Hogyan reagál a magzat a simogatásra?
A méhben eltöltött idő a baba számára az ősbizalom kialakulásának ideje, ez pedig az anya szeretetteljes érzelmi odafordulásán, táplálkozásán, napi ritmusán, hangján, érintésén alapul.
A terhesség 18-20. hetében a baba érzékszervei hatalmas fejlődésnek indulnak, és a 24. héttől már képes a hangokat nem csak érzékelni, de megkülönböztetni is. A baba az ismerős hangra sajátos módon válaszol, a számára kedves hangra oldott testtartást vesz fel – ultrahang felvételek alapján mosolyog, sőt, odabújik a méh azonos oldali falához -, míg a számára kellemetlen, erős vagy fenyegető hangra érezhetően megfeszíti a testét, vagy a méh „sarkába” bújik előle.
Ha az édesanya valakinek a hangját vagy érintését kellemetlennek vagy veszélyesnek érzi, a hormonszint megváltozik a vérében, stresszhormonok áramlanak be az ereibe, izmai megfeszülnek, és a baba ezt a változást érzékeli. Ugyanakkor a baba szervezete is termel saját anyagcseréje folyamatában különböző termékeket, melyek az anya szervezetébe kerülnek, aki ezt biológiai szinten értelmezi, tehát a kapcsolat kölcsönös. Az anya és a baba egymás számára bizonyos biológiai és érzelmi felületeken átjárhatóak és áteresztőek.
Félelemben, vagy nagyon romboló jellegű szégyenérzetben élő anyák esetében – titkolt terhesség esetén például – a baba annyira tisztában lehet a rá leselkedő veszéllyel, hogy szinte teljes egészében megbújik a méhben, látható formában alig mozog, nem ad hírt magáról, keveset hízik és kívülről szinte nem is felfedezhető, hogy a világon van. Illetve lesz…
Az ősbizalmat megélő baba vágyik az érintésre, az édesanyáéra, és azokéra, akiknek az édesanya örül. Ha az anyuka feszültté válik attól, hogy valaki a hasát szeretné simogatni, azt a baba is megérzi, és ebben a „megérzésben” nincs semmi ördöngösség vagy földöntúliság, csak nem szóbeli megbeszélés, hanem hormonális és izomüzenetek vannak a hátterében. Elmondható, hogy a baba viselkedésének értelmezése nem igényel százoldalas szótárat: a számára kedvező ingerekhez közelebb megy, a félelmetestől pedig távolodik.
(Ugyanezt a szótárat használjuk később, a szerelem testi megélésében is).
Az édesapa már a 24. héttől kapcsolatba léphet a kicsivel
Az édesapa szerepe a történetben nagyon fontos. Mivel az ő jelenlétében és ölelésében, érintésében az édesanya is boldog, a baba számára ezek csodálatos időszakok. Az apák sokszor azt hiszik, hogy a szorosabb kapcsolat kialakításával meg kell várniuk a baba megszületésének pillanatát, de az ultrahang felvételek igazolják, hogy a 24. héttől kezdve az apák is kapcsolatba tudnak lépni a magzattal.
Sokszor lehet látni, hogy az apa érintésére, hangjára a baba odabújik a simogató kézhez, arcát vagy hátát odagömbölyíti, később kinyomja a testrészeit, játékot kezdeményez, vagy válaszol a kezdeményezésre. Idegen kéz érintésétől inkább visszahúzódik a baba, megfeszíti magát, vagy összerezzenéssel, heves gesztusokkal, esetleg megdermedéssel reagál. Az édesanya ilyenkor azt érzi, hogy a baba úgy feszíti ki az izmait, mintha egy kanyarodó buszban támasztaná ki magát.
A baba önvédelmi gyakorlatokat végez már magzatkorában is
Az újszülött reakcióiból a tudomány azt a következtetést vonta le, hogy készségei már a méhben kifejlődnek, és be is gyakorolja őket (Andrek Andrea 1997, Martin Dornes 2002 tanulmányai). Nem mindegy tehát, hogy milyen élmények érik őt, és azokból milyen tapasztalatokat von le.
A baba már méhen belül idegrendszerrel, érzékszervekkel, érzelmekkel, tudással, tanulási képességekkel, emlékezettel rendelkezik, sőt, álmodni is képes.
Az anyaméh az élmények és találkozások helyszíne, melyeket az édesanya teste közvetít a baba számára. A baba a hangokat, azok jelentését természetesen nem érti, de ritmusára, rezgésszámára, erősségére, hangmagasságára reagál, és a maga módján értelmezi ezeket.
Az érintés intenzitását, jellegét is érzi, és az alapján fogadja el, vagy utasítja el ezeket, hogy biztonságot sugall-e a maga számára, a „maga” kiterjedésbe természetesen az édesanyát is beleértve. A baba számára megélt valóság az, melyet az anya testi üzenetei jelenítenek meg ebben a buborékvilágban.
Fotó: Görbicz Adria
Játékra is hívhatjuk a babát
A baba esetleges védekező mozgása és nyugtalansága a későbbi megküzdési stratégiák korai példái, önvédelmi gyakorlatok, amit a magzat már a méhen belül kezd begyakorolni.
A külső érintéssel, simogatással játékba is lehet hívni a babát. Egyszerű szabályjátékokat kínálhatunk neki, mint hogy az apa finom koppintására kis rúgással, vagy testrészkinyomással válaszoljon. Ezeknek a játékoknak a hatása ugyanolyan elbűvölő a babára, mint a papára nézve…
A nem szóbeli jelzések értelmezése sajátos módon függ az értelmezőtől is, ezt érdemes végiggondolni. Némelyik baba szereti elrúgni magát az anyaméhtől, és kilőtt rakétaként úszni a méh másik falához. Ez a spirális mozgás jól érezhető kívülről is, de az már az észlelő lelkéről szól inkább, hogy ennek a mozgásnak milyen okot és indíttatást tulajdonít. Mozgékony a baba? Elégedetlen? Halálra rémült? Ezek a találgatások hatással lehetnek a későbbi kapcsolatra, hiszen a baba általában igyekszik megfelelni azoknak az elvárásoknak, amik a szülő állít elé.
A simogatás varázsa: már az anyaméhben készülődik rá a pici, hogy ő is elsajátítsa
A simogatás, a kapcsolat testi megerősítése elősegíti a gyermek számára a létfontosságú kötődés kialakítását. A babák az érintésre élénkebben reagálnak, mint a hangra. A 30. hétre befejeződik a teljes bőrfelületen a tapintás kialakulása, és a magzat a kellemes érintés hatására megérinti az arcát, vagy a kezét mozgatva-összeszorítva elkezd készülni arra, hogy a simogatás mozdulatát saját eszközkészletébe felvegye, megtanulja.
Kívülállóként ne feledjük, hogy a babához csakis az anyákon keresztül vihet az út, és fontos tudnunk, hogy az anyák „biztonsági buborékja” az utolsó trimeszterben kitágul. Az a tér, amiben már nem szívesen osztozunk másokkal, ahová már nem engedünk be ismeretleneket - vagy ebben az időszakban sokszor még ismerősöket sem -, a terhesség vége felé megnő. A szülésre készülő nő úgy éli meg a változást, hogy bőre vékonyodik, és távolságtartással kell a babáját a rá leselkedő veszélytől megóvnia. Ne törjünk rájuk, tiszteljük ezt a csodálatos közös világot, és hagyjuk, hogy az ősbizalom kialakuljon a benn fejlődő kis lényben.
Olvasd el ezt is: A terhes nő nemzeti közkincs - miért simogatják vadidegenek a hasunkat?
Indexkép: Depositphotos.com
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)