A polgármester szerint ennél magasabb fizetést nem adhatnak
A Kerekegyházi Bóbita Óvoda bruttó 116 ezer forintért, vagyis nettó 77 ezer 140 forintért keres konyhai kisegítőket - erről az RTL Híradó számolt be.
A Híradó riportere megkereste az óvodát, és azt szerette volna megtudni, hogy hányan jelentkeztek ezekre az állásokra, és hogy esetleg betöltötték-e már azokat. Az óvoda vezetője azonban ebben a témában nem akart nyilatkozni.
A város polgármestere a megkeresésre azt válaszolta, hogy ennél magasabb fizetést nem adhatnak, mert azzal már megszegnék a közmunkára vonatkozó kormányrendeletet.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke az RTL Híradónak azt mondta, ez az eset nem egyedi: a háttérben a spórolás áll.
"Itt nyilván azért mennek el a települések ebbe az irányba, mert nincs elég pénzük, és így csökkentik a költségvetésben a bérkeret terheit" - tette hozzá az elnök.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)