A többi között az Egységes Diákfront által szervezett demonstráció résztvevői délután a Szent István-bazilikánál gyülekeztek, majd az Alkotmány utcába vonultak. Többen magyar és kockás zászlókat lengettek. Néhányan a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) molinóját tartották.
Kapcsolódó cikkünk: Hogy fognak így életrevaló gyerekeket nevelni a tanárok? - A státusztörvényről közérthetően
A tömeg egyebek mellett azt skandálta: "Nincs tanár, nincs jövő!", "Szabad ország, szabad oktatás!", továbbá "A sztrájk alapjog!"
Az Alkotmány utcában, az Országház közelében diákfelszólalók emlékeztettek arra, hogy a rendőrség legutóbb "gyermekvédelmi könnygázt" vetett be ellenük, 16-18 éves fiatalok ellen. Meghirdettek egy "hétigenes népszavazást": egyebek mellett olyan kérdésekre vártak választ a résztvevőktől, hogy legyen-e demokrácia, valamint lemondjon-e a belügyminiszter.
A felszólalások végén a szervezők közölték, hogy a rendezvény véget ért, azonban egy újat is meghirdettek: a demonstrálók a Margit hídon át a Clark Ádám térre vonultak, ahol kora este újabb felszólalások következtek, a kilakoltatások ügye is téma volt.
A 24.hu közvetítése a helyszínről:
Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője megköszönte a résztvevőknek, hogy több mint 400 napja tüntetnek az oktatásért. Kijelentette: a Fidesz tönkretette a fiatalok jövőjét a státusztörvénnyel, amely "a pedagógusok rabszolgatörvénye". Arról is beszélt, hogy az akkumulátorgyárak miatt nem lesz majd ivóvíz. Szabó Tímea arra biztatta a résztvevőket, hogy "harcoljanak".
Ezt követően a vonulók - akik között például Tordai Bencét, a Párbeszéd másik országgyűlési képviselőjét, valamint Hadházy Ákos független parlamenti képviselőt, valamint Gelencsér Ferencet, a Momentum elnökét is látni lehetett - a Karmelita kolostorhoz mentek.
Hadházy Ákos posztja a történtekről:
A rendőrség felszólította a demonstrálókat, hogy lépjenek egyet hátra a rendőrsorfaltól, mert sértik a gyülekezési törvényt. A tüntetés résztvevői azonban válaszul azt skandálták: "Bűnözőket védtek!"
A tüntetők a rekonstrukció alatt álló Honvéd Főparancsnokság épületénél lebontották a kordont, néhányan felmásztak az építési állványzatra, a rendőröket dobálták.
Kép: MTI / MTVA
Helyszíni információk szerint sokan csuklyában és arcmaszkban támadtak a rendőrökre, majd a lemezkerítéseket is rájuk döntötték. A rendőrök végül könnygázt vetettek be a fiatalok, gyerekek ellen.
„Hogy a státusztörvény milyen brutális korlátozásokat vezet be, önmagában felháborító, de ezt még tetézi, hogy egy nagy részben 14-16 éves gyerekekből álló tömegre könnygázt fújnak. Ez egész egyszerűen tűrhetetlen. Tudok olyan 14 éves iskolatársamról, aki fuldokolva hányt azért, mert a rendőrök lefújták könnygázzal" - mondta el egy 16 éves fiú a 444.hu-nak.
A történtekről a lap hosszabban is beszámolt: Egy dühös, cserbenhagyott generáció alapélménye lett a könnygázszag
Helyszíni fotóikat pedig itt lehet megnézni:
Forrás: MTI
Indexkép: MTI / Bruzák Noémi
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)