Az egész országot megrázta a hír 2019 nyarán, amikor az énekes hároméves kisfia átszaladt a zebrán a piros jelzés ellenére, és egy szabályosan közlekedő autó elütötte. A kisfiú a helyszínen életét vesztette, temetésén több százan vettek részt.
A tragédia hatalmas indulatokat kavart - nagyon sokan keresték az ügy felelősét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság gondatlan emberölés vétségének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki az akkor 29 éves anyát, Hopp Csillát. A nyomozás végén az ügy iratait vele szemben vádemelési javaslattal adták át az illetékes ügyészség részére.
Eközben rengetegen szólaltak fel a nő védelmében: sok szülő vélte úgy, hogy egy gyermek elvesztésénél nagyobb büntetés nem létezhet, emellett azzal érveltek, hogy egy kisgyermek mellett másodpercnyi figyelmetlenség is tragédiához vezethet. Rengeteg kommentelő hozott fel személyes példákat, amikor csak a hatalmas szerencsén múlt, hogy nem történt baleset egy-egy gyermekkel. Csilla védelmében petíciót is alá lehetett írni, melyhez csatlakozott volt párja, L. L. Junior is. Az énekes többször is elmondta, hogy támogatja volt párját az ellene folyó eljárásban.
Meglepő fordulat az ügyben
Időközben nagyon alapos vizsgálat zajlott le a kisfiú halálának ügyében, mely során a legapróbb részleteket is megvizsgálták. Az ügyészség végül úgy látta, hogy nem az édesanya, hanem barátnője figyelmetlensége miatt következett be a tragédia.
A nő 2019 augusztus 31-én két gyermekével és barátaival sétált a XIV. kerületben, egy gyermekrendezvényre tartottak. A Vezér utca és Füredi utca kereszteződésénél a társaság egyik fele - köztük az elhunyt gyermek bátyja is - áthaladt a zebrán, majd a lámpa pirosra váltott. Ekkor a társaság lemaradt fele - Dávidka, édesanyja, és annak barátnője - megállt az úttesten.
A kisfiú testvére után akart szaladni, le is lépett a zebrára, ám a mellette álló nő - az édesanya barátnője - visszahúzta és rászólt, hogy nem szabad tovább menni, mert piros a lámpa. Ezután a nő megfogta a kisfiú kezét.
Ennek ellenére pár másodperc múlva mégis ki tudott szaladni az úttestre a gyermek, akit 1,1 - 1,4 másodpercen belül elütött egy autó. Mivel féktávolságon belül lépett az úttestre, a sofőr még erős fékezéssel sem tudta volna elkerülni a balesetet.
A nyomozás során kiderült, hogy a gyermek és édesanyja között állt a barátnő, így a ügyészség megállapította, hogy az édesanyja nem tudta volna megakadályozni, hogy gyermeke az úttestre lépjen, illetve jogosan bízhatott abban, hogy gyermeke a barátnője szoros és közvetlen felügyelete mellett biztonságban van - így büntetőjogi felelősség nem terheli. Az anyával szemben indult eljárást így megszüntették, barátnője ellen azonban vádat emeltek gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt, és felfüggesztett fogházat kértek rá.
Indexkép: manfredrichter / Pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)