A hot dog és a bacon növény, a sült krumpli meg állatoktól származik
Egy pszichológuscsoport arra kérte a gyerekeket, hogy kategorizálják az ételeket aszerint, hogy melyek a növények és melyek az állatok vagy állati eredetűek. Az ételek között szerepelt például a sajt, a sült krumpli, a szalonna, a mandula, a garnélarák, a tojás és a pattogatott kukorica - írja a Journal of Environmental Psychology című folyóirat.
Az eredmény megdöbbentő: a vizsgálatban részt vevő 176 gyerek 47 százaléka szerint származik a sült krumpli állatoktól.
A sajtot 44 százalékuk gondolta növényi alapúnak, de a szalonnát is több mint negyven százalék gondolta annak, valamint a virslit is. Sőt, még a csirkét is növényi eredetűnek tippelték.
"A pattogatott kukoricát és a mandulát a gyerekek 30 százaléka rosszul ítélte meg, állati alapúnak" - írják a jelentésben.
Azt sem tudták, hogy mi ehető és mi nem
A tanulmányból az is kiderül, hogy a gyerekek azt sem tudták, melyik állat és növény ehető és melyik nem.
Többségük például azt válaszolta, hogy a tehén, a sertés és a csirke ehetetlen. Míg mások a homokot és a macskát is ehetőnek vélték.
"A jelenlegi tanulmány azt sugallja, hogy a gyerekek tudtukon kívül esznek húst" - fogalmaztak.
A pszichológuscsoport szerint a gyerekek gyenge tudása annnak köszönhető, hogy a szülők nem akarják ijesztő dolgokkal traktálni a gyerekeket, például azzal, hogy a szalonna valójában mi és honnan ered, hogy az valaha egy lélegző disznó volt.
A magyar gyerekek tájékozottabbak
Egy általunk megkérdezett óvónő szerint a magyar gyerekek sokkal tájékozottabbak ezen a téren, mint az amerikaiak. Egyrészt a vidéken élő gyerekek nagyrésze látja is azokat az állatokat, amelyek végül az asztalra kerülnek, sokszor pedig magát a főzési folyamatot is.
Másrészt a mi kultúránk része, hogy beszélünk az ételekről, és nemcsak a hús jelzőt használjuk, hanem nevén is nevezzük az adott húsfajtát.
Ráadásul az óvodában is figyelnek erre: mire a gyerek iskolába megy, addigra meg tudja különböztetni az egyes gyümölcsöket, zöldségeket és húsokat.
Indexkép: Th G képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)