„A személyiség… felöleli az emberi jellem minden összetevőjét: az intellektust, a temperamentumot, a készségeket, erkölcsét és minden olyan attitűdöt, amely benne élete során kiépült.”
Minden ember, egyszeri megismételhetetlen remekmű, mégis bizonyos azonosságokat mutat egyes helyzetekben, szerepekben illetve a személyiséget felépítő részek által rendszerezhető, feltárható. Az analízis lényege, hogy a személyek változatos és egyedi tulajdonságaiból, viselkedésmódjaiból, reakcióiból a nagy számok törvénye által átlagolhatóak az általános emberi megnyilvánulások. Az átlagtól való eltérések mutatják meg az egyedre jellemző tulajdonságokat, és mivel az átlagember nem létezik, ezért minden személyiség különböző mintázatokat mutat a maga emberi mivoltában.
Minden mozdulatunk, válaszreakciónk - a társadalmi, tárgyi és sík térben,- személyiségünkre jellemző akciók-reakciók sorozata. Az írás és a rajz, ezért mozdulataink síkban rögzült lenyomatainak tekintendők. Mivel a mozgás milyenségéből visszakövetkeztethetünk a létrehozó személy tulajdonságaira, így írómozgásból szintén elemezhető létrehozójának egyénisége.
Érzelmeink erőssége és az agresszió
Érzelmeinknek nagy jelentősége van az élet minden területén. Elsődlegesebb reakciókat indukál, mint a tudatos gondolkodás. Aktivitásra késztető erő, mely színezi a bejövő információkat, azokat pozitív vagy negatív, - esetleg mindkettő egyszerre (ambivalens érzelmek) - érzésekhez társítja. Érzelmeinknek, a környezetünkhöz való alkalmazkodásban jelentős szerepe van. Érzelmeink különböző erejűek lehetnek, színezhetik hangulatunkat, de szélsőséges indulatokká is válhatnak.
A külvilág iránti érzékenységet, szenzibilitást, általában veleszületett hajlam hordozza. E lelki alkat szélsőséges esete a túlérzékenység. Fokozottan érzékeny az, aki a külvilág ingereit kevéssé tudja kikerülni, idegrendszere mindenre fokozottan reagál, ezért sok érzelmi sérülés éri. Többnyire magát hibáztatja, ami miatt szorong. Gyors írása, vékony vonallal, gyenge vagy változó nyomással képzett. Sorai enyhén hullámosak, ingadozó vagy jobbra dőlő, kisebb méretű betűkkel; mély, szoros füzérekkel kötött. Szó és sorközei kissé változóak lehetnek.
Minél intenzívebbek érzelmeink, annál labilisabb, kiegyensúlyozatlanabb a személy. Írásában nagy méretkülönbségek, aránytalanságok találhatók. A gyorsan keletkező érzelmek, többnyire gyorsan is csillapodnak. Az írás alapvonala, vagyis a sor egésze hullámos. Az írás nyomóereje, gyorsasága, dőlése is változó nekilendülő, kissé lassuló, változó érzelmi intenzitásától függően. Az impulzív ember ingerküszöbe alacsony, több bejövő információt képes feldolgozni, ami érzékenyebbé is teszi, ezért gyorsabban reagál. Betűvezetése gyors és még gyorsabb között változik, a betűk és szavak elrántással végződnek. Az azonnaliság miatt kevesebb ideje van átgondolni tetteit, így a kontrollfunkciók is romlanak, illetve utólagosak lesznek. Áthúzásai, ékezetei változó méretűek és formájúak. Kevésbé van harmóniában a lelkivilága, így nyugtalan és belül kevésbé magabiztos. (Persze ezt kompenzálhatja külső megnyilvánulásokkal.) Az ilyen személyiség érzékenysége miatt, legtöbbször jó beleérző képességgel, empátiával is rendelkezik, jól lelkesíthető.
Kiegyensúlyozott személynél lassabbak keletkeznek az érzelmek, nem olyan hevesek és szélsőségesek. Arányos íráskép, olvasható betűk, szavak, egyenes sorok láthatók. Túlérzékenység nem jellemzi, a külvilág ingerei kevéssé zavarják, befolyásolják, így lelki egyensúlya, energia szabályozása stabilabb. Álló vagy kissé jobbra dőlő, kisebb méretű betűk, szabályos írás, egyenletesség tapasztalható írásában.
Az érzelmi passzivitás a másik véglet. Ilyenkor közöny vagy ridegség fordulhat elő. Lassabb tollvezetés, álló vagy balra dőlő írás, szinte azonos betűképzések az írás egészében.
Az agresszív ember is sokféle lehet, mivel az agresszió irányulhat tárgy, másik személy vagy önmaga ellen. Sőt az agresszió lehet tudatos /akarattól függő, irányított, vagy tudattalan/ akarattól független, indulat. Az agresszió minden olyan cselekedetet magába foglal, ami nyílt vagy burkolt, esetleg szimbolikus formában sértést, kárt, fájdalmat okozzon. Változatos okai lehetnek: ösztön, önérvényesítés, rossz tapasztalatok, hatalom fitogtatása, előfeltételezések, erőfölény gyakorlása …
Az agresszió írásos jelei a szöges betűképzés, szögletesség az ívelt betűkben, betűbe vágó, hosszú erős ékezetek. Gyors és nagyon kötött, folyamatos írás, erős nyomással, nagyméretű betűkkel. Szúrós vagy megvastagodó végek a betűk és áthúzások végén, magas áthúzások.
(Az írásminták csak illusztrációk, az egyéni eltérések miatt, nem tartalmazzák a leírt jellemzők mindegyikét.)
Kézírásunkban a személyiségünk 1. rész - A sebesség
Kézírásunkban a személyiségünk 2. rész - Gondolkodásunk rugalmassága
Kézírásunkban a személyiségünk 3. rész - Alkotás, kreativitás, fantázia
Kézírásunkban a személyiségünk 4. rész - Érdeklődés, objektivitás
Kézírásunkban a személyiségünk 5. rész - Figyelem és kritika
Kézírásunkban a személyiségünk 7. rész - Temperamentum és gátlások
Kézírásunkban a személyiségünk 8. rész - Érzelmi megnyilvánulási formák
Kézírásunkban a személyiségünk 9. rész - Élménykészség mértéke
Kézírásunkban a személyiségünk 10. rész - Az akarat megjelenése írásunkban
Kézírásunkban a személyiségünk 11. rész - Önbizalom, önértékelés
Kézírásunkban a személyiségünk 12. rész - Önkontroll, önirányítás
Kézírásunkban a személyiségünk 13. rész - Önismeret, „én”-ünkkel való kapcsolatunk
Kézírásunkban a személyiségünk 14. rész - Én-ideál és önelfogadás
Kézírásunkban a személyiségünk 15. rész - Ellenállóképesség
Kézírásunkban a személyiségünk 16. rész - Motivációink
Kézírásunkban a személyiségünk 17. rész - Teljesítménymotiváció
Kézírásunkban a személyiségünk 18. rész - Anyagi javadalmazás
Kézírásunkban a személyiségünk 19. rész - Szórakozás, megfelelő munkakörnyezet
Kézírásunkban a személyiségünk 20. rész - Közösségi kapcsolatok igénye
Kézírásunkban a személyiségünk 21. rész - Mozgásigény
Kézírásunkban a személyiségünk 22. rész - Munka/Feladatvégzés
Kézírásunkban a személyiségünk 23. rész - Szervezőkészség
Kézírásunkban a személyiségünk 24. rész - A munkavégzés hatékonysága
Kézírásunkban a személyiségünk 25. rész - Döntőképesség a feladatokban
Kézírásunkban a személyiségünk 26. rész - Hagyománytisztelet és újítóképesség
Kézírásunkban a személyiségünk 27. rész - Szociabilitás, társas kapcsolatok
Kézírásunkban a személyiségünk 28. rész - Beilleszkedési céljaink és a dominancia
Kézírásunkban a személyiségünk 29. rész - Konfliktuskezelési típusok
Kézírásunkban a személyiségünk 30. rész - Beilleszkedésünk formái 1.
Kézírásunkban a személyiségünk 30. rész - Beilleszkedésünk formái 2.
Kézírásunkban a személyiségünk 30. rész - Beilleszkedésünk formái 3.
Kézírásunkban a személyiségünk 31. rész - Önállóság I.
Kézírásunkban a személyiségünk 32. rész - Önállóság II.
Kézírásunkban a személyiségünk 33. rész - Alkalmazkodás és diplomatikusság
Fotó: cocoparisienne: handwriting / pixabay
![]() |
Makra Ildikó JuditÍrásjavító grafo-pedagógusRajzelemzés és íráselemzés Elérhetőségeim: Telefon: 06-70/529-89-12 (18 h.-tól - 21 h.-ig) E-mail: grafobazis@gmail.com Honlap: http://www.grafomotoros.hu http://www.iraszavar.hu |
Bemutatkozás | Megjelent cikkek | Kérdezz-felelek |
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)