A részképességzavaroknak előre látható jelei vannak, kinőni pedig nem lehet
Dr. Donauer Nándor neuropszichológus, a Budai Gyermekkórház klinikai szakpszichológusa volt a vendége Veiszer Alinda műsorának. A szakemberrel készült interjút itt lehet megtekinteni.
Az interjú során többek között arra keresték a választ, hogy mi lehet az oka annak, hogy olyan sok gyereket diagnosztizálnak diszlexiával, diszgráfiával és egyéb zavarokkal.
A szakértő szerint ennek hátterében a megváltozott iskolai követelmények is állnak, illetve az, hogy az óvodában nem mernek szólni a szülőknek, hogy valami probléma van a gyerekükkel.
Pedig szerinte már középső csoportban jelezni kell, hogy milyen fejlesztés szükséges, így a gyerekek többségét fel lehetne készíteni az iskolára.
A szakember szerint ugyanis már óvodáskorban vannak jelei annak, hogy a gyerek részképességzavarokkal küzd.
Ilyen lehet, ha:
- nem akarja megfogni a duplót vagy a legót, nem képes ráilleszteni a táblára,
- az oviban egyedül játszik,
- nem szeret hintázni és rollerezni.
A szakértők kiemelte, hogy nagyon káros, amikor a szülők úgy állnak egy problémához, hogy "majd úgyis kinövi a gyerek". Hiszen a részképességzavarokat kinőni sosem fogja.
A mozgáshiány az oka, hogy egyre több gyereknek van részképességzavara
A szakértő szerint ma több gyermek küzd részképességi zavarral, mint 20 éve. Szerinte ez a mozgáshiánynak köszönhető, a felnőttek és a gyerekek is keveset mozognak, a szülők pedig gyakran túlféltik a gyerekeiket.
A bébikompról is szót ejtett: nagyon károsnak tartja ezt is, hiszen amíg a gyermek a kompban tartózkodik, addig nem tud fejlődni, nem tud kúszni, mászni, amire nagy szüksége lenne abban az életkorban.
A szakember elmondta: a mozgás sokkal több területen eredményez fejlődést - a mozgás hiánya pedig lemaradást -, mint azt gondolnánk: akinél például kimaradnak bizonyos mozgásformák, annak problémái lesznek később a matematikával.
Hozzátette, hogy ma 100 gyerekből, akinek papírja van arról, hogy diszlexiás, 85 valójában nem az: egyszerűen csak olvasási nehézségei vannak. Ennek oka pedig, hogy hiányzik a motiváció - véli Dr. Donauer.
Régen ezt úgy oldották meg, hogy a nagypapa azt mondta az unokájának: addig olvasol, amíg nem tudsz olvasni. Ma pedig sokszor így reagál a szülő a felmerülő nehézségekre: "Ó, mentsük fel írás alól, mentsük fel olvasás alól, mentsük fel az élet alól." Ez így nem megy.
Azok a gyermekek, akik valóban diszlexiások, komoly mozgási nehézségekkel küzdenek.
A szakember kiemelte, hogy nagyon fontos lenne az óvódai szűrés megerősítése. Hiszen ha időben jelzi az intézmény a szülő felé, hogy probléma van a gyerekkel, akkor idejében el tud kezdődni a fejlesztés, így pedig sokkal nagyobb az esély arra, hogy problémamentesen kezdheti majd az iskolát.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)