Elképzelhető, hogy azzal is szembesülünk, hogy mennyi mindent szerettünk volna megvalósítani a gyerekekkel a nyári szünetben, de ennek csak a tört része sikerült. Éppen ezért érdemes megfogni a nyár utolsó pillanatait és nem hagyni, hogy kifolyjanak a kezünkből és az időnkből a napok!
Még mindig jól kihasználhatjuk az augusztus hátralevő részét, és megtölthetjük közös programokkal, emlékekkel! Ehhez gyűjtöttünk össze ötleteket, amelyek többsége akár a napi munka után is megvalósítható, hogy élménydússá és emlékezetessé varázsoljuk a nyár végét is!
Utolsó pillanatos nyári ötletek és élmények
- Piknikezzetek: menjetek ki valahová a közelbe, Duna-partra, tóhoz, parkba, erdőbe, valami szép helyre a környéken, terítsetek le egy plédet és vigyetek magatokkal finomságokat.
- Nézzetek napfelkeltét: keljetek fel jó korán és a hangulatos látvány mellett reggelizzetek piknikkosárból!
- Hullócsillag nézés: csakis augusztus 12-13-án tudjátok megnézni a csillaghullást, ne szalasszátok el! Érdemes készülni is rá, menjetek ki az esti sötétbe, akár vigyetek magatokkal frissen sült sütit, rágcsát, kémleljétek az eget és számoljátok meg hány hullócsillagot láttatok.
- Ha elmúlt a csillaghullás, akkor is megismételhető az esti csillagnézés: figyeljétek meg az esthajnalcsillagot, keressetek csillagképeket!
- Szaladgáljatok a locsoló alatt: erre pont megfelel a kerti slag vagy a parkokban az öntözőrendszer…
- Biciklizzetek sokat, találjatok új bringás útvonalakat!
- Készítsetek vízibombát és csatázzatok a megtöltött lufikkal!
- Esti fények: sétáljatok városban este sokáig, gyönyörködjetek az esti kivilágításban, esetleg menjetek fel egy magaslati részre, ahonnan jobban belátható a város!
- Palackposta: írjatok üzenetet egy üvegbe, tegyétek szebbé egy ismeretlen napját, aki majd megtalálja és dobjátok be egy folyóba…
- Üzenet a lufiba: hasonlóan a palackpostához, írjatok üzenetet egy lufiba és engedjétek fel az égbe…
- Süssetek szalonnát vagy pillecukrot, akár este is!
- Ültessetek egy örökzöld növényt a kertbe, vagy akár cserépben a teraszon, erkélyen is megtehetitek: jó lesz figyelni év közben az augusztusban elültetett növényt, jövő nyáron pedig rácsodálkozhattok, hogy mennyit fejlődött a kis védencetek!
- Túrázzatok: mehettek valami régóta tervezett helyre vagy akár a közelbe is, a lényeg, hogy kiránduljatok egy jót a szabadban!
- Süssetek muffint, kekszet vagy bármit, amit együtt csinálhattok és lehetőleg olyat, amit szépen ki lehet díszíteni!
- Tartsatok kütyümentes napo(ka)t: általában ez nem kis kihívás a mai gyerekeknek, ezen a napon ne vegyetek elő se telefont, se tabletet, sőt, még a tévét is mellőzzétek, és találjatok ki valami jó programot, akár ebből a listából szemezgetve…
- Turistáskodjatok otthon: fedezzétek fel lakóhelyeteket és környékét egy kicsit más szemmel, nézzétek meg az olyan nevezetességeket, kirándulóhelyeket a környéken, ahol eddig még nem jártatok vagy éppen ellenkezőleg, újra menjetek vissza a kedvenc helyeitekre!
- Fürödjetek szabadstrandon egy folyóban, tóban!
- Menjetek horgászni, akár zsebpecával vagy hálóval is!
- Készítsetek házi fagyit: érdemes kísérletezni az ízekkel…
- Tartsatok társasjátékos estét!
- Olvassatok együtt a szabadban, pléden, hintaágyban, nyugágyon, ahogy jól esik…
- Készítsetek nyári fényképalbumot: akár ki is nyomtathatjátok a nyáron készült fotókat, bekeretezhetitek a legjobbakat, vagy egy szebb füzetbe is ragaszthatjákot ezeket, díszíthetitek, emlékeztetőket írhattok alájuk, később jó lesz visszanézni az albumot!
- Vízipisztoly-csata: mikor, ha nem nyáron…
- Kincsvadászat: kertben a legjobb, de egy kis előretervezéssel a szabadban is kivitelezhető előre eldugott kincsekkel, rejtvényekkel.
- Esti filmnézés: nézzetek vicces, kedves családi filmeket közösen, ami mindenkinek jó szórakozás!
- Menjetek kertmoziba: nagy élmény a család minden tagjának, általában a nagyobb városokban, üdülőhelyeken biztos találni egyet-kettőt (a fővárosban például a Corvin Pláza és a Mammut tetején, a Városmajori Szabadtéri Színpadnál, a Kopaszi-gáton, a Margitszigeten). Ha nincs a közeletekben, akkor mozizzatok laptopon a kertben, erkélyen, teraszon.
- Nézzétek meg a naplementét, lehetőleg vízparton, hegyen, valami szép helyen!
- Fotózzatok a természetben: egy mobiltelefonnal is kattintgathattok akár a környéken többször is, kiránduláson pedig kötelező!
- Nyárzáró buli: tartsatok egy családi és baráti összejövetelt a kertben, játszótéren, a szabadban vagy a lakásban! Legyen ez egy nyárbúcsúztató ünnep, amikor elköszöntök a nyártól és felkészültök az új kihívásokra, mert a tévhitekkel ellentétben, a nyár végén azért nem áll meg az élet…
Indexkép: Olia Danilecich fotója a Pexels-ről
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)