|
Aranyosi ÉvaKineziológus, pár és családterapeutaKineziológia, Stresszoldás, Családterápia! Szorongás, stressz, hangulatzavarok, önbizalomhiány, tanulási nehézségek, párkapcsolati problémák, beilleszkedési nehézségek, különböző pszichoszomatikus betegségek esetén nyújthatok hatékony segítséget, ha Ön változtatni akar. Új lehetőség testi-lelki gyógyulására, gondolkodása megváltoztatására, Önmaga megismerésére és arra, hogy ráébredjen, a sorsa a saját kezében van. Budapestről és vonzáskörzetéből várom vendégeimet, telefonon előre egyeztetett időpontokban. Elérhetőségeim: Rendelő: Arcadia Irodaház Budapest, IV. ker. Lóránttfy Zsuzsanna u. 15/b II.emelet 206. Bejelentkezés telefonon: 06-30/637-20-22 Honlap: http://kineziologialap.hu |
Kérdezz-felelek
Nekem párkapcsolati problémám lenne, mindenki ellenzi a párom, ide értem a gyermekeimet,igaz már felnőtt korban vannak és az anyukám az életársával együtt. Már 2 éve együtt élek a párommal ő 36 éves Román állampolgár, én 42 éves vagyok a lányom 22 és a fiam 19. a lányom a 23 éves barátjával is velünk él, tehát 5-en élünk együtt egy 72m2 lakásban ami az én tulajdonom. A páromnak nincs semmilye,mégis mindig valami baja van,nehezen tud velük kijönni, olyan szinten,hogy nem is beszél velük csak köszönnek egymásnak. Gond pl.WC,fürdőszoba használat,vagy a cipőik vannak útban,vagy ha főz a lányom,akkor a kajaszag miatt, vagy ha a barátaik jönnek az a baj stb. Tehát a párom meg is mondta,hogy zavarja,de mi erre a megoldás? Szerintem én szeretem a párom tulságosan is és nem látom a fától az erdőt. Nem akarom elveszíteni, de így mindig valami miatt idegeskednem kell. Anyagilag sem segít,csak keveset, mindig azt mondja,hogy azért nincs pénzem mert őket tartom. Pedig úgy van megbeszélve,hogy minden személy ad húszezer forintot fejenként a rezsire,ezzel nincs is baj, de az én párom azt mondta nekem mikor egyszer kértem tőle fodrászra pénzt, hogy majd akkor ad ha egyedül leszek, mindenáron azt hajtogatja, hogy ők felnőttek és menjenek el, mert ő is ment mikor felnőt, az a dolguk.Nekem kocsihitelem is van és most 3 napja munkanélküli is lettem. Nem tudom hogyan tovább? Remélem gyorsan találok magamnak munkát és lesz pénzem. ilyen helyzetben illene a páromnak pénzbeli segítségnyújtást adni igaz? Nem a gyerekeimtől vagy anyukámtól kell várni a segítséget.Ilyen helyzetben neki szó nélkül segítenie kellene. Ha nem teszi, akkor nem is szert, de én még mindig naív vagyok.Ha nem segít zavarjam el? De szeretem.Azt hozzá kell tennem, hogy azt mondta tőlem nem sajnál semmit, kaját ruhát megveszi ami kell, de csak a mi részünkre a többi nem érdekli. Hogy kellene nekem ebben a szituációban viselkednem, nekem a gyermekeim is fontossak és ez a fiú is fontos. Az a baj, hogy nem érzi magáénak a házat ezért nem is csinál semmit, majd ha ketten leszünk, de ez így jól van? Vagy ez egy átverés? Van hol laknia és kész, sajnos nem látok bele a fejébe? Mit tegyek vagy kérdezzek, hogy rájöjjek erre?Mindig az a magyarázatom ha védem, hogy ő Román és azért ilyen. Egyébként dolgozni jár rendesen,nem lusta, van is rendes keresete, csak úgy van vele, hogy az az ővé.
Köszönöm,hogy meghallgatott,várom kedves válaszát
Ildikó
nem döntőbíró vagyok, hogy kinek van igaza, szerintem Ön is jól tudja.
Miért akarja, hogy más döntsön Ön helyett?
Felelősséget kellene vállalnia.
Minden jót kívánok.
Kedves Éva!
Problémámmal azért fordulok Önhöz, mert szeretném hallani egy független (pártatlan) ember véleményét, aki szakértőként tud lelki dolgokban véleményt mondani, ami biztos nehéz így a részletek hiányában, de megpróbálom a lényeget összefoglalni.
30 éves elmúltam, kisiskolás voltam, amikor a szüleim elváltak, engem és testvéremet végül a nagymama és a nagynéni nevelt fel. Részletekbe bocsátkozni felesleges volna, a lényeg, hogy felmenő családomnak kizárólag a nagymamámat és nagynénémet tudom tekinteni. 5 éve boldog házasságban élek, és van egy 1 éves kislányunk. A problémám pedig a következő: nagynénémmel az utóbbi években nagyon megromlott a viszony köztünk, pedig ő tényleg sokat tett értem és a testvéremért. Neki nincsen férje, gyereke, csak mi, és ő nevelt fel minket, de konkrétan csak velem élt egy háztartásban (a testvéremmel nem), és már akkor is nagyon ütközött a természetünk és a véleményünk, amiből kifolyólag rengeteg veszekedés volt köztünk. Ő még most is irányítani szeretné az életemet, azt gondolom nem is veszi tudomásul, hogy ezt teszi, de én meg nehezen tűrtem, és most már nem is hagyom, hogy rámerőszakoljon dolgokat, amit én másképp gondolok, és sajnos rengeteg ilyen van a hétköznapi dolgoktól kezdve a komolyabb döntésekig. Emiatt sajnos állandósult a sértődés részéről, és a rossz hangulat köztünk, már beszélni se bírunk egymással anélkül, hogy ne azt éreznénk ki belőle, hogy a másik direkt bántásból teszi vagy mondja azt, amit. Ez a probléma nincsen meg a nagynéni és testvérem között, mert csak az én életembe szól bele folyamatosan, és velem akar min. heti szinten találkozni, a testvéremmel nem (igaz, hogy ő kicsit messzebb is lakik, de én úgy gondolom ez alapján nem kéne köztünk különbséget tenni). Sajnos nagynénivel nem lehet leülni és beszélni (többször megpróbáltam, de) teljesen elutasítja az ilyet, és mindent, amiből az derül ki, hogy neki (is) valamit másképpen kellene csinálni. Teljesen tanácstalan vagyok, mert úgy érzem arra, hogy ne legyünk rossz viszonyban, az az egy megoldás volna, ha én mindig mindent úgy csinálnék ahogy ő elképzeli, de ezt meg képtelen vagyok megtenni, egyrészt van egy saját életem, és mostanra már családom is, amiben a minket érintő döntéseket mi hozzuk a férjemmel, másrészt a természetemből adódóan is eléggé nehezen bírom azt, ha valaki rámerőlteti az akaratát. A nagynénivel mindketten nagyon nehezen éljük meg ezt az egyre erősödő eltávolodást, és ő sajnos azt hiszi, hogy én direkt bántom őt, és hálátlan vagyok, és az eszébe se jut, hogy esetleg én is nagy csalódásként élem meg, hogy ide jutottunk, hisz nekem rajta kívül csak a 85 éves nagymamám van, nincs más rokon/család. Úgy érzem a kislányom érkezése csak rontott ezen az elmérgesedő viszonyon köztünk, mert a nagynéni úgy gondolja neki "joga van" a gyerekhez, így is, hogy közben mi szinte már utáljuk egymást (ami persze nem igaz, egyikőnk részéről se, csak a megnyilvánulásaink ilyenek). Mivel az utóbbi találkozások rossz hangulata eléggé megviselt engem lelkileg, lecsökkentettem a találkozások számát, gondolván, ha ritkábban találkozunk, majd jobban tiszteletben tudjuk tartani a másikat, de részéről sajnos pont a fordítottja valósult meg.
Néhány éve jártam egy kineziológusnál, azt mondta az a bajom az emberi kapcsolataimban, hogy azt hiszem én nem kellek nekik (mert édesanyám nem akart, amikor még a pocakjában voltam). És itt is kicsit ez az érzésem, hogy kellek a nagynénémnek, de csak az ő feltételei szerint, amennyiben az ő alkalmazkodása volna szükséges a jó kapcsolathoz, akkor már nem.
Megtisztelő véleményét előre is köszönöm!
Emese
Kedves Emese,
válaszommal sajnos nem fogok javítani a közérzetén. Úgy gondolom, hogy nem vagyunk tulajdonok. Sem a szüleink, sem a rokonaink, szeretteink tulajdonai nem vagyunk. Élnünk kell a saját felnőtt életünket, amit jogunk van elrontani, jogunk van hibázni, rossz döntéseket hozni, "megégetni" magunkat, majd mindebből tanulni. Senki, még a szülei sem akadályozhatnák meg Önt ebben, ahogyan Ön sem tudja majd a saját gyermekével mindezt megtenni. Több páciensem is mesélte, hogy szülei, testvérei követelőznek, néhányuknak még azt is mondták, hogy: "azért szültelek, hogy ha majd megöregszem, legyen aki ad egy pohár vizet, és ápol". Lássuk be, ez nem lehet így valóságos. Ön ilyen szándékkal szülte gyermekét? Megakadályozná Őt az életében valamiben? Ebből a szemszögből nézve egyszerű a válasz. A kedves nagynéninek sem "tartozik" semmivel. Szeretetből, jó-szándékkal közeledve felé a leírtakat kapja cserébe, csak az eltávolodás marad. Nem mehet bele a szeretet zsarolásába. Lehet, hogy Ő még egy betegséget is összehoz majd saját magának azért, hogy Ön lelkiismeret-furdalást érezzen. Nem kell azt éreznie, ez az Ő élete, az Ő döntése, ne hagyja magát lelkileg tovább nyomorgatni. Ha Ön nem változtat, nem fog változni semmi. Nem látom azt sem megoldásnak, hogy dühből kimondjuk, nem jövünk soha többé. Továbbra is a párbeszédet választanám. Én elmondanám neki, hogy ha ezt a viselkedést nem fejezi be, ritkán fogja látni. Mindezt könnyedén, harag nélkül tenném, elmondanám neki, hogy szeretem Őt, köszönöm, hogy felnevelt, de nem vagyok hajlandó tovább a játszmáiban részt venni, és nem vagyok hajlandó az életünket feláldozni.
Sok erőt és kitartást kívánok,
Üdvözlettel:
Olyan kérdéssel fordulok önhöz ami régen nyugtalanít.
Észrevettem a férjemnél,hogy más lánnyal is levelezget a közösségi oldalon és elég kétértelműeket írnak egymásnak.Azt érzem ha nem választaná el a nagy távolság őket akkor testi dolog is lenne belőle.Mostanában nem is sokat beszélünk egymással és hát nem is tudom,hogyan tovább:(
Válaszát előre is köszönöm:Gabriella
döntse el, mit szeretne. Megmenteni a házasságát, vagy elválni?
Döntése szerint cselekedjen, ha válni akar, beszéljék meg, de ha nem, akkor talán fel kellene eleveníteni a régi, szép közös dolgaikat, és újra visszatalálni egymáshoz. Ha mindketten ezt akarják, nem is olyan nehéz!
Sok sikert,
üdvözlettel:
27 éves házasok vagyunk a férjemmel, akiben most rettenetes csalódtam. A történethez hűen hozzátartozik, hogy a páromnak van egy legénykori, és van az első házasságából származó gyermeke. Válásuk után volt feleség a gyerek érdekeire hivatkozva kérte, hogy mondjon le a gyerekről, mivel az új házasságában az új apukát szereti, és ő a nevére veszi. Ezt ő még a megismerkedésünk előtt meg is tette. A „legénykori” gyermekről csak az apasági per kapcsán szerzett tudomást, tehát nem tartotta vele a kapcsolatot.
Azt gondoltam, egy olyan embert választottam társamnak, akivel teljes életet élünk, mert egyik gyerek sem lesz a kapcsolatunkban jelen.
Ez így is volt, mert nem tartotta a legénykori „botlásából” születettel, sem az adoptált gyerekkel a kapcsolatot.
Nekünk két gyönyörű gyermekünk született. Jól, és szépen éltünk.
Jó 12 évvel ezelőtt megtudtam, hogy felkereste az adoptált gyerekét. Jah, a volt feleség, megint elvált, így szabad volt a terep, mert ők szóltak neki, hogy a gyerek tudja, ki az apja nyugodtan megkeresheti. Akkor csúnyán összevesztünk, de azt ígérte, hogy ő csak néha szeretne tudni valamit róla. Ettől nem lesz több. Én hittem neki. Pedig még a gyerekét (akkor már 20 éves volt) is kértem, ne szakítsa szét a családom. De hiába.
Az elmúlt hónapokban, viszont fény derült rá, hogy ez a néha dolog igen gyakori. Sőt rendszeresen látogatta őt, és még az egyik közös gyermekünket is rávette, hogy ismerje meg.
Persze erről végig hazudott nekem. Tudta, hogy ez fájni fog nekem. mégis megtette. Most azt akarja, hogy fogadjam el az ő gyerekét, meg a közben született unokáját. Nagyon fáj, hogy becsapott, hogy hazudott. Hihetetlen, hogy folyamatosan ködösített ennyi időn keresztül. Becsapott, hazudott a szemembe.
Ha akkor 27 éve tudom, hogy ezt ő meglépi nem biztos, hogy hozzámegyek, vagy elfogadom ezt a helyzetet. De nem erre esküdtünk fel. A baj, hogy talán még szeretem, de iszonyatos becsapottnak érzem magam. Járok meditálni, hátha segít, de nem. Borzalmas fájdalmat érzek, minden gondolatom e körül forog. Nem tudom kiverni a fejemből, minden szabad pillanatomban, éjszakákon erre gondolok. Pokolként élem meg mindennapjaimat. Már a munkám rovására megy a kín.
A gyerekét pedig egyszerűen nem tudom elfogadni, mert széttaszította a családom. Mindent a hátam mögött karöltve együtt, amiben még anyósom is asszisztált. Aki mindig is gyűlölt, mert szerinte én miattam mondott le a fia az unokájáról. Pedig akkor még nem is ismertem.
Nem tudom, miért nem tudom feldolgozni a történteket, nem értem miért fáj ennyire már hónapok óta….és nem múlik. Soha nem éreztem még ennyire kilátástalannak a jelent, a jövőt.
Nagyon bízom benne, tud segítséget, támaszt nyújtani számomra!
Előre is köszönöm: Nusi
sajnos ez a dolog összetettebb annál, mint hogy levelezés útján megoldható legyen.
Az életünk folyamán tetteinknek, szavainknak következményei lesznek. Most ezt élik. Jó lenne, ha találnának megoldást, olyat, ami mindenkinek megfelelő. Ez nagyon nehéz, de találhatnak, ha szeretnének, főként, ha együtt tervezik a jövőt.
Kérem, ha módjában áll, keressen fel rendelőmben, beszéljünk meg időpontot.
Weboldalamon megtalálja a szükséges információkat.
www.kineziologialap.hu
Üdvözlettel:
tegnapeste volt egy kis problémából adódó nagy lelki beszélgetés,sírás, és vádaskodás, férjem és két huszonéves leányom között (a nagyobbik külföldön tanul, pár napra van itthon)
Sajnos, ezt úgy éltem meg, hogy összefogtak ellenem, pedig én szeretem őket és jót akarok, lehet, hogy rosszul csinálom, de ezt el is mondtam nekik és kértem, segítsenek...
A vita a kicsi (19 éves) éjszakai kimaradásán pattant ki, éjfélig van kimenője, kevesli, hajnalig akar maradni, nagyon féltem (városunkban volt nemrég a pszichológusnő-gyilkosság, bár előtte is féltettem, nem is attól, amit ő csinál, mert bízom benne, de a körülményekben nem bízom...)
Nagyon jól sikerült, jól nevelt, érett, megbízható, rendkívül jól teljesítő, okos gyermekeink vannak, saját területükön magasan felettünk teljesítenek...., nagyon sok empátiám, ösztönös anyai nevelésem van benne, a kicsi különösen nehéz dió volt, de csodálatos ember lett belőle..., a baj az, hogy egybeesnek az én hormonjaim (klimax) az ő hormonjaival(kamaszkor), most sérül, sérül, mert 26 éves házasságunk is abba a szakaszba jutott, ahol férjem kissé idegen lett, passzív és hideg irányomban (biztosan tudom, nincs harmadik egyikőnk kapcsolatában sem), de az én szeretet-tankom évek óta üres és hiába hoztam haza G. Chapmann könyveit, férjem el is olvasta, de nem azt látja benne, amit én.. szóval, sajnos nem képviselünk egységet a gyermekek felé, a nagy megúszta sérülésmentesen, mert az ő kamaszkorában még rendben voltunk, de a kicsi...., pedig ösztönösen és tudatosan is tudom, nem az a baj, ha eltérő véleményen vagyunk, de kifele egymást kellene támogatnunk.
Férjem olyan, mint a harmadik gyerek, jóindulatú, de unalmas és önállótlan,mindig mindent én szervezek, találok ki, döntök el, ő mindent megcsinál, amit mondok, állandóan kérdez, mit hova tegyen, mikor induljon el, folyamatosan próbálom bevonni és kérem, de úgy érzem, nincs önálló, engem és egymást segítő törekvése, hirtelen haragú, megbánt és nem veszi észre, már nem tudja és nem is akarja kezelni a sírásomat, a fájdalmamat...
ezt neki is elmondtam, meg azt is, úgy érzem, nem egy csónakbna evezünk, nem támogat, nem áll mellém, az insprirációról nem is beszélve..
tudom, hogy én is hibás vagyok, hogy idáig jutott a kapcsolatunk, nekem változnom kell, a gyerekek felnőttek, a \"mű kész\", új úton kell elindulnom, de félelem van bennem a változástól, hogy egy idő után nem tudom kontrollálni ,végleg eltávolodunk egymástól, de el kell indulnom...., így már nem megy tovább, sok-sok tüskét elhelyeztünk egymásban.
Szégyellem és nagyon bánt, hogy a gyerekek (különösen a kicsi) nem kapja meg a nyugodt, befogadó, biztató családi légkört.
Ne gondoljon véres tragédiákra, csúnya jelenetekre, némi kiabálás, veszekedés, zömében, akkor mikor nincs is itthon,aztán én elkeseredek, megbántódom, sírásba menekülök, felhúzom a falat, megfagyok és marad a feszültség, a szótlanság, az én erőtlenségem (talán már depresszió is), a kicsi azt a légkört érzékeli, nem tudjuk feltölteni egymást (ő talán még az iskolában, a barátai között igen), a férjem a közönnyel védekezik, én meg lemerülök teljesen....tartok tőle, a lelki tüskékből testi tünetek lesznek.
Megértésre, cinkos összetartozásra, melegségre vágyom, mert megfagyok....
Éva, tudom, neten keresztül nem lehet segíteni, gondolkodom egy megbízható mediátoron,cSaládterapeután, kineziológuson, de nem tudom, merre induljak és a keresés, a döntés, a megoldás terhe megint csak rajtam...., mégis arra kérem, adjon nekem pár percet , segítsen, hogy tisztábban lássak, hogy megtaláljam a megoldáshoz vezető utat.
(igen, sajnos, nincs körülöttem baráti társaság, nincs barátnőm,(tudom, ez is hatalmas baj), egy -két közös házaspári kötelék van, de velük ilyenről nem beszélünk)
Köszönöm hogy végigolvasta, várom visszajelzését, üdv:
Sajnos a kineziológia levélben nem működik, tudom, nem is ezt várja. Javaslom, forduljon egy lakhelyéhez közeli kineziológushoz, mert a problémája több alkalmas "kezelést" igényel.
Ha Bp.-i, vagy közeli a lakhelye, szeretettel várom.
A weboldalamon bővebb információkat talál:
www.kineziologialap.hu.
Üdvözlettel:
Párommal február óta vagyunk együtt. Előtte neki volt egy 5 éves kapcsolata, ami december végén véget ért. Sajnos egy munkahelyen dolgozunk mind a hárman, ami nem egyszerű.
Nyáron az exe bejelentette, hogy 6 és fél hónapos terhes, és ő az apja. Ez egy nagy trauma volt mindenkinek, amivel úgy gondoltam, hogy meg tudunk birkózni. Átbeszéltük, hogy ez mivel jár, apasági vizsgálatot kérünk, mert 5 év alatt nem esett teherbe, most bosszúból igen,gyerektartás stb.Azóta megszületett a gyermeke, és valahogy minden elromlott. Párom családja a gyerek fele tolja, és nekem ez nagyon fáj. Párom próbál nyugtatni, de nem tudom, hogy mennyire fogja a folyamatos szülői nyomás mellett betartani azt, amiben megállapodunk. Már apaságit sem akar, mert biztos benne, hogy az övé a gyerek. Anyukája szerint kiköpött olyan mint ő. A gyerek kérdésben páromék nem tudnak megegyezni, úgyhogy bíróság lesz belőle. A láthatást mi megbeszéltük, hogy kéthetente legyen, de nem tudom, hogy mi lesz ebből is. Úgy érzem összedőlt a világ körülöttem, és tehetetlennek érzem magam. Tudom, hogy ha együtt akarunk maradni, akkor ezen túl kell jutnunk, de nem tudom, hogy képes leszek - e megbirkózni a feladattal. Már nem tudok enni, aludni, mert folyamatosan azon agyalok, hogy lehet -e még normális életem. Nem vagyok képes felfogni, hogy egy felnőtt nő, hogy lehet ennyire felelőtlen, hogy tönkretegye a saját, a gyereke, és a mi életünket is. Ön szerint van még jövőnk, vagy inkább menjek világgá? Nem bírom sokáig ezt a bizonytalanságot!
én magam bizonyára szeretném tudni, hogy a kicsi valóban a párom gyermeke-e.
Ha valóban igen, akkor már "CSAK" a felelősség vállalás van hátra. Ez a gyermek ezentúl mindig az életük része lesz. 18 éves koráig teljes anyagi felelősség is, és utána sem szűnik meg létezni. Hogy ki és mi lesz belőle, az közös munka, lehet együtt békében, de lehet ellenségként is kezelni a helyzetet. Ez Önökön és az Anyán múlik. 2 heti láthatás? Ez így pár hónapos korban kevés, hiszen néhány nap elteltével nem is fog emlékezni az apjára. Jogilag úgy tudom, az anya a gyermeket 4 éves koráig nem is köteles odaadni, tehát a párja vagy nála, vagy vele együtt láthatja a kicsit. Ez nem egy könnyű helyzet. Mekkora esélyt lát Ön arra, hogy a "gyermek kedvéért" újrakezdik a kapcsolatot? Erről is jó lenne beszélni a párjával. Jó lenne azt is tisztázni, hogy az anyának milyen tervei vannak a továbbiakra. Ez érinti az Ön életét is. Mi lesz, ha az anya férjhez megy? Mi lesz, ha Önök házasodnak össze és közös gyermekük lesz? Nem kell a jövőt előre megjósolni, csak arra kell felkészülni, hogy ami ebben a helyzetben várható, összetartva meg tudnak-e vele birkózni?
Jó beszélgetéseket kívánok,
üdvözlettel:
30 éves házasok vagyunk a férjemmel,akiben 2 éve megrendült a hitem. Addig ( túl magabiztos voltam ? ) 100 %-ban meg voltam győződve róla, hogy csak én és csakis én vagyok neki. De ebben már nem hiszek. Mindig rendesen, talán időben is hazajött, hazaadta a fizetését,ami később közös szlára jött, nem ivott ( mostanában előfordul,hogy sört inna,iszik,pedig a szesz nálunk elitélendő dolog (volt) ), szép,okos gyerekeket neveltünk. 2 éve egyik du.mikor fogorvosnál voltam, hazaérkezve a szomszédasszonyt találtam a konyhában,igaz beszélgettek.De előtte a férjem vagy 8-szor megkérkezte, mikor megyek haza, a gyerekek mikor mennek.Na ezek után furcsáltam a dolgot. Rá 2-3 hónapra a volt barátnője sms-t küldött ( de \"jók\" a közösségi oldalak, rá lehet találni egymásra ), amit érdekes módon nem említett, már csak azért is, mert állítólag nem értette . Mivel nem kapott választ az illető ,telefonált egy szép napon. Ha emberen láttak még változást, az az volt. Vigyorgott, csevegett,jópofizott...3 napig ment titokban az sms, amikor szóvá tettem a dolgot. Őrült és nem normális titulusokat kaptam,ekkor elkértem a telefonját,megnézhetem-e. Bebizonyítottam, hogy ott van, ami szerinte nincs, csak mert nem tudta kitörölni,mert azt a menüpontot nem ismerte. Nagy bocsánatkérések,nem akart bántani,stb.Megkérdeztem, megcsalt-e valamikor is, természetesen nem volt a válasz,de én már nem tudok hinni. Visszagondoltam, hány olyan alkalom volt, gyereknap,céges buli, amikor családostól mentünk és kolléganő(k) messziről ugrott(ak) a nyakába, mikozben ő zavartan nézett körül,látom-e. Akkor nem tulajdonítottam ennek jelentőséget,mert csak én lehettem, úgy éreztem.Egyik ismerősről kiderült,megcsalta a párját, azt hittem elájulok, mert az én drága férjem azt mondta, megérti,annyit szekálta az asszony. A számítógépét ujjnyomvédelemmel látta el, a telefon néha érdekes időpontokban ragad hozzá,máskor nem érdekli, nála van-e...Szóval itt állok megrendülve, miközben ő aktivizálja magát a háztartásban,de mintha egy idegennel élnék együtt,legalábbis ezt érzem,de lehet,hogy eltúlzom a dolgot.
Elnézést a hosszabbra sikeredett levélért, de muszáj volt leírnom. És lehet, hogy tud is tanácsolni valamit nekem.
Előre is köszönöm
Erzsi
talán arról lenne jó beszélgetniük, hogyan tovább. Senki sem szereti, ha hülyének nézik, becsapják és megalázzák. Kérdezze meg a férjét, Ő mit tenne hasonló szituációban. Ha mást akar, beszéljék meg, ki hová, merre megy, stb. Féltékenységi jelenetekkel nem megyünk semmire, az teljesen értelmetlen. Az sem jó, ha fenyegetik egymást elhagyással, válással, és minden marad a régiben. Gondolja végig, ha a férje el akarna menni, Ön elengedné? Képes lenne rá? Vagy így akar inkább tovább élni? Tudják ezt így folytatni? Ezek fontos kérdések, kérjen válaszokat! A kommunikáció az egyetlen út.
Sok sikert,
üdvözlettel:
Tisztelt Éva!9 éve vagyunk együtt feleségemmel,van egy fiunk,4 éves!Nem megyek bele nagyon a részletekbe,mert nagyon hosszúra nyúlna,lényeg hogy kb 1-másfél éve kezdődtek nálunk nem kicsi problémák!Nem tudtam kizárni az életemből a munkahelyi stresszt(sofőr vagyok),az anyagi problémákat,így nagyon türelmetlen voltam velük stb....,és a feleségem besokallt!Soha nem veszekedtünk,csak mindig tűrt,egyszercsak kitört a vulkán!Fél éve el kellett költöznöm,azóta külön lakunk!Teljesen más mint régebben,nagyon megváltozott!Beszéltünk nemrég újrakezdésről,de nem nagyon akar belevágni!Hatalmas változáson estem át,saját magam,nagyon pozitív irányban,de így se tudok vele mit kezdeni!Jelenleg nagyon önző,gyermekünket teljesen kizárja a dologból,pedig ő ott van,és a legjobban szenvedő alanya a dolgoknak!Próbáltam beszélni vele mi a probléma,azt gondolja hogy csak addig lenne szép és jó minden,amíg haza nem költözök!Kérdeztem tőle esetleg van-e valaki más az életében,azt mondta nincs,ezt nincs okom megkérdőjelezni,de már nem tudom mire vélni az egészet!Csak annyit szeretnék kérdezni,mit lehetne tenni kapcsolatunk érdekében,és egyáltalán érdemes-e,vagy lehet-e még valamit,nagyon belefáradtam az egészbe!Nagyon szeretem őket!Köszönöm szépen,várom válaszát!Üdvözlettel.:András
Kedves András,
úgy gondolom, mindenképpen érdemes küzdenünk azokért, akiket szeretünk. Persze nagyon fontos, hogy nem erőszakosan. Azt, hogy valaki szeressen bennünket, nem lehet kierőszakolni.
Kérje meg a párját, hogy bízzon Önben újra, és Ön tegyen meg a bizalmáért mindent, amit tud.
Javaslom, kezdjék újra, az elejéről. Randizzanak, találkozzanak, szerezzenek közös élményeket. Figyeljen oda Rá, hallgassák meg egymást, és próbálják megérteni a másik érzéseit.
Mondja el Neki, hogy szereti Őt nagyon, a kisfiát is, és borzasztóan hiányoznak. Legyen a családjával gyengéd és figyelmes, és majd szépen kialakul, hogyan tovább.
A feleségén is múlik a kapcsolat, és ha nem akarja újrakezdeni, természetesen ahhoz is joga van. Akkor ezt a tényt Önnek el kell fogadnia, és a kisfiáért mindenképpen arra törekedni, hogy megőrizzék az emberi hangot egymással
Legyen türelmes és bizakodó.
Sok sikert és kitartást kívánok,
üdvözlettel:
A problémám a következő. 10 éve vagyok együtt a párommal, 3 éve vagyunk házasok. Van egy 1,5 éves kisfiúnk. A férjem 40 éves, neki az előző házasságából van 2 gyermeke. Nagyon harmonikusan éltünk, van egy gyönyörű házunk, mindenünk megvan. Idén tavasszal észrevettem, hogy a férjem furcsán viselkedik, végül júliusban bevallotta, hogy van egy 26 éves párja, akibe szerelmes. Augusztusban el is költözött hozzá. Azt mondta, hogy a baba születése után nagyon elhanyagoltam őt és úgymond elengedtem, neki pedig elmúltak az érzései irántam. Elköltözése után héttel ismét megváltozott a hozzáállása és mondta, hogy kezdenek visszatérni az érzései irántam. Azóta nagyon sokat beszélgettünk, hogy mi vezetett a házasságunk válságához és hogy miken kellene változtatnunk. Azt mondja, hogy nagyon hiányzunk neki és nagyon hiányzik a régi élete és szeretné, ha újra egy család legyünk, de ehhez neki le kell győznie a másik lány iránti érzéseit és azt mondja, hogy nagy csatát kell ezért vívnia. Ezt nem értem igazán. Ha visszavágyik, ha szeretné folytatni az életét velem, ha hiányzunk neki, ha visszatértek az érzései irántam, ha kényelmetlenül érzi magát az új helyen, akkor mivel kell neki megküzdenie? Miért nem lép most? Mire vár még? És én mit tehetek ebben a helyzetben? Előre is köszönöm a segítségét. Köszönettel.
Az a kérdés merült fel bennem, hogy vajon mi is hiányzik a férjének a régi életéből, ha szerelmes abba a lányba? A megszokás, a kiszolgálás? Ő már elvált egyszer, valami ott is történt, miért gondolja azt, ha hazaköltözik, az végleges lesz? Önnek kell azt "kiérdemelni", hogy Ő visszaköltözzön? És a női önbecsülése hol marad? Nem Neki kellene kiérdemelni, hogy hazamehessen? Gondolkodjon el, mit is vár a jövőtől!?
Üdvözlettel
Még soha nem kértem "internetes segítséget", de most végső elkeseredésemben írok, kérdezek. 38 éves vagyok, egyedül nevelem lányomat 5 éve. 1-2 év teljes magány után belevetettem magam az internetes társkeresésbe. Voltak találkozások, rövidebb kapcsolatok is. Aztán tavaly nyáron megismertem az egyik oldalon a páromat. Első randi után nem gondoltam, hogy ebből lesz valami .... de adtam esélyt. Nem élünk együtt, de szinte minden hétvégét együtt töltöttünk az elmúlt évben vagy kettesben vagy a lányommal hármasban. Az ismerkedésünk elején "jelezte", hogy ő az ex-ekkel /3 komolyabb kapcsolata volt előttem/ ill. egy-két havernővel szokott találkozgatni, egy évben 1-2-szer illetve telefonon beszélnek, hogy kivel mi van. Sajnos ezek a találkozgatások szinte minden esetben utólag derültek ki. Én persze jeleztem, hogy nem örülök ezeknek a találkozóknak....miért nem elég egy fél óra telefon elmesélni kivel mi történt miért kell még találkozni is? Jeleztem, hogy esetleg én is részt vennék egy ilyen találkozón szives megismerkednék az ex-el vagy havernővel. Szerinte és ismerősei szerint ez egy nagyon hülye ötlet és ő ezt nem akarja, mert a jelenlétemben nem tud beszélgetni. /???/ Aztán másfél hete történt, hogy az előző barátnőjének a legjobb barátnőjével találkozott akit elmondása szerint 5 éve nem látott kb, és aki most hazajött egy kis időre Londonból. Nem örültem neki, de persze a szokásos duma mi van abban ha elmegy beszélgetni egy-két órát egy régi ismerőssel? Aztán másnap kiderült: strandon voltak aztán vacsorázni és utána ott aludt nála, de külön szobában, szex persze nem volt. Én ekkor úgy éreztem mint akit szíven szúrtak. Egyszerűen nem tudom feldolgozni az esetet és nem tudok bízni benne. Szeretem de úgy érzem, hogy én nem tudom folytatni ezt a kapcsolatot, egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy miért van szüksége neki ezekre a találkozókra? Ezt próbáltam neki jelezni, hogy legalább ne a hátam mög9tt szervezze ezeket a "randikat", tálalja másképp. Gyakorlatilag most ott tartunk, hogy vagy elfogadom így vagy akkor fejezzük be. Nem igéri meg, hogy legközelebb nem fog elmenni egy "nőnemű" emberrek, baráttal strandra vagy vacsorázni. Más probléma is van azért e mellett: a lányommal ne igazán találta meg a hangot, bár ő szerinte mindent megtett /szerintem nem/ Egyébként neki nincs gyereke. Szóval nagyon nehéz őt elengednem, nem tudom lehet, hogy nem kellene féltékenykednem? Lehet ez tényleg normális? De miért van szüksége valakinek ennyire a "múltjára"? Miért nem a férfi haverokkal űápolja a kapcsolatot és szervez külön programot?
Köszönöm válaszát, egy elkeseredett anyuka
Judit
azt gondolom, ennek a kapcsolatnak vége. Tudom, nehéz belátni, nehéz elengedni és továbblépni.
De gondolja végig, miért is nehéz? Mitől nehéz elszakadni? Van most valami komoly, értékes, "kézzelfogható" ebben a kapcsolatban? Hiszen nem tudja merre jár a párja, mit csinál, csak abban bízhat, hogy amit mond, az úgy is van. A kislányával sem jön ki úgy, ahogy az harmonikus lehetne.
Ez így igen csak kevés! Nem gondolja, hogy többet érdemelne az élettől? Nem hisz Önmagában?
A férfi azt gondolja, én így vagyok tökéletes, nem változom, mindenki alkalmazkodjon ehhez, ha nem, hát továbbáll. Én hagynám neki, menjen, ha szeretne.
Ön majd talpra áll, továbblép, és visszatekintve nem érti majd, miért nem tette már korábban. Persze kell ehhez némi idő, de menni fog.
Sok erőt, kitartást kívánok,
szép estét,
üdvözlettel:
Szeretnék tanácsot,véleményt kérni.
2 éve történt egy nagy krízis/félrelépés a férjem részéről/ a házasságunkban,ami végül is jól sült el.Újrakezdtük,és egy sokkal jobb házasság lett,mint előtte, 22 évig.
Bár először válni akartam,de megbeszéltük a dolgokat, ő szakított a nővel.Igen ám, de a nő nem bírt belenyugodni, sokat hazudozott, kavart, hogy szétugrasszon minket(még azt is kitalálta,hogy terhes lett a férjemtől,és amikor rájött, hogy ez se válik be,\"elvetélt\"/
Májusban ünnepeltük a 25. házassági évfordulónkat, minek alkalmából töltöttem fel pár képet az iwiwre.Erre jött a \"kedves\" gratuláció tőle, amitől megfagyott az ereimben a vér:
\"Gratulálok a 25 éve tartó színjátékunkhoz, mert a drága életed párja ott csal meg ahol tud,és azzal akivel nem gondolnád.De csak folytassátok ezt a színdarabot, rendkívül izgalmas,és mulattató..\" -kb. így szólt...
Én bolond fejjel,azt hittem, már lenyugodott,mert úgy hallottam, a 3. gyereket várja, azzal a férfival van még, akit megcsalt a férjemmel.Más városban laknak, és nem tartják azóta a kapcsolatot, még a tel. számainkat is lecseréltük, hogy ne zaklathasson minket.
Ha jól megvannak,és gyereket vár,miért foglalkozik még mindig velünk, miért gonoszkodik terhesen is?
Kérdeztem a férjem, ő azt mondja,hogy előtte nem csalt meg engem,bár volt olyan nő,aki kikezdett vele.Akkor ez az
eset is azért történt meg. mert eltávolodtam tőle,( ő eléggé ivott akkoriban,lakástoldás után voltunk,nem nagyon szóltam hozzá,) a piálása dühített.A nőt meg régóta ismerte, sőt a párjával is jóban volt! Sokat beszélgettek,a nő felnézett rá,tisztelte.... Tudom,én is hibás voltam ebben....:(
Azóta meg pláne nem csalt meg, mert miért?-mondja ő.(A szex terén is minden rendben, jobb,mint azelőtt, és sokkal több, beszélgetés,közös program, pl. horgászás van azóta életünkben.)
Tényleg,még huszonévesen sem volt ilyen jó,és sűrű a szex,és bármilyen furcsa,nem érzek viszolygást,hogy más nővel is volt.Inkább izgalmasabbá teszi a szememben, hogy ennyire kellett volna annak a másik nőnek...
Szóval, épp elég volt ezt a dolgot feldolgozni, most meg mikor rendbejövünk, megint bekavar a nő...A férjem szerint bántja, hogy mi rendbejöttünk,és és csak gonoszkodik, hátha szétugraszt minket.
Mit tanácsol?hogyan bízzak benne újra ezek után, mert én szeretnék.
Köszönöm.
Gabriella
újrakezdeni csak bizalommal lehet. Ha a férje félrelépése Ön által feldolgozható, megbocsátható, sikerülhet újra boldognak lenni. Viszont ha viták során mindig "felkerül a régi lemez", vagyis a fejéhez vágja a ballépését, nem fog működni. A "másik nő" meg remélhetőleg feldolgozza a veszteségét, és továbblép. Hagyják őt figyelmen kívül, nem kell közösségi oldalakon publikálni az életüket, mert az csak olaj a tűzre.
Üdvözlettel:
Kineziológiával kapcsolatosan lenne kérdésem.
A nagylányomat szerettem volna elvinni kineziológushoz,de nem nyit a hölgy felé.
Felajánlotta,hogy rajtam keresztül kezeli.
Arra lennék kíváncsi,hogy ebben a formában,mennyire hatásos,érdemes -e belekezdenem?
Válaszát előre is köszönöm!
Jobb lenne, ha a nagylánya képes lenne önmaga szembenézni a problémáival.
Elképzelhető, hogy lehet Önön keresztül is oldani, de ennek több összetevője van.
Kérem, kérdezzen bátran a kineziológustól, aki ezt felajánlotta, hiszen a részleteket Ő ismeri.
Üdvözlettel:
Az önben felmerülő kérdéseknek a válasza a következő!A testvéréhez költözött körülbelül 3 utcányira,ő azt mondja nincs senkije!Eddig még nem keresett,sem a kislány miatt sem miattam.A lakás az enyém,nem házasodtunk össze csak jegyben jártunk!Nem tudom hogy várjak e még rá,mert nemis jelentkezik!Igazából azsem érdekli hogy mivan velünk!Ő azt mondta amikor visszajött hogy én tudom hogy ő milyen lelkis,hogy ő nem tudna nélkülünk élni!Vajon őt is megviseli az hogy nincs velünk,és nem lát minket?Gondolom azért nem lehet csak úgy 6 évet elfelejteni!
Segítségét köszönöm!!!!
beszélniük kellene, hogyan tovább, de az is lehet, hogy időre van szükségük.
Ez mindig helyzetfüggő, jó, ha ilyen helyzetekbe mérlegelünk és a megérzéseinkre hallgatunk.
Sok sikert,
üdvözlettel:
Egy óriási problémával küzdök,és nem tudom magam túltenni rajta!A párommal 6évvel ezelött ismerkedtünk meg,3 év után terhes lettem,szerettük volna a babát,most 2éves a kislányom!Tavaly megkérte a párom a kezem,és igent mondtam!Körülbelül 2 hónappal ezelött nagyon furcsán viselkedett velem,nem közeledett,nem úgy viszonyúlt hozzám mint azelött.Hiába kérdeztem hogy van e vmi baj,mindig azt mondta hogy semmi csak fáradt!1 hónappal késöbb reggel munkamenet közben írt egy sms-t hogy várjam meg este mert beszélnünk kell,éjszaka fél 2kor hazaért a munkából és közölte hogy kiszeretett belőlem,elege van,besokalt,ő elköltözik!hiába kérleltem,beszéltem vele hogy ne csinálja,ő másnap reggel összepakolt és elment,de előtte sírt,ezt sem értettem hogy ha vki elakar menni akkor mért sír!Rá 4 napra visszakönyörögte magát hogy ő nem tud a családja nélkül élni,ő szereti a kislányát és engem is,ő nem akar lemaradni azokról az élményekről,amikor hétről hétre fejlődik,én visszafogadtam!Nyugott környezetben megbeszéltük a problémáinkat,hogy min kellene változtatnunk!A következő pár napban semmi gond nem volt köztünk.Rá 4 napra délután mondta hogy ő többet nem hagy el minket,hogy szeret minket,rá 6 óra múlva este...közölte hogy megbánta hogy visszajött és hogy elmegy.Nem tudok rajta kiigazodni.A kislányát sem látta 2hete.Úgy érzem hogy akit a 6 év alatt megismertem,az nemis ő!Mindha nem ismerném....Ezek után még felajánlottam neki hogy mennyünk el egy pár napra kettesben és beszéljük át a dolgokat,ő közölte hogy szerinte ennek nincs értelme,hisz mindkettőnknek szálka maradna ez az egész.Azt mondta hogy ő hajlandó havonta adni 40-50ezer gyerektartást hisz gyesen vagyok még,és a kislány csak szeptembertől megy bölcsibe!Felhívott rá egy pár napra,hogy ő kikérte mások véleményét is,és hogy ő havi 20 ezerre gondolt,pedig jó keresete van,közel 300.Ennyire befolyásolható?Létezik az hogy egyik napról a másikra kiszeretek valakiből?Van még arra esély hogy esetleg egy kis idő eleteltével megint visszakar jönni?Vagy próbáljak tovább lépni?Előre is köszönöm a segítségét és válaszát!
Több kérdés merült fel bennem levele olvasása közben. Hová költözik a párja, amikor elmegy? Új barátnője van? Önök összeházasodtak? Kié a lakás vagy ház, ahol élnek? A gyermektartásról bíróság is dönthet! Tisztázzák, hogyan tovább, mert ha vége van, várhatóan kénytelen lesz jogi úton intézni a továbbiakat. Ha a párjának új barátnője van, nem kellene azt várnia, hogy visszajön.
Valószínű, hogy tovább kell lépnie, megbeszélve, letisztázva a továbbiakat. Ez nem biztos, hogy kettesben, megbeszélve megoldható lesz, de törekedjenek mindketten a megegyezésre és a kislány szempontjából a lehető legjobbat hozzák ki önmagukból.
Ne habozzon segítséget kérni, ha szükségét érzi! (kineziológus, pszichológus, ügyvéd, stb.)
Sok erőt kívánok,
üdvözlettel:
Eleg kenyes problemammal fordulok onhoz.10 eve vagyok egyutt a parommal.5eve elunk egyunk kulfoldon.En mar nagyon vagyok gyerekre,csaladra.O is,viszont elobb hazat szeretne,bebiztositani,utanna johet a gyerek-mindig ezt mondja.Amiota tudja,hogy szeretnek gyereket azaz 4 eve azota nem elunk nemi eletet.Rengetegszer leulok vele beszelgetni errol a temarol,de sose vesz komolyan,mindig elkezd hulyeskedni,mint a gyerekek,aztan csak nevetunk,de mar nagyon szeretnem ra a valaszt,mi az ok.Nem ertem mi az ok amiert nem akar nemi eletet folytatni velem,talan fel,hogy terhes leszek.Nem tudom.Amugy mi kijovunk egymassal,nagyon is.Naponta tobbszor is elmondjuk egymasnak,hogy mennyire szeretjuk egymast,munkahelyrol tobbszor is felhivjuk egymast...En mar elerkezettnek erzem a csalad alapitast,26 eves vagyok o pedig 30.Neha azon gondolkodom,hogy ha ez megy tovabb,talan jobb lenne kulon,de nem tudnam ot elhagyni.
tulajdonképpen mi is a kérdése? 4 éve nem szeretkeznek, ezt nem sok kapcsolat éli túl. Senki nem döntheti el Ön helyett, hogy meddig él így tovább. Ez az Ön élete, vállaljon érte felelősséget, hogy boldogan élhesse!
Üdvözlettel:
Kedves Éva, 3,5 éves kisfiam van. nagyon eleven, okos, kiegyensúlyozott, telejsen rendbe van. Egyetlen gondom, hogy szinte egyáltalán nem bújos. Apjáház sokkal jobban bújik (első gyerek, és van egy 6 hónapos kisöcsi). Ez a teherbeesésem óta éleződött ki még jobban. Napközben néha-néha engedi, hogy megöleljem, de pl. este, még az esti mese olvasásnál hozzám-hozzám bújik, de szinte kifejezetten ellenzi, hogy összebújva aludjunk el (esetleg a kezét foghatom). Igaz, csak mostanában alszunk együtt, mindig is arra szoktatuk, hogy egyedül aludjon az ő ágyában (reggel vettük magunkhoz). Mivel mostanában együtt alszunk el (mert az elalvásához igényli az altatást), szeretnék vele összebújva elaludni. Egyébként is egy elég karakteres, eleven, igazi kisfiú, viszonylag szófogadó, jó magaviseletű, nincs ezzel baj. mit tegyek? hogyan \"csábítsam\" el? Válaszát, előre is köszönöm!
Kedves kérdező,
akkor ölelgesse a kisfiát, amikor erre neki van igénye. Ne "nyaggassa" az összebújással, a kierőszakolt szeretet nem hoz eredményt. Továbbá az önállóan alvás szükséges és jó, a szülők általában ezt szeretnék elérni 2-3 éves korra, nem is értem, hogy miért akarják magukhoz szoktatni. A kicsit is lassan külön lehet már választani, vagy legalább is a két gyerek alhatna egy szobában, a szülőktől külön. A nagy fiúnak fel kell dolgozni az öcsi születését, vele már beszélgetni kéne inkább, mint visszaminősíteni bébivé. Ha a nagyfiú nem vágyik a szoros testi kapcsolatra, felé más módon próbálják kifejezni, hogy ugyanúgy szeretik, mint a kicsit.
Javaslom, keressen fel lakhelyén egy kineziológust, vagy ha budapesti ill. környéki, jelentkezzen be hozzám.
www.kineziologialap.hu
Üdvözlettel:
34 éves vagyok, gyermekkorom óta küzdök a hipochondriámmal, ami 3 évvel ezelőtt kicsit jobb lett, mikor pár alkalommal voltam kineziológusnál. Sajnos anyagi okok miatt abba kellett hagyom és azóta ez csak fokozódott. Párommal 7 éve vagyunk együtt, kezdettől fogva viharos volt a kapcsolatunk, rengeteget veszekszünk, vitatkozunk, de amilyen gyorsan összekapunk, olyan gyorsan túl is vagyunk rajta. Még soha nem volt olyan, hogy haraggal aludnánk el. Nagyon szeretem a párom és tudom, érzem, hogy Ő kétszer annyira szeret engem. Amikor 8 hónappal ezelőtt megtörtént velem is a csoda és anya lettem, sok minden megváltozott. Úgy érzem, hogy a lányomnál jobban senkit nem tudok szeretni, minden gondolatom Ő, legszívesebben egész nap a karomban tartanám. Problémám kettős: egyrészt Párom kissé nehezen viseli, hogy már nem Ő a szívem csücske és hiába akarok, nem tudok már úgy nézni rá, mint előtte, másrészt a hipochondriámat sajnos kiterjesztettem a gyermekemre is. Annyira féltem mindentől, a pókoktól, szúnyogoktól, kullancstól, betegségektől, hogy szinte felemészt ez az érzés! A napokban adtam neki először nagyobb darabos ételt és félrenyelt, fuldokolni kezdett. Nagyon erős szívdobogásom lett, remegett kezem-lábam, azt hittem, elveszítem. Most nem merek darabos ételt adni neki :-( Azt el sem tudom képzelni, hogy valaha oviba, iskolába adjam, mert úgy érzem más soha nem fog rá úgy vigyázni, mint én. Tudna nekem segíteni, hogy az életem ne egy nagy aggódás legyen, hanem kicsit élvezzem is?
Előre is köszönöm a válaszát!
Üdvözlettel: Cs. Piroska
sajnos ez így nem maradhat, segítséget kellene kérnie, mert egyedül nem oldható meg a helyzet.
De levelezésben nem működik, csak személyesen, javaslom keressen elérhető szakembert a környezetében. Mint tapasztalta, oldás és tesztelés is van a kineziológiában, nem "távgyógyító" a módszer. Tegyen Önmagáért, érdemes, mindenkinek jobb lesz a családban.
Üdvözlettel:
Sajnos erős önbizalomhiányban szenvedek, és nem tudom szeretni és elfogadni magam. Voltam már 2 kineziológusnál kb. hétszer, az oldások alatt érdekes megtapasztalásaim voltak, utána jól éreztem magam de mégsem érzek javulást vagy változást sem a személyiségemben sem a viselkedésemben. Minden maradt a régi. Önnek mi a véleménye erről?
Válaszát előre is köszönöm.
ne a kineziológustól várja a csodát, Ön változzon! Ahhoz, hogy valami új történjen, változzon, ki kell zökkennie a megszokott dolgaiból, majd dolgozni azon, hogy a pozitív változás meg is maradjon. Ez sok energia és munka, de megéri. A kineziológus segít, "old" és utat mutat, de úton Ön megy!
Üdvözlettel:
A tanácsát szeretném kérni,hogy van e még esély arra,hogy a párom visszajon?
Ő 34 éves,én 39.6 éve ismerkedzünk meg munkahelyünkön,mindketten túl voltunk egy rossz kapcsolaton,1-1 gyerekkel a nyakunkban,igaz az ő gyereke a feleségnél maradt. Eleinte jól megvoltunk,jártunk szórakozni,a szüleink megszerettek minket,a gyerekeket is. Aztán kb: 1 év után kezdett szépen megromlani minden,mert a testvérem látta egy másik nővel csókolózni.Persze ezt a mai napig tagadja,és a testvéremet horda le mindennek.Akkor hittem neki,mert szerettem,és éltünk tovább,de a tüske, a bizalmatlanság és a féltékenység belém költözött. Majd terhes lettem,mire elértem a 12 hetes kort,kitalálta,hogy neki nem kell gyerek,mint utólag kiderült,azért mert felvette a kapcsolato a régi szeretőjével,akivel 40000 ft-os tel számlákat csinált stb... Persze ezt is tagadta.Egyre több volt a hazugság a vita,a pocak meg nőtt,ö nem költözött ide,nekem kellet utolsó hetesen odaköltöznöm az anyjáékhoz,hogy ne legyek egyedül,ha a pici megszületik. Aztán megszületett,eleinte szép volt minden,majd megint lebukás a telefonszámlálkkal,randik sógornőmnél a volt szerelmével,stb.ami persze megint le lett tagadva,pedig a nő anyja is nekem állt egyszer a boltban,hogy állítsam le a párom,mert állandóan zaklatja a lányát. Ezt is lenyeltem.Hazaköltöztem saját otthonomba,a gyerekekkel,2 nap múlva jött ő is. Egy darabig elvoltunk,aztán megint jöttek a viták,ugyanis a lány ha nála volt,nem hozta hozzánk haza,hanem az anyjáékhoz vitte,ott is aludtak,olyankor nem is nagyon láttam.De ezt is eltürtem,de bele sos nyugodtam,mindíg nyaggattam,hogy jojjenek ide.A kirándulások elmaradoztak.Azaz neki voltak.PL:reggel felhívott,hogy jön nemsoká.Vártam,nem jött,egész nap hívogattam,este tudtam meg a testvérétől hogy elment a lányával az állatkertbe.Irtam neki,hogy hívjon fel,tudom hol van,stb.Ebből is meg lett a nagy vita,én lettem kihozva hibásnak az egészből,hogy mit képzelek én,mit dühöngök,azt csinál a lányával amit akar,oda megy vele ahova akar,stb.Volt még számtalan ilyen \"kirándulás\",ami csak később derült ki (strand,koncert,Mc Donald\"s),persze mindíg én húztam a rövidebbet. Hiába kértem-könyörögtem-hogy ne hazudozzon,ne bírta megállni,két nap miatt megint jött valami hazugság,ami kiderült.Hozzáteszem,mindemelett az ágyban esténként összebújva aludtunk,és a aszex is működött,igaz visszagondolva,elég \"lapos\" együttlétek voltak. A nyáron figyelmeztettek megint,hogy egy kis 26 éves csitri nagyon legyeskedik körülötte,és ő nem nagyon tiltakozik ellene.Megemlítettem,megint tagadott,hogy már betegesen képzelgek ,meg ilyenek.Aztán taktikát váltottam: hallgattam,figyeltem és nyomoztam.Az első egy sms-volt,melynek lényege \"hiányzol,puszi\".Ezt is tagadta,hogy nem neki szímezték,biztos félreküldék.Ez szeptember 19-én volt.Innentől kezdve,biztos voltam benne hogy van valakije,mindíg mondogattam neki mondja el,tagadott mindent,pedig konkrét dolgokkal bukott le,azokat is letagadta,mígne március 1-én jött a nagy kiborulás.A csaj elhajtotta,és itthon is kiborult minden,mert látttam rajta hoggy baja van,addig nyaggatam ,hogy elmondott mindent.Azt is hogy vége vele,pasija van a csajnak,velünk marad,minlket szeret,olyan lesz minden mint az elején...stb.Olyan is volt,egészen húsvétig.Aztán megint kezdett furcsa lenni,nem vette fel a telefont,össze-vissza beszélt merre van. Aztán most 13-án reggel,egy kellemes \"párnacsata\" után,és hogy elmondta mennyire szeret,megtörtént a baj. Elugrott friss péksütié a pékségbe,és úgy jött haza,hogy a másikat szereti,nem engem,megpróbálja vele,elköltözik-és el is ment.(Megegyeztünk,hogy ő hozza-viszi a gyereket oviba,este hatig vele lehet,hétvégente is egész nap,ha éjszakás vagyok vele aludhat,és mivel a 3és fél éves fiunk nagyon apás,nem értette hova lett az apja,megkértem jöjjön el,és esténként legyen vele,altassa el,ne sérüljön a gyerek,amit meg is tesz.(bár mikor jön,mindíg piszkálgat egy nem létező pasival,akivel szerinte én jóba vagyok,otthon is így "fényezte " magát az anyjáék előtt mikor hazaköltözött,hiába mondom hogy nincs,nem is volt,minden egyes alkalommal ezzel piszkál)Helyesen cselekedtem a gyerek láthatással kapcsolatban?) A csaj is otthagyta a pasiját a párom miatt-egyik óráról a másikra.A nőröl csak néhány szót:fél év alatt folyamatosan,havonta cserélgette a pasijait, ezek közt 3 családapa volt,akit a családjától szedett el,köztük a párom is. másfél hete történt,és nem hagy nyugodni a gondolat,jár az agyam egyfolytában.Én rontottam el valamit? Az én hibám? Várjam hogy hátha visszajön,vagy hagyjam a fenébe? De ott a fiunk,meg az anyagiak! Kérem adjon tanácsot!
levelét végigolvasva nem is értem, hogy miért is akarja, hogy ez a "pasi" visszajöjjön.
Nem volt még elég a megaláztatásból?
Tisztelettel:
Kedves Szakértő!
Szeretnék segítséget kérni Öntől. Már lassan egy éve, hogy szakítottunk a párommal akit mind a mai napig ugyan úgy szeretek ahogy a kapcsolatunk elején. több mint 2 évig voltunk együtt. Nagyon boldogok voltunk mind addig amíg a párom újra nem kezdett el hódolni a szenvedélyének a sportnak. Ezzel alapjába véve nem is volt semmi baj, csak hogy ő e mellett rengeteget dolgozott hogy nekünk jobb legyen mert hát vettünk házat, közös vállalkozásunk is van, tavaly költöztünk volna be a közös otthonunkba, de ő mégis inkább úgy döntött, hogy felad mindent és nálam egy 8 évvel fiatalabb lánnyal folytatja az életét. A házunk üresen áll, a dolgok amiket megvettünk bele sincsenek benne. Nem tudom eldönteni, mert nem adott egyértelmű választ, hogy miért hagy el engem de megtette, nem beszélünk egyáltalán, egy szót sem. Úgy érzem, hogy gyűlöl engem, pedig én nem ártottam neki semmit. Én a külön eltöltött idő alatt rájöttem, hogy nekem ő az a férfi, történt amit történt akit akarok páromul. Hogyan tudnám ezt vele megbeszélni, hogy kezdjünk mindent tiszta lappal és költözzünk be a házunkba mert mind a kettőnk nagy vágya volt ez a ház. Hogyan kezdjek hozzá, mert hát a neten nem jelöl vissza ismerőségnek, nem veszi fel a telefont..... örülnék ha kapnék még egy esélyt tőle. Tőle érzelmileg mindent megkaptam amire egy nő igazán vágyhat. Azt tudni kell hogy én 4 évvel vagyok idősebb mint ő. Nagyon határozott elképzelésem van a dolgokról és ő is nagyon karakán. Ez sokszor vitát szült közöttünk. Előre is köszönöm a segítségét!
Stassy
Kedves "Stassy"
javaslom, hogy gyűjtsön erőt a továbblépéshez. A párja érzelmei, úgy tűnik megváltoztak, elmúltak. Amit Önöknek most rendezniük kellene, az a közös házuk. (leveléből nem derült ki, hogy házasok-e, gondolom, hogy nem, és talán gyermekük sincs) Így válniuk nem kell, de a közös tulajdont rendezni kellene. Ha a párja nem hajlandó a kommunikációra, ügyvédhez fordulhat.
Az Ön érzései, ha nem változtak, sajnos akkor sem segít a helyzeten, mivel egy kapcsolathoz 2 ember kell. Képzelje el a helyzetet fordítva, hogy már Ön nem akarja Őt... Nem kényszeríthetünk senkit, hogy szeressen. Ez fáj most, nehéz is, de idővel "begyógyulnak majd a sebek". Talán, ha nem érezteti, hogy Őt akarja, valószínűbb, hogy sikerül kommunikálniuk egymással.
Sok erőt kívánok,
üdvözlettel: