyobb félelme az, hogy a körülmények szerencsétlen alakulása miatt egyedül, segítség nélkül kell majd világra hoznia a kisbabáját. Bár természetesen erre a szakember sem biztat senkit, fontos megjegyezni, hogy maga a szülés nem orvosi esemény, hanem természetes folyamat: a WHO szerint az esetek 80-85 százaléka minden beavatkozás nélkül, rendben lezajlik magától.
Éppen ezért pánikolni semmiképpen nem kell, legalább fejben felkészülni azonban igen. A szülés egy spontán, tervezhetetlen esemény, és olykor előfordul, hogy otthon következik be.
Előkészületek a segítség megérkezéséig
Ha már úgy érzed, nagyon előrehaladott szakaszába ért a szülésed, jobb, ha nem indulsz be a kórházba. Sokkal biztonságosabb otthon, mint esetleg az út szélén, az autóban világra hozni a gyermekedet.
Az első feladat, hogy azonnal hívd a mentőket! Ők értesíteni fogják az újszülöttmentőket is. Kövesd mindenben az utasításaikat. Miközben velük beszélsz, nyisd ki a kertkaput és a lakás ajtaját, hogy bejöhessenek akkor is, ha te már nem tudsz kimenni hozzájuk. Ezután, ha tudsz, kérj segítséget a szomszédtól vagy egy közelben lakó ismerősödtől.
Biztosítsd, hogy meleg környezetbe érkezzen a baba! Csukd be az ablakokat, kapcsold ki a klímát, télen csavard maximumra a fűtést. Válaszd ki a lakás legkevésbé szellős, legmelegebb helyiségét, hogy ott hozd őt világra. Hordj be ebbe a helyiségbe annyi tiszta, meleg textíliát – ágyneműt, törölközőt, függönyöket –, amennyit csak tudsz. Ezekből alakíts ki puha fészket – a baba, miután kibújt, ide fog érkezni. Nagyon fontos, hogy semmiképp ne essen az újszülött magasból kemény felületre!
Amíg tudsz, egyél néhány falatot – banánt, csokit – és igyál is rendszeresen. Az italt készítsd is magad mellé, hogy akkor is elérd, amikor már nehezen mozogsz.
Alulról vetkőzz teljesen meztelenre. Ne a bugyiból kelljen kihalászni a babát, amikor eljön az ideje.
Legfontosabb: sok-sok tiszta, meleg anyag
A legfontosabb az egész folyamat alatt az lesz, hogy legyen a kezed ügyében sok-sok tiszta, meleg textília. Ezekre a szülés alatt és a baba első perceiben nagy szükség lesz.
Megszületésekor a pici vizes és nagyon fázik. Bent egyenletes, 36,5-37,5 fok közti hőmérsékleten élt, ehhez képest a legnagyobb nyári hőség is hideg lesz neki. Ezért fontos, hogy melegített anyagba tekerd rögtön születése után. Ehhez legjobb, ha két textilpelenka méretű anyagot gyűrsz a felsőruhád alá, amelyek segítenek majd melegen tartani az újszülöttet. Miután letörölgetted a babát, az első ruha nagyon vizes lesz, ezért lesz szükséged egy másik, száraz darabra is, amibe majd bebugyolálhatod a picit.
Szülés közben az anyagok vizesek és piszkosak lesznek, de nagyon fontos, hogy mindig legyen kéznél száraz textil is! A felhalmozott anyagokra rá is térdelhetsz, hogy ezekre essen a baba, vagy ezekkel kapd el őt.
A baba megszületése
Kezdetben még lesz szünet a fájások között, amikor van lehetőséged kicsit szusszanni, inni pár kortyot. A legvégén már nem lesz szünet az összehúzódások között, az intenzitásuk pedig szinte elviselhetetlen szintet ér el – ekkor lesz vége a tágulásnak, és jön a kitolási szakasz.
Ha a kitolási szakaszban érzed, hogy feszül a gátad, nyugodtan tedd oda a kezed, de semmiképp ne húzd-nyomd a baba fejét. Akkor és úgy nyomj, ahogy a tested diktálja: se a túlzott erőlködés, se a folyamat visszatartása nem vezet eredményre.
Olyan pózt vegyél fel, ami neked a legkényelmesebb. A fekvés ebből a szempontból a legkevésbé szerencsés, a legtöbb otthon szülő nő térdelő vagy guggoló helyzetben hozza világra a gyermekét.
Nagyon gyakran a kitolási szakasz előtt közvetlenül reped meg a magzatburok, és folyik el a magzatvíz. Ennek mennyisége nagyjából egy liter, és jó eséllyel eláztatja az összes közelében lévő textíliát. Ezeket a darabokat dobd félre.
Valószínű, hogy először a baba feje lesz kint, ehhez néhány nyomás kell. Ilyenkor a folyamat egy időre határozottan megáll, hogy a fejecskéjét el tudja fordítani. Semmiképpen ne ijedj ettől meg, és főleg ne kezdd el a pici fejét rángatni, hogy hamarabb kijöjjön, mert ez végzetes lehet! Ezután már csak egyet kell nyomni, és az egész teste kicsúszik. Nem érdemes ilyenkor az elkapásával próbálkozni, mert nagyon csúszik – inkább hagyjuk, hogy lehuppanjon a puha párnákra. Akkor sem kell megijedni, ha nem a feje jelenik meg először, ugyanis minden függőleges magzati póz szülésképes.
Ahogy a magzat jön kifelé, általában olyan erősen nyomja a végbelet, ami leginkább a sürgető székelési ingerre emlékeztet. Nagyon fontos, hogy ennek hatására ne menj ki a vécére, szakszerű segítség nélkül ugyanis ott szülni kifejezetten veszélyes, mert nem tudod elkapni a babát! Inkább kerüljön széklet a földre, mint hogy az újszülött beleessen a vécécsészébe.
A baba megszületése után
Miután kint van a pici, első dolgod legyen, hogy leitatod róla a nedvességet, majd egy száraz, meleg pokrócba vagy egyéb anyagba bugyolálod. A magzatmázat nem kell róla ledörzsölni, az egész művelet ne tartson tovább fél percnél. A törölgetést kezdd a fejével és a hátával, ezt kövese az arca. Nagyon kicsi vagy koraszülött baba esetén ezt a lépést hagyd ki. Az ő bőrük még vékony, ne sértsd fel.
Ha autóban születik a pici, vagy a lakásnak nincs meleg, szellőzetlen helyisége, a legkönnyebben úgy tudod őt melegen tartani, ha először egy tiszta nejlonzacskóba helyezed – a feje értelemszerűen lógjon ki -, és ezután bugyolálod be.
Miután ezzel megvagy, szusszanj egy kicsit. Fektesd a betakart babát a mellkasodra úgy, hogy az orra és a szája szabad legyen. Ha nem sír fel azonnal, ne ijedj meg – amíg a köldökzsinór duzzadt, kékes-lilás, kap ezen keresztül elegendő oxigént.
Ha azonban néhány másodpercen belül sem sír fel, karja és lába pedig ernyedten lóg, vedd a szádba az orrát és a száját, és szívd ki belőle a váladékot (utána köpd ki). Ismételd ezt addig, amíg fel nem sír, vagy meg nem érkezik a szakszerű segítség. Megpróbálhatsz levegőt is befújni. Ne feledd azonban, hogy erre csak az esetek nagyon kis százalékában van szükség.
A köldökzsinór elvágásával, elkötésével ne foglalkozz. Nem is lenne szabad egyáltalán ezt megtenni addig, amíg a lepény meg nem születik.
Miközben így pihentek, és várjátok a mentőket, még egy fájást fogsz érezni, ekkor születik meg a méhlepény. Ez már sokkal könnyebben kicsúszik, mint előzőleg a baba. Ezzel se csinálj semmit, ne rángasd és ne is kíséreld meg elvágni.
A baba eközben a mellkasodon piheg. Itt az idő, hogy megpróbáld őt megszoptatni.
A cikket szakmailag lektorálta: Görbicz Adria, Bábakalács Születésház
Kapcsolódó cikkeink:
- Mi történik a női testtel szülés során? - videó, ahogy még sosem láttuk
- Az a bizonyos kincset érő "Arany óra" szülés után
- 5 perc alatt bújt ki a baba a kórházi folyosón - profi fotós örökítette meg a szülés minden pillanatát
- Egy nemzetközi kutatás szerint biztonságos az otthon szülés
Kép: pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)