Tizenéves gyermekek édesanyjaként nem könnyűek a hétköznapok. A gyerekek sokszor összevesznek, rengeteg feladatot kapnak az iskolában, elragadja őket a közösségi média és talán a legkevésbé arra vágynak, hogy házimunkát végezzenek. Mit tehet ilyenkor a szülő? Naphosszat nyaggatja őket, veszekszik velük és a végén teljesen kimerül, mert úgy érzi, hogy rossz szülő. Vagy megbírságolja őket.
A cikkben szereplő anyuka nem akart kiabálni, nem akart állandóan veszekedni, ezért kidolgozott módszert, amivel rendet tart otthon.
A módszer lényege, hogy mindenkinek, aki rosszul viselkedik, fizetnie kell.
Kineveztek egy üveget erre a célra, és a büntetéseket ebbe gyűjtötték
A büntetések mértékét a rosszalkodás mértéke befolyásolta. Ahogy nőtt a helytelen viselkedés súlya, úgy emelkedett a fizetendő bírság is. A legkisebb büntetést a fürdőszobai rendetlenség, illetve a személyes holmik szanaszét hagyása jelenti, itt körülbelül 50 Ft-nak megfelelő összeget kell fizetni a gyerekeknek. Ezután következik az egymás piszkálása, az eszetlen rohangálás és a szülők szándékos bosszantása. A gyerekeknek a pénzbírságon felül még az udvaron is el kell tölteniük egy kis időt, és nem mehetnek be, amíg meg nem nyugszanak.
A következő szintet a házifeladatok elmulasztása jelenti. Ebben az esetben emelkedik a bírság összege is, de itt már nem az udvarra küldik a gyerekeket, hanem elveszik a telefonjaikat, illetve az elektromos eszközeiket.
A szülők szerint nagyon fájdalmasan érinti a gyerekeket az, hogy a hónap végére alig marad pénzük, illetve nélkülözniük kell a kütyüiket is. Mindemellett jótékony hatással van az anyuka állapotára, mert jóval kevesebbet kiabál és kiegyensúlyozottabb marad.
Hogy mi lesz a begyűjtött pénzzel?
A szülők minden hónap végén elviszik belőle a családot egy közös vacsorára.
A malajziai édesanya felhívja mindenki figyelmét, aki követni szeretné a módszerét, hogy ne legyenek túl szigorúak. Fontos továbbá, hogy a szabályok egyértelműek legyenek, ezért készített egy táblázatot, amit a hűtőszekrényen, jól látható helyen tárol. Ebben a táblázatban pontról-pontra feltünteti, hogy milyen mulasztásokért milyen mértékű bírságra lehet számítani. Így a gyerekek pontosan látják, hogy mi az, amit jobb, ha elkerülnek.
A hölgy azt tanácsolja a hasonló helyzetben lévő édesanyáknak, hogy kezdjék a módszert kicsiben. Ne legyen a lista túl hosszú, ne nehezedjen túl nagy nyomás eleinte a gyerekekre. Ha nap mint nap látják a listát, akkor az olyan érzés nekik, mintha tudnák, hogy vékony jégen járnak és bármikor beszakadhat.
Érdemes eleinte maximum 10 pontos listával kezdeni. Fontos, hogy feltüntetett „bűncselekmények” legyenek ésszerűek, és hagyják a gyerekeket gyereknek lenni. Valamennyi huncutság és kreativitás szükséges gyerekkorban, ettől nem szabad megfosztani őket.
Az internet közössége lelkesen fogadta a szingapúri édesanya módszerét. Sokan szerették és megdicsérték az ötletet. Volt, aki azt írta hozzászólásba, hogy alig várja, hogy elkészítse a saját életüknek megfelelő bűnlistát. Volt olyan szülő is, aki azt üdvözölte, hogy végre egy olyan módszer, ami hozzájárul a megfontoltság, az előrelátás, a felelősségvállalás, az elszámoltathatóság, a rendszerben való gondolkodás és a tisztelet megalapozásához.
Fotó: Pixabay fotója a Pexels oldaláról
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)