1. Az érzések elbagatellizálása – „Ne hisztizz!”
Miért veszélyes?
Ha a gyerekek érzéseit rendszeresen lekicsinyítjük („Ne légy ilyen érzékeny!”, „Csak hisztizel!”), azt tanulják meg, hogy az érzelmeik nem fontosak, sőt, szégyellni kell őket. Ez hosszú távon ahhoz vezethet, hogy elnyomják a saját érzéseiket, és felnőttként is nehezen nyílnak meg.
Valódi történet:
„Gyerekként gyakran mondták nekem, hogy túl érzékeny vagyok, vagy csak hisztizek. Felnőttként aztán már magamnak sem mertem bevallani, ha valami bántott, inkább elfojtottam az érzéseimet.” – írta egy hozzászóló.
Mit tehetünk helyette?
Fontos, hogy komolyan vegyük a gyerek érzéseit, és segítsünk neki szavakba önteni azokat. Egy egyszerű ölelés vagy egy „Látom, most szomorú vagy, mesélsz róla?” többet ér, mint gondolnánk.
2. Túlzott védelem – amikor a szeretet már gátol
Miért veszélyes?
A túlzottan óvó szülői magatartás elsőre szeretetteljesnek tűnhet, de valójában gátolja a gyerek önállóságát és önbizalmának kialakulását. Ha mindig mindent megoldunk helyette, nem tanulja meg, hogyan birkózzon meg a nehézségekkel.
Valódi történet:
„Anyukám sosem engedte, hogy egyedül menjek iskolába, vagy hogy magamnak készítsem el a reggelimet. Most, felnőttként, sokszor érzem magam elveszettnek, ha önálló döntést kell hoznom.”
Mit tehetünk helyette?
Engedjük, hogy a gyerek kipróbálja magát, hibázzon, és tanuljon belőle. Az önállóságot nem lehet elég korán kezdeni, és minden apró sikerélmény erősíti az önbizalmát.
3. Bűntudatkeltés és érzelmi manipuláció – a cicás példa
Miért veszélyes?
Az érzelmi manipuláció, például a bűntudatkeltés, komoly károkat okozhat az önbecsülésben. Ha a gyerek úgy érzi, hogy minden rossz az ő hibája, felnőttként is hajlamos lesz túlzottan magát okolni.
Valódi történet:
„Gyerekként nagyon szerettem volna egy kiscicát, és végül kaptam is egyet. Egy nap azonban a szüleim visszavitték a cicát az eredeti gazdájához, és azt mondták, hogy az én hibám, mert nem gondoskodtam róla eléggé. Évekig bűntudatom volt, és azóta is félek, hogy ha valamit elrontok, elveszíthetem, amit szeretek.”
Mit tehetünk helyette?
Kerüljük a bűntudatkeltő mondatokat („Miattad vagyok szomorú!”, „Ha nem lennél ilyen, minden könnyebb lenne!”). Inkább beszéljük meg együtt a problémákat, és segítsünk a gyereknek tanulni a hibáiból, nem pedig szégyenkezni miattuk.
4. Hiányzás a fontos pillanatokból
Miért veszélyes?
A gyerekeknek nagyon fontos, hogy a szüleik ott legyenek az életük nagy pillanataiban – legyen az egy iskolai előadás vagy egy sportverseny. Ha ezekből kimaradunk, a gyerek könnyen úgy érezheti, nem elég fontos.
Valódi történet:
„Az iskolai előadásomon mindenki szülei ott voltak, csak az enyémek nem. Azt mondták, túl elfoglaltak. Akkor úgy éreztem, mintha semmit sem számítanék.”
Mit tehetünk helyette?
Próbáljunk időt szakítani ezekre az alkalmakra, vagy legalább utólag beszélgessünk róla, nézzük meg együtt a videót, rajzot, oklevelet. A lényeg, hogy érezze: büszkék vagyunk rá.
5. Konfliktuskezelés hiánya – „Nem érdekel, ki kezdte!”
Miért veszélyes?
Ha a szülő nem foglalkozik a konfliktusok valódi okaival, a gyerekek nem tanulják meg, hogyan oldják meg a vitákat. Egyikük manipulátorrá válhat, a másik pedig bűnbakká.
Valódi történet:
„Mindig azt hallottuk, hogy ’Nem érdekel, ki kezdte, mindketten fejezzétek be!’ Emiatt sosem tanultuk meg megbeszélni a problémákat, csak elfojtottuk őket. Felnőttként is nehezen állok ki magamért.”
Mit tehetünk helyette?
Szánjunk időt arra, hogy meghallgassuk mindkét felet, és együtt keressünk megoldást. Így a gyerekek megtanulják, hogy a problémákat nem elrejteni, hanem megbeszélni kell.
6. Túlzott elvárások és a „sosem elég jó” érzése
Miért veszélyes?
A folyamatos teljesítménykényszer, a tökéletesség hajszolása szorongáshoz és önértékelési zavarokhoz vezethet. Ha csak a hibákat vesszük észre, a gyerek azt tanulja meg: bármit tesz, sosem elég jó.
Valódi történet:
„Mindig ötöst vártak el tőlem, és ha négyest kaptam, csalódottak voltak. Ma is úgy érzem, hogy bármit csinálok, sosem elég jó.”
Mit tehetünk helyette?
Értékeljük az erőfeszítést, ne csak az eredményt! Ünnepeljük a kis sikereket is, és tanítsuk meg, hogy hibázni emberi dolog.
7. Házimunka nélkül felnőni – a jó szándék csapdája
Miért veszélyes?
Ha a szülők minden házimunkától megkímélik a gyereket, később nehezebben boldogul majd az önálló életben.
Valódi történet:
„A szüleim sosem engedték, hogy segítsek a házimunkában, mondván, hogy inkább tanuljak. Amikor elköltöztem otthonról, fogalmam sem volt, hogyan kell mosni, főzni vagy rendet tartani.”
Mit tehetünk helyette?
Vonjuk be a gyereket a mindennapi feladatokba, akár játékosan is! Így nemcsak önállóbb lesz, de a közös tevékenységek erősítik a családi köteléket is.
Mit vihetünk magunkkal ezekből a történetekből?
Senki sem tökéletes szülő, és mindenki hibázik néha – ez teljesen rendben van! A legfontosabb, hogy figyeljünk a gyerekeink érzéseire, adjunk nekik teret az önállóságra, és ne féljünk bocsánatot kérni, ha valamit elrontottunk. A szeretet mellett az odafigyelés, a meghallgatás és a közös tanulás is ajándék, amit adhatunk nekik – és magunknak is.
Kép: depositphotos
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)