Minden egy fejessel kezdődött
Már három éve annak, hogy az álomnyaralás rémálommá változott. Az édesapa a Fókusznak mesélt a történtekről: minden egy fejessel kezdődött. A fiú a vízibiciklin ült, és egy előtte lebegő úszógumit akart egy fejessel átugrani. A víz azonban alacsony volt és ő fejjel érkezett a homokba. A szülei csak az az iszapfelhőt látták meg először.
"A fiam nagy szemekkel nézett ki a víz alól, mintha azt mondta volna: apa segíts, mert megfulladok" - mesélt a borzalmakról az édesapa, aki már akkor sejtette, hogy nagy baj történt.
A férfi elindult fiával a part felé, és közben segítségért kiabált. A mentők 5 percen belül a helyszínre értek, a fiút pedig mentőhelikopter vitte kórházba, ahol meg is műtötték.
Lackónak eltört az 5-ös csigolyája, amit a csípőlapátjával pótoltak és építettek újra. Az orvosok nem sok jót jósoltak neki: azt mondták, hogy a kezét se fogja tudni mozgatni, mellkastól lefelé teljesen béna lesz.
Akár egy hegyet is megmászna, csak hogy ne kelljen kerekesszékben élnie
A Fókusz másfél éve látogatta meg először az akkor 19 éves Lackót, aki akkor még csak apró lépéseket tudott tenni a lakásban, bár ez is nagy sikerélmény volt számára.
Tavasszal visszatért a család a baleset helyszínére, bár a fiúnak nem sok emléke van a történtekről, csak arra emlékszik, hogy heikopterbe teszik őt.
Lackó nagyon kitartó, és bár azóta is kerekesszékben ül, igyekszik egyre hosszabb távokat megtenni járókerettel.
Az édesapa célja, hogy gyermeke minél önállóbb legyen.
"Egyszer mennünk kell, ezt mindannyian tudjuk. A cél semmi másról nem szól, csak arról az egyről, hogy ezt a srácot úgy hagyjam itt, hogy abszolút önálló életet tudjon élni” – mondta az apuka.
Hozzátette, hogy mindig is szoros volt a kapcsolatuk, de a baleset óta csak még szorosabb lett hármójuk között a kötelék.
Lackó azt mondja, hatalmas erőt érez magában, és akár egy hegyet is megmászna, csak ne kelljen kerekesszékben élnie.
A szülők tisztában vannak a gyermekük állapotával, és tudják, hogy valószínűleg sosem fog lerohanni a lépcsőn, de remélik, hogy a sok gyógytorna és fejlesztés egy nap beérik majd - ha tudják finanszírozni.
Indexkép: rtl.hu
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)