Családinet.hu
A szülő egyszer csak elkezdi érezni, hogy valami nincs rendben. A gyerek minden nap úgy indul el az iskolába, mint aki poklot készül járni. Rémálmai vannak, reggel karikás szemekkel ébred, fejfájásra, hasfájásra panaszkodik. Több pénzt kér tízóraira, mégis alig eszik, veszít a súlyából, tolltartója, személyes tárgyai rendre eltűnnek. Biciklije tele van sérülésnyomokkal, jegyei romlanak, hosszú ujjú pulóverét a csuklójára húzza, kapucniját pedig a fejére. Amikor saját magáról, mint értéktelen és semmire való emberről nyilatkozik meg, a szülő már biztos benne: valaki zaklatja, bántalmazza őt az iskolában.
A fenti példák már súlyos abúzusra utalnak, melyben azonnal segítséget kell kérni.

Legfrissebb szakértői kérdés-válaszok
Mányi Julianna
Tovább... Mányi Julianna
TB szakértő
Kedves Szakértő! Az első gyermekem 2024.08.21-re van kiírva. A Csedet már július utolsó hetétől igényelném (július 1-től 9es kóddal táppénzen leszek, előtte folyamatos volt a jogviszonyom már 6 éve). Abban kérném a segítségét, hogy ebben az esetben a 2023. novemberi fizetésemet bele fogják-e venni a Csed kiszámításakor? ( akkor kaptunk egy nagyobb bónuszt a cégnél) Ha jól értelmezem, akkor ...
Dr. Kádár János
Tovább... Dr. Kádár János
Belgyógyász, immunológus, fertőző betegségek
Tisztelt dr Úr! 30 éves nő vagyok. Kb egy hónapja reggelente pár perccel ébredés után bizseregenek a talpaim. Feszülnek a vádliaim. Néha a kezeimis bizseregnek és a felkarom olyan nehéznek érzem mindkettőt. Nincs megdagadva kívülről semmi látható.. Mi okozhatja? Napközben aztán megszunik majd reggel újra kezdődik... Van ok az aggodalomra? Hová kell fordulni vele? Köszönöm ...
Dr. Hidvégi Edit
Tovább... Dr. Hidvégi Edit
Gyermekorvos
Tisztelt Dr. Nő! Kislányom 3 éves szobatiszta. Amikor nagy dolgát végzi a bilibe azt veszem észre hogy a széklete "eleje" sötét színű a "vége" pedig világos, sárgás színű. Elnézést, hogy így fogalmaztam.. Mivel többször látom ezt már kezd foglalkoztatni a dolog, nincs e valami baj. Ön szerint ez normális? Egyébként nem túlsúlyos nincs semmilyen alapbetegsége egészséges kislány. ...

Legfrissebb cikkek a Családineten
hirdetés

Hogyan segíthetünk a gyermekünknek, ha azt gyanítjuk, hogy bántalmazás, zaklatás áldozata lett?

A szülő egyszer csak elkezdi érezni, hogy valami nincs rendben. A gyerek minden nap úgy indul el az iskolába, mint aki poklot készül járni. Rémálmai vannak, reggel karikás szemekkel ébred, fejfájásra, ...

Ez a külföldi terápia az utolsó esélye Bencének

Segítségkérés érkezett hozzánk, ezért azonnali adománygyűjtésbe kezdtünk. A család nagyon bízik benne, hogy a nyolcéves kisfiú sikeresen le fogja győzni a szörnyű kórt - ehhez azonban az ő akaraterején ...

"Remélem egyszer büszke lesz, hogy mindent megtettünk, hogy felnőhessen" - az izomsorvadással küzdő Ádinon most te is segíthetsz

A 3 éves kisfiúnak most még szinte semmilyen tünete nincs, de ha nem kapja meg a génterápiás kezelést, pár éven belül kerekesszékbe, majd lélegeztetőgépre kerül - és az sem biztos, hogy megéri a felnőttkort. ...

"Érzik a gyerekek is, hogy baj van" - penészes falak között él az asztmás kisfiú, akinek egyre romlik az állapota

Eltörhetett egy cső a falban, ezért folyamatosan áznak a falak Máriáék házában. Egy hónapja a csempe is leesett a fürdőszobában, a falak penészesek, vizesek és dohosak, a nagyobbik, asztmás fiú sokszor ...

Ha nem mondhatod el senkinek... mondd el hát mindenkinek! - A te írásod is megjelenhet a Családineten

Különleges cikksorozatot indítunk "Megtörtént esetek alapján" címmel, melyben a cikkírók az olvasóink lesznek, a történetek pedig valósak - akár a Te írásod is megjelenhet az oldalon.

Barna folyás: mit jelent és mikor kell aggódni?

A női ciklus során számos változást tapasztalhatunk, amelyek közül az egyik leggyakoribb a barna folyás. Sokan aggódnak, amikor ilyen jelenséget tapasztalnak, hiszen nem mindig egyértelmű, hogy mi állhat ...

10 gyakori hiba a baba fejlesztésében

A baba fejlesztése során előfordulhatnak olyan hibák, amelyeket a szülők - gyakran jó szándékból - elkövethetnek. Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány gyakori hibát, hogy elkerülhesd őket.

Klimax: teljes kép a változókorról

Vannak, akiket hirtelen és váratlanul ér, hogy beléptek a változókorba, míg mások évek óta tudatosan készülnek rá. Mutatjuk, melyek a klimax tünetei, és hogy milyen életmódbeli és étrendbeli változásokkal ...

Vad Fruttik koncert a Szépasszonyvölgyben

Kevés találóbb hely van a legendás észak-magyarországi városnál, ha nyári kikapcsolódásról van szó. Hiszen a történelem során is olyan sokat adó helyszín ma nem csak messze földön is imádott borairól híres, ...

Segítő közösség tüdőfibrózissal élőknek

A betegszervezetek olyan non-profit szervezetek, amelyek rendkívül értékes segítséget adhatnak különböző krónikus betegségben szenvedőknek a klasszikus értelemben vett betegellátáson túl. Ezek a szervezetek ...

Riasztó képet mutat a magyar serdülők egészségmagatartása

Kedvezőtlen étkezési és fizikai aktivitási szokások, romló szerhasználati és egészségi állapot mutatók, de javuló tendenciák is megfigyelhetők a magyar serdülőkorú iskolások körében - állapítják meg az ...

Ötletes kampánnyal buzdít a biztonságiöv használatára a Nógrád vármegyei rendőrség

A rendőrségtől szokatlan stílusú képet posztoltak a Facebookon.

Hétvégén zenebona, vigalom a Hajógyárin - péntektől indul a Generali Gyerek Sziget

Kezdődik a vakáció, így hétvégén - péntektől vasárnapig - irány a Hajógyári-sziget, ahol három napon át vásári forgatag, énekesek, zenészek, bohócok, artisták, mesteremberek, cserkészek, sok ismerős, de ...

25 ingyen letölthető nyári szinező, amivel lekötheted a kicsiket

Érdemes betárazni a nyári szünetre otthoni játékötletekből, mert ha épp esik az eső vagy 35 fok közelében jár a hőmérséklet, és nem tudtok kimozdulni, hamar felüti a fejét az unalom. Nyomtassátok ki a ...

Metzker Viktória ezen a nyáron is a Plázsra költözik

A suliidő végére megérkezett az igazi kánikula, úgyhogy irány a Balaton! Ha pedig Balaton, akkor Siófok és Plázs, ahol ezen a héten már szerdától különféle programok várnak mindenkit: foci EB közvetítés ...

Tragédia is lehetett volna a vége: egy hónap alatt két felnőtt kísérős gyerekcsoport is átkelt a vasúti átjárón a tilos jelzés mellett

Kormányos László a két esetet vérfagyasztónak nevezte. A gyerekeket, fiatalokat kiemelten érintő vasúti veszélyekre, valamint felnőtt kísérőik felelősségére hívja fel a figyelmet a nyári szünidő közeledtével ...

Lábszárból kivett ideggel mentették meg egy beteg látását a Semmelweis Egyetemen

Hazánkban először a Semmelweis Egyetem plasztikai sebészei és szemészei közösen hajtották végre azt a speciális műtétet, amely során a beteg lábszárából kivett 15 centiméteres ideget ültették be egy érzőideg ...

A légszennyezés 2021-ben világszerte 8,1 millió halálesetért, köztük 700.000 öt év alatti gyermek haláláért volt felelős - derül ki az UNICEF legújabb jelentéséből

A levegőszennyezés egyre nagyobb hatással van az egészségre, és a halálozás második vezető globális kockázati tényezőjévé vált, megelőzve ezzel a dohányzást és a helytelen táplálkozást - derül ki a State ...

Barangolj okosan! A külföldi mobilhasználat szabályaira hívja fel a figyelmet az NMHH

Egy uniós rendelet szabályainak köszönhetően ma már szinte korlátok nélkül használhatjuk mobiltelefonunkat az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiban - mintha csak otthon lennénk. A fogyasztói tudatosság ...

Ennyi idős korra alakul ki az IQ - eddig nem vagytok elkésve, ha fejleszteni szeretnétek

Minden szülő álma az, hogy a kisbabája egészségesen jöjjön világra. Persze ezután azt is szeretnénk, ha szép is lenne, okos, ügyes és sikeres is. A végleges intelligencia csak 17 éves korra alakul ki, ...

"Szerencsés vagy, amíg még a karjaidban altathatod a gyerekeidet, még ha nem is érzed így..." - egy nagymama gondolatai

Amikor már negyedszer kell felkelnünk az éjszaka, amikor órákon át tart minden egyes altatás, pedig sok dolgunk lenne még - akkor általában nem épp a "szerencsés" az a jelző, ami eszünkbe jut a helyzetünkről. ...

Ha ilyen TV-készüléked van, hamarosan nem fogsz tudni tovább Netflixezni

A Netflix 60 féle okostelevízión fogja leállítani a streamingplatform alkalmazását a közeljövőben.

Szentjánosbogár rajzás 2024, éjszakai erdei séták: elképesztő látványban lehet részed júniusban!

Mesebeli fények, világító csodalények, hangulatos éjszakai séták a természetben: a szentjánosbogár rajzás különleges élmény, amit legalább egyszer mindenképp látni kell. Mutatunk néhány helyszínt, ahol ...

Újabb neveket jelentett be a SZIN

Újabb nemzetközi neveket jelentett be a Coca-Cola SZIN és a legfrissebb hírek szerint, a legnagyobb nyárzáró fesztiválon már teljes a nagy helyszínek programja.

A focidrukkerek támogatására is számítanak az autizmussal élők az EB szurkolói zónájában

Az Együtt az Autistákért Alapítvány is ott lesz az idei labdarugó EB szurkolói zónájában a Szabadság téren, ahol számos különlegességgel készülnek a drukkereknek. A sport és az autizmus ügyének összekapcsolásával ...

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület: nem szabad etetni a vízimadarakat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri a lakosságot, hogy sehol, semmivel ne etessék a vízimadarakat.

Szekérfesztivál Budapesten - A zene ereje összehoz

Az idén már 28. alkalommal tér vissza Krisna szekere Budapestre a Ratha-játrá Szekérfesztivál keretében, június 29-én, szombaton. A fesztivál két fő részből áll, az első a zenés-táncos felvonulás a belvároson ...

Százhúsz ballonos érkezik Szegedre a világ minden pontjáról

Lezárult a jelentkezés a szeptember 8-14. között Szegeden zajló 25. FIA Hőlégballon Világbajnokságra. A ballonsport legnagyobb világversenyén összesen 120 hőlégballon-pilóta emelkedik majd a magasba a ...

Meglepő tények a látásunkról - Mindannyian színvakon születünk

A szem a testünk második legbonyolultabb szerve, ennél már csak az agyunk bonyolultabb. A látást annyira alapvető képességnek vesszük, hogy szinte bele sem gondolunk, mennyi mindent köszönhetünk neki. ...

"Azt kívánom az apukámnak, hogy ne haljon meg!"

Apák napja alkalmából gyerekek vallottak őszintén édesapjukról. Az SOS Gyermekfalvak kampányában állami gondoskodásban élő gyerekek beszélnek arról, mit szeretnek és mit nem szeretnek az édesapjukban.

Ahol a gyermek az utolsó: a kormány szerint bármely katona vezényszóra pedagógus lehet

- A kormányzat által benyújtott és gyorsított eljárásban elfogadtatott törvény szerint bármely 55 év feletti katona átvezényelhető a tankerületekbe, ahol még akkor is alkalmazni kell őket, ha nincs végzettségük. - ...

Egymás után kelnek ki a flamingófiókák a Budapesti Állatkertben

Egy kis szerencsével már most is láthatja a nagyközönség a Budapesti Állatkertben nemrég kikelt flamingófiókákat, az elkövetkező hetekben pedig érdemes lesz a fejlődésüket is nyomon követni. A fiókák most ...

Változás a CSOK és Babaváró hitelek visszafizetésében - ki kaphat méltányosságot?

Még alig lett vége a választásoknak, máris változás történt a CSOK és Babaváró hitelek méltányosságával kapcsolatban. A kormány egy rohamosan elfogadott salátatörvénybe rejtette el a változtatásokat, amelynek ...

Döntött a parlament: az 55 év feletti katonákat tanárnak képezhetik át, és az iskolai telefonozást is szabályoznák

Kedden fogadták el a salátatörvényt, melynek része volt az a pont is, hogy a honvédeket átvezényelhetik a tankerületekbe.

Edda és Krúbi is a Plázsra csábít ezen a hétvégén

Június 14-én és 15-én sem fog unatkozni, aki a siófoki Plázst választja hétvégére. Pénteken az Edda korszakos slágerei zengik be a Balaton-partot, míg másnap Krúbi provokatív szövegei szólnak majd. Természetesen ...

Találj egy zöld Zugot! - Napközis ökotábor

Te is szeretnéd, ha a Föld, ahol élsz, a környezet, ahol laksz, a park, ahol játszol még sokáig megmaradna? Segítőtársakat találni a környezetünk védelmére, felfedezni a körülöttünk lévő természetet és ...

Vándorúton Zuglóban - Napközis mesetábor

Te is szeretnél néha útra kelni és szerencsét próbálni, ne adj Isten néha világgá menni? Segítőtársakat találni, akikre jóban-rosszban számíthatsz és megfejteni útvesztő rejtélyét? Kiállni a három próbát ...

A dohánytermékek közül a füstmentesek károsítják leginkább a fogimplantátumot

A hagyományos cigaretta, az e-cigaretta, a vízipipa és a füstmentes dohánytermékek közül az e-cigaretta károsítja a legkisebb mértékben a beültetett fogakat körülvevő szöveteket - derül ki a

8-9 éves gyerekekkel teli busz borult árokba Kőszegnél - osztálykiránduláson vettek részt

A baleset során hatan könnyebben megsérültek, őket kórházba szállították.

Áció, káció, Gyerek Sziget

A vakáció idén is a Generali Gyerek Szigeten kezdődik, ahol a három napon át énekesek, zenészek, bohócok, artisták, mesteremberek lepik majd el a Hajógyári-szigetet, de akkor se lepődjünk meg, ha egyszer ...