A helyzetet súlyosbítja az is, ha ezeket a lelki sérüléseket gyakran a szülők okozzák tetteikkel, szavaikkal, akiket ráadásul a jóindulat vezérel. A nevelés természetesen nagyon fontos egy gyerek számára, és némi szigorra, valamint következetességre is szükség van, de a szülőnek figyelnie kell a megnyilvánulásaira, mert később komolyabb következményei lehetnek a gyereke önbizalmi szintjére nézve.
Most következzen három egyszerű, de annál súlyosabb mondat, helyzet, ami tönkreteheti egy ember önbizalmát, főként ha azt gyerekkorában mondják neki.
"De ez annyira könnyű!"
Ami a szülőnek könnyű, az a gyereknek sok esetben egyáltalán nem az, sőt terhet jelenthet. Itt lehet szó bármilyen feladatról, de leginkább a lecke megoldásánál szokott elhangzani a mondat. A szülők többsége nem rossz szándékból mondja azt valamire, hogy könnyű, csak nem gondolnak bele a gyerek helyzetébe, hogy "ha valami olyan könnyű", akkor a kicsi azt fogja gondolni magában, hogy "ő a buta, amiért nem érti a feladatot".
Ilyenkor a szülő jobb, ha azt mondja a feladatra, hogy "Lehet, hogy nehéz ez a feladat", vagy "Első ránézésre nem is tűnik olyan könnyűnek".
Ha a szülők túl gyakran végzik el a gyerek feladatait
Nem kell úgy bánni a gyerekkel, mintha egy törékeny virágszál lenne. Az olyan mondatok, hogy "Ne menj arra, mert elesel!", "Ne siess, mert orra esel!", "Ha kimész, rád esik a hó és lefagy a kezed!" egyáltalán nincsenek jó hatással. Ezzel a szülők azt üzenik a gyereküknek, hogy "képtelen vagy alkalmazkodni a körülményekhez!", és hogy nélkülük, az utasításaik nélkül nem tud meglenni soha.
A gyereknek előbb-utóbb meg kell tapasztalnia a szabadságot, az önálló életet, és bizony, hibákat is el fog követni - de így nem sérül az önbizalma, hanem egyedül is képes lesz a céljait elérni.
Ha a gyerek nem hibázhat
Az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Hibát a szülők is elkövetnek, nem is ritkán, és jóval nagyobbakat, mint a gyerekek általában. Ha a szülő folyamatosan megszidja, megfenyíti a gyerekét, aki bármilyen területen is hibát követ el, akkor azzal nem csak szülői hitelességét veszíti el, és alakít ki magáról hamis képet, hanem a gyerekében szorongást kelt, s ezzel csökkenti annak önbizalmát - hiszen egy rettegő gyerek nem mer majd próbálkozni, tapasztalatokat gyűjteni, mert félni fog a kudarctól. A végeredmény pedig önbizalomhiányos, megfelelési kényszertől szenvedő gyerek, később pedig felnőtt ember, akinek az élete sok esetben nagyon nehéz lesz.
Forrás: filantropikum.com
Indexkép: pixabay - Alexas_fotos
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)