Nagy a társadalmi nyomás a szülőkön
”Ó, az én gyerekem már 9 hónapos korában szobatiszta volt!”
”Az enyém sosem volt irigy, mindig megengedte a játszótéren, hogy mások is játszanak a játékaival, nem is értem azokat a szülőket, akik ezt nem tudják megtanítani a kétéves gyereküknek!”
”Minden este szépen rendet csinál magától a szobájában!”
Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal nap mint nap szembesülünk anyaként a környezetünkben. Ha máshol nem, akkor a közösségi média felületein. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy igenis irreális elvárás lenne:
- egy 9 hónapos gyerektől elvárni, hogy szobatiszta legyen,
- egy 2 éves dackorszakos gyerektől elvárni, hogy osztozkodjon,
- vagy egy totyogótól elvárni, hogy mindennap rendet rakjon és közben semmi ne vonja el a figyelmét.
Később magától kialakulnak azok a készségek, amiket most még irreálisan várunk el
Ha túl korán és túl nagy követelményeket támasztunk a gyerekünk felé, azzal csak az ellenkezőjét érjük el annak, mint amit eredetileg szerettünk volna. Vagyis nemhogy segítjük, még károsítjuk is.
Egy tanulmány szerint a szülők:
- 56 százaléka szerint elvárható egy 3 éves gyerektől a szófogadás,
- 36 százaléka pedig úgy gondolja, hogy már egy 2 éves is ellen tud állni a tiltott dolgoknak
De sokan vélekednek úgy, hogy már az egyéves gyerek is képes kontrollálni az indulatait, kétévesen pedig már osztozkodni is képes. Holott ezeket a készségeket a gyerekek csak óvodáskorban sajátítják el. Vagyis ekkorra lesznek képesek az önuralomra, az indulatkezelésre, és arra, hogy elkerüljék a tiltott dolgokat, valamint hogy osztozkodjanak.
Irreális elvárások a szülő részéről
marcisim képe a Pixabay-en
A fent leírtakon túl akad még néhány olyan viselkedési minta, amit a szülők általában úgy várnak el a gyerektől, hogy az még nem képes rá.
Ne sírjon, legyen mindig jókedvű!
Sok szülő szeretné, ha kisgyermeke, babája sosem sírna. Elfelejtik azonban azt, hogy a kisbabáknak ez az egyetlen kommunikációs eszközük, így tudatják velünk, ha valamilyen fizikai vagy lelki szükségletük van.
De irreális elvárás a szülő részéről egy nagyobb gyerek felé is az, hogy legyen mindig jókedvű. Hiszen nekünk, felnőtteknek is lehet rossz napunk, lehetünk kicsit fáradtabbak vagy stresszesebbek, ez alól miért lennének akkor kivételek a gyerekek?
Maradjon csendben!
Sajnos bármit is gondolunk erről, a boldog gyerekek hangosak, vidámak és ellenkeznek. Vagyis teljesen irreális elvárás, hogy ne hangoskodjanak, ne kiabáljanak, hanem maradjanak csendben, egy helyben. Hiába intünk csendre egy 3-5 éves gyereket, egyszerűen még nem képes igazán az önszabályozásra, mert nem elég érett az idegrendszere.
Ne tegyen tönkre semmit, ne hibázzon!
Ezt még mi, felnőttek sem tudjuk betartani, hiszen velünk is előfordul, hogy kiesik a tányér a kezünkből és összetörik, vagy hibázunk a munkában. Miért várnánk akkor el a gyerekünktől azt, hogy tökéletes legyen, hogy például sose ejtse ki a kezéből a törékeny játékát véletlenül? Vagy sose felejtheti ott a játszótéren a plüssállatát? Tévedni emberi dolog, és mindenki hibázik.
Szakértők szerint ha nem várunk el a gyerekünktől túl korán túl sokat, akkor nem lesz rajta akkora nyomás, és sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb felnőtt válik majd belőle.
Olvasd el ezt is: Túl korán és túl sokat várunk el a gyerekeinktől?
Indexkép: Myriams-Fotos képe a Pixabay-en
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)