Így hat az ölelés a babákra, gyermekekre
A sokat ölelgetett babák jobban fejlődnek
Kutatások szerint a gyakori fizikai kontaktus jótékony hatással van a babák fejlődésére.
Egy kísérlet során arra kérték 94 öthetes csecsemő szüleit, hogy jegyezzék fel, mennyit ettek, aludtak a babáik, milyen gyakran sírtak, valamint hogy egy nap hányszor létesítettek velük fizikai kontaktust, azaz mennyiszer ölelgették őket.
Négy és fél évvel később a kutatók úgy találták, hogy azok a gyerekek, akiket kevesebbszer ölelgettek, lemaradtak a fejlődésben kortársaikhoz képest.
Az öleléstől okosabbak lesznek a gyerekek
Az ölelés a koraszülött babákra is elképesztő hatással van: agyi reakcióik erősebbé válnak, ha a szülők vagy a kórházi dolgozók fizikai kontaktust létesítenek velük - akár annyi is elég, hogy megérintik őket.
Az árvaházban élő csecsemőknél súlyos kognitív károsodást tapasztaltak a kutatók, azonban amikor a babákat 10 héten keresztül, naponta 20 percig a karjukban tartották, az agyfejlődésükben magasabb pontszámot értek el.
A babák fejlődéséhez elengedhetetlen az érintés, hiszen ezen keresztül tanulnak meg először a világban eligazodni.
Az ölelés segít, hogy gyerekünk egészséges legyen
Az ölelés a csecsemőknek a testhőmérséklet-szabályozásban is segít.
A tudomány álláspontja szerint ölelés során oxitocin szabadul fel, ez a hormon pedig bizonyos növekedési hormonokat is stimulál a szervezetben. Ez azt jelenti, hogy az ölelés elősegíti a fejlődést, a testi növekedést is.
Az ölelés segít csillapítani a dührohamot
Az ölelés azonban nemcsak az agyi fejlődésben és a testi növekedésben játszik szerepet, hanem nagy jelentősége van az érzelmi fejlődésben is.
Szakértők szerint ha megöleljük a gyermekünket, amikor bántja valami, akkor sokkal hamarabb abbahagyja a sírást. Dühroham esetén is érdemes bevetni a szerető ölelést. Ha ugyanis egy érzelmi kitörés közepette megöleljük őt, azzal biztosítjuk arról, hogy mellette vagyunk és támogatjuk, így megelőzhetjük az érzelmi összeomlást.
Az ölelés ellenállóbbá teszi a gyerekeket
A szorongás és a stressz pillanataiban adrenalin szabadul fel bennünk. A gyerekek még nem tudják szabályozni az érzelmeiket, így a stresszhormonok fizikailag és mentálisan is rossz hatással lehetnek a kicsik szervezetére.
Tanulmányok szerint a magas szintű stresszhormonoknak való kitettség felnőttkorban is negatív következményekkel járhat, például magasabb lesz a testi betegségek és a depresszió kockázata.
Az ölelés azonban segít csökkenteni a stresszhormonok szintjét, ezáltal pedig javítja az ellenálló képességet.
Ezen felül az ölelés az anyát is megnyugtatja egy stresszhelyzetben.
Az ölelés segít a kötődés kialakulásában
A gyakori ölelés hatására erősebb kötelék alakul ki a szülő és gyermeke között: csökken a félelemérzet, javul a bizalom és erősödik a kapcsolat.
Érdemes tehát minél többet ölelgetni és puszilgatni gyermekünket - és ne feledjük, hogy erre nemcsak neki, de nekünk is nagy szükségünk van.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)