Kedves Éva!

34 éves vagyok, gyermekkorom óta küzdök a hipochondriámmal, ami 3 évvel ezelőtt kicsit jobb lett, mikor pár alkalommal voltam kineziológusnál. Sajnos anyagi okok miatt abba kellett hagyom és azóta ez csak fokozódott. Párommal 7 éve vagyunk együtt, kezdettől fogva viharos volt a kapcsolatunk, rengeteget veszekszünk, vitatkozunk, de amilyen gyorsan összekapunk, olyan gyorsan túl is vagyunk rajta. Még soha nem volt olyan, hogy haraggal aludnánk el. Nagyon szeretem a párom és tudom, érzem, hogy Ő kétszer annyira szeret engem. Amikor 8 hónappal ezelőtt megtörtént velem is a csoda és anya lettem, sok minden megváltozott. Úgy érzem, hogy a lányomnál jobban senkit nem tudok szeretni, minden gondolatom Ő, legszívesebben egész nap a karomban tartanám. Problémám kettős: egyrészt Párom kissé nehezen viseli, hogy már nem Ő a szívem csücske és hiába akarok, nem tudok már úgy nézni rá, mint előtte, másrészt a hipochondriámat sajnos kiterjesztettem a gyermekemre is. Annyira féltem mindentől, a pókoktól, szúnyogoktól, kullancstól, betegségektől, hogy szinte felemészt ez az érzés! A napokban adtam neki először nagyobb darabos ételt és félrenyelt, fuldokolni kezdett. Nagyon erős szívdobogásom lett, remegett kezem-lábam, azt hittem, elveszítem. Most nem merek darabos ételt adni neki :-( Azt el sem tudom képzelni, hogy valaha oviba, iskolába adjam, mert úgy érzem más soha nem fog rá úgy vigyázni, mint én. Tudna nekem segíteni, hogy az életem ne egy nagy aggódás legyen, hanem kicsit élvezzem is?
Előre is köszönöm a válaszát!

Üdvözlettel: Cs. Piroska