Rohangáljon mezítláb a fejlesztő játékok helyett!
Mozart nem járt iskolába, az olvasást, írást és számolást édesapja tanította meg neki otthon. Picasso-nak és Steven Hawking-nak pedig nem ment az iskolában az olvasás. Ezek a példák mind alátámasztják Vekerdy Tamásnak azt a nézetét, miszerint nem a kitűnő tanulókból lesz topmenedzser.
"Zseniális topmenedzser abból lesz, aki lehetett teljes értékű óvodás sok mozgással, sok játékkal, mindennapos mesével, és lehetett teljes értékű kamasz lustasággal, teljesítményromlással, merengéssel"
– vallja az író, pszichológus, aki szerint "a teljesítmény kisajtolása a gyerekekből egy totális félreértés."
Felejtsük el a fejlesztő játékokat
A mai világ sikerorientált: a szülők már nagyon korán elkezdenek aggódni azon, hogy mi lesz a gyerekükből. Figyelik a képességeiket, és ha valami hiányt vesznek észre, azonnal szakértőkhöz rohannak. Ellenben ha valamiben tehetségesnek gondolják, akkor azt erőltetik - tisztelet a kivételnek.
Pedig a pszichológus szerint a gyereknek nem arra van szüksége, hogy minden idejét betáblázzák, hogy különórákra járassák, hogy fejlesszék. A fejlesztő játékokat, a színezőket, a kirakókat nyugodtan elfelejthetjük.
„A beszédhibák száma azért is nő, ezt a Göttingeni Egyetem nemrég ki is mutatta, mert katasztrofálisan keveset mozognak a gyerekek, ráadásul rosszul. Nem tornázniuk kellene, hanem rohangászni egy nagy kertben, nagy udvaron, mászható fákon, billegő pallókon.”
Az lát jól, aki szeret!
Vekerdy Tamás szerint: ”A szülőknek egy dolguk van: az elképzelhető legnagyobb pozitív elfogultsággal kell a saját gyerekükre tekinteniük. Az lát jól, aki szeret!”
Ha csak teheted:
- Beszélgess vele!
- Hallgasd meg! Hadd mondja el, hogy mit szeretne!
- Öleled át!
- Nevessetek sokat együtt!
Sok gyereket már kiskorától kezdve arra nevelnek, hogy az élet kemény, csak az marad talpon, aki küzd és versenyez a végsőkig, hogy bírni kell a taposómalmot. Már nagyon fiatalon versenyhelyzetbe kényszerítik őket: sportversenyeken, szépségversenyeken indulnak, ha pedig nem ők nyernek, az hatalmas csalódás számukra.
Pedig: ”Nem az teljesít majd igazán jól a ”kemény, versengő, taposó” felnőttéletben, akit már gyerekkorában is ”kemény, versengő, taposó” körülmények között neveltek. Éppen ellenkezőleg.
Az fogja jól bírni az élet megpróbáltatásait és az lesz eredményes, aki gyerekkorában jól érezhette magát a bőrében, érzelmi biztonságban nevelkedett, önbizalmát megerősítették, nem hagyva, hogy a külvilág (esetleg az iskola) tévesen értelmezett fölösleges követelményekkel túl korán megtörje. Akit megvédtek a külvilággal, igen, ha kell, az iskolával szemben is.”
Ha bántják a gyereket az iskolában, akkor azonnal kell cselekedni. A gyereknek folyamatosan éreznie kell, hogy számíthat ránk, megbízhat bennünk, vigyázunk rá, és segítjük őt a nehéz helyzetekben - ha kell, kiemeljük onnan. Nem attól lesz sikeres az életben, hogy magára hagyjuk a problémájával, mondván, oldja meg egyedül, találja fel magát. Mindebből csak azt fogja érezni, hogy nem állunk mellette, nem nyújtunk számára érzelmi biztonságot.
A gyerek mindent megérez, ne hazudjunk neki!
”Ha azt gondoljuk, a titkolózással vagy a hazudozással valamitől is megkímélhetjük a gyerekünket: tévedünk. A velünk élő gyerek mindazt ”tudja”, amit mi tudunk, ha nem is fogalmilag, de érzésben, feszültségben, sőt: képzeletáramlásban! Ráadásul, mivel fogalma sincs, mit érez, mitől feszült, miért jut eszébe mindaz, ami eszébe jut, ez az állapot egyértelműen a kárára van. Csakis a nyíltság, a valódi élethelyzet felvállalása tanácsolható a kezdet kezdetétől, annak minden nehézségével együtt.”
Indexkép: Depositphotos.com
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)