A 4. hullám már a gyerekeket sem kíméli, egyre többen mutatnak tüneteket, látványosan megnőtt a beteg óvodások, iskolások száma és sajnos megsokszorozódtak a karanténba kerülő osztályok, elsősorban az általános iskolákban.
A napokban egyre több szakértő hívta fel a figyelmet arra, hogy most már gyermekeink is nagyobb veszélyben vannak, mint a koronavírus eddigi hullámai alatt.
Idén már oltanák a 12 év alattiakat
A tengernyi megbetegedés mellett bizakodásra adhat okot, hogy Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón megerősítette, hogy az Európai Gyógyszerügynökség az év végéig dönt az 5-11 éves korosztály koronavírus elleni oltásának engedélyezéséről.
A gyerekeket a felnőtt adagnál kisebb dózisú Pfizer vakcinával oltanák be. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta azt is, hogy ha megszületik a jóváhagyás, akkor a magyar kormány minél előbb lehetővé teszi ennek a korosztálynak az oltását is, az EMA által meghatározott vakcinával és dózisban.
Olvasd el ezt is: Bécsben már az 5-12 éves gyermekeket is elkezdik beoltani
A Delta variáns a gyerekekre is veszélyesebb
A napokban egyre több szakértő nyilatkozott úgy, hogy a most már a gyerekek is jobban ki vannak téve a koronavírusnak. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke szerint ugyanis hétről-hétre több a Covid-fertőzött az oltatlan 12-18 évesek, illetve a még nem oltható 12 év alattiak között is.
Eddig általában enyhe vagy alig érezhető tünetekkel vészelték át a gyerekek a betegséget, most viszont megszaporodtak a panaszok is. Felhívta a figyelmet a poszt-Covidra is, hiszen a gyerekeknél sem tudni, hogy egy könnyebb lefolyású betegséget követően milyen utóhatásai lesznek a fertőzésnek.
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról beszélt, hogy a fertőzött gyerekeknél elsősorban torokfájás, gyengeség, gyomorrontás jelentkezik. Igazán súlyos betegekről nem tudnak, de a fulladások, hányások, hasmenések hátterében gyakran kimutathatóan a koronavírus áll.
A legrosszabb is megtörténhet
Fokozatosan edződtünk talán mi szülők is hozzá, hogy a koronavírus most már a gyerekeinket sem kerüli el nyom nélkül. Míg az első hullámban észre sem lehetett venni, ha átment rajtuk a fertőzés, a harmadik hullámban már tüneteik is voltak, akár poszt Covidos utóhatásai is lettek a fertőzésnek, most pedig már erősebben is leverheti őket a lábukról a betegség.
Sajnos az elképzelhető legrosszabb is megtörtént már itthon is: szerdán egy 1 éves kislány halt bele a koronavírus fertőzésbe. A Delta variánsnál már külföldön is volt erre példa, Amerikában egy 10 éves, a szomszédos Romániában pedig egy 13 éves kislány halt meg a fertőzés miatt.
Napi koronavírus adatok
Ma meghalt 132, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 8394 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon. Kórházban 4990 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 488-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 5 986 727 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 764 573-an a második, 1 millió 475 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. 931 414-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 31 751 ember, a gyógyultak száma 815 845-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 83 818.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)