"Soha nem hittük volna, hogy egy fürdőzésből tragédia lehet"
Tragédiába torkollott a munkával egybekötött nyaralás. A Bors információi szerint kőművesnek és hegesztőnek tanultak a fiatalok, akik pont a Balaton közelében találtak munkát.
Úgy döntöttek, elvállalják, hiszen nincs is kellemesebb annál, ha munka után a Balatonnál tudnak pihenni. Egyikük most látta életében először a tavat. Szombat este mentek be a vízbe fürdőzni hárman, de már csak egyikük tudott kijönni. Az eltűnt fiúk 17 és 18 évesek voltak.
Messzire elúsztak ugyanis a parttól, ahol már gyorsan mélyül a víz. Az időjárás azonban rosszra fordult - ez okozta a tragédiát. Béla meg tudott kapaszkodni egy szörfdeszkában, és egy csónakos ki tudta menteni. A másik két fiú eltűnt.
Folyamatosan keresték őket szonárral és helikopterrel.
A Borsnak nyilatkozott Béla: "Nem tehetek mást, reménykedem és egyfolytában imádkozom az unkatestvéreimért. Soha nem hittük volna, hogy egy fürdőzésből tragédia lehet."
Az egyik eltűnt fiú, Szabolcs édesapja a lapnak így nyilatkozott: "Őszinte leszek, egyre kevésbé hiszek benne, hogy a fiam életben van."
A fiúknak sajnos már csak a holttestüket találták meg.
Fulladás: az egyik leggyakoribb nyári veszély
Nyáron szinte nap mint nap hallunk olyan tragikus esetekről, amelyek arról szólnak, hogy gyerekek vagy felnőttek elmerültek, megfulladtak, eltűntek a vízben.
2020-ban egy 19 éves fiú halt meg a Balatonnál, vízibicikliről ugrott fejest a vízbe.
2021. áprilisában pedig apa és fia indultak horgászni, de a program hamar tragédiába torkollott. Miközben a fiú bemászott a csónakba, a vízbe esett. Az édesapja utánaugrott a Rétközi-tóba, ki akarta menteni fuldokló fiát, de végül mindketten elmerültek. A halőrnek sikerült kimentenie a fiút, akit a mentők újraélesztettek. Az édesapát viszont nem tudták megmenteni, holtestét búvárok hozták fel a felszínre.
Az ENSZ adatai szerint évente legalább 350 ezer ember fullad vízbe - az áldozatok fele gyermek.
Indexkép: Robert Balog képe a Pixabay-en
Olvasd el ezt is: A vízbefulladás megelőzhető, tanítsd meg gyermekednek ezt a pár trükköt! - A gyermeksebész életmentő tanácsai
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)