A szülő érzi, hogy mennyire tud hatékonyan segíteni, mikor van szükség külső segítségre
Petrus Márta, coach, író arról beszélt a Reggeli műsorban, hogy mikor kell szakemberhez fordulni, ha megváltozik a gyerek viselkedése. Szerinte nem mindegy, hogy milyen problémát látunk, ez hogy jelentkezik és hány éves korban. Fontos tudni, hogy mi történt a családban, tudjuk-e, hogy mi lehet a háttérben. Egy iskolai bántalmazásnál, ha a kortársai csúfolják például, akkor először a tanárokkal kell beszélni.
A szakember szerint a szülő érzi, hogy mennyire tud hatékonyan segíteni a gyerekének, és hogy mennyire viseli meg őt a probléma.
”Ha úgy látjuk, hogy rajtunk túlnő, a szülő úgy érzi, hogy nem tud igazi segítséget adni, akkor nyugodtan keressünk szakembert, ne féljünk ettől.”
Azt javasolja, hogyha a családban van változás, például válás, akkor pszichológust mindenképp vonjunk be.
Arra utaló jelek, hogy baj van
A kisebb gyerekek még nem biztos, hogy el tudják mondani, mi bántja őket. Sokkal inkább a viselkedésükből veheti észre a szülő, hogy baj van.
Például:
- agresszívvá válik a közösségben,
- magába fordul, pedig régebben sok barátja volt,
- megváltozik az alvása,
- bepisil éjszaka,
- rágja a körmét, csavargatja a haját, tikkel,
- nagyon anyássá válik, sokat sír.
”Mindig van valami, frontok jönnek-mennek, mindig fogjuk valamire az alvásproblémákat. De ha látjuk, hogy nagyon sokszor felébred éjszaka, nehezen alszik el, ez is egy nagyon erős jel arra, hogy szorong. Bármilyen olyan változás esetén, amikor látjuk, hogy nem is ilyen a gyerekem, érdemes elkezdeni kutakodni” – mondja Petrus Márta coach, író.
A leggyakoribb élethelyzetek, amik nehézséget okozhatnak egy gyereknél
- új iskola, óvoda
- bölcsis, ovis beszoktatás
- költözés
- válás
- kistestvér érkezése
- iskolai bántalmazás
- család életében fellépő nehézség: például betegség, halál.
Bármi történik, beszéljünk róla!
A legfontosabb, hogy próbáljuk meg első körben megtudni, mi is állhat a háttérben. Kisebb gyerekeknél sokat segíthet a szerepjáték, akár bábokkal, akár legózva, vagy éppen kisautókat kocogtatva megtudakolhatjuk gyerekünktől, hogy mi a baj. Ezekkel a módszerekkel könnyebben megnyílhat nekünk.
Nagyobbaknál pedig jól irányított kérdésekkel áshatunk a dolgok mélyére. A szakember szerint nagyon fontos a beszélgetés a családban, ezért azt javasolja, hogy szoktassuk ahhoz a gyereket, hogy mindent el merjen mondani számunkra.
A mai világban az internet miatt a gyerekek fokozottan ki vannak téve a veszélyeknek.
”A szülők csak azt tudják csinálni, hogy mindig elmondják ugyanazt, mint egy papagáj, elismételjük, példákat hozunk. Nyilván a mi életünkben ez nem volt probléma szülőként, mert nem volt okoskütyü, nem volt internet hozzáférésünk bárhol, bármikor. Nekünk is tanulni kell, de tényleg arra kell tanítani ovis kortól a gyerekeket, hogy őszintén mondjon el mindent.”
Ha valami rosszat csinál a gyerek, például lever valamit, ami összetörik, vagy megütötte egy társát, akkor elmondjuk neki, hogy nem volt helyes, amit tett, de hangsúlyozzuk, hogy nagyon jó, hogy elmondta, mi történt.
Sok konfliktus önbizalomhiányból fakad, ebben is sokat tud segíteni egy szakember, ahogy abban is, hogy megtaláljuk a probléma gyökerét és megoldjuk azt.
A teljes beszélgetés itt visszanézhető:
Indexkép: Depositphotos.com
Olvasd el ezt is: Hogyan oldjuk a gyerek félelmét, szorongását? - A szakértő szerint ez a legrosszabb, amit tehetünk
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)