Elképzelni sem tudjuk, mit élhetnek most át annak a gyermeknek a szülei, aki ma reggel hunyt el az iskolája előtt - egy kőkerítés dőlt a kisfiúra, miután egy tehetautó a nekiütközött. A tragédia a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskola előtt történt. A gyermek édesanyja is megsérült, őt kórházba szállították - a kisfiú életét sajnos nem tudták megmenteni.
Osztálytársait, iskolatársait, tanárait is lesújtotta a hír, és sokaknak segítségre lehet szüksége a feldolgozásban.
A szülők ma tömegesen érkeztek az iskola elé, hogy hazavigyék gyermekeiket - írja a Ripost.
A Telex megkeresésére az iskola igazgatója elmondta, hogy nem rendeltek el tanítási szünetet: jobbnak látták, ha a gyerekek és a tanárok együtt maradnak, és iskolapszichológus segítségét is igénybe vették az első két órában.
Az iskola tanulói ma és holnap is otthon maradhatnak, ha erre van szükségük, és igazolást sem fognak kérni a hiányzásról.
A Telex információi szerint az intézményben éppen papírgyűjtés zajlott, ezért volt a helyszínen a Hamburger Recycling Hungary cég teherautója, ami a balesetet okozta tolatás közben. A vállalat papírszállítással is foglalkozik - egyelőre nem nyilatkoztak a történtekről.
Indexkép: police.hu
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)