12 éves kislányt öltek meg Nyíregyházán
"Borzasztóan érzem magam, nincs értelme tovább így az életemnek" - mondta az édesanya a Blikknek a tragédia után.
Szeptember 22-én történt a felfoghatatlan tragédia: a 12 éves tiszarádi kislány előző nap megsérült, egy szög sértette fel a lábát, ezért aznap vissza kellett mennie a nyíregyházi kórházba kötözésre.
A család 32 éves barátja kísérte el az orvoshoz, ahonnan a lány már sosem tért vissza. A férfi tette után visszatért az otthonukba, sőt, még aznap is náluk aludt, amikor megölte a kislányt.
Azt mondta, nem tudja, hol lehet, ő feltette a buszra és azóta nem látta. Az anya azonnal értesítette a rendőrséget, akik nagy erőkkel keresni kezdték a gyereket, látta azonban, hogy a férfi nagyon ideges, és öngyilkossági gondolatokról számolt be - ekkor már sejtette, hogy ő tehetett valamit a lányával. Megkérte, hogy menjenek be együtt a rendőrségre, a férfi azonban erre nem volt hajlandó.
A nő maga is keresni kezdte lányát a kórház melletti erdőben, azonban nem találta meg. Később a rendőrök találtak rá - olyan rossz állapotban, hogy az édesanyának nem engedték, hogy megnézze. Az elkövető megerőszakolta, majd elvette az életét.
A férfit elfogták, aki azt mondta: szerelmi kapcsolatban állt a kislánnyal, ám ezt a család határozottan tagadja. A rendőrség egy videót tett közzé a férfi őrizetbe vételéről.
Az édesanya így jellemezte az elkövetőt: "Elmondása szerint barátságos, nyugodt természetű volt és soha nem veszekedett a gyerekekkel. Úgy játszott velük, mintha a sajátjai lennének" - írja a Blikk.
Indexkép: PoliceHungary / Youtube
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)