5 nap alatt vitte el a 10 éves lányt
Egy amerikai anyuka átélte azt, amit semelyik szülőnek sem lenne szabad: eltemette a saját lányát, aki sajnos elkapta a koronavírus fertőzést - és ez okozta a halálát. Nicole Sperry kislánya, Teresa semmilyen komoly tünetet nem produkált, a feje fájt, és kicsit fáradtabbnak érezte magát a kelleténél. A 2. napon, amikor hazaért, szó szerint beájult az ágyába, és onnan már lázasan kelt fel. Az első koronavírus tesztje még negatív lett, ám miután belázasodott, elrendeltek egy újabbat. Mire megérkezett az eredmény, a kislány már nem volt magánál, és sajnos már többet fel sem ébredt.
Édesanyja mellette volt, ám amikor elhunyt, az iskolában, ahol anyukája tanított, éppen arról tartottak értekezletet, hogy a szülők többsége kétségbe vonta a Covid létezését, valamint a kötelező maszkhasználat eltörlését szerették volna elérni. A kislány a kora miatt nem volt beoltatva, de a szülei és az idősebb testvérei mind megkapták az oltást.
A szomszédban tombol a negyedik hullám
Romániában is a napokban hunyt el egy 13 éves kislány, akinek semmilyen alapbetegsége nem volt, viszont ő sem kapott védőoltást. A szomszédjainknál több mint 17 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon, akiknek nagyrészét kórházban kezelik. Sajnos rendkívül alacsony az átoltottság az országban, mindössze 30%-os, sokan elutasítják a vakcinákat, pedig lehetőségük lenne beoltatni magukat.
Magyarországon 14 éves a legfiatalabb áldozat
Hazánkban áprilisban hunyt el a legfiatalabb áldozat, aki mindössze 14 éves volt, de nála alapbetegségként feltűntették az asztmát, ami nagyban hozzátesz ahhoz, hogy a fertőzés súlyos lefolyású legyen. Előtte márciusban elhunyt két 16 éves fiatal is, akik nyirokrendszeri problémákkal küszködtek, valamint korábban megjelöltek egy csecsemőt is, aki koronavírusos volt, ám az ő halálát valójában Meningococcus fertőzés okozta.
Az oltás a legjobb védekezés
Magyarországon a 12-15 éves korosztály is megkaphatja a védőoltást, ami nagyban véd a koronavírus ellen. Lehet, hogy megfertőződik a tinédzser annak ellenére, hogy beoltatta magát, viszont sokkal enyhébb tünetekkel vészeli át a karanténban töltött napokat, és a súlyos kimenetelnek, valamint a kórházba kerülésnek minimális az esélye.
Amellett, hogy odafigyelnek a távolságtartásra, valamint a fertőtlenítésre, a biztos megoldást a koronavírus ellen csak az oltás jelentheti. Szerencsére Magyarországon rendelkezésünkre áll elég oltóanyag, így aki szeretné megóvni gyermekét, az regisztráljon online az elérhető vakcinák egyikére.
Indexkép: Lucia Macedo képe az Unsplash.com-on
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)