/Kiemelt képünk illusztráció/
"Nem maradt időnk megijedni"
Megijedni sem volt idejük, olyan gyorsan történt minden - mondta az az édesanya, aki otthon, a saját fürdőszobájában hozta világra gyermekét 13 perccel azután, hogy elkezdett vajúdni. Történetükről a The Independent című brit lap számolt be.
"Ezt a napot, míg élünk, nem fogjuk elfelejteni” - nyilatkozta a CNN amerikai hírcsatorna híradósa.
A kislányt az édesapja segítette világra: folyamatosan kapcsolatban voltak a diszpécserrel és követték a tanácsait.
Az anya Instagram-posztjában köszönte meg a segítséget.
"Hatalmas köszönettel tartozunk annak a diszpécsernek, aki a szülés alatt végig velünk maradt és folyamatosan segített a tanácsaival, és végigvezetett minket ezeken a rendkívül intenzív pillanatokon.”
A büszke híradós szerint az, hogy kislánya a kiírt császármetszés időpontja előtt egy nappal korábban érkezett, csak azt bizonyítja, hogy milyen önálló. Hiszen nem akart várni, hamarabb megérkezett a családba, amelynek most már négy tagja van. A mentők megfigyelésre kórházba szállították a picit és édesanyját.
Indexkép: Depositphotos.com
Olvasd el ezt is:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)