A személyiség… felöleli az emberi jellem minden összetevőjét: az intellektust, a temperamentumot, a készségeket, erkölcsét és minden olyan attitűdöt, amely benne élete során kiépült.”
Minden ember, egyszeri megismételhetetlen remekmű, mégis bizonyos azonosságokat mutat egyes helyzetekben, szerepekben illetve a személyiséget felépítő részek által rendszerezhető, feltárható. Az analízis lényege, hogy a személyek változatos és egyedi tulajdonságaiból, viselkedésmódjaiból, reakcióiból a nagy számok törvénye által átlagolhatóak az általános emberi megnyilvánulások. Az átlagtól való eltérések mutatják meg az egyedre jellemző tulajdonságokat, és mivel az átlagember nem létezik, ezért minden személyiség különböző mintázatokat mutat a maga emberi mivoltában.
Minden mozdulatunk, válaszreakciónk - a társadalmi, tárgyi és sík térben -, személyiségünkre jellemző akciók-reakciók sorozata. Az írás és a rajz, ezért mozdulataink síkban rögzült lenyomatainak tekintendők. Mivel a mozgás milyenségéből visszakövetkeztethetünk a létrehozó személy tulajdonságaira, így írómozgásból szintén elemezhető létrehozójának egyénisége.
Az emberek autonómia szempontjából lehetnek önálló, független, befolyásolhatatlan személyek, és lehetnek beolvadó típusok, akik közösségi emberekként abban feloldódva, annak átadva érzik jól magukat.
Az önálló, autonóm személy lehet aktív és passzív.
Az aktív típus én-határait megtartva, önálló döntésekkel, akarattal tevékenyen halad előre a megvalósítás útján. Sem a külvilág véleménye, sem a közösségi érdek nem annyira fontos, mint a saját mércéje, ami alapján cselekszik. Mivel mások érdekeit, véleményét ritkán veszi figyelembe, így nem túl népszerű, sőt végül magányos is lehet.
Nagy balmargót hagyva, szabályos írással, egyenes sorokkkal halad. Sor és szóközei nagyok, gyors írása álló vagy jobbra dőlő. Betűi némileg szögesek, nyitott széles oválbetűi szélesek esetleg nyitottak, közepesnél nagyobb méretűek. Erős nyomással ír, mert szeret megküzdeni a dolgokkal, nem fél odatenni magát és vállalja tetteit. A vezetői erőt jelképező t-áthúzások erősek, középhosszúak.
A passzív típus némileg visszahúzódó, nem szeret kezdeményezni, makacs, de nyitott. Tiszteletben tartja a közösség érdekeit, amit rábíznak, azt pontosan elvégzi. Nem annyira a rugalmasság, mint inkább a stabilitás jellemzi. Szívesen végez rutinfeladatokat, mert nem szereti a változásokat.
Írása szabályos, nagy egyenes balmargókat hagy a sorok elején. Nagy sor és szóközöket tart, távolságot a kapcsolatokban. Az írás dőlése álló vagy enyhén balra húz, hiszen némileg bizalmatlan. Betűinek szélessége szűkebb az átlagnál, kissé szorong, feszeng, lassan oldódó. Írása kötöttnek látszó, de kapcsolásai nem folyamatos vonalvezetésű betűkapcsolások, mint ahogy a társas kapcsolatokban sem megy olyan simán a kapcsolattartás. Akaratát jelzik a szögesedő, árkádos betűk, zárkózottságát a zárt oválok, elszenvedett érzelmi sérüléseit a háromszögek a hurkokban.
(Az írásminták csak illusztrációk, az egyéni eltérések miatt, nem tartalmazzák a leírt jellemzők mindegyikét.)
Kézírásunkban a személyiségünk 1. rész - A sebesség
Kézírásunkban a személyiségünk 2. rész - Gondolkodásunk rugalmassága
Kézírásunkban a személyiségünk 3. rész - Alkotás, kreativitás, fantázia
Kézírásunkban a személyiségünk 4. rész - Érdeklődés, objektivitás
Kézírásunkban a személyiségünk 5. rész - Figyelem és kritika
Kézírásunkban a személyiségünk 6. rész - Érzelmeink erőssége és az agresszió
Kézírásunkban a személyiségünk 7. rész - Temperamentum és gátlások
Kézírásunkban a személyiségünk 8. rész - Érzelmi megnyilvánulási formák
Kézírásunkban a személyiségünk 9. rész - Élménykészség mértéke
Kézírásunkban a személyiségünk 10. rész - Az akarat megjelenése írásunkban
Kézírásunkban a személyiségünk 11. rész - Önbizalom, önértékelés
Kézírásunkban a személyiségünk 12. rész - Önkontroll, önirányítás
Kézírásunkban a személyiségünk 13. rész - Önismeret, „én”-ünkkel való kapcsolatunk
Kézírásunkban a személyiségünk 14. rész - Én-ideál és önelfogadás
Kézírásunkban a személyiségünk 15. rész - Ellenállóképesség
Kézírásunkban a személyiségünk 16. rész - Motivációink
Kézírásunkban a személyiségünk 17. rész - Teljesítménymotiváció
Kézírásunkban a személyiségünk 18. rész - Anyagi javadalmazás
Kézírásunkban a személyiségünk 19. rész - Szórakozás, megfelelő munkakörnyezet
Kézírásunkban a személyiségünk 20. rész - Közösségi kapcsolatok igénye
Kézírásunkban a személyiségünk 21. rész - Mozgásigény
Kézírásunkban a személyiségünk 22. rész - Munka/Feladatvégzés
Kézírásunkban a személyiségünk 23. rész - Szervezőkészség
Kézírásunkban a személyiségünk 24. rész - A munkavégzés hatékonysága
Kézírásunkban a személyiségünk 25. rész - Döntőképesség a feladatokban
Kézírásunkban a személyiségünk 26. rész - Hagyománytisztelet és újítóképesség
Kézírásunkban a személyiségünk 27. rész - Szociabilitás, társas kapcsolatok
Kézírásunkban a személyiségünk 28. rész - Beilleszkedési céljaink és a dominancia
Kézírásunkban a személyiségünk 29. rész - Konfliktuskezelési típusok
Kézírásunkban a személyiségünk 30. rész - Beilleszkedésünk formái 1.
Kézírásunkban a személyiségünk 30. rész - Beilleszkedésünk formái 2.
Kézírásunkban a személyiségünk 30. rész - Beilleszkedésünk formái 3.
Kézírásunkban a személyiségünk 32. rész - Önállóság II.
Kézírásunkban a személyiségünk 33. rész - Alkalmazkodás és diplomatikusság
Fotó: cocoparisienne: handwriting / pixabay
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
|
Makra Ildikó JuditÍrásjavító grafo-pedagógusRajzelemzés és íráselemzés Elérhetőségeim: Telefon: 06-70/529-89-12 (18 h.-tól - 21 h.-ig) E-mail: grafobazis@gmail.com Honlap: http://www.grafomotoros.hu http://www.iraszavar.hu |
Bemutatkozás | Megjelent cikkek | Kérdezz-felelek |
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)